2014. október 15. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Kiállítás és konferencia Lipovniczky István püspökről
A nagyváradi püspök születésének 200. évfordulója alkalmából október 18-án, 10 órától kiállítást és konferenciát szervez a Nagyváradi Püspökség. A rendezvény a székesegyház kriptájában történő megemlékezéssel kezdődik. Magyarországi egyháztörténészek előadásai mellett a résztvevők megtekinthetik az egyházmegye gyűjteményének legszebb korabeli ötvöstárgyait, valamint első alkalommal az európai textilművészet kiemelkedő alkotásának számító, teljes Lipovniczky-féle püspöki ornátust, illetve olyan neves festők portréit, mint a Munkácsy Mihály első mestereként híressé vált Szamossy Elek, vagy az európai uralkodóházak világhírűvé vált századfordulós festője, László Fülöp Elek. A kiállítás és konferencia minden érdeklődő számára nyitott.

Holnap zárul a papi rekollekció a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
A gyulafehérvári főegyházmegye papsága részére az őszi lelki napok sorozata holnap Székelyudvarhelyen és Gyulafehérváron ér véget. A rekollekció témája a szórvány. A lelki nap mindkét helyen 10 órakor koncelebrációs szentmisével kezdődik, amelyre szeretettel várják a kedves híveket is.

Kezdődik a Mária Út-konferencia Csíksomlyón
Holnap délután 2 órától, a tavalyi konferencia eredményeinek kiértékelésével és Szabó Tamás, a Magyarországi Mária Út elnökének vitaindító előadásával kezdődik Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban szervezett Mária Út-konferencia, amely A Mária Út és a szakrális központok szerepe a Kárpát-medencében címet viseli és nyitott minden érdeklődő számára. Délután 4 órától zarándoklatra kerül sor a Mária Út Nagysomlyó-hegyi szakaszán a ferences atyák vezetésével, amelyet a csíksomlyói kegytemplomban szentmise követ.
A konferencia hivatalos megnyitóját október 17-én, pénteken reggel 9 órakor tartják – tájékoztatott Borsodi L. László ferences sajtóreferens.

150 éve Erdélyben a mallersdorfi ferences nővérek
„A szegényeknek az evangéliumot hirdetni a szeretet cselekedetei által” Boldog Paul Josef Nardini alapító szavaival foglalható össze a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek szolgálata, akik 1864-ben Pirmasensből Nagyszebenbe érkeztek, és megkezdték Erdélyben karitatív tevékenységüket. Az elmúlt 150 évért, ünnepségsorozat keretében adnak hálát, amely holnap Brassóban kezdődik. A hálaadó szentmise fél 11-kor lesz a belvárosi templomban, amit az új fiókház megáldása követ, amelyet a közösség mallersdorfi központjának lelki és anyagi intézője, Wilhelm Gegenfurtner elöljáró végez.

Újra kigyúlnak az együttérzés lángjai október 17-én
Már hagyományosnak számít, hogy a romániai Caritas szervezetek minden év októberében megszervezik az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót: mécsesekkel világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes meggyújtott gyertya jelképes sorsvállalás a nélkülözőkkel. Lehetőség mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére, fontos számunkra a közösségünk és érdekel bennünket a szegény emberek sorsa.
A szervezők pénteken este 6 és 8 óra között várnak mindenkit, hogy csatlakozzon a rendezvényhez, a következő helyszínek egyikén: Temesváron a temesvár-erzsébetvárosi templom előtti téren. Marosvásárhelyen a Színház téren. Marosszentgyörgyön a Szent György téren. Erdőszentgyörgyön a Művelődési Ház előtt. Szovátán a központban. Csíkszeredában a Szabadság téren. Csíkkarcfalván a központban. Gyergyószentmiklóson a Művelődési Központ előtt. Gyergyóremetén a Cseres Tibor téren. Ditróban a Jakab Antal téren. Gyergyóalfaluban a Millenium téren. Maroshévízen a Kultúrház előtt. Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc téren. Székelykeresztúron a központban. Szentkeresztbányán a Piactéren. Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren. Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet Parkban, a Mikó-szobor előtt. Gyulafehérváron a várban. Petrozsényben a színház melletti parkban. Az eseménynek rádiónk is médiapartnere.

Táncolnék veled – tánciskola Szatmáron
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye világiak irodája két hónapos tánciskolába hívja a házaspárokat október 29-től hetente, minden szerdán, este hattól fél nyolcig. A jelentkezők klasszikus és latin táncokat tanulhatnak. Sokan érzik magukénak a problémát, házastársak, miszerint közös ünnepléseken, bálokon, eseményeken nem tudnak részt venni a táncban, mert nem érzik mozgásukat arra megfelelőnek. Ezen most változtathatnak, más házaspárokkal együtt sajátíthatják el a lépéseket, érezhetik a tánc ritmusát, lüktetését. Jelentkezni a szatmári egyházmegye honlapján lehet.

Fészekrakás Hármasban – A keresztény családi élet megalapozása
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja jegyben lévő, házasságukat a közeljövőben kötő fiatalokat valamint „együttjáró” párokat, akik a házasságot távlatilag tervezik, egy találkozás-sorozatra hívja, amelyen interaktív előadások keretében jobban megismerhetik önmagukat és párjukat, illetve elmélyíthetik kapcsolatukat.
Néhány téma az érintett közül: szerelem, párválasztás, jegyesség; a házasság keresztény értelmezése; kommunikáció a párkapcsolatban; konfliktus, megbocsátás és természetes családtervezés.
A találkozás-sorozat regionális jellegű és október 22-én kezdődik, a helyszín kiválasztása a jelentkezések fényében dől el, amit október 20-áig lehet megtenni a 0741-624.452-es vagy a 0744-548.585-ös telefonszámokon.

Időjárás: Csütörtökön egy érkező hidegfrontnak köszönhetően ismét sokfelé kell esőre, záporokra, helyenként zivatarokra számítani. A reggeli órákban 7 és 13 C fok körül alakul a hőmérséklet, délutánra felmelegszik a levegő, 16-21°C várható. Helyenként megélénkül a nyugati szél. 

MRE – Hírszolgálat, 2014. október 15.


H Í R E K   D É L B E N

Kezdődik a Mária Út-konferencia Csíksomlyón

Holnap délután 2 órától, a tavalyi konferencia eredményeinek kiértékelésével és Szabó Tamás, a Magyarországi Mária Út elnökének vitaindító előadásával kezdődik Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban szervezett Mária Út-konferencia, amely A Mária Út és a szakrális központok szerepe a Kárpát-medencében címet viseli és nyitott minden érdeklődő számára. Du. 4 órától zarándoklatra kerül sor a Mária Út Nagysomlyó-hegyi szakaszán a ferences atyák vezetésével, amelyet a csíksomlyói kegytemplomban szentmise követ. A konferencia hivatalos megnyitóját október 17-én, pénteken reggel 9 órakor tartják – tájékoztatott Borsodi L. László ferences sajtóreferens.

Újabb könyv a moldvai magyarokról

A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület a Madéfalvi veszedelem 250. évfordulójának egyik záró rendezvényeként, Csíkszeredában, ma délután 4 órától hívják az érdeklődőket a Székely Károly Szakközépiskola bentlakásába. Bemutatják Oláh Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét, amelyről Halász Péter beszélget a szerzővel. Sor kerül Kóka Rozália a gyimesbükki, „Madéfalva gyermekei” ünnepségről szóló előadására valamint a Lakatos Demeter Emlékérem átadására, majd levetítik a Nem lehet nyugtunk című filmet, Orbán Ágnes és Lengyel Gyula alkotását.

Oláh Gál Elvira kötetét csütörtökön is bemutatják Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében délután 6 órától a Lázár-ház dísztermében.

Búcsú Nagyszentmiklóson

Az 1824-ben Avilai Szent Teréz tiszteletére szentelt templom búcsúját ma délután 5 órai kezdettel ünnepli a nagyszentmiklósi közösség. A búcsús szentmisét celebrálja és szentbeszédet mond Kocsik Zoltán, a temesvári piarista templom igazgatója, a Gerhardinum Római Katolikus Líceum spirituálisa.

Ma zárul a székelyföldi orgonakoncert-sorozat

A Hargita Megyei Művészeti Népiskola szervezésében megrendezett orgonakoncertek következő, egyben befejező előadását ma este 7 órakor a székelyudvarhelyi Szent Miklós templomban tartják.

Újra kigyúlnak az együttérzés lángjai október 17-én

Már hagyományosnak számít, hogy a romániai Caritas szervezetek minden év októberében megszervezik az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót: mécsesekkel világítanak meg egy-egy közteret, ahol minden egyes meggyújtott gyertya jelképes sorsvállalás a nélkülözőkkel. Lehetőség mindenki számára, hogy egy-egy gyertya meggyújtásával és pénzbeli adományával láthatóan is kifejezze: minden nehézség ellenére, fontos számunkra a közösségünk és érdekel bennünket a szegény emberek sorsa.

Marosvásárhelyen a Színház téren. Marosszentgyörgyön a Szent György téren. Erdőszentgyörgyön a Művelődési Ház előtt. Szovátán a központban. Csíkszeredában a Szabadság téren. Csíkkarcfalván a központban. Gyergyószentmiklóson a Művelődési Központ előtt. Gyergyóremetén a Cseres Tibor téren. Ditróban a Jakab Antal téren. Gyergyóalfaluban a Millenium téren. Maroshévízen a Kultúrház előtt. Székelyudvarhelyen a Dávid Ferenc téren. Székelykeresztúron a központban. Szentkeresztbányán a Piactéren. Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren. Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet Parkban, a Mikó-szobor előtt. Gyulafehérváron a várban. Petrozsényben a színház melletti parkban. Az eseménynek rádiónk is médiapartnere.

Táncolnék veled

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye világiak irodája két hónapos tánciskolába hívja a házaspárokat október 29-től hetente, minden szerdán, este hattól fél nyolcig. A jelentkezők klasszikus és latin táncokat tanulhatnak. Sokan érzik magukénak a problémát, házastársak, miszerint közös ünnepléseken, bálokon, eseményeken nem tudnak részt venni a táncban, mert nem érzik mozgásukat arra megfelelőnek. Ezen most változtathatnak, más házaspárokkal együtt sajátíthatják el a lépéseket, érezhetik a tánc ritmusát, lüktetését. Jelentkezni a szatmári egyházmegye honlapján lehet.

Fészekrakás Hármasban – A keresztény családi élet megalapozása

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja jegyben lévő, házasságukat a közeljövőben kötő fiatalokat valamint „együttjáró” párokat, akik a házasságot távlatilag tervezik, egy találkozás-sorozatra hívja, amelyen interaktív előadások keretében jobban megismerhetik önmagukat és párjukat, illetve elmélyíthetik kapcsolatukat. Néhány téma az érintett közül: szerelem, párválasztás, jegyesség; a házasság keresztény értelmezése; kommunikáció a párkapcsolatban; konfliktus, megbocsátás és természetes családtervezés. A találkozás-sorozat regionális jellegű és október 22-én kezdődik, a helyszín kiválasztása a jelentkezések fényében dől el, amit október 20-áig lehet megtenni a 0741-624.452-es vagy a 0744-548.585-ös telefonszámokon.

Időjárás: Ma nyugat felől megnövekszik a felhőzet és záporok, helyenként zivatarok is kialakulhatnak az ország északnyugati részén és az erdélyi medencében. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de még így is 20 és 24°C közé melegszik ma délutánra a levegő.

MRE – Hírszolgálat, 2014. október 15.


H Í R E K   R E G G E L

Kezdődik a Mária Út konferencia Csíksomlyón
Az október 16-18. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban szervezett konferencia A Mária Út és a szakrális központok szerepe a Kárpát-medencében címet viseli és nyitott minden érdeklődő számára.
A program csütörtök délután 2 órától a tavalyi konferencia eredményeinek kiértékelésével kezdődik. Vitaindító előadó Szabó Tamás, a Magyarországi Mária Út elnöke lesz, a beszélgetés házigazdája Péterfi Attila, az Erdélyi Mária Út titkára.
4 órától zarándoklatra kerül sor a Mária Út Nagysomlyó-hegyi szakaszán a ferences atyák vezetésével, amelyet a csíksomlyói kegytemplomban szentmise követ.
A konferencia hivatalos megnyitóját október 17-én, pénteken reggel 9-kor tartják – tájékoztatott Borsodi L. László ferences sajtóreferens.

150 éve Erdélyben a mallersdorfi ferences nővérek
„A szegényeknek az evangéliumot hirdetni a szeretet cselekedetei által” Boldog Paul Josef Nardini alapító szavaival foglalható össze a Szent Családról nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek szolgálata, akik 150 évvel ezelőtt, 1864-ben Pirmasensből Nagyszebenbe érkeztek, és megkezdték Erdélyben karitatív tevékenységüket
A jubileum alkalmából Boros Margit ferences nővér nyilatkozott rádiónknak.
A Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek jubileumi hálaadó rendezvénysorozatán részt vesz Jakubinyi György érsek, Rudolf Vonderholzer regensburgi püspök, Böcskei László megyéspüspök és Tamás József püspök. A rendezvénysorozat zárószentmiséjét rádiónk élőben közvetíti.

Folytatódik a papi rekollekció a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
Folyatódik a gyulafehérvári főegyházmegye papsága részére az őszi lelki napok, a következő beosztás szerint: holnap Csíksomlyón és Kolozsváron, csütörtökön Székelyudvarhelyen és Gyulafehérváron. A rekollekció témája: A szórvány. Előadók: Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános és Balla Árpád szászrégeni plébános, valamint Kémenes Lóránd-Zoltán türi plébános. A lelki nap mindenhol 10 órakor koncelebrációs szentmisével kezdődik, amelyre szeretettel várják a kedves híveket is.

Újabb könyv a moldvai magyarokról
A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület a Madéfalvi veszedelem 250. évfordulójának egyik záró rendezvényeként, Csíkszeredában, szerdán 16 órától műsoros estre hívja az érdeklődőket a Székely Károly Szakközépiskola bentlakásába. Az est keretében bemutatják Oláh Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét, amelyről Halász Péter beszélget a szerzővel. Sor kerül Kóka Rozália a gyimesbükki, „Madéfalva gyermekei” ünnepségről szóló előadására valamint a Lakatos Demeter Emlékérem átadására, majd levetítik a: Nem lehet nyugtunk című filmet, Orbán Ágnes és Lengyel Gyula alkotását.
Oláh Gál Elvira kötetét csütörtökön is bemutatják Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében 18 órától a Lázár-ház dísztermében, Mirk Szidónia, A moldvai magyarság főszerkesztője és Halász Péter néprajzkutató, valamint Nyisztor Ilona pusztinai népdalénekes közreműködésével.

Fészekrakás Hármasban – A keresztény családi élet megalapozása
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja jegyben lévő, házasságukat a közeljövőben kötő fiatalokat valamint „együttjáró” párokat, akik a házasságot távlatilag tervezik, egy találkozás-sorozatra hívja, amelyen interaktív előadások keretében jobban megismerhetik önmagukat és párjukat, és elmélyíthetik kapcsolatukat.
Néhány téma az érintett közül: szerelem, párválasztás, jegyesség; a házasság keresztény értelmezése; kommunikáció a párkapcsolatban; konfliktus, megbocsátás és természetes családtervezés.
A találkozás-sorozat regionális jellegű és október 22-én kezdődik, a helyszín kiválasztása a jelentkezések fényében dől el, amit október 20-áig lehet megtenni a 0741-624.452-es vagy a 0744-548.585-ös telefonszámokon.

Népemért vállalom – magyarországi ősbemutató
A marosvásárhelyi Mustármag megújulás-szolgálat Erdély több helységében előadta a Népemért vállalom című rockoratóriumot, amelyet Márton Áron püspök emlékére írtak. A zenemű a napokban átlépi az ország határait, Magyarországon, az egri bazilikában október 17-én, este fél 8 órakor mutatják be az előadást.

Időjárás: 

Nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és záporok, helyenként zivatarok is kialakulhatnak az ország északnyugati részén és az erdélyi medencében. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet, de még így is 20 és 24°C közé melegszik délutánra a levegő.

MRE – Hírszolgálat, 2014. október 15.

About the author

maradmin

Leave a Comment