2014. július 15. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Magyarok kenyere – Újra várják a felajánlásokat
Idén is várják a búzát a Magyarok kenyere programhoz Erdély területéről és Magyarország minden megyéjéből. A felajánlott gabonából készült liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál, hanem egy kárpátaljai magyar gyermekotthonban élők egész éves kenyérszükségletét is fedezni szeretnék.
A szervezők a nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező, kezdeményezés keretében kérik a településeket, valamint az agrárszervezeteket, cégeket, magánszemélyeket, hogy járuljanak hozzá a program idei sikeréhez. Tavaly hat tonna lisztet szállítottak Böjte Csaba ferences atya gyerekotthonaiba. A felajánlásokat a magyarokkenyere.hu honlapon lehet jelezni.
Idén Kolozsvár is részt vesz a 2010-ben indult Magyarok Kenyere programban. Július 30-ig lehet a búzát leadni a kolozsvári magyar főkonzulátus udvarán. Július végén viszik el az összegyűlt búzát Pécsre, a liszt pedig augusztus 19-én érkezik vissza Kolozsvárra. Az ekkor megsütött kenyeret a Szent István napi búcsún és a Kolozsvári Magyar Napokon szelik fel és osztják el a rendezvények részvevői között.

Skapuláré Társulatok találkozója
Július 16-án, szerdán a kaplonyi Szent Antal Plébánián tartják a szatmári egyházmegye területén működő Skapuláré-társulatok találkozóját. A program negyed 11-től rózsafüzér imádsággal kezdődik. 11 órától lesz az ünnepélyes szentmise, melynek főcelebránsa Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes, szónok: Schek László tenkei plébános. A szentmise után a társulatok vezetői beszámolót tartanak – tudtuk meg Borota Ottó, nagykárolyi plébánostól.

Kántorvizsga Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság szervezésében tegnap délben kezdődött és ma zárul a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánián az idei kántorvizsga, amelyen jelen van Tamás József püspök, az Egyházzenei Bizottság titkára.
Kilenc fiatal jelentkezett a következő helységekből: Beszterce, Gyergyócsomafalva, Gyergyótekerőpatak, Kézdiszentlélek, Gyimesbükk, Kilyénfalva, Szászrégen, Lemhény és Nyárádremete. Közülük öten Gyulafehérváron végezték a középiskolát. A kántorvizsgán az írásbeli után a jelentkezők karvezetésből, liturgikus illetve latin éneklésből, a temetés szertartásából és egy teljes misének a lejátszásával vizsgáznak – tájékoztatott Geréd Vilmos karnagy-kántor.

Aktualitások a tanügyből
Már tegnap elvégezte az oktatási tárca a nyolcadik osztályt végzett diákok számítógépes elosztását. Azok a diákok, akik bejutottak középiskolába július 17-25. között kell elfoglalják a helyüket a középiskolákban. A héten elkezdődik a felvételi második szakasza, ennek keretében július 24-én lesz a második számítógépes elosztás az üresen maradt helyekre adta hírül a székelyhon.ro. A számítógépes elosztás eredményei a Tanügyminisztérium internetes oldalán is elérhetők, az edu.ro címen.
Péntekig lehet jelentkezni az érettségi őszi vizsgasorozatára. A pótérettségi augusztus 18-19-én a román és az anyanyelvi szóbelivel indul. Az írásbeli vizsgák augusztus 25-én kezdődnek. A módosított tanügyi törvény szerint tavasszal újabb pótérettségit szervezhetnek azoknak a diákoknak, akiknek ősszel sem sikerül a vizsga.
Mától jelentkezhetnek egyetemre azok a diákok, akik érettségi után szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Primiciás szentmise Csíkszeredában
Holnap este 7 órakor, a csíkszeredai Szent Kereszt templomban közös primiciás szentmisét mutatnak be Hanuleac Tamás, György Imre és Bene Kálmán újmisések, akiket társaikkal együtt Szent Péter és Pál ünnepén szentelt pappá Gyulafehérváron Jakubinyi György érsek.

Boldogabb családokért iskolai program
A gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális bizottságának családpasztorációs munkacsoportja szervezésében július 24 – 26. között a „Boldogabb családokért iskolai program” keretében képzést tartanak Székelyudvarhelyen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban. A képzés vezetője: Lepedus István – a Szatmári Egyházmegye Világiak Irodája referense. Jelentkezni lehet a 0743-152008-as telefonszámon.

Ma még lehet jelentkezni a Székelyföldi tánctáborba
Felsősófalván július 20–27. között kerül sor a XX. Székelyföldi Tánctáborra. A szervezők meghívták az erdélyi és székelyföldi népi adatközlő és gyakorló muzsikusok színe-javát.
A székelyföldi és Kis-Küküllő menti tánccsoportok, illetve az egyéni előadók tartanak esténkénti bemutatókat. Lehetőség lesz helyi kézműves-foglalkozások megtekintésére, az azokban való részvételre. Esténként táncházat tartanak, más-más tájegységek népi tánckultúráját mutatva be, amelyeken minden alkalommal adatközlők is fellépnek, hogy tiszta forrásából, „első kézből” lehessen tanulni a mozdulatokat. Mindezeken a megszokott és kötelező programokon túl szórakoztató műsorokkal is szolgálnak majd a szervezők. A jelentkezéseket a 0749-331324 telefonszámon várják.

Időjárás:
Ma számíthatunk még napsütésre, de elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Megnövekszik a felhőzet, és helyenként felhőszakadás, jégeső kísérheti. Az északi, északkeleti szelet élénk, zivatarok idején erős, akár viharos lökések kísérhetik. Délután 25 és 31°C között alakul a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2014. július 15.


H Í R E K   R E G G E L

Aktualitások a tanügyből
A középiskolai felvételi naptárában megjelöltnél egy nappal hamarabb, már tegnap elvégezte az oktatási tárca a nyolcadik osztályt végzett diákok számítógépes elosztását. Azok a diákok, akik bejutottak középiskolába július 17-25. között kell elfoglalják a helyüket a középiskolákban. A héten elkezdődik a felvételi második szakasza, ennek keretében július 24-én lesz a második számítógépes elosztás az üresen maradt helyekre adta hírül a székelyhon.ro. A számítógépes elosztás eredményei a Tanügyminisztérium internetes oldalán is elérhetők, az edu.ro címen.  
Péntekig lehet jelentkezni az érettségi őszi vizsgasorozatára. A pótérettségi augusztus 18-19-én a román és az anyanyelvi szóbelivel indul. Az írásbeli vizsgák augusztus 25-én kezdődnek szintén román nyelv és irodalommal. Az eredményeket szeptember 1-jén függesztik ki. A módosított tanügyi törvény szerint tavasszal újabb pótérettségit szervezhetnek azoknak a diákoknak, akiknek ősszel sem sikerül letenniük a vizsgát.
Mától jelentkezhetnek egyetemre azok a diákok, akik érettségi után szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Kántorvizsga Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság szervezésében tegnap délben kezdődött és ma zárul a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánián az idei kántorvizsga, amelyen jelen van Tamás József püspök, az Egyházzenei Bizottság titkára.
Kilenc fiatal jelentkezett a következő helységekből: Beszterce, Gyergyócsomafalva, Gyergyótekerőpatak, Kézdiszentlélek, Gyimesbükk, Kilyénfalva, Szászrégen, Lemhény és Nyárádremete. Közülük öten Gyulafehérváron végezték a középiskolát. A kántorvizsgán az írásbeli után a jelentkezők karvezetésből, liturgikus illetve latin éneklésből, a temetés szertartásából és egy teljes misének a lejátszásával vizsgáznak – tájékoztatott Geréd Vilmos karnagy-kántor.
A kántorvizsgáról a mai Déli magazinban bővebben hallhatnak.

Primiciás szentmise Csíkszeredában
Július 16-án, szerdán este 7 órakor, a csíkszeredai Szent Kereszt templomban közös primiciás szentmisét mutatnak be Hanuleac Tamás, György Imre és Bene Kálmán újmisések, akiket társaikkal együtt Szent Péter és Pál ünnepén szentelt pappá Gyulafehérváron Jakubinyi György érsek.

CsIT 2014
A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó várja a fiatalokat augusztus 12. és 16. között. Az idei CsIT helyszíne a csíksomlyói Szent István Kollégium épülete és udvara. A rendezvényre színes program készül, benne előadások, ifjúsági szentmisék, zenés produkciók, koncert, kiscsoportos tevékenységek.
Aki augusztus 1-je előtt regisztrál a CSIT-re, egy pólót kap ajándékba – ígérik a szervezők, akik bátorítják a fiatalokat a mielőbbi internetes bejelentkezésre! További részletek a csitinfo.ro oldalon.

Alapkurzust tartanak júliusban a szentignáci lelkigyakorlatokról és a csoportéletről
A szatmári Püspökség Világiak Irodája július 22. és 27. között megrendezett programjával lehetőséget kínál azok számára, akik személyes hitüket mélyíteni, a hétköznapi élettel még inkább kapcsolatba hozni szeretnék, valamint szívesen megosztanák ezekről tapasztalataikat másokkal. Az ötnapos kurzus bevezet a szentignáci lelkiségbe és a csoport életének alakulási fázisaiba. A kurzus elemei lesznek: impulzusok a szentignáci lelkiségből, gyakorlatok és megosztások 4-5 fős kiscsoportban; személyes csendidő, imaidő, reflexió; imamódokkal való ismerkedés, ezek elmélyítése; információk a csoportéletről; közös ima és Eukarisztia ünneplés. A kurzus helyszíne az erdődhegyi Helga Winter közösségi ház, a részvétel díja 80 lej. Érdeklődni és jelentkezni a 0757-050923-as telefonszámon lehet.

Ma még lehet jelentkezni a Székelyföldi tánctáborba
Felsősófalván július 20–27. között kerül sor a XX. Székelyföldi Tánctáborra. A szervezők meghívták az erdélyi és székelyföldi népi adatközlő és gyakorló muzsikusok színe-javát.
A székelyföldi és Kis-Küküllő menti tánccsoportok, illetve az egyéni előadók tartanak esténkénti bemutatókat. Lehetőség lesz helyi kézműves-foglalkozások megtekintésére, az azokban való részvételre. Esténként táncházat tartanak, más-más tájegységek népi tánckultúráját mutatva be, amelyeken minden alkalommal adatközlők is fellépnek, hogy tiszta forrásából, „első kézből” lehessen tanulni a mozdulatokat. Mindezeken a megszokott és kötelező programokon túl szórakoztató műsorokkal is szolgálnak majd a szervezők. A jelentkezéseket még ma várják a 0749-331324 telefonszámon.

Időjárás:

Ma eleinte számíthatunk  még napsütésre, de elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Megnövekszik a felhőzet, és helyenként felhőszakadás, jégeső kísérheti. Az északi, északkeleti szelet élénk, zivatarok idején erős, akár viharos lökések kísérhetik.  Hajnalban 10 és 16, délután 25 és 31°C között alakul a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2014. július 15.

About the author

maradmin

Leave a Comment