2015. november 28. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap a Kézdiszentkereszten tartják az örökös szentségimádási napot. Várják a híveket a közös imádatra.

Szeretetkosár Székelyudvarhelyen
A Szent Anna és Joachim Nőszövetség, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megszervezi a Szeretetkosár gyűjtést. Advent I. vasárnapján a Szent Miklós-plébániatemplomban, illetve a ferences templomban, minden szentmisén alapélelmiszereket, pénzadományt gyűjtenek, amelyet az idős, beteg és magányos embertársaink javára fordítanak a nőszövetség tagjai.

Szent András apostol ünnepe
Szentegyházasfaluban hétfőn délelőtt tizenegy órakor ünneplik az egyházközség védőszentjét. Búcsús szentbeszédet mond Major Sándor kápolnásfalvi plébános.
Futásfalván, szintén hétfőn délelőtt tizenegy órakor kezdődik a búcsús szentmise, melynek ünnepi szónoka: Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója.

Szerdai pár-beszéd Marosvásárhelyen
2015. december 2-án, Marosvásárhelyen a Szerdai párbeszédek tizenkettedik alkalma következik. Témája: Öröm, ünnep és várakozás. Meghívott előadók Bara László plébános, Bakó Mária lelkigondozó, Becsky Borbála pszihológus,  Cosma István pszichológus, családterapeuta, mentálhigiénés szakember. Minden érdeklődőt várnak, este hét órára az Ama Deus cukrászdába.

Engesztelő imavirrasztás Székelyudvarhelyen
A Mária Rádió székelyudvarhelyi kápolnájában december hónap első szerdáján egész éjjel virrasztást tartanak, tizenegy órától szentmisét mutatnak be. Az engesztelő imavirrasztásra hívnak együtt imádkozni mindenkit, aki Jézussal szeretne időt tölteni. A virrasztást városukért, egyházközségeikért, a fiatalok testi-lelki tisztaságáért, a családokért, egyedülállókért, a jegyesekért, gyermeket vágyó és váró szülőkért, betegekért, elhunyt szeretteikért, saját magukért és egyéni szándékokra ajánlják az udvarhelyiek.
A kápolnában ugyanakkor minden reggel nyolc órától este nyolc óráig állandó, egész napos szentségimádás van Várják az Istent imádni, engesztelni vágyókat. 

Elsőpénteki keresztút az Ugron-kápolnánál
December 4-én, délután öt órától keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető Székely Kálvárián. Várják mindazokat, akik családjaikért felajánlanak egy keresztútjárásnyi időt és imát.

Adventi lelkinap
„Legyetek irgalmasok, amint a ti atyátok is irgalmas” mottóval adventi lelkinapot szervez a Búzamag közösség december 5-én a csíkszeredai Szent Kereszt templomban. A lelkinap kísérője Tamás József püspök lesz. A program délelőtt tíz órától kezdődik, majd fél egytől szentmisével zárul. Várják a híveket a közös imádkozásra.

Várom az Urat
A kolozsvári Diákművelődési Házban december 5-én, délután négy órától kerül sor a 15. a Várom az Urat adventi keresztény zenefesztiválra. Fellépnek: a régeni Sófár, a kolozsvári Kobak és KEL Zenecsoport, valamint a kárpátaljai Amaro Del. Várnak minden érdeklődőt.

Ifjúsági lelkinap a székelyudvarhelyi főesperesi kerületben
December 5-én, szombaton adventi kerületi ifjúsági lelkinapot szerveznek a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban. A program fél tíz órakor kezdődik melynek témája, „Irgalmas, mint az Atya…”, és délután fél öt órakor szentmisével zárul. Várnak  minden érdeklődő fiatalt.

Szentignáci lelkigyakorlat Kolozsváron
„Az élet utját mutatod nekem” mottóval személyesen kísért szentignáci lelkigyakorlatot hirdetnek a kolozsvári Manréza Lelkigyakorlatos Házban, december 16-20 között. Kísérők: Voimar Emese és Bereczki Silvia segítőnővérek. Jelentkezni december 10-ig, a manreza.hu honlapon keresztül lehet.

Hétvégi szentmise közvetítések a Mária Rádióban
Vasárnap két szentmisét közvetítünk: reggel tíz órától Gyergyószentmiklósról,  majd este hat órától a  nagyváradi Székesegyházból hallhatják a szentmisét.

Az időjárásról: Vasárnap néhány fokot vissza esik a levegő hőmérséklete, nyugaton, északnyugaton számíthatunk kisebb esőre, havas esőre. Az erdélyi medencében lesz a leghidegebb, -4 C fok körüli értékekkel. Máshol változóan felhős idő lesz a jellemző, a naposabb tájakon akár 8-9 fok is lehet.

MRE – Hírszolgálat, 2015. november 28.

About the author

maradmin

Leave a Comment