2015. december 5. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Önkéntes-találkozók decemberben
Elkezdődtek az idei év utolsó önkéntes-találkozói. Néhány perce vette kezdetét a közönségtalálkozó Csíksomlyón a Jakab Antal Tanulmányi házban. A találkozót követően, – melyen jelen van Karácson Tibor, műsorigazgató, több munkatárssal együtt – közösen vesznek részt az elsőszombati Mária-köszöntőn. Holnap reggel Kecseten várjuk hallgatóinkat a kilenc órás szentmise után, majd Farkaslakán a fél tizenegy órás szentmise után lesz közönségtalálkozó. Délután fél négytől Sepsiszentgyörgyön lesz megtartva az önkéntes-találkozó. Hétfőn délután három órától a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házba várjuk az önkénteseket, majd kedden déli tizenkét órától Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házba talákozunk. Várjuk önkénteseinket, hallgatóinkat.

Jótékonysági Adventi Vásár
Ma délután három órától a nagyváradi Székesegyház előtti téren újra megnyitja kapuit a Jótékonysági Adventi Vásár.  A felkínált termékeket, finomságokat adomány ellenében lehet elvinni. A begyűlt összegeket jótékonysági célra fordítják. A vásár este hét órakor szabadtéri gyertyagyújtással ér véget: a második gyertya lángja lobban fel a székesegyház előtti téren felállított óriáskoszorún. A rendezvény ideje alatt meleg teát kínálnak a Caritas munkatársai.

Várom az Urat
A kolozsvári Diákművelődési Házban ma délután négy órától kezdődik a 15. Várom az Urat adventi keresztény zenefesztivál. Fellépnek a szászrégeni Sófár, a kolozsvári Kobak és KEL Zenecsoport, valamint a kárpátaljai Amaro Del. Kapunyitás már három órakor. Várnak minden érdeklődőt. 

Elsőszombati Szűzanya köszöntő Csíksomlyón
Ma este hat órától kezdődik a szentmise az elsőszombati Mária-köszöntőn, amelyet a rózsafüzér elimádkozása és gyertyás körmenet követ. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Karácson Tibor, rádiónk műsorigazgatója. A szentmisét és körmenetet ez alkalommal is rádiónk élő adásban közvetíti. 

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap Búzásbesenyőben tartják az örökös szentségimádási napot. Várják a híveket, használják ki az alkalmat az elcsendesedésre, az engesztelésre.
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően holnap Tasnádon és Érsemjénben lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.

Templombúcsú Nagyvárad-Velencén 
Holnap tartják a nagyvárad-velencei templom búcsúját, mely Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére lett felszentelve. A déli tizenkét órakor kezdődő szentmise szónoka Bakos Gábor, nagyvárad-újvárosi segédlelkész.

Szent Miklós-napi búcsúk a gyulafehervári főegyházmegyében
A  székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániatemplom búcsúünnepe,  vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődik. A szentmisét celebrálja és szentbeszédet mond Schönberger Jenő szatmárnémeti megyéspüspök. Ezt követően nyitják meg a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által életre hívott Boldogasszony-vándorkiállítást a Márton Áron Ifjúsági Házban, amely 2016 január 17-ig lesz megtekinthető. 
Gyergyószentmiklóons város régi plébániatemplomának ez évi búcsúját vasárnap déli tizenkét órától tartják. A meghívott szónok Bátor Botond pálos szerzetes. A szentmisét követően sor kerül a hagyományos körmenetre, amely a Fogarassy Mihály püspök szobránál ünnepélyes áldással zárul.  
Csíkszentmiklóson a falu és a templom védőszentjének ünnepén, holnap fél egy órakor kezdődik az ünnepi szentmise. Szentbeszédet mond Csató Béla csíkszentkirályi plébános, illetve az ünnepet a kézdivásárhelyi Boldog Özséb kórus teszi még ünnepélyesebbé.
Kászonújfalu templomának szintén Szent Miklós püspök a védőszentje, itt az ünnepi búcsús szentmise ugyancsak vasárnap, féle egy  órakor kezdődik, az ünnepi szónok Urbán Erik ferences szerzetes, érseki helynök lesz. A szentmisén a hívek megtekinthetik a helybéli gyermekek előadását is.

Templomszentelés Ditróban
Holnap a déli tizenkét órától kezdődő szentmise keretében Tamás József  püspök  felszenteli  a  Szent Imre tiszteletére épített templomot.Várják a híveket együtt ünnepelni.

Szavak a középpontban
Folytatódnak az adventi ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben, amelyek tematikája a szavakra és a mögöttük levő értelemre épül. A második találkozás december 6-án, vasárnap lesz a Szentlélek templomban, Lelkesítő szavak címmel. Az imaórákat a helyi ifjúsági közösségek szervezik, de nem csak az ifjúság számára – bármely korosztály képviselőit várják az elmélkedéseket, imákat és énekeket is magukba foglaló programokra. 

Hétvégi szentmise közvetítések a Mária Rádióban
Ma este hat órától az ünnepélyes Mária-köszöntőről közvetítünk szentmisét. Holnap két  szentmisét  közvetítünk   Farkaslakáról, délelőtt fél tizenegy és délután  öt órától.

Az időjárásról: Enyhe marad az idő. Jelentős változás a hétvégén sem várható, a ködös, párás reggelek lesznek jellemzőek és erősen felhős, borongós nappalokra számíthatunk. Északnyugaton, nyugaton élénkülhet meg kissé a légmozgás és válhat szakadozottabbá a felhőzet. Hajnalra általában -3 és +3°C-ig hűl a levegő, nappal 2 és 10°C közötti értékeket mérhetünk. . + HŐMÉRS.

MRE – Hírszolgálat, 2015. december 5.

About the author

maradmin

Leave a Comment