2014. február 17. – Hírek és programajánló

A csíksomlyói kegytemplomban ma este, a 6 órakor kezdődő szentmise keretében folytatódik a Böjte Csaba atya által meghirdetett Szent Ferenc kilenced. A hetedik alkalom témája: „Szent Ferenc és az alkotó munka!” A szentmisét Rádiónk is közvetíti.


 A gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális bizottságának családpasztorációs munkacsoportja idén is megszervezi a feleségek-édesanyák hétvégéjét március 7–9. között a Jakab Antal Konferencia Központban Csíksomlyón. Az idei találkozó címe: Istennel a hétköznapokban, mottója: „…gondod van minden utamra.” (139. zsoltár 3.). A hétvége előadói, előadásai: Hunyadi Ildikó, Lukács László és Krisztina, Simó Irma. A programban emellett szerepel filmnézés, beszélgetés, tánc, World Cafe, csend, szentmisék, közös imák, szentségimádás. Részvételi díj: 120 lej. Jelentkezni a www.csalad.ro Bejelentkezés menüpontjában február 15 – március 2 között lehet.


 Sebestyén Péter plébános Tüzet viszek! című könyvének a bemutatójára kerül sor február 19-én, szerdán 17.00 órától a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház nagytermében. A kötetről a szerzővel Henter György református lelkész beszélget. Meghívott vendég a kötet utószavának írója, Balog László, a Sapientia EMTE csíkszeredai könyvtárának igazgatója. Közreműködik a Cantuale énekegyüttes.


 Február 20-án, csütörtökön, 17 órai kezdettel a temesvár-józsefvárosi plébánia hittantermében a belvárosi református nőszövetség és a józsefvárosi katolikus nőszövetség találkozójára kerül sor. A rendezvény közös igeliturgiával kezdődik, amelyet szeretetvendégség követ.


 A plébánia évében a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség minden hónapban, előadást szervez. A harmadik előadásra február 20-án, csütörtökön este fél 7-kor kerül sor a Deus Providebit Ház nagytermében. Az előadó dr. Székely Dénes teológiai professzor lesz. Előadásának címe: Az Egyház ismertető jegyei. A rendezvényt szentmise előzi meg.


 Egy nap a Bibliával
Szabadító szeretet címmel február 22-án biblianapot tartanak Szatmárnémetiben a Szentlélek plébánia altemplomában. A Katolikus Magyar Bibliatársulat és a Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája által szervezett biblianap előadással, kreatív módszerek ismertetésével és a tapasztalatcserével segítenek megérteni, életünkre alkalmazni a Szentírásban leírtakat. A program reggel fél tízkor kezdődik és délután öt órakor szentmisével teljesedik ki. A részvételi szándékot február 18-ig kérik jelezni a 0261–715011-es valamint a 0757–050923-as telefonszámokon vagy a Szentlélek plébánián.


 Ma az erzsébetvárosi örmény katolikus templomban van Örökös Szentségimádási Nap az erdélyi Főegyházmegyében. Február 21-én, pénteken, 19:00 órától a Mária Rádió székelyudvarhelyi kápolnájában a Mária Rádió önkéntesei végzik a szentségimádást.


MRE – Hírszolgálat, 2014. február 17.

About the author

maradmin

Leave a Comment