2015. június 24. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Ne sebezzük meg gyermekeink lelkét
Ferenc pápa folytatta a családról szóló katekézis sorozatát a ma délelőtti általános kihallgatás során, melyet rádiónk élőben közvetített, amikor a belső problémákról, sebekről beszélt. Hangsúlyozta: A család szoros egységet alkot: ha megsérül egy ponton, az mindenkit megfertőz. A gyermekek lelkén pedig mély sebet üt a szülők veszekedése, válása. „Kérjünk az Úrtól nagy hitet, hogy Isten szemével lássuk a valóságot; nagy szeretetet, hogy irgalmas szívvel közelítsünk az emberekhez” – mondta Ferenc pápa.

Elhunyt Nirmala nővér, Teréz anya utódja
81 esztendős korában elhunyt Nirmala Joshi nővér, aki Teréz anya halála után, 1997-ben lett a kalkuttai központú rend általános elöljárója, majd 2009-ben adta át tisztségét a Szeretet Misszionáriusai jelenlegi vezetőjének, Mary Prema Pierick nővérnek. Thomas D’Souza kalkuttai érsek úgy nyilatkozott, Nirmala nővérnek már jó ideje szívpanaszai voltak, kórházi kezelésre szorult, majd a közelmúltban vissza is vonult a rend egyik házába. Temetését ma délután tartották a Szeretet Misszionáriusai kalkuttai anyaházában.
„Nirmala nővér a szolgálatnak, a szegényekről és számkivetettekről való gondoskodásnak szentelte az életét.”–hangsúlyozta Narendra Modi, indiai miniszterelnök – tudtuk meg a Magyar Kurír honlapjáról.

Medjugorje-i imaest
A Medjugorje-i jelenések 34. évfordulóján imaestet tartanak Csíkszeredában a Segítő Mária Gimnázium bentlakásának dísztermében június 26-án, pénteken délután hat órától. Az imaprogram rózsafüzérrel kezdődik, majd szentmisével folytatódik és szentségimádással zárul. Hívnak és várnak mindenkit a közös ünnepi imaestre!

”Készítsétek az Úr útját”-Élő Rózsafüzér zarándoklat Csíkszeredában
Június 27-én, szombaton Élő Rózsafüzér zarándoklat lesz, az Erdélyi Mária Út Egyesület, a csíkszeredai plébániák és az Erdélyi Cursillo közös szervezésében. A zarándoklat ez alkalommal a csíkszeredai Szent Kereszt templomtól indul reggel kilenc órakor. A zarándokok a Csíkzsögödi Szentháromság templomhoz mennek, onnan tizenegy órakor a Szent Ágoston templomhoz indulnak tovább. Délután fél kettőkor a Csíksomlyói Kegytemplomhoz tartanak, onnan fél négykor a Szent Péter és Pál templomhoz  majd délután fél hatkor a Csíktaplocai Mindenszentek templomhoz érkeznek a tervek szerint. Innen hatkor indulnak a Szent Kereszt templomhoz, ahol este hét órakor szentmisével zárul a zarándoklat.

Szlovák fiatalok bérmálása az egyházmegyében
Június 28-án, vasárnap Böcskei László megyéspüspök az egyházmegye szlovák fiataljainak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét: délelőtt fél tíztőt a nagyvárad-olaszi plébániatemplomban 10 fiatal, majd délután fél egytől a madarászi plébániatemplomban 13 fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében. A fiatalok felkészítését Mlinárcsik János a szlovák személyi plébánia megbízott lelkésze végezte.

Örökös Szentségimádás Almásfegyverneken és Magyarcsékén
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően június hónap negyedik vasárnapján Almásfegyverneken és Magyarcsékén lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.

Nyári Gyerekfoglalkoztató a Gyulafehérvári Caritasnál
A Gyulafehérvári Caritas Nyári Gyerekfoglalkoztatót szervez 7-13 éves gyerekek részére június 29. és július 3. között a csíkszeredai Szent Imre Ifjúsági központban. A Caritas szakemberei biztonságos és tartalmas gyerekfelügyeletet biztosítanak, ahol a gyerekek nap mint nap reggel kilenc és délután három óra között ismeretbővítő és képességfejlesztő tevékenységeken vehetnek részt. Jelentkezni június 25-ig, holnapig a 0725- 609909-es telefonszámon, vagy az aliz.sover@caritas-ab.ro e-mail címen lehet.

Lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek és hozzátartozóinak
A Gyulafehérvári Caritas – KI-ÚT konzultációs program keretében, lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak Gyergyószentmiklóson, július 2 -5 között. A lelkigyakorlat alapja az elfogadás és a  megértés, amely lehetőséget ad az őszinte beszélgetésekre. Érdeklődni és jelentkezni lehet június 30-ig a 0731 137 191 telefonszámon vagy a rita.kedves@caritas-ab.ro e-mail címen.

Gitártábor Tasnádszántón
”Király vagy” mottóval gitártábort szervez a tasnádszántói plébánia július 15-19. között. A részvételi díj 50 lej, érdeklődni a 0747-931349-es telefonszámon lehet Tóth Attila atyánál.

Az időjárásról: Holnap váltakozva felhős és napos időben lesz részünk, inkább nyugaton-északnyugaton lehet felhősebb, záporosabb idő.

MRE – Hírszolgálat, 2015. június 24.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Keresztelő Szent János ünnepe  Marosvásárhelyen
Ma a Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia búcsúünnepére kerül sor. A délután hat órától kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Csató Béla csíkszentkirályi plébános. A szentmise előtt fél hat  órától bemutatják  a főoltárkép restaurálásáról szóló 20 perces dokumentumfilmet. Mindenkit szeretettel várnak.

1 Úton  Nemzetközi Zarándoknap
A felvidéki, délvidéki, erdélyi és magyarországi szervezők  24.-28.-a között Csíksomlyón találkoznak, hogy a zarándoknap részleteit megvitassák, és a Szűzanya oltalmába ajánlják szolgálatukat. Az önkéntesek a találkozó keretében részt vesznek a június 27-i Csíkszeredában megrendezendő Élő Rózsafüzér Zarándoklaton is. Az 1Úton találkozó sajtótájékoztatójára június 26-án, péntek reggel kilenc órakor kerül sor, Csíksomlyón a Hotel Salvator és Konferencia Központban.

Medjugorje-i imaest
A Medjugorje-i jelenések 34. évfordulóján  imaestet tartanak Csíkszeredában a Segítő Mária Gimnázium bentlakásának dísztermében június 26-án, pénteken délután hat órától. Az imaprogram rózsafüzérrel kezdődik, majd szentmisével folytatódik és szentségimádással zárul. Szeretettel hívnak és várnak mindenkit a közös ünnepi imaestre!

”Készítsétek az Úr útját”-Élő Rózsafüzér zarándoklat Csíkszeredában
Június 27-én, szombaton Élő Rózsafüzér zarándoklat lesz, az Erdélyi Mária Út Egyesület, a csíkszeredai plébániák és az Erdélyi Cursillo közös szervezésében. A zarándoklat ez alkalommal a csíkszeredai Szent Kereszt templomtól indul reggel kilenc órakor. A zarándokok a Csíkzsögödi Szentháromság templomhoz mennek, onnan tizenegy órakor a Szent Ágoston templomhoz indulnak tovább. Délután fél kettőkor a Csíksomlyói Kegytemplomhoz tartanak, onnan fél négykor a  Szent Péter és Pál templomhoz  majd du. fél hatkor a Csíktaplocai Mindenszentek templomhoz érkeznek a tervek szerint. Innen hatkor indulnak a Szent Kereszt templomhoz, ahol este hét órakor szentmisével zárul a zarándoklat.  

Te meg Én. Férfiról és nőről
A Pro Educatione katolikus felnőttképzési egyesület Párokról, párosan, pártatlanul témával tréningsorozatot szervez  június 26-október 10. között. Az öt hétvégét felölelő képzéssorozat a házasság és párkapcsolatok olyan aktuális és izgalmas témáit taglalja fel mint az önismeret, a családi élet menedzsmentje, spiritualitás a családban, kommunikáció és a konfliktushelyzetek kezelése.  Az előadásokat a Segítő Nővérek, a Caritas, a Családpasztoráció, és az Áradat Egyesület munkatársai tartják. Jelentkezni lehet a Pro Educatione  egyesület székhelyén Csíksomlyón illetve a  0735-735123 vagy 0735-162455 telefonszámokon.

Nyári Gyerekfoglalkoztató a Gyulafehérvári Caritasnál
A Gyulafehérvári Caritas Nyári Gyerekfoglalkoztatót szervez 7-13 éves gyerekek részére június 29. és július 3. között a csíkszeredai  Szent Imre Ifjúsági központban. A Caritas szakemberei biztonságos és tartalmas gyerekfelügyeletet biztosítanak, ahol a gyerekek nap mint nap reggel kilenc és délután három óra között ismeretbővítő és képességfejlesztő tevékenységeken vehetnek részt. Jelentkezni június 25-ig a 0725- 609909-es telefonszámon, vagy az aliz.sover@caritas-ab.ro e-mail címen lehet.

Lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek és hozzátartozóinak
A Gyulafehérvári Caritas – KI-ÚT konzultációs program keretében, lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak Gyergyószentmiklóson, július 2 -5 között. A lelkigyakorlat alapja az elfogadás és a  megértés, amely lehetőséget ad az őszinte beszélgetésekre. Érdeklődni és jelentkezni lehet június 30-ig a 0731 137 191 telefonszámon vagy a rita.kedves@caritas-ab.ro e-mail címen.

Csendmeditációs lelkigyakorlat Erdődhegyen
A lelkigyakorlat Istennel eltöltött intenzív idő, a csend pedig a környezet, amelyben könnyebben meghallhatjuk a hangot, az ő hangját. Erre ad lehetőséget az augusztus 23-a és 29-e között megrendezésre kerülő csendmeditációs lelkigyakorlat, melyet “Bevezetés a Jézus imába” témában Solomayer Sándor a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) egyházközösség plébánosa tart, az erdődhegyi Helga Winter Házban.
Az egyhetes program része a közös szentmise, napi egy közös megosztás és egyéni beszélgetés a lelkigyakorlat kísérőjével. A lelki programra olyan személyek jelentkezését várják, akik már betöltötték 23-ik életévüket; vágyat éreznek az imában történő találkozásra Istennel; a lelkigyakorlat teljes ideje alatt jelen tudnak lenni. Jelentkezni július 30-ig lehet a soli2@gmx.de e-mail címen vagy a  0744 137568-as telefonszámon.

Felhívjuk kedves hallgatóink figyelmét, hogy ma délután egy órától szentmisét közvetítünk a lengyelországi kegyhelyről, Czestochowából. A szentmisét Erdő Péter bíboros mutatja be, ugyanakkor jelen lesz Tamás József segédpüspök is. Hívjuk a kedves hallgatókat, tartsanak velünk és a czestochowai zarándokokkal ma délután egy órakor.

Az időjárásról: Ma még többfelé kell számítani eső, zápor, zivatar kialakulására. A reggeli órákban 9-14°C között alakul a hőmérséklet, napközben 18-23 fok közötti maximumokra van kilátás.

MRE – Hírszolgálat, 2015. június 24.

About the author

maradmin

Leave a Comment