H Í R E K E S T E
Kezdődik a bérmálás a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
Püspöki szentmise keretében szolgáltatja ki Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök a krisztusi nagykorúság szentségét a főegyházmegye több templomában az április végétől június első napjáiig tartó bérmakörúton. Ebben az évben a Belső-Szolnoki, Hunyadi és Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerületek plébániáin lesz bérmálás, de a főegyházmegye más területein élő nagyobb létszámú közösségekben is kiszolgáltatják a szentséget. Egyes helyeken, ahon nincs bérmálkozó, a főpásztorok meglátogatják a kisebb lélekszámú filiákat is, ahol találkoznak a hívekkel – tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról.
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap a menasági templomban tartják az örökös szentségimádási napot. A húsvéti időben is járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.
Teológusok éjszakája Kolozsváron
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológiai kar teológusok éjszakáját szervez holnap este, a kar Szentegyház utcai székházában. A rendezvényen lesz ismerkedés, vetélkedő, a kar bemutatása és más érdekességek. A részletes programot a gyulafehérvári érsekség honlapján találják.
Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai unió utánig előadássorozat keretében, április 22-én, pénteken délután hat órától dr. Bakó Mária Hajnalka: A kórházi betegek lelki ápolásának a fontossága címmel tart előadást a polgármesteri hivatal gyűléstermében. Az előadás ingyenes, minden érdeklődőt várnak.
Örökségünk védelmében
Szombaton, április 23-án, délután öt órakor „Kiadványok a római katolikus egyház nagyváradi szellemi és tárgyi örökségéről“ címmel tartanak pódiumbeszélgetésssel egybekötött könyvbemutatót a vár E épületének első emeletén. A könyvbemutató disputák házigazdája Boka László irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója.
Egyházmegyei Zarándoklati Nap
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja az egyházmegye híveit és papjait április 24-én, Húsvét 5. vasárnapján. A helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünnepelik. Az ünnepi program délelőtt tíz órakor kezdődik a zarándokok fogadásával és az ünnepi ráhangolódással. A főpapi szentmise délelőtt tizenegy órakor kezdődik, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeznek vendégek. A szentmise után Szent László ereklyéjével végzett hagyományos körmeneten nyilvánosan is megvallják hitüket. Várnak mindenkit a közös ünneplésre.
Nunciusi látogatás
A temesvári püspökség vendége lesz Miguel Maury Buendia pápai nuncius április 23-án és 24-én. A Szentszék bukaresti nagykövete szombaton délelőtt tíz órakor szentmisét celebrál a temesvári székesegyházban, Szent György, a templom védőszentjének ünnepe alkalmából. Másnap az Aradi Főesperességbe utazik, ahol délelőtt fél tizenegy órai kezdettel mutat be szentmisét az arad-belvárosi templomban. Látogatása végén a nuncius felkeresi a máriaradnai kegytemplomot, majd innen indul vissza Bukarestbe.
„Élet a Lélekben” imanap Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi és görgényüvegcsűri Élet a Lélekben imacsoprtok szervezésében imanapot tartanak Marosvásárhelyen, a Szent Család templomban április 30-án. A program délelőtt tíz órakor kezdődik, majd előadásokkal, tanúságtételekkel és közösségi imákkal folytatódik. Az imanap délután öt órakor hálaadó szentmisével zárul, melyet Szénégető István, marosvásárhely-remeteszegi plébános mutat be.
Időjárás: Holnap kezdetben felhősebb lesz az ég, majd felszakadozik a zárt felhőtakaró és hazánk nagy részén több órára kisüt a nap. A szél ismét megélénkülhet. Hideg lesz a reggel, többfelé talajmenti fagyra is lehet számítani. A délutáni órákban 11-18 fokot mérhetünk.
MRE - Hírszolgálat, 2016. április 21.
H Í R E K R E G G E L
Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Csíkszentgyörgyön tartják az örökös szentségimádási napot. A húsvéti időben is járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.
Tematikus nap a Mária Rádióban
Az irgalmasság testi-lelki cselekedeteiről elmélkedve, e havi vezérgondolatunk: a betegeket és a börtönben levőket látogatni. A mai nap különös figyelmet fordítunk azokra, akik kirekesztve érzik magukat, hiszen, ahogy Kalkuttai Teréz anya is mondotta: „Nem kívántnak, nem szeretettnek, elhanyagoltnak és mindenki által elfelejtettnek lenni nagyobb szegénységet és éhséget jelent, mint ha nincs mit enni.”
Tematikus műsoraink segítségünkre jönnek, hogy felkeltsék bennünk a vágyat ennek az éhségnek a csillapítására, valamint erőt és bátorítást nyújtanak, hogy ezekben az emberekben is fedezzük fel a szenvedő Krisztust. Tartson velünk Ön is!
Kórustalálkozó Kolozsváron
A Kolozsvári Magyar Diákszüvetség szervezésében kerül sor a VI. Kolozsvári Magyar Egyetemisták Kórustalálkozójára április 21-én, csütörtökön, este hét órai kezdettel, a Farkas utcai református templomban. A találkozón fellép az UniCante kórus Fekete Miklós karnagy vezetésével, a Visszhang kórus Molnár Botond vezetésével, a Melodeus kórus, Demeter Vincze András karvezetővel, és a Protestáns Teológiai Intézet Vegyeskara Benkő Tímea vezetésével. A kórusok saját repertoárral lépnek fel, viszont egy közös produkcióval is készülnek. Az esemény mindenki számára nyitott, a belépő díjtalan. Várnak minden zenekedvelőt.
Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai unió utánig előadássorozat keretében, április 22-én, pénteken délután hat órától dr. Bakó Mária Hajnalka: A kórházi betegek lelki ápolásának a fontossága címmel tart előadást a polgármesteri hivatal gyűléstermében. Az előadás ingyenes, minden érdeklődő számára nyitott.
Kezdődik a bérmálás a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
Püspöki szentmise keretében szolgáltatja ki Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök a krisztusi nagykorúság szentségét a főegyházmegye több templomában a kisebb megszakításokkal április végétől június első napjaiig tartó bérmakörúton. Ebben az évben a Belső-Szolnoki, Hunyadi és Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerületek plébániáin lesz bérmálás, de a főegyházmegye más területein élő nagyobb létszámú közösségekben is kiszolgáltatják a szentséget. Egyes helyeken, ahon nincs bérmálkozó, a főpásztorok meglátogatják a kisebb lélekszámú filiákat, találkoznak a hívekkel -tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról.
Szent György búcsúk
Az Irgalmasság Évében a Szent György vértanú tiszteletére szentelt esztelneki ferences templomban háromnapos lelkigyakorlattal készülnek a védőszent ünnepére. A triduumos szentmisék április 21-23. között délután hat órakor kezdődnek. A szentbeszédek témája: hogyan tudnék rálépni az irgalmasság útjára. A lelkigyakorlatot Urbán Erik ferences atya, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója vezeti. A búcsús szentmisét április 24-én, déli tizenkét órakor tartják, szónoka Szénégető István, Marosvásárhely-remeteszegi plébános lesz.
-Marosszentgyörgyön április 23-án délelőtt tizenegy órakor kezdődik a búcsús szentmise. Az ünnepi szentbeszédet Bakó Pál ferences atya tartja.
-Április 24-én fél egy órakor Székelyudvarhely-Szombatfalván a Szent György vértanú védelmébe ajánlott templom búcsúját ünneplik.
- Csíkszentgyörgyön szintén vasárnap, fél egy órakor ünneplik az egyházközség védőszentjét. A szentbeszédet Keresztes Zoltán, a gyergyószentmiklósi Szent István egyházközség plébánosa mondja.
-A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániatemplomban szintén április 24-én, vasárnap tartják a Szent György búcsút. A délelőtti fél tizenegy órakor kezdődő ünnepi szentmisén szentbeszédet dr. Sávai János atya mond.
Rövidtávú terápiás program Magyarózdon
A Bonus Pastor Alapítvány idén második alkalommal szervezi meg rövidtávú terápiás programját szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak május 2–13. között Magyarózdon. Azon személyek jelentkezését várják, akik változtatni szeretnének alkohol-drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. Érdeklődni lehet a 0740-056691-es vagy a 0757-054282-es telefonszámokon.
Időjárás: A hidegfront még érezteti hatását. Továbbra is szeles marad az idő, ma is számíthatunk esőre, záporokra. Pár fokot visszaesik a hőmérséklet, a hegyvidéken akár -2 C fokot is mérhetünk. A legmagasabb hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
MRE - Hírszolgálat, 2016. április 20.
Leave a Comment