2015. október 29. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

A Mária Rádiósok Ferenc pápánál
A VI. Mária Rádió Világkongresszus keretében a mai napon a rádiók képviselői a vatikáni Szent Péter bazilikában szentmisén vettek részt, majd délután egy órától Ferenc pápa személyesen fogadta őket. E jeles eseményen, melyet rádiónk élő adásban közvetített, a szentatya elismerte a Mária Rádió fontosságát, amely az evangélium hirdetése és a Szűzanya szeretete által előmozdítja a szeretetet az Egyház iránt, megfelelő csatornát biztosít a hallgatóknak, hogy megtanuljanak imádkozni, elmélyítvén ezáltal a hitéletet. Ferenc pápa bátorította a jelenlevőket és mindazokat, akik a rádión keresztül követték üzenetét, hogy tartsanak ki ebben a nagy munkában, továbbá művelje mindenki saját lelkét, mélyítse hitét, hogy azzá váljunk mindannyian, amire buzdítjuk a hallgatókat is a műsorok által. Az audiencia végén a szentatya apostoli áldását adta mindannyiunkra, munkánkra és arra kért, hogy ne feledkezzünk meg érette is imádkozni.
A Világkongresszus holnap ér véget, a záró szentmise fél egy órakor kezdődik, melyet rádiónk élő adásban közvetít.

Ima az elhunytakért
Szatmárnémetiben hétfőn, november 2-án Halottak napján délután négy órától mutat be szentmisét a híd melletti temető kápolnájában Schönberger Jenő püspök, ahol Barta Barnabás székesegyházi káplán mond majd szentbeszédet.

Búcsú az elhunytak részére
November 1.-vel kezdődően, 8 napon át teljes búcsú nyerhető a halottak javára.Feltételek: meglátogatni egy temetőt, imádkozni az elhunytakért, elvégezve a Szentatya szándékára a Hiszekegyet, Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát és szentségekhez járulni.

Segítség szenvedélybetegeknek
A Bonus Pastor Alapítvány rövid távú terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak november 2-13. között Magyarózdon, Maros megyében. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, nikotin-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. Jelentkezni holnapig lehet. Bővebb információk a www.bonuspastor.ro weboldalon.

Szabadulás az alkohol rabságából
A Gyulafehérvári Caritas KI-ÚT konzultációs programja és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóinak Fazekas György atya vezetésével. A lelkigyakorlat a csíksomlyói, Szent István Gyermekvédelmi Központban november 5-8. között tartják. Alapja az elfogadás és a befogadás, amely lehetőséget ad az őszinte beszélgetésekre. A jelentkezés feltétele az alkohol problémában való érintettség, valamint a vágy az ivás abbahagyására, és készség a változásra. Érdeklődni és jelentkezni lehet november 2-áig, Márton Orsolyánál, a 0733-773.577–es telefonszámon, vagy az orsolya.marton@caritas-ab.ro e-mail címen.

„Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek és meggyógyítsam a megtört szívűeket”
Ezzel a mottóval bibliás hétvégét tartanak fiataloknak és felnőtteknek november 6–8. között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban. A Katolikus Magyar Bibliatársulat rendezvényének témája a próféták. Jelentkezni november 3-ig lehet Szabó Bernadettnél a 0745-311855-ös telefonszámon vagy az szdetti@yahoo.com e-mail címen – adta hírül a gyulafehérvári érsekség honlapja.

Háló-találkozó Brassóban
„Illúziók és félelmek helyett kiteljesedés” mottóval szervez találkozót november 14-én a Háló közösség Brassóban, a Szent Imre-házban. A reggel nyolc órától kezdődő programban előadások, szentmise, csoportos foglalkozások kapnak helyet. Részletes programot a gyulafehérvári érsekség honlapján olvashatnak.

Az időjárásról: Holnap újra sok napsütésben lesz részünk. A reggeli ködfoltok feloszlását követően, csupán délnyugaton és délen lehet valamivel több felhő az égen. A légmozgás sem lesz jelentős. Bár a reggeli órák hidegek, napközben 16 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2015. október 29.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

„Máriával a világ utcáin”
Javában zajlik a VI. Mária Rádió Világkongresszus az olaszországi Collevalenzában. A hét folyamán, előadásokon, kiscsoportos beszélgetéseken, különböző műhelymunkákon és közös imaalkalmakon vettek részt a Mária Rádiók képviselői a világ minden pontjáról. Ma Rómába zarándokolnak a résztvevők. Délelőtt tíz órától a Szent Péter bazilikában szentmisén vesznek részt, majd délután egy órától Ferenc pápa személyesen fogadja őket. Mindkét eseményt rádiónk élő adásban közvetíti.

Belső Iránytű
A gyergyószentmiklósi Szent István plébánia és a Nyitott Akadémia közös szervezésében, a Belső iránytű programsorozat keretében, ma este hét órától A magánytól az összetartozásig címmel Pál Ferenc atya, mentálhigiénés tanácsadó tart előadást a gyergyószentmiklósi Művelődési Házban. Jegyeket a Művelődési Központban, a Szent István plébánián, valamint a Figura stúdió jegyirodájában lehet megvásárolni. Minden érdeklődőt várnak.

Évadnyitó előadás a Katolikus Akadémián
A kolozsvári Katolikus Akadémia hatodik évének nyitó előadását, ma este hét órától Máté-Tóth András ismert teológus, valláskutató, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Bécsi Egyetem magántanára tartja. Előadásának címe: Sebzett identitás Kelet-Közép-Európában. Vallástudományi és teológiai értelmezések. Az előadás helyszíne a BBTE –Római Katolikus Teológia Kar díszterme, Szentegyház u. 5 szám alatt.

Író – olvasó találkozó Székelyudvarhelyen
Ma este hat órától, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban, Sebestyén Péter lelkiségi író bemutatja a legújabb esszékötetét, melynek címe: A jólét délibábja? Az estet, a szervezők szándéka szerint, kötetlen beszélgetés, író és olvasók eszmecseréje zárja. Várják az érdeklődőket.

Csend(tan)folyam
Október 31. – november 8. között, egyhetes, szombat estétől vasárnap reggelig tartó csendes lelkigyakorlatra kerül sor a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban, amelyet Józsa Csaba vezet. A résztvevők bevezetést kapnak a csendes, gondolat-nélküli meditációba, a szemlélődő imába. A lelkigyakorlatra a feltételek nyitottság az újra, pszichikai teherbíró képesség és strapabíró ízületek. Jelentkezni a 0741-499-560 és a 0722-553-531-es telefonszámokon, valamint a csendtanfolyam@gmail.com e-mail címen lehet.

Szentségimádás Zsibón és Ady Endrén
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően november hónap első vasárnapján, 1-én Zsibón és Ady Endrén lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.

Az elhunytakért imádkoznak Nagyváradon
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén délután három órakor a Rulikowski temetőben a Steinberger kápolnánál, négy órakor pedig az egykori Olaszi temetőben található Gerliczy-, illetve a Markovits kápolnánál imádkoznak elhunytjaikért Nagyvárad katolikusai, papok és hívek közösen.
Másnap, Halottak napján reggel kilenc órakor a székesegyház kriptájában mutatnak be szentmisét az elhunytakért, majd délután hat órától Böcskei László megyéspüspök szintén a székesegyházban mutat be szentmisét az egyházmegye elhunyt híveiért. Ez utóbbin közreműködik a székesegyház Szent László Ének- és Zenekara.

Segítség szenvedélybetegeknek
A Bonus Pastor Alapítvány rövid távú terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak november 2-13. között Magyarózdon, Maros megyében. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, nikotin-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. Jelentkezni holnapig lehet. Bővebb információk a www.bonuspastor.ro weboldalon.

„Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek és meggyógyítsam a megtört szívűeket”
Ezzel a mottóval bibliás hétvégét tartanak fiataloknak és felnőtteknek november 6–8. között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban. A Katolikus Magyar Bibliatársulat rendezvényének témája a próféták. Jelentkezni november 3-ig lehet Szabó Bernadettnél a 0745-311855-ös telefonszámon vagy az szdetti@yahoo.com e-mail címen – adta hírül a gyulafehérvári érsekség honlapja.

Háló-találkozó Brassóban
„Illúziók és félelmek helyett kiteljesedés” mottóval szervez találkozót november 14-én a Háló közösség Brassóban, a Szent Imre-házban. A reggel nyolc órától kezdődő programban előadások, szentmise, csoportos foglalkozások kapnak helyet. Részletes programot a gyulafehérvári érsekség honlapján olvashatnak.

Az időjárásról: Ma sok helyen erősen felhős lesz az ég, nyugaton kisebb eső is kialakulhat. A köd feloszlását követően fátyolfelhős idő, több órás szűrt napsütés várható. Hajnalban -3 és +8, délután 11-16 fokra készülhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2015. október 29.

About the author

maradmin

Leave a Comment