2015. március 23. – Hírek és programajánló

H Í R E K  E S T E
 

Menet az életért Nagyváradon
Több százan vettek részt szombaton a „Menet az életért” elnevezésű rendezvényen – számol be az Erdély online. A program előadásokkal kezdődött, majd felszólalások következtek. Böcskei László megyéspüspök az életről, mint a Jóisten legfőbb ajándékáról szólt. Isten azzal bízta meg az embereket, hogy szaporodjanak, és töltsék be a Földet – az élet tehát Istentől való. Amikor pedig élet van ránk bízva, vigyáznunk kell rá.
Virgil Bercea görögkatolikus püspök az élet és a szeretet elválaszthatatlanságáról szólt, s arról, hogy Európának vissza kellene térnie keresztény gyökereihez. A „Minden élet ajándék!” mottót viselő program lezárásaként a résztvevők a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára vonultak, bátorítva a leendő kismamákat a gyermekvállalására.

Második továbbképző kántoroknak 
Szombaton, Nagyböjt lelkisége a nagyböjti liturgia éneklésében témában, Kercza Asztrik budapesti ferences atya tartott előadást a Nagyváradi Egyházmegye húsz alkalmazott, illetve önkéntes kántora számára a Laikusképző Központban. A rendezvényt az Egyházzenei Központ felelős vezetői, Kristófi János karnagy, illetve Oláh Gabriella székesegyházi kántornő szervezték. A rendezvényen részt vett Böcskei László megyéspüspök.

Nagyböjti lelkigyakorlatok ideje van Erdély-szerte
– A hidegségi egyházközség hívei egyhetes lelkigyakorlattal készülnek húsvét ünnepére. A szentmisék reggel kilenc és tizenegy, valamint este hat órakor kezdődnek. A lelkigyakorlatot Szőcs Csaba, a Verbum Egyesület igazgatója tartja.
– A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia-templomban március 23-25 között, este hat órától háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak, vezetője Bilibók Géza marosújvári plébános.
– A kolozsvári Szent Mihály templomban március 25-27. között az esti hat órás szentmisék keretében Tímár Asztrik kaplonyi ferences atya vezeti a lelkigyakorlatot.
– Csíkszentmiklós és Borzsova hívei szintén háromnapos lelkigyakorlattal készülnek a húsvéti ünnepre. Március 26-28 között a triduumos szentmiséken László Attila Székelyudvarhely-szombatfalvi plébános prédikál. A borzsovai templomban csütörtökön délután öt órakor kezdődik a szentmise, előtte rózsafüzér ájtatosságot tartanak. Pénteken fél öt órától keresztutat végeznek, öt órától lesz a szentmise. Szombaton reggel kilenc órától szentségimádás, fél tíz órakor zárószentmise. 
Csíkszentmiklóson csütörtökön és pénteken este fél hét órakor kezdődnek a szentmisék, előtte rózsafüzér illetve keresztúti ájtatosságra kerül sor. Csíkszentmiklóson szombaton fél tizenegy órától szentségimádást tartanak, a triduumot záró szentmise tizenegy órakor kezdődik. 
– A csíkszentsimoni plébániatemplomban március 26-28 között az este hat órakor kezdődő szentmisék keretében, Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános tartja a lelkigyakorlatos beszédeket.
– A székelyudvarhelyi Szent Miklós egyházközségben szintén március 26-28 között kerül sor a nagyböjti lelkigyakorlatra. Az este hat órakor kezdődő szentmiséket Bordi János pálpataki plébános mutatja be.

Előadás Szászrégenben
A Rákóczi Szövetség és a szászrégeni plébánia szervezésében, Megmaradni címmel nagyböjti beszélgetésre hívják a helyi és környékbeli IX-XII. osztályos magyar diákokat a Petru Maior Iskolaközpont dísztermében. A március 25-én, déli egy órakor kezdődő előadás meghívottja Gödri István feketehalmi plébános lesz.

Mária köszöntő az esztelneki ferencrendi templomban
Holnap az 500 éves Csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata Esztelnekre látogat, a 265 éves Esztelneki Madonna szülőföldjére. Hívnak és várnak minden Mária tisztelőt – különösen Háromszék településeiről – közös imádságra a kegyszobor másolata előtt szülőföldünkért és egész nemzetünkért. A Mária köszöntő délután négy órakor kezdődik. Este hat órától szentmisét mutat be Urbán Erik atya, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója. Szentmise után rózsafüzért imádkoznak és gyertyás körmenetet tartanak. Az esztelneki Mária köszöntőt rádiónk közvetíti.

Találkozás a szerzetesekkel Kolozsváron
A Megszentelt Élet Évében holnap este nyolc órától a Kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség első emeleti termében Bereczki Silvia segítő nővér Tisztítótűz – mi közünk nekünk hozzád? címmel tart előadást.

Az időjárásról: Kedden is marad a tavaszias időjárás több órás napsütéssel, amit inkább csak északon és az erdélyi medencében zavarhat meg egy-egy felhő. Csapadék sehol sem várható. A hajnali -6, +3 fokot követően délutánra a többfelé szeles időben 11 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet. A héten egyre melegebbé válnak a nappalok, csütörtökön elérhetik akár a 20-23ºC-t is. 

MRE – Hírszolgálat, 2015. március 23.


H Í R E K   D É L B E N

Nagyböjti lelkinapok voltak a hétvégén
– A Szeben-Fogaras-Erzsébetvárosi főesperesi kerületben nagyböjti lelkinapot tartottak gyerekeknek, fiataloknak március 21-én, a segesvári plébánián „Mindenki Téged keres” mottóval. A lelkinapon Gál Attila István medgyesi segédlelkész és Bálint Éva pszichológus tartott előadást.
–  Szombaton a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium bentlakásának dísztermében „Erősítsétek meg a szíveteket” mottóval szerveztek az alcsíki és felcsíki főesperesi kerület fiataljainak lelkinapot. A ráhangolódás után Csont Ede tusnádi plébános tartott elmélkedést, amit kiscsoportos beszélgetés követett. A találkozó szentmisével zárult.
– A gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánián, József igaz ember volt mottóval, szombaton tartották a férfiak lelkinapját. Előadó György Balázs szárhegyi plébános volt.

Akolitus- és lektoravatás volt tegnap Gyulafehérváron
Feketevasárnap Jakubinyi György érsek nyolc akolitust és három lektort avatott a gyulafehérvári székesegyházban. Akolitusok lettek: Antal Zoltán (Csíkszépvíz), Fülöp Zsombor (Galócás), Ioja Ioan (Sagna), Juon István Csaba (Székelyudvarhely), Kovács József (Borzont), Pasca Szilárd (Kézdivásárhely), Popesc Mihăiţă Cristian (Petrozsény) és Turtureanu Róbert (Nagybánya). Lektori szolgálatban részesültek: Bereczki Attila Szabolcs (Balánbánya), Fülöp Sándor Szabolcs (Ditró) és Mateeș Ferencz Eugen (Temesvàr).
Az ünnepi szentmisén rész vett az oroszhegyi Erzsébetek kórusa.

Nagyböjti lelkigyakorlatok ideje van Erdély-szerte
– A hidegségi egyházközség hívei egyhetes lelkigyakorlattal készülnek húsvét ünnepére. A szentmisék reggel kilenc és tizenegy, valamint este hét órakor kezdődnek. A lelkigyakorlatot Szőcs Csaba, a Verbum Egyesület igazgatója tartja.
– A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia-templomban március 23-25 között, este hat órától háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak, vezetője Bilibók Géza marosújvári plébános.
– A kolozsvári Szent Mihály templomban március 25-27. között az esti hat órás szentmisék keretében Tímár Asztrik kaplonyi ferences atya vezeti a lelkigyakorlatot.
– Csíkszentmiklós és Borzsova hívei szintén háromnapos lelkigyakorlattal készülnek. Március 26-28 között a triduumos szentmiséken László Attila Székelyudvarhely-szombatfalvi plébános prédikál. A borzsovai templomban csütörtökön délután öt órakor kezdődik a szentmise, előtte rózsafüzér ájtatosságot tartanak. Pénteken fél öt órától keresztutat végeznek, öt órától lesz a szentmise. Szombaton reggel kilenc órától szentségimádás, fél tíz órakor zárószentmise.
Csíkszentmiklóson csütörtökön és pénteken este fél hét órakor kezdődnek a szentmisék, előtte rózsafüzér illetve keresztúti ájtatosságra kerül sor. Csíkszentmiklóson szombaton fél tizenegy órától szentségimádást tartanak, a triduumot záró szentmise tizenegy órakor kezdődik.
– A csíkszentsimoni plébániatemplomban március 26-28 között az este hat órakor kezdődő szentmisék keretében, Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános tartja a lelkigyakorlatos beszédeket.
– A székelyudvarhelyi Szent Miklós egyházközségben szintén március 26-28 között kerül sor a nagyböjti lelkigyakorlatra. Az este hat órakor kezdődő szentmiséket Bordi János pálpataki plébános mutatja be.

Mária köszöntő az esztelneki ferencrendi templomban
Március 24-én az 500 éves Csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata Esztelnekre látogat, a 265 éves Esztelneki Madonna szülőföldjére. Hívnak és várnak minden Mária tisztelőt – különösen Háromszék településeiről – közös imádságra a kegyszobor másolata előtt szülőföldünkért és egész nemzetünkért. A Mária köszöntő délután négy órakor kezdődik. Este hat órától szentmisét mutat be Urbán Erik atya, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója. Szentmise után rózsafüzért imádkoznak és gyertyás körmenetet tartanak. A Mária köszöntőt rádiónk közvetíti.

Passió CD-n
A székelyudvarhelyi Szent Miklós templom Musica Sacra Kamarakórusának előadásában megjelent Márk evangélista szerint, a második Passió, digitális formában. Megrendelhető a 0728-907.576-os telefonszámon. A mai Déli magazinban bővebben hallhatnak erről.

Fotópályázatot hirdet a Szent Ferenc Alapítvány
A csíksomlyói Mária kegyszobor 500 éves tiszteletére a Szent Ferenc Alapítvány pályázatot hirdet amatőr és profi fotósoknak, akiktől a kegyszoborról, a csíksomlyói templomról, a pünkösdi búcsúról, illetve Csíksomlyóhoz, Máriához köthető eseményekről készült alkotásokat várnak. A legjobbnak ítélt 5 fénykép 100-100 euró díjban részesül. A beküldött fényképeket egy kiállításon lehet majd tekinteni Csíksomlyón. A Mária évben egy ünnepi albumot is szeretnének kiadni A pályamunkákat digitális formában várják húsvétig az eva.nagyfalusi@hotmail.com email címre.

Az időjárásról: Felhős az égbolt, eső, havas eső, a hegyekben havazás várható. A szélmozgás mérsékelt, a légköri nyomás enyhén emelkedő. Napközben 5 ºC : 15 ºC -ig melegszik fel az idő és a héten egyre melegebbé válnak a nappalok, csütörtökön elérhetik akár a 20-23ºC ot is. 

MRE – Hírszolgálat, 2015. március 23.


H Í R E K   R E G G E L

Márton Áron nyomdokain ötödször
Csíkszentdomokos, Máramarossziget és Kolozsvár után, szombaton Gyulafehérváron, a püspöki székhely és Márton Áron püspök sírjának meglátogatásával ért véget az ötödik Márton Áron zarándoklat. A Zarándokúton című műsorunkban bővebb beszámolót hallhatnak. A következő zarándoklat megszervezéséről rádiónkból értesülhetnek kedves hallgatóink.

Nagyböjti lelkinapok voltak a hétvégén
– A Szeben-Fogaras-Erzsébetvárosi főesperesi kerületben nagyböjti lelkinapot tartottak gyerekeknek, fiataloknak március 21-én, a segesvári plébánián „Mindenki Téged keres” mottóval. A lelkinapon Gál Attila István medgyesi segédlelkész és Bálint Éva pszichológus tartott előadást.
–  Szombaton a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium bentlakásának dísztermében „Erősítsétek meg a szíveteket” mottóval szerveztek az alcsíki és felcsíki főesperesi kerület fiataljainak lelkinapot. A ráhangolódás után Csont Ede tusnádi plébános tartott elmélkedést, amit kiscsoportos beszélgetés követett. A találkozó szentmisével zárult.
– A gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánián, József igaz ember volt mottóval, szombaton tartották a férfiak lelkinapját. Előadó György Balázs szárhegyi plébános volt.

Második továbbképző kántoroknak
Szombaton, Nagyböjt lelkisége a nagyböjti liturgia éneklésében témában, Kercza Asztrik budapesti ferences atya tartott előadást a Nagyváradi Egyházmegye húsz alkalmazott, illetve önkéntes kántora számára a Laikusképző Központban. A rendezvényt az Egyházzenei Központ felelős vezetői, Kristófi János karnagy, illetve Oláh Gabriella székesegyházi kántornő szervezték. A rendezvényen részt vett Böcskei László megyéspüspök.

Hittanverseny a Gerhardinumban
A temesvári Püspökség keretében működő Egyházmegyei Katekétikai Központ szervezésében, szombaton a Gerhardinum Katolikus Líceumban, hittanversenyre került sor az egyházmegyében működő világi iskolák V-XII. osztályos növendékeinek. A verseny lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők megismerkedjenek az egyházmegye történetével, valamint a Gerhardinum Katolikus Líceumban folytatott tevékenységekkel.

Akolitus- és lektoravatás volt tegnap Gyulafehérváron
Feketevasárnap Jakubinyi György érsek nyolc akolitust és három lektort avatott a gyulafehérvári székesegyházban. Akolitusok lettek: Antal Zoltán (Csíkszépvíz), Fülöp Zsombor (Galócás), Ioja Ioan (Sagna), Juon István Csaba (Székelyudvarhely), Kovács József (Borzont), Pasca Szilárd (Kézdivásárhely), Popesc Mihăiţă Cristian (Petrozsény) és Turtureanu Róbert (Nagybánya).
Lektori szolgálatban részesültek: Bereczki Attila Szabolcs (Balánbánya), Fülöp Sándor Szabolcs (Ditró) és Mateeș Ferencz Eugen (Temesvàr).

A hit az erőforrás
Március 20-22 között, a Szent József a munkás Katolikus Férfiszövetség lelki hétvégét tartott, a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista plébánián. A gondokról és azok megoldásáról beszélgettek. Szombaton a Kossuth Kertben keresztúti ájtatosságot tartottak, este pedig szentségimádáson vettek részt. A lelki megerősítő hétvége vasárnap, a szentmisét követően, közös tervezgetéssel ért véget.

Nagyböjti lelkigyakorlatok ideje van Erdély-szerte
– A hidegségi egyházközség hívei egyhetes lelkigyakorlattal készülnek húsvét ünnepére. A szentmisék reggel kilenc, délelőtt tizenegy, valamint este hét órakor kezdődnek. A lelkigyakorlatot Szőcs Csaba, a Verbum Egyesület igazgatója tartja.
– A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia-templomban március 23-25 között, este hat órától háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak, vezetője Bilibók Géza marosújvári plébános.
– A kolozsvári Szent Mihály templomban március 25-27. között az esti hat órás szentmisék keretében Tímár Asztrik kaplonyi ferences atya vezeti a lelkigyakorlatot.
– Csíkszentmiklós és Borzsova hívei szintén háromnapos lelkigyakorlattal készülnek. Március 26-28 között a triduumos szentmiséken László Attila Székelyudvarhely-szombatfalvi plébános prédikál. A borzsovai templomban csütörtökön délután öt órakor kezdődik a szentmise, előtte rózsafüzér ájtatosságot tartanak. Pénteken fél öt órától keresztutat végeznek, öt órától lesz a szentmise. Szombaton reggel kilenc órától szentségimádás, fél tíz órakor zárószentmise. Csíkszentmiklóson csütörtökön és pénteken este fél hét órakor kezdődnek a szentmisék, előtte rózsafüzér illetve keresztúti ájtatosságra kerül sor. Csíkszentmiklóson szombaton fél tizenegy órától szentségimádást tartanak, a triduumot záró szentmise tizenegy órakor kezdődik.

Mária köszöntő az esztelneki ferencrendi templomban
Március 24-én az 500 éves Csíksomlyói Segítő Szűzanya kegyszobrának másolata Esztelnekre látogat, a 265 éves Esztelneki Madonna szülőföldjére. Hívnak és várnak minden Mária tisztelőt – különösen Háromszék településeiről – közös imádságra a kegyszobor másolata előtt szülőföldünkért és egész nemzetünkért. A Mária köszöntő délután négy órakor kezdődik. Este hat órától szentmisét mutat be Urbán Erik atya, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója. Szentmise után rózsafüzért imádkoznak és gyertyás körmenetet tartanak. A Mária köszöntőt rádiónk közvetíti.

Passió CD-n
A székelyudvarhelyi Szent Miklós templom Musica Sacra Kamarakórusának előadásában megjelent Márk evangélista szerint, a második Passió, digitális formában. A CD kiadásnak legfőbb szándéka, segítséget nyújtani azoknak, akik igénylik, de nincs lehetőségük énekelni, énekeltetni a Passiót. Megrendelhető a 0728-907.576-os telefonszámon. A mai Déli magazinban bővebben hallhatnak erről.

Az időjárásról: Hűvös – deres reggelre ébredtünk, felhős az égbolt, eső, havas eső, a hegyekben havazás várható. A szélmozgás mérsékelt, a légköri nyomás enyhén emelkedő. A minimumok -6 ºC : 1 ºC körül alakulnak. Napközben 5 ºC : 15 ºC -ig melegszik fel az idő és a héten egyre melegebbé válnak a nappalok, csütörtökön elérhetik akár a 20-23ºC ot is.

MRE – Hírszolgálat, 2015. március 23.

About the author

maradmin

Leave a Comment