2014. október 16. – Hírek és programajánló

H Í R E K    E S T E

Kegyeleti hely a meg nem születettek emlékére
Október 18-án, szombaton 11 órakor a kovásznai Timár utca 39/C szám alatt Jakubinyi György érsek hálaadó szentmisét mutat be, melyet rádiónk élőben közvetít. Utána felszenteli a magzat keresztútját, majd Kovács Zita gyermekorvos, a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis életvédő társaság elnöke ismerteti a magzat keresztútjának létrejöttét és rövid műsort mutatnak be Igent az életre! címmel. Az eseményről Kovács Zita nyilatkozott rádiónknak.

Országunkban az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje és ikonja
A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon, az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. A Gyulafehérvári Főegyházmegyében három imaalkalmat ajánlunk hallgatóink figyelmébe: október 19-én, vasárnap 10 órától a csíksomlyói kegytemplomban, még aznap este fél 7-től a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban lesz a Világtalálkozó két jelképe, másnap, október 20-án, hétfőn este 8 órától a gyulafehérvári székesegyházban imádkoznak a világtalálkozó keresztje és ikonja jelenlétében.
Az Ifjúsági Világtalálkozó kereszt és ikon útjáról Tamás Barna, fogarasi plébános, főegyházmegyei ifjúsági lelkész nyilatkozott rádiónknaK.
Vasárnap a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban az este fél 7-től kezdődő szentmisébe hallgatóink is bekapcsolódhatnak.

Fészekrakás Hármasban – A keresztény családi élet megalapozása
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja jegyben lévő, házasságukat a közeljövőben kötő fiatalokat valamint „együttjáró” párokat, akik a házasságot távlatilag tervezik, egy találkozás-sorozatra hívja, amelyen interaktív előadások keretében jobban megismerhetik önmagukat és párjukat, illetve elmélyíthetik kapcsolatukat.
Néhány téma az érintett közül: szerelem, párválasztás, jegyesség; a házasság keresztény értelmezése; kommunikáció a párkapcsolatban; konfliktus, megbocsátás és természetes családtervezés.
A találkozás-sorozat regionális jellegű és október 22-én kezdődik, a helyszín kiválasztása a jelentkezések fényében dől el, amit október 20-áig lehet megtenni a 0741-624.452-es vagy a 0744-548.585-ös telefonszámokon.

Segítség szenvedélybetegeknek
A Bonus Pastor Alapítvány rövid terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak november 3-14. között. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-,nikotin-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. Jelentkezési határidő: október 27. Bővebb információk a www.bonuspastor.ro honlapon találhatók.

Újra lehet csatlakozni a Nők Iskolájához
A KALOT Egyesület szeretettel várja a lányokat, nőket, asszonyokat a hagyományos Nők Iskolájába, ahol közösség-élménnyel és a mindennapi életet megkönnyítő ismeretekkel gazdagodnak. A képzés minden hétfőn délután 6 órától kezdődően kétórás interaktív foglalkozást tartalmaz a lelki élet, egészséges életmód, nevelés, gondozás, külső és belső megújulás, háziasszonyi teendők és egyéb témakörökben. Az első ismerkedő foglalkozásra október 27-én kerül sor Csíksomlyón, a KALOT székházában. Érdeklődni és jelentkezni a 0740-579.779-es telefonszámon lehet.

Kultúra és lelkiség egy hétvégén
„Hát én immár kit válasszak, szívet szívért kinek adjak….” mottóval október 24-26. között a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban mezőségi táncot tanítanak önismereti elemekkel. Vezetők: Böjte Róbert, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes hivatásos táncosa és felesége Böjte Gizella, valamint Darvas Piroska segítőnővér. 
A táncoktatás elemei: mezőségi néptánc tanítás kezdő szinten, személyes idő és megosztás arról, hogy hogyan élem meg nőiességem ill. férfiasságom, nonverbális kommunikáció, vezetni és vezetve lenni, rövid önismereti impulzusok életünk kisebb-nagyobb döntéseinek megkönnyítéséhez. Korhatár: 20-40 év. Jelentkezni, érdeklődni lehet Darvas Piroska segítőnővérnél a 0743-753494 telefonszámon.

Időjárás:
Ma sokfelé esett az eső. Néhány fokkal csökkent a hőmérséklet. 17 és 20°C közötti értékek voltak a nap folyamán.
Holnap a hideg front, amely hazánk fölé érkezett, érezteti hatását. Továbbra is borús időre kell számítanunk. Többfelé kialakulhat eső, zápor, helyenként zivatar is. Egyre többfelé feltámad a szél. Napközben 16 és 21 fok közé melegedhet a levegő.

MRE – Hírszolgálat, 2014. október 16.


H Í R E K    D É L B E N

Kiállítás és konferencia Lipovniczky István püspökről

A nagyváradi püspök születésének 200. évfordulója alkalmából október 18-án, 10 órától kiállítást és konferenciát szervez a Nagyváradi Püspökség. A rendezvényről bővebben a mai Déli magazinban hallhatnak.

Kezdődik a Mária Út-konferencia Csíksomlyón

Ma délután 2 órakor kezdődik Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban szervezett IV. Mária Út-konferencia, amely A Mária Út és a szakrális központok szerepe a Kárpát-medencében címet viseli és nyitott minden érdeklődő számára. Délután 4 órától zarándoklatra kerül sor a Mária Út Nagysomlyó-hegyi szakaszán a ferences atyák vezetésével, amelyet a csíksomlyói kegytemplomban szentmise követ. A konferencia hivatalos megnyitóját holnap reggel 9 órakor tartják. A programban több kerekasztal-beszélgetés is szerepel, ezek keretében többek között a szakrális központoknak a megye, a város, az egyház, a civilek életében betöltött szerepéről, a lelki megújulásban érdekeltek együttműködési lehetőségeiről lesz szó. A konferencia vasárnap fejeződik be, a reggeli szentmisét követően 9 órától a tanácskozás eredményeit foglalják össze a résztvevők, a részletes programot a www.mariaut.ro honlapon lehet megtekinteni.

Országunkban az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje és ikonja

A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon, az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. A Gyulafehérvári Főegyházmegyében három imaalkalmat ajánlunk hallgatóink figyelmébe: október 19-én, vasárnap 10 órától a csíksomlyói kegytemplomban, még aznap este fél 7-től a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban lesz a Világtalálkozó két jelképe, az ünnepi ifjúsági szentmisébe hallgatóink is bekapcsolódhatnak.

Október 20-án, hétfőn este 8 órától a gyulafehérvári székesegyházban imádkoznak a világtalálkozó keresztje és ikonja jelenlétében. Minderről bővebben a mai Déli magazinban.

Fészekrakás Hármasban – A keresztény családi élet megalapozása

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja jegyben lévő, házasságukat a közeljövőben kötő fiatalokat valamint „együttjáró” párokat, akik a házasságot távlatilag tervezik, egy találkozás-sorozatra hívja, amelyen interaktív előadások keretében jobban megismerhetik önmagukat és párjukat, illetve elmélyíthetik kapcsolatukat. Néhány téma az érintett közül: szerelem, párválasztás, jegyesség; a házasság keresztény értelmezése; kommunikáció a párkapcsolatban; konfliktus, megbocsátás és természetes családtervezés. A találkozás-sorozat regionális jellegű és október 22-én kezdődik, a helyszín kiválasztása a jelentkezések fényében dől el, amit október 20-áig lehet megtenni a 0741-624.452-es vagy a 0744-548.585-ös telefonszámokon.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben

A Székesegyház-plébánia szervezésében Keresztény Agora cím alatt október 18-án, délelőtt 11 órától két előadásra kerül sor. A Scheffler János Lelkipásztori Központ dísztermében délelőtt 11 órától előbb Zamfir Korinna tart előadást Teremtés vagy evolúció? – Biblikus megközelítés címmel, majd Nóda Mózes, A Jézus Szíve tisztelet – garancia az üdvösségre? címmel. Az előadásokra a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Vándorkiállítás a Kárpát-medencében

Ma délután 5 órakor kerül sor a Megújuló Épített Örökségünk, értékmentés a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitójára, a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház Előcsarnokában. A vándorkiállítás a Kárpát-medencében 1999-2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult magyar vonatkozású építészeti örökséget mutatja be. A kiállítás megnyitóján restaurátori és mesterség bemutatót tart: Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Kiss Lóránd falképrestaurátor, Varga Sándor zsindelykészítő és Lovas Dániel kőrestaurátor.

Csíkszeredában lesz a hivatásos táncegyüttesek találkozója

Idén 10. alkalommal szervezik meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját, ezúttal Csíkszeredában a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes látja vendégül október 16-tól 19-éig a tánccsoportokat. A tánctalálkozó műsora: ma este 7 órától a Háromszék Táncegyüttes mutatja be a Gábor Áron táncjátékot. Október 17-én délelőtt 11 órakor a Nagyvárad Táncegyüttes Pomádé király új ruhája mesejátékával szerepel, este 7 órától a Maros Művészegyüttes lép színpadra az Imádság háború után című produkcióval. Október 18-án délelőtt 11 órától az Udvarhely Táncműhely adja elő A köz című táncjátékot, este 7 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szerepel a Vándorúton – otthonról haza című folklórműsorral. Este 9 órától táncházba várják a néptánckedvelőket. Október 19-én, vasárnap este 7 órától a részt vevő együttesek közös gálaműsorával zárul a tánctalálkozó.

Időjárás:

Ma egy érkező hidegfrontnak köszönhetően ismét sokfelé kell esőre, záporokra, helyenként zivatarokra számítani. Délutánra felmelegszik a levegő, 16-21°C várható. Helyenként megélénkül a nyugati szél.

MRE – Hírszolgálat, 2014. október 16.


H Í R E K   R E G G E L

Kiállítás és konferencia Lipovniczky István püspökről
A nagyváradi püspök születésének 200. évfordulója alkalmából október 18-án, 10 órától kiállítást és konferenciát szervez a Nagyváradi Püspökség. A rendezvényről bővebben a mai Déli magazinban hallhatnak.

Ma véget ér a papi rekollekció
A gyulafehérvári főegyházmegye papsága részére az őszi lelki napok sorozata ma Székelyudvarhelyen és Gyulafehérváron ér véget. A rekollekció témája a szórvány. A lelki nap mindkét helyen 10 órakor koncelebrációs szentmisével kezdődik, amelyre szeretettel várják a kedves híveket is.

Kezdődik a Mária Út-konferencia Csíksomlyón
Ma délután 2 órától, a tavalyi konferencia eredményeinek kiértékelésével és Szabó Tamás, a Magyarországi Mária Út elnökének vitaindító előadásával kezdődik Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban szervezett IV. Mária Út-konferencia, amely A Mária Út és a szakrális központok szerepe a Kárpát-medencében címet viseli és nyitott minden érdeklődő számára.
Délután 4 órától zarándoklatra kerül sor a Mária Út Nagysomlyó-hegyi szakaszán a ferences atyák vezetésével, amelyet a csíksomlyói kegytemplomban szentmise követ.
A konferencia hivatalos megnyitóját holnap reggel 9 órakor tartják. A programban több kerekasztal-beszélgetés is szerepel, ezek keretében többek között a szakrális központoknak a megye, a város, az egyház, a civilek életében betöltött szerepéről, a lelki megújulásban érdekeltek együttműködési lehetőségeiről lesz szó.
A konferencia vasárnap fejeződik be, a reggeli szentmisét követően 9 órától a tanácskozás eredményeit foglalják össze a résztvevők, a részletes programot a www.mariaut.ro honlapon lehet megtekinteni.

150 éve Erdélyben a mallersdorfi ferences nővérek
Az elmúlt 150 évért, ünnepségsorozat keretében adnak hálát. Ma délelőtt fél 11-kor, a Brassó belvárosi templomban hálaadó szentmise lesz, amit az új fiókház megáldása követ, amelyet a közösség mallersdorfi központjának lelki és anyagi intézője, Wilhelm Gegenfurtner elöljáró végez.

Országunkban az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje és ikonja
A mintegy három méter magas fakereszt, valamint a Szűz Mária ikon, az elmúlt 30 év alatt az egész világot bejárta. A Gyulafehérvári Főegyházmegyében három imaalkalmat ajánlunk hallgatóink figyelmébe: október 19-én, vasárnap 10 órától a csíksomlyói kegytemplomban, még aznap este fél 7-től a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomban lesz a Világtalálkozó két jelképe, az ünnepi ifjúsági szentmisébe hallgatóink is bekapcsolódhatnak.
Október 20-án, hétfőn este 8 órától a gyulafehérvári székesegyházban imádkoznak a világtalálkozó keresztje és ikonja jelenlétében. Minderről bővebben a mai Déli magazinban.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
A Székesegyház-plébánia szervezésében Keresztény Agora cím alatt október 18-án, délelőtt 11 órától két előadásra kerül sor. A Scheffler János Lelkipásztori Központ dísztermében délelőtt 11 órától előbb Zamfir Korinna tart előadást Teremtés vagy evolúció? – Biblikus megközelítés címmel, majd Nóda Mózes, A Jézus Szíve tisztelet – garancia az üdvösségre? címmel. Az előadásokra a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Fészekrakás Hármasban – A keresztény családi élet megalapozása
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja jegyben lévő, házasságukat a közeljövőben kötő fiatalokat valamint „együttjáró” párokat, akik a házasságot távlatilag tervezik, egy találkozás-sorozatra hívja, amelyen interaktív előadások keretében jobban megismerhetik önmagukat és párjukat, illetve elmélyíthetik kapcsolatukat.
Néhány téma az érintett közül: szerelem, párválasztás, jegyesség; a házasság keresztény értelmezése; kommunikáció a párkapcsolatban; konfliktus, megbocsátás és természetes családtervezés.
A találkozás-sorozat regionális jellegű és október 22-én kezdődik, a helyszín kiválasztása a jelentkezések fényében dől el, amit október 20-áig lehet megtenni a 0741-624.452-es vagy a 0744-548.585-ös telefonszámokon.

Ászáf-kurzus Kisbácson
Csütörtökön, október 16-án Kisbácsban a plébánia épületeiben (Rugina Gabriella és Gál-Lázár Hajnalka szervezésével) 50 személy számára négynapos Ászáf-kurzus kezdődik. Az Ászáf kurzus az Istent dicsőítő szív kiformálódását szolgálja. Az Izajás 43,21-re alapoz: „A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet.”

Magyar Festészet Napja a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban
A Székely Nemzeti Múzeum második alkalommal szervezi meg a Magyar Festészet Napját. Szent Lukács ünnepe alkalmából október 17-én, pénteken 10 órától a Plugor Sándor Művészeti Líceum festészet tagozatos diákjait hívják portréfestésre a múzeum Bartók Termébe. Október 18-án 10 órától a nagyközönséget várják az Erdélyi Művészeti Központ nemrég felavatott kiállítóterébe, a régi posta épületébe. Az EMűK hatodik kiállításán, a Felezőidő 2 Erdélyi Magyar Művészet 1965-1975 között című tárlaton a központ vezetője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész vezet tárlatot 11, illetve 13 órai kezdettel. A gyerekekkel, fiatalokkal habkarton nyomatot készítenek a kiállításon található portrék alapján. A belépés mindkét helyszínen ingyenes.

Időjárás: Ma egy érkező hidegfrontnak köszönhetően ismét sokfelé kell esőre, záporokra, helyenként zivatarokra számítani. A reggeli órákban 7 és 13 C fok körül alakul a hőmérséklet, délutánra felmelegszik a levegő, 16-21°C várható. Helyenként megélénkül a nyugati szél.

MRE – Hírszolgálat, 2014. október 16.

About the author

maradmin

Leave a Comment