2015. március 5. – Hírek és programajánló

​H Í R E K   E S T E
 

Új vezetője van az erdélyi katolikus sajtónak
Az erdélyi katolikus sajtónak fennállásának 25. évében a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság átszervezte a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület vezetését, amelynek igazgatójává Szőcs Csaba lelkipásztort nevezte ki. Így újra papi jelenlét jelzi a Verbum kiadványainak katolikus elkötelezettségét. Szőcs Csaba az utóbbi közel másfél évben az erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója volt – adta hírül a gyulafehérvári érsekség honlapja. 

Ditró felszegében megkondult a harang 
Ditró felszegi részén 1937-ben építettek először templomot, melyet 1948-ban államosítottak, iskolává alakították. A kommunista diktatúra lerombolta a tanodát, így kapta vissza a katolikus egyház. Helyén ma már egy új kápolna áll, Szent Imre tiszteletére. A bejáratához egy haranglábat is építettek. Tegnap önkéntesek jóvoltából került helyére és először kondult meg a felszegi harang, Márton Áron püspök tiszteletére, a ditrói hívek lelki üdvére – tudtuk meg a székelyhon.ro portálról. 

Örökös szentségimádás Székelyudvarhelyen
Holnap a Kis Szent Teréz plébániatemplomban örökös szentségimádási napot tartanak. A szentségimádás reggel kilenc órakor kezdődik és este fél hét órakor lesz a záró szentmise, valamint a szentségi áldás. Vendégszónok Csala László csíkmenasági plébános. Az örökös szentségimádási napon egész napos papi jelenlét lesz a templomban, lelki beszélgetés illetve szentgyónás miatt.

Nők ökumenikus világimanapja
Március 6-án, holnap tartják világszerte a Nők ökumenikus imanapját, amelybe Erdélyben is egyre több nőszövetség kapcsolódik be. A „Jézus ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek?” hívó gondolatú ökumenikus világimanapi liturgiát idén a bahamai nők állították össze.
– A nőszövetségek Kolozsváron holnap délelőtt tizenegy órától az evangélikus templomban gyűlnek össze a közös imára, amelyet szeretetvendégség követ.
– A székelyudvarhelyi különböző felekezetű nőszövetségek a baptista imaházban szintén holnap, este hat órától imádkoznak együtt. 
– A korondi katolikus, unitárius és református női közösségek március 6-án, este hat órakor kezdik az imanapi liturgiát a helyi unitárius templomban.
– Sepsiszentgyörgyön ugyancsak holnap este hat órakor az unitárius templomban tartják a Nők nemzetközi ökumenikus világnapját. 
– Temesváron március 6-án, pénteken délután fél öt órai kezdettel a temesvári evangélikus-lutheránus templom látja vendégül a Bega-parti város különböző vallásfelekezeteinek női képviselőit.

Nagyböjti lelkinapok
– A csíkszeredai Búzamag közösség nagyböjti lelkinapot szervez március 7-én, szombaton a csíkszeredai Szent Kereszt templomban „Megesett rajtuk a szíve” mottóval. A lelkinap dicsőítéssel kezdődik délelőtt tíz órakor, majd Csíki Szabolcs segédlelkész elmélkedése következik, amit szentségimádás követ. A lelkinap fél tizenkét órakor szentmisével zárul.
-„Arra tartok, amerre tekintek” címmel, a szatmárnémeti Székegyház plébánia udvarán található Szent István teremben március 7-én, szombaton délelőtt tíz órakor nagyböjti lelkigyakorlat kezdődik fiatalok részére. Jelentkezni Bea nővérnél lehet a 0743-133.744-es telefonszámon.
– „Én vagyok az út …” mottóval, feleségek és anyák nagyböjti lelkinapjára kerül sor március 8-án, vasárnap, délután három órai kezdettel a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban.

Életünkről másképp – lelkigyakorlat a nagyböjti mindennapokban
A csíkszeredai Szent Imre Ifjúsági Központban Darvas Piroska segítőnővér nagyböjti lelkigyakorlatot tart, hetente egy alkalommal. Az első találkozásra március 9-én, este hét órakor kerül sor. Jelentkezni a 0751-140.067-es telefonszámon lehet.

Nagyböjti élménykiállítás a Jakab Antal Tanulmányi Központban
A csíksomlyói Pro Educatione Egyesület és a nagyváradi Posticum kulturális és ifjúsági központ szervezésében március 9 és április 3. között minden nap reggel nyolc és este hat óra között Nagyböjti Időutazás címmel interaktív kiállításra kerül sor. A kiállítást Búzási Andrea képzőművész vezeti. Jézus szenvedéstörténetének bemutatása 45 perc. A szervezők 15 fős csoportok jelentkezését várják a 0722-388.651-es telefonszámon. 

Zarándoklat boldogemlékű Áron püspök szentté avatásáért
Március 19-21. között ötödik alkalommal szerveznek zarándoklatot Márton Áron püspök nyomdokain. Felkeresik szülőfaluját Csíkszentdomokost, a börtönévek leghírhedtebb helyszínét Máramarosszigetet, a püspökszentelés helyszínét Kolozsvárt és a püspöki székhelyet Gyulafehérváron. Jelentkezni lehet március 10-ig, a 0726-107.002-es vagy a 0744-472.178-as telefonszámokon.

Az időjárásról: Pénteken is tart a borongós, csapadékos idő. Eső, havas eső, hó is hullhat. Továbbra is erős, viharos lesz az északi-északkeleti szél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga figyelmeztető jelzést bocsájtott ki péntek délután négy óráig az esőzések és a havazás miatt. A lehullt csapadék mennyisége elérheti a 15-20 litert/m2. Hajnalban többfelé fagyhat, nappal 3-8°C fokra lehet számítani.

MRE – Hírszolgálat, 2015. március 5.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Új vezetője van az erdélyi katolikus sajtónak
Az erdélyi katolikus sajtónak fennállásának 25. évében a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság átszervezte a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület vezetését, amelynek igazgatójává Szőcs Csaba lelkipásztort nevezte ki. Így újra papi jelenlét jelzi a Verbum kiadványainak katolikus elkötelezettségét. Szőcs Csaba az utóbbi közel másfél évben az erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója volt – adta hírül a gyulafehérvári érsekség honlapja.

Katolikus Akadémia Kolozsváron
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara által szervezett Katolikus Akadémia második félévi előadásainak sorát ma este hét órától Angi István zeneesztéta nyitja, Szavakon túli útkeresés az égiekhez címmel. Az előadást a kar Szentegyház utca 5. szám alatti dísztermében hallgathatják meg az érdeklődők.

Örökös szentségimádás Székelyudvarhelyen
Holnap a Kis Szent Teréz plébániatemplomban örökös szentségimádási napot tartanak. A szentségimádás reggel kilenc órakor kezdődik és este fél hét órakor lesz a záró szentmise, valamint a szentségi áldás. Vendégszónok Csala László csíkmenasági plébános. Az örökös szentségimádási napon egész napos papi jelenlét lesz a templomban, lelki beszélgetés illetve szentgyónás miatt.

Nők ökumenikus világimanapja
Március 6-án, holnap tartják világszerte a Nők ökumenikus imanapját, amelybe Erdélyben is egyre több nőszövetség kapcsolódik be. A „Jézus ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek?” hívó gondolatú ökumenikus világimanapi liturgiát idén a bahamai nők állították össze.
– Székelykeresztúron kivételesen ma este hat órától az unitárius templomban kerül sor az Imádkozó nők napjára, a különböző felekezetű asszonyközösségek és a városban szolgáló lelkipásztorok közreműködésével.
– A nőszövetségek Kolozsváron holnap délelőtt tizenegy órától az evangélikus templomban gyűlnek össze a közös imára, amelyet szeretetvendégség követ.
– A székelyudvarhelyi különböző felekezetű nőszövetségek a baptista imaházban szintén holnap, este hat órától imádkoznak együtt.
– A korondi katolikus, unitárius és református női közösségek március 6-án, este hat órakor kezdik az imanapi liturgiát a helyi unitárius templomban.
– Sepsiszentgyörgyön ugyancsak holnap este hat órakor az unitárius templomban tartják a Nők nemzetközi ökumenikus világnapját.
– Temesváron március 6-án, pénteken délután fél öt órai kezdettel a temesvári evangélikus-lutheránus templom látja vendégül a Bega-parti város különböző vallásfelekezeteinek női képviselőit.

A Caritas Catholica eseményei
Március 6-án, pénteken este fél nyolc órától a váradi Moszkva Kávézóban tart jótékonysági koncertet a Caritas Catholica által működtetett nagyváradi Szent Márton Idősotthon javára a No Cable rock-együttes. Az eseményre a belépés díjtalan, a jótékony szándékú zenekedvelők a helyszínen felállított adomány-dobozban helyezhetik majd el felajánlásaikat.

Egyházközségi média-apostolok képzése Nagyváradon
A Nagyváradi Püspökség szervezésében egyházközségi média-apostolok képzése indul Nagyváradon március 7-én, szombaton. A délelőtt tíz órakor kezdődő programnak az Egyházmegyei Pasztorális Központ ad otthont a Kanonok Sor 13. szám alatt. A képzés elsődleges célja, olyan személyek felkészítése, akik a regionális egyházi rendezvényeket megfelelő módon meghirdetik és azokról beszámolót is készítenek.

Nyitott kapuk a vincés nővérek rendházába
Ferenc pápa buzdítását követve a Nagyváradi Püspökség szeretne az érdeklődőknek lehetőséget biztosítani arra, hogy betekintést nyerjenek a szerzetesek életébe. Ezért március 8-án, vasárnap délután három órától imára és találkozásra hívja mindazokat, akik a vincés nővérek múltjával, jelenével és terveivel szeretnének megismerkedni az ő nagyváradi házukba a Mioriței utca 23. szám alá.

Életünkről másképp – lelkigyakorlat a nagyböjti mindennapokban
A csíkszeredai Szent Imre Ifjúsági Központban Darvas Piroska segítőnővér nagyböjti lelkigyakorlatot tart, hetente egy alkalommal. Az első találkozásra március 9-én, este hét órakor kerül sor. Jelentkezni a 0751-140.067-es telefonszámon lehet.

Az időjárásról: Ma egy mediterrán ciklon újabb csapadék hullámot okoz. Országszerte eső, átmenetileg havas eső, helyenként havazás is előfordulhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga figyelmeztető jelzést bocsájtott ki ma délután egy órától, holnap délután négy óráig az esőzések és a havazás miatt. A többfelé megélénkülő szélben 2-8°C várható délután.

MRE – Hírszolgálat, 2015. március 5.

About the author

maradmin

Leave a Comment