2015. szeptember 18. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Egyházmegyei Ministráns Találkozó Érmihályfalván
“Itt vagyok, Uram! Engem küldj!” mottóval az Egyházmegyei Ifjúsági Központ hatodik alkalommal szervezi meg a Ministráns Találkozót holnap a Bihar-megyei Érmihályfalván.
A rendezvény délelőtt tizenegy órakor szentmisével kezdődik, amit ügyességi- és szellemi vetélkedők követnek. A találkozó fő célja, hogy az oltár körül szolgálatot teljesítő gyermekeknek és fiataloknak lehetőséget nyújtson az ismerkedésre, a tapasztalatok- és a szolgálattal járó öröm megosztására. Egyben bátorítást is akar nyújtani mindazoknak, akik szolgálatukkal széppé és Istenhez méltóvá teszik a szent liturgiát. A szervezők várják a ministránsokat és az őket felkaroló lelkipásztorokat, hitoktatókat.

Szent Gellért búcsú és nyílt nap
Holnap délelőtt tizenegy órakor búcsút tartanak Szelterszen, a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány tulajdonában lévő Ifjúsági és Rehabilitációs Központban. A szentmisét László Attila szombatfalvi plébános celebrálja. Ezt követően Nyílt Napra kerül sor.

Termésünnep Kézdimartonfalván
Ünnepi szentmisével veszi kezdetét holnap déli tizenkét órakor Kézdimartonfalván az idei termésünnep. Ez után a kápolna előtt elfogyasztják a megáldott kenyeret, bort és gyümölcsöt. Egy órakor felvonulnak a helybeli fiatalok és a gidófalvi fúvószenekar, majd egy-egy előre kijelölt ponton megállnak és rövid táncműsort mutatnak be. Martonfalva után felkeresik a két szomszédos települést: Márkosfalvát és Hatolykát. Este nyolc órától a martonfalvi műkedvelő csoport előadása következik a helyi kultúrotthonban, amelyet táncmulatság követ.

Ifjúsági találkozó Kaplonyban
„Az Úrral való találkozás mozgásba hoz minket!” mottóval szervezik meg holnap a kaplonyi kultúrházban és a Szent Antal templomban a Szatmári Egyházmegye ifjúsági találkozóját. A tervezett programok közt szerepel: ismerkedés, előadás, kiscsoportos beszélgetés, műhelymunkák és más alternatív tevékenységek, szentmise és koncert.

Templom megáldása Hegyközújlakon
Holnap délután öt órakor Böcskei László megyéspüspök ünnepélyes szentmise keretében áldja meg a belsőleg felújított templomot Hegyközújlakon. Várják a híveket a közös hálaadásra.

Bérmálás Szentjobbon
Vasárnap Böcskei László megyéspüspök a Szentlélek hét ajándékát kérve a szentjobbi plébániatemplomban szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. A délelőtt tíz órakor kezdődő szentmisén 38 fiatal részesül a keresztény nagykorúság szentségében. A fiatalok felkészítését Kurila Gábor plébános végezte.

Szentségimádás Monospetriben és a premontrei rend nagyváradi templomában
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően szeptember hónap harmadik vasárnapján Monospetriben és a premontrei rend nagyváradi templomában lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.

Szentmise a Vártemplomban
Szeptember 20-án, vasárnap, délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa Pálos István főesperes-kanonok.

Családkonferencia Csíkszeredában
„Zúhanás-emelkedés – családi krízisekről az irgalmasság évére készülve” mottóval szeptember 25-27 között tartják a XIII. Családkonferenciát a csíkszeredai Kós Károly Szakiskola dísztermében. A konferencián a házasság szakaszainak jellegzetes kihívásait, a kapcsolat változásával-fejlődésével együtt járó krízishelyzeteket elemzik. Meghívott előadók: Illyés Magda pszichológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanársegédje, Becsky Borbála, pszichológus, képződő családterapeuta, valamint Ilyés Zsolt, csíkszentléleki plebános. Jelentkezni még vasárnapig lehet a www.csalad.ro oldalon. Várják a házaspárokat (együtt), papokat, szerzeteseket, segítő szakmabelieket, és mindazokat akik segíteni szeretnék a házaspárok életét.

Hétvégi szentmise közvetítések a Mária Rádióban
Holnap reggel nyolc órától, majd vasárnap délelőtt tizenegy órától közvetítünk szentmisét Érmihályfalváról.

Az időjárásról: Holnap a fölénk érkező hidegfrontnak köszönhetően megnövekszik a felhőzet, főként délutántól, estétől többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok. Helyenkánt feltámad a szél. Pár fokot visszaesik a levegő hőmérséklete, napközben 25-29 C fok körüli értékekre kell számítani.

MRE – Hírszolgálat, 2015. szeptember 18.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Együtt a fogyatékkal élőkért konferencia
A Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal élőket támogató szolgálata kilencedik éve szervezi meg Csíkszeredában az Együtt a fogyatékkal élőkért című konferenciáját a segítő szakmában dolgozó civil szervezetek munkatársai, szakemberek, szülők és fogyatékkal élők számára. Az idei konferencia társszervezői a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. A konferencia témájaként speciális nevelési igényű gyerek kiskamaszkorba érkezésekor felmerülő oktatási, nevelési kérdéseit választották. A konferencia szakmai előadásokkal, változatos műhelymunkákkal várja a résztvevőket a mai nappal kezdődően és betekintést nyújt különböző megközelítési módokba, módszerekbe, utakat és lehetőségeket kínál a érdeklődőknek.

Szent Gellért búcsú és nyílt nap
Szeptember 19-én, szombaton délelőtt tizenegy órakor  búcsút tartanak Szelterszen, a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány tulajdonában lévő Ifjúsági és Rehabilitációs Központban. A szentmisét László Attila szombatfalvi plébános celebrálja. Ezt követően Nyílt Napra kerül sor.

Termésünnep Kézdimartonfalván
Szeptember 19-én termésünnepet tartanak Kézdimartonfalván. A program ünnepi szentmisével kezdődik a katolikus kápolnában déli tizenkét órakor. Ez után a kápolna előtt elfogyasztják a megáldott kenyeret, bort és gyümölcsöt. Egy órakor felvonulnak a helybeli fiatalok és a gidófalvi fúvószenekar. Egy-egy előre kijelölt ponton megállnak, és rövid táncműsort mutatnak be. Martonfalva után felkeresik a két szomszédos települést: Márkosfalvát és Hatolykát. Este nyolc órától a martonfalvi műkedvelő csoport előadása következik a helyi kultúrotthonban, amelyet táncmulatság követ.

Tapasztalatcsere nőknek
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet „A kiegyensúlyozott nő – fejlődés, család, karrier” nevet viselő, esélyegyenlőség témájában szervezett tapasztalatcserére várja az érdeklődő hölgyeket szeptember 22-én, reggel kilenc órai kezdettel a szatmárnémeti Poesis Étteremben. A rendezvény célja a németországi, ausztriai, magyarországi és romániai jó gyakorlatok megosztása valamint a résztvevő szervezetek azon képességeinek és kompetenciáinak fejlesztése, melyek által a nők munkaerőpiacon való elhelyezkedését tudják segíteni. A találkozó keretén belül csoportos műhelyekre, külföldi és hazai szakemberek előadásaira kerül sor. A tapasztalatcsere arra a kérdésre próbál választ találni, hogy hogyan lehet hozzájárulni egy olyan környezet kialakításához, mely a nők munkaerőpiacon való könnyebb elhelyezkedését ösztönzi.

Ünnepi vesperás a temesvári dómban
Szent Gellért napjának előestéjén, szeptember 23-án, szerdán délután fél hat órai kezdettel a temesvári Székeskáptalan tagjainak jelenlétében Roos Márton megyés püspök ünnepi vesperást tart a székesegyházban az egyházmegye első főpásztora és védőszentje tiszteletére.

Élet a Lélekben szeminárium
Szeptember 23-án, szerdán délután fél öt órakor rózsafüzér imával kezdik el a kilenc hetes Élet a Lélekben szemináriumot Csikszentmihályon. Az előadásokat Bajcsi Tibor tartja.

Egyházmegyei zarándoklat Nagycsanádra
Szeptember 24-én, csütörtökön, Szent Gellért ünnepén délelőtt tizenegy órai kezdettel a nagycsanádi templomban szentmisét celebrálnak. A liturgiára érkező zarándokcsoportok nem csak soknemzetiségű táj¬egységünket képviselik, Szent Gellért oltalmát kérni a határon túlról is érkeznek lelkipásztorok és hívek.

Családkonferencia Csíkszeredában
„Zúhanás-emelkedés – családi krízisekről az irgalmasság évére készülve” mottóval szeptember 25-27 között tartják a XIII. Családkonferenciát a csíkszeredai Kós Károly Szakiskola dísztermében. A konferencián a házasság szakaszainak jellegzetes kihívásait, a kapcsolat változásával-fejlődésével együtt járó krízishelyzeteket elemzik. Meghívott előadók: Illyés Magda pszichológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanársegédje, Becsky Borbála, pszichológus, képződő családterapeuta, valamint Ilyés Zsolt, csíkszentléleki plebános. Jelentkezni szeptember 20-áig lehet a www.csalad.ro oldalon. Várják a házaspárokat (együtt), papokat, szerzeteseket, segítő szakmabelieket, és mindazokat akik segíteni szeretnék a házaspárok életét.

II. Családi Vándor Kupa
Szeptember 26-án második alkalommal rendezik meg a Családi Vándor Kupát a Szatmárnémeti Szentlélek plébánián. Ez egy családi ügyességi vetélkető, amelyben szülő és gyermek egy csapatot alkot és versenybe száll a Családi Vándor Kupáért, ami a győztes család otthonát díszíti egy éven keresztül.  A vetélkedő mottója: „Ahol a család együtt játszik, nevet, küzd és győz!” Részletek a mai déli magazinban.

Az időjárásról: Ma is napos idő várható, délután már szinte alig lesz felhő az égen. Csapadék természetesen nem várható. A reggel órák bár hűvösek, napközben 30-34 C fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2015. szeptember 18.

About the author

maradmin

Leave a Comment