2015. július 14. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Ferenc pápa visszatért Rómába, lezárult 9. nemzetközi útja
A Szentatya a tegnap délután fél kettőkor érkezett vissza Róma Ciampino repülőterére. Ezennel lezárult 9. nemzetközi apostoli útja, amely Dél-Amerikába vezetett. Három országban tett látogatást július 5-13. között: Ecuador, Bolívia és Paraguay.  A repülőtérről a Vatikán felé vezető úton, ahogy már hagyománnyá vált, Ferenc pápa ez alkalommal is ellátogatott a Santa Maria Maggiore bazilikába és egy fehér és sárga virágokból álló csokrot helyezett el a híres Mária-ikon előtt, hálából a Szűzanyának az apostoli útja sikeréért.

Szentmise Szent László király sírjánál
Július 19-én, a hónap harmadik vasárnapján délután négy  órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, Szent László király sírjánál. A szentmise főcelebránsa és szónoka Dr. Lőrincz Ottó, kanonok, nagyszalontai esperes-plébános lesz.

Szentségimádás a nagyvárad-kapucinus templomban
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően július hónap harmadik vasárnapján, azaz július 19-én a nagyvárad-kapucinus templomban lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.

III. Balatoni Csillagösvény Missziós Körút
Július 19-26 között harmadszorra kerül megrendezésre a Böjte Csaba ferences atya és a Marosszéki Kodály Zoltán gyermekkar Balatoni Csillagösvény nevezetű missziós körútja, amelynek célja, hogy támogatást illetve adományokat gyűjtsön a kórus részére. A gyermekkórust a Boldogasszony Iskolanővérek vezetik, akik a Szovátai és nyárádmenti hátrányos helyzetű gyermekeket segítik zenei missziójukkal, mozgó ének- és zeneiskolai programjukkal. A gyűjtésből épülne számukra egy központ Marianum Tündérkert néven. A missziós körúton a következő településeken lesznek szentmisék: Zalakaros, Keszthely, Hévíz, Sümeg, Balatonfüred, Balatonalmádi, Szántódpuszta, Balatonboglár és Csobánka. A Balatoni Csillagösvényről részletesebben a www.magnificat.ro oldalon olvashatnak.

OKIT 2015
Az idei Országos Katolikus Ifjúsági Találkozónak a 2015-ös év Európai Ifjúsági Fővárosa, Kolozsvár ad otthont július 22-26 között. Jelentkezni lehet a www.intc.ro honlapon, ahol bővebb információt is találnak a rendezvényről. Mindenkit hívnak és várnak szeretettel.

Ifjúsági tábor Székelyszálláson
„A felhők felett mindig süt a nap!”- ez az idei tábor mottója, amit július 27-30 között tartanak Székelyszálláson. A tábor célja, családias légkörben együtt lenni, megismerni egymást, közel kerülni egymáshoz és a jó Istenhez. Azokat a fiatalokat várják akik gondban vagy krízisben vannak, akik  szeretnének kikapcsolódni, vagy valamilyen kegyelmet kérni, akár hisznek, akár nem. Jelentkezni lehet a 0742-698166-os telefonszámon, vagy a hajlakattilajbi@freemail.hu e-mail címen.

Tizenharmadszor is Feriza
Július 28 – augusztus 1-je között tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Ferences Ifjúsági zarándoklat, melyre 16-35 év közötti fiatalokat várnak. Jelentkezni legkésőbb július 20-áig lehet a honlapunkon található elérhetőségen.(http://ofm.ro/eferi/feriza2015-jel).

Csíksomlyói  Ifjúsági Találkozó 2015
Idén is megszervezi a Gyulafehérvári  Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség a CSIT-et, 2015. augusztus 11-15 között  Csíksomlyón. Várnak minden 14-30 év közötti fiatalt. Bejelentkezés, és bővebb információk:  www.csitinfo.ro honlapon.

1Úton Nemzetközi Zarándoknap
Az idei zarándoknapra augusztus 22-én kerül sor, amely több száz települést érint Ausztriában, Erdélyben, Felvidéken és Magyarországon egyaránt. A szervezők és a résztvevők az egységért és a békéért  ajánlják fel az idei zarándoknapot. Vannak ugyanis olyan történelmi sebek és szakadékok, amelyeket csak a hit és a szeretet tud áthidalni és gyógyítani. Az átlagosan 25 kilométeres távokra lebontott szakaszok részletei az 1Úton honlapon érhetők el.

Csendmeditációs lelkigyakorlat Erdődhegyen
A lelkigyakorlat Istennel eltöltött intenzív idő, a csend pedig a környezet, amelyben könnyebben meghallhatjuk a hangot, az Ő hangját. Erre ad lehetőséget az augusztus 23-29 között megrendezésre kerülő csendmeditációs lelkigyakorlat, melyet “Bevezetés a Jézus imába” témában Solomayer Sándor a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) egyházközösség plébánosa tart, az erdődhegyi Helga Winter Házban. Az egyhetes program része a közös szentmise, napi egy közös megosztás és egyéni beszélgetés a lelkigyakorlat kísérőjével. A lelki programra olyan személyek jelentkezését várják, akik már betöltötték 23-ik életévüket; vágyat éreznek az imában történő találkozásra Istennel; a lelkigyakorlat teljes ideje alatt jelen tudnak lenni. Jelentkezni július 30-ig lehet a soli2@gmx.de e-mail címen vagy a 0744-137568-as telefonszámon.

Az időjárásról: Egy hidegfront mely hazánk főlé érkezett többfelé esőt, záporokat, főként északnyugaton, nyugaton zivatarokat hozott. A változóan felhős időben továbbra is kialakulhatnak záporok, zivatarok. Az északnyugati szél pedig élénk, erős marad. Délutánra 24 és 28 C fok közé melegszik a levegő.

MRE – Hírszolgálat, 2015. július 14.

About the author

maradmin

Leave a Comment