2014. október 12. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Admisszió és beöltözés a gyulafehérvári székesegyházban
A gyulafehérvári székesegyházban ma reggel a 9 órakor tartott szentmisén ünnepélyes keretek között a harmadéves kispapokat felvették a diakónus- és papjelöltek sorába. Jakubinyi György érsek megáldotta a balánbányai Bereczki Attila-Szabolcs és a ditrói Fülöp Sándor-Szabolcs reverendáját – mindketten rádiónk gyulafehérvári stúdiójának önkéntesei. Isten áldását és a hallgatók imáit kérjük számukra.

Búcsút ünnepeltek Nyírő József szülőfalujában
Homoródkarácsonyfalva filiájában, Székelyzsomboron tegnap tartották az Avilai Nagy Szent Teréz búcsút. Az ünnepről Csíki Szabolcs, a búcsú szónoka számolt be Hallgatóinknak.

Országunkba érkezik az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje és ikonja
A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon, az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. Az Ifjúsági Világtalálkozó története 1984 virágvasárnapján kezdődött, amikor II. János Pál pápa átadta a már említett fakeresztet a Szent Péter téren összegyűlt római ifjúságnak, mint Krisztus végtelen szeretetének jelképét. Ettől kezdve Rómában minden évben megrendezésre került az Ifjúsági Világnap, mely 1986 óta lett nemzetközivé. Többnapos Ifjúsági Világtalálkozót először 1987-ben rendeztek Buenos Airesben, amelyre kb. egymillióan érkeztek a világ minden tájáról. Azóta két-háromévenként rendeznek Ifjúsági Világtalálkozót, a kereszt és az ikon szüntelenül vándorol országról országra. A következő Ifjúsági Világtalálkozót 2016-ban szervezik Krakkóban.
Az eseményt jelképező keresztet és ikont most a Lengyelországhoz közel fekvő országok fogadják. Így a romániai zarándoklat során az Ifjúsági Világtalálkozó szimbólumai Erdélybe is eljutnak. A Gyulafehérvári Főegyházmegyében három imaalkalmat ajánlunk hallgatóink figyelmébe: október 19-én, vasárnap 10 órától a csíksomlyói kegytemplomban, még aznap este fél 7-től a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban lesz a Világtalálkozó két jelképe, másnap, október 20-án, hétfőn este 8 órától a gyulafehérvári székesegyházban imádkoznak a világtalálkozó keresztje és ikonja jelenlétében.

Orgonakoncertsorozat kezdődött székelyföldi műemléktemplomokban
A Hargita Megyei Művészeti Népiskola orgonakoncertet szervez a következő program szerint: ma délután 5 órakor a gelencei Szent Imre templomban, október 14-én délután 6 órától Ditróban, a Jézus Szíve templomban, illetve október 15-én, este 7 órakor a székelyudvarhelyi Szent Miklós templomban. Az orgonaműveket a budapesti Zászkalinszky Tamás orgonaművész szólaltatja meg.

Búcsúk ma és a közeljövőben:
– Pásztorbükkön, Csíkszentdomokos határában, Báthori András bíboros halálának helyén, minden év október második vasárnapján megemlékező szentmisét tartanak. A történelmi jelentőségű emlékhelyen ma déli 1 órakor kezdődik a szentmise. A szentbeszédet Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános tartja.
– A várad-őssi közösség ma délután 6 órakor ünnepli a templom felszentelésének 80. évfordulóját és búcsúünnepét. A szentmise főcelebránsa és szónoka Böcskei László megyéspüspök lesz.
– Október 13-án tartják a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária templom búcsúját. Az alkalomra való lelki felkészülés jegyében ma délután 6 órai kezdettel közös rózsafüzér imádkozásra és loretói litánia mondásra várják a híveket. Este 7 órától szentmisére kerül sor. Utána gyertyás körmenet a Szűzanya fatimai vándorszobrával, ezt követi a szentségkitétel, Jézus Szíve litánia és a szentségi áldással zárul ez az imaalkalom. Hétfőn 10 órától örvendetes rózsafüzér imádkozás, loretói litánia és antifóna. Az ünnepi búcsús szentmise 11 órakor kezdődik, ünnepi szónoka: Pásztor Károly nyugdíjas plébános lesz Máriapócsról.
– A nagyszentmiklósi templomot 1824-ben Avilai Szent Teréz tiszteletére szentelték. A templombúcsút október 15-én, szerdán délután 5 órai kezdettel ünnepli a helyi közösség. A búcsús szentmisét celebrálja és szentbeszédet mond Kocsik Zoltán, a temesvári piarista templom igazgatója.

IV. Mária Út konferencia Csíksomlyón
Október 16-18. között Mária-út konferenciát tartanak Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban. A Mária Út és a szakrális központok szerepe a Kárpát-medencében című rendezvény nyitott minden érdeklődő számára. A konferenciáról Szakács Ferenc Sándor nyilatkozott rádiónknak. 

Segítség szenvedélybetegeknek
A Bonus Pastor Alapítvány rövid terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóik-nak november 3-14. között. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-,nikotin-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. Jelentkezési határidő: október 27. Bővebb információk a www.bonuspastor.ro honlapon találhatók.

Időjárás: 
Az erdélyi medencében jelenleg kevés a felhő, kellemes napsütéses időben lehet részünk. Az ország nagy részén 26 fok körüli hőmérsékletre lehet a délután folyamán számítani.

MRE – Hírszolgálat, 2014. október 12.

About the author

maradmin

Leave a Comment