2014. augusztus 4. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Porciunkula búcsú Kaplonyban
Szombaton a Szent Antal-templom kertjében tartották meg a búcsús szentmisét. A helyi születésű, Stuttgartban szolgáló Tempfli Imre, a búcsú szónoka, emberi létünk küldetésével kapcsolatban fogalmazott meg útmutatókat. Szent Ferenc felénk magaslik. Olyan követendő példa ő, aki kitárja a kezeit, segít követni Jézust azon az úton, amely a boldogsághoz vezet. Meglátása szerint önmagunkba kell néznünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen talentummal rendelkezünk, mi az a különös, csak bennünk meglévő tulajdonság, amivel hozzájárulhatunk egyházunk folyamatos megújulásához. Mint mondta a haza alatt az egyházat, önmagunkat kell értenünk.

Szentmise 1545 méter magasságban
Augusztus 2-án, a Gyergyói-havasok legmagasabb pontján, a Pricske-tetőn tizedik alkalommal tartották az Urunk színeváltozása napi búcsús szentmisét. Az ünnep szónoka, Márton István gödemesterházi plébános, a hegytetőn számvetésre kérte fel a híveket. A Pricske tetői keresztnek olyan helyet választottak állítói, hogy az a medence minden településéről látható legyen. „A hegyről le kell menni, vissza, a közösségbe, ott kell bizonyítani. De a keresztre bármikor visszatekinthetsz”– hangzott el, akárcsak az, hogy a székely ember büszkeségére a legbüszkébb. Így ha másért nem is, büszkeségből éljen hitben, szeretetben. „Mert az élet Isten nélkül, hit nélkül, család nélkül semmit nem ér. Számodra üres. Élj, cselekedj, szeress, munkálkodj, mert ez az élet értelme!”- tudtuk meg a székelyhon.ro honlapról.

A tábor hegyi megdicsőülés
A nyikómalomfalvi templomnak Urunk színeváltozása a titulusa. A búcsús szentmisén vasárnap az ünnep szónoka, Kovács Sándor kolozsvári főesperes – plébános szentbeszédében hangsúlyozta: „Ez a színeváltozás, az Úr nagy tanítása. Nem várhatjuk, hogy az életünk állandó öröm és állandó boldogság legyen. Kell keresnünk a templomot, kell keresnünk a csendes perceket, kell a vasárnapi szentmise, a gyakori szentáldozás, kell a napi ima, a sok fohász, kell az Istenre gondolás, mert az életet csak így bírjuk. Akkor nem leszünk idegroncsok, nem leszünk az élet bús komorjai, nem leszünk letört emberek.”

Véget ért a Ferences Ifjúsági Zarándoklat
Az erdélyi ferences szerzetesek által tizenkettedik alkalommal megszervezett Ferences Ifjúsági Zarándoklat tegnap véget ért. A zarándoklaton közel 100-an vettek részt.

Ifjúsági találkozó Petrozsényban
A petrozsényi egyházközségben augusztus 1–3. között szervezték meg a gyulafehérvári egyházmegye román ajkú ifjainak találkozóját, melyen 150 fiatal vett részt. A Plébánia alakulása a történelem folyamán címmel Korom Imre atya, Mărgulescu Cotiso pedig Közösség a Szentírásban címmel tartott előadást. Vasárnap Jakubinyi György érsek celebrálta a záró szentmisét. Szentbeszédében arra biztatta a fiatalokat, hogy merjenek keresztényként élni a világban.-tájékoztatott Veres Stelian kolozsvári segédlelkész.

Bolyai Nyári Akadémia a hitoktatóknak
Ma kezdődik Gyulafehérváron, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban a vallástanárok továbbképző tanfolyama.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett nagy hagyományú, több száz pedagógus részvételével zajló továbbképző rendezvénynek, a Bolyai Nyári Akadémiának az idei témája a differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás.
Meghívott előadók: Marton József dékán, Holló László rektor, Diósi Dávid vicerektor, teológiai tanár és Gál László főtanfelügyelő.

Holnap Havas Boldogasszony ünnepe
A Szatmári Egyházmegyében a mezőfényi kápolna titulusa Havas Boldogasszony. A búcsús szentmisére holnap este fél nyolctól kerül sor. A hívek már este 6-kor elindulnak a kápolna felé, mindenki a hozzá legközelebb levő keresztnél elmondja az első tized rózsafüzért, majd, ahogy a csoportok találkoznak, bevárják egymást a haladásban, már együtt imádkoznak tovább az út melletti kereszteknél, a kápolnához érve pedig befejezik a rózsafüzért.

CsIT 2014
A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó várja a fiatalokat augusztus 12. és 16. között. Az idei helyszín a csíksomlyói Szent István Kollégium épülete és udvara.

Időjárás:

Változékony, átmenetileg felhős az égbolt. Az Északról fújó enyhe szél mérsékelten felerősödhet helyenként. A légnyomásmérő enyhén növekedő paramétereket mutat. Kora délelőtt 11- 19 C fok körüli hőmérsékleti értékekre lehet számítani, míg a nap folyamán 29 – 35 C fok körüliekre.

MRE – Hírszolgálat, 2014. augusztus 4.

About the author

maradmin

Leave a Comment