2016. december 8. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Gyulakután tartják az örökös szentségimádási napot. Használjuk minél többen a lehetőségeket, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Decemebri önkéntes-találkozók
Holnap délután három órától Nagykárolyban a Kalazanci Szent József plébánia hittantermébe várjuk önkénteseinket. Az utolsó helyszín Kolozsvár lesz, ahol december 15-én találkozunk az önkéntesekkel, délután fél öt órakor, a Szent Mihály Nőszövetség dísztermébe.

Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében, holnap délután hat órától Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános Az idő Isten ajándéka címmel tart előadást a Polgármesteri Hivatal gyűléstermében Csíkszeredában. Az  előadás nyitott, minden érdeklődőt várnak.

Lezárják a Márton Áron Emlékévet
A püspök születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév Hargita megyei zárónapja december 9-én, azaz holnap lesz a csíksomlyói kegytemplomban. A programot ünnepi szentmise nyitja este hét órától, amelyet az emlékév egyházi fővédnöke, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrál. Az eseményt a Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának és kamarakórusának adventi műsora teszi ünnepélyesebbé.

Lelkinap Csíkszeredában
A csíkszeredai búzamag közösség adventi lelkinapot tart „Íme, én veletek vagyok” mottóval december 10-én, szombaton a csíkszeredai Szent Kereszt templomban. A program délelőtt tíz órától dicsőítéssel kezdődik, elmélkedéssel folytatódik László Rezső pálos atya vezetésével, majd szentségimádás és szentmise lesz. A lelkinap nyitott mindenki számára, várják a híveket a közös elmélkedésre és lelkiekben való feltöltödésre.

Adventi ökumenikus kórustalálkozó Szombatfalván
A Székelyudvarhely-Szombatfalvi Szent György-plébániatemplomban adventi ökumenikus kórustalálkozó lesz december 10-én. A kórustalálkozó szombaton délelőtt tizenegy órakor adventi liturgiával-gyertyagyújtással kezdődik, amit a kórusok éneklése követ. Fellépnek: a kovásznai Pastorala Kamarakórus (vezényel: Szántó Kinga), a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia Jubilate kórusa (vezényel: Székely István), a szombatfalvi református egyházközség énekkara (vezényel: Szakács Annamária), valamint a házigazda, a Szent György Plébánia Psallite Vegyeskara (vezényel: Simó Zsuzsa).

Adventi délután Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébániatemplomban december 11-én, vasárnap délután három és hat óra között adventi délutánra hívják a családokat és lelkiségi csoportokat. A programon – melyet az altemplomban tartanak – előadás, tanúságtétel, csoportos beszélgetés, megosztás, kézművesség által nyújtanak segítséget az ünnepre való előkészületre. A hittanteremben gyerekfoglalkozás van a program ideje alatt.

Adventi táncmeditáció Kolozsváron
Táncmeditációra hívják az érdeklődőket december 13-án Kolozsváron, a Szentegyház utca 7. szám alá. Várják azokat a férfiakat és nőket, akik biblikus körtáncok és a zsidő tánclépések segítségével óhajtanak hangolódni az adventre. A helyek száma korlátozott. Jelentkezni Imre Edit szociális testvérnél lehet a 0741-114036-os telefonszámon, egészen december 10-ig.

Adventi készület gyászolóknak, veszteségben élőknek!
A csíkszeredai Szent Kereszt plébánia hittantermében „Hogyan éljük meg az adventi várakozás reményteli időszakát, Karácsony ünnepének örömét, gyászunkban, veszteségünkben?” címmel közös találkozóra hívják és várják mindazokat, akik gyászban, veszteségben élnek. A találkozó alkalmat ad arra, hogy Jézus születésének ünnepére készülvén ezek a személyek megosszák egymással érzéseiket, gondolataikat, vagy akár kérdéseiket. A közös adventi találkozóra december 13-án, kedden 18:40-től, az esti szentmise után kerül sor. Bővebb információ a 0746 138763-as telefonszámon – Nagy Enikő-Zelma szociális testvérnél kapható.

Időjárás: Hétvégéig fokozatosan enyhül az idő, csapadék az északi és a keleti országrészben várható. Holnap több helyen napközben is megmaradhat a hajnalra képződő köd. Reggel fagyni fog, délután -1 és +7 fok között alakul a levegő hőmérséklete. Az erdélyi medence térségében lesz a hidegebb.

MRE – Hírszolgálat, 2016. december 8.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai napon Kolozsváron, a Mária Szíve templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Használjuk minél többen a lehetőségeket, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Decemebri önkéntes-találkozók
Zajlanak az önkéntes-találkozók. Ma délelőtt tizenegy órától Marosvásárhelyen, a belvárosi templom hittantermében, majd holnap délután három órától Nagykárolyban a Kalazanci Szent József plébánia hittantermébe várjuk önkénteseinket. Az utolsó helyszín Kolozsvár lesz, ahol december 15-én találkozunk az önkéntesekkel, délután fél öt órakor, a Szent Mihály Nőszövetség dísztermébe.

Búcsúk Szeplőtelen fogantatás ünnepén
Anyaszentegyházunk Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét üli a mai napon.
A gyulafehérvári főegyházmegyében Csíkmenaságon a búcsús szentmise ma délelőtt fél tizenegy órakor kezdődik. A szentbeszédet Sánta Pál lemhényi plébános tartja. Csíkdánfalván szintén ma délben, fél egytől tartják a búcsút. A szentmise főcelebránsa Tamás József püspök, szónoka pedig Göthér Gergely csíksomlyói plébános.
A nagyváradi egyházmegyében Élesden ma reggel kilenc órakor magyar nyelven Vilcsek Ferenc mezőtelegdi plébános, délután egy órakor szlovák nyelven Mlinárcsik János, a nagyváradi vártemplom plébánosa mutatnak be búcsús szentmisét. A nagyvárad-velencei plébániatemplomban ma délután öt órakor kezdődik a búcsús szentmise, ünnepi szónok Barta Szabolcs lazarista atya.
A szatmári egyházmegyében is több templom rendelkezik ilyen titulussal. Szinérváralján reggel nyolc órától román nyelven lesz a búcsús szentmise Fromherz Attila lajosvölgyihutai plébános ünnepi szónoklatával. Délelőtt tizenegy órától magyar nyelven mutatják be az ünnepi szentmisét, amelyen Oláh Zsolt nagybányai segédlelkész prédikál. Az erdődi zárdakápolnában szintén délelőtt tizenegy órától tartják a búcsús szentmisét. Az ünnep szónoka: Istvánfi Szilárd, a szatmárnémeti Kis Szent Teréz egyházközség segédlelkésze. A szatmárnémeti zárdatemplomban ma este hat órától kezdődik az ünnepi szentmise. A szentbeszédet Ulmer Mihály szakaszi plébános mondja.

Fogadalom-újítás Székelyudvarhelyen
Ma, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása ünnepén a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomban a délelőtt tizenegy órakor kezdődő szentmise keretében, a Szent Anna és Joachim Nőszövetség tagjai megújítják fogadalmukat.

Boldogasszony kiállítás Nagyváradon
A magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galériája tavaly indította útjára a Kárpát-medence és a szórványvidék kiemelkedő magyar művészeinek Szűz Mária-ábrázolásait tartalmazó vándorkiállítást. Az 55 kortárs művész munkáit felvonultató tárlatnak december 8. és január 8. között a a nagyváradi Püspöki Palota ad otthont. A kiállítás hivatalos megnyitója ma délután öt órakor kezdődik, melyre minden érdeklődőt várnak.

Adventi triduum és lelkinap Kolozsváron
December 9-11 között a kolozsvári ferences templomban adventi lelkigyakorlatot tartanak Páll Leó ferences atya vezetésével. A szentmisék időpontjai pénteken, szombaton este hat óra, vasárnap délelőtt kilenc és déli tizenkét óra.
December 10-én, szombaton reggel kilenc órától egész napos lelkinapra várják a híveket. Jelentkezni Tibor testvérnél lehet a 0746-774.701-es telefonszámon vagy a frtibi@gmail.com e-mail címen.

Virrasztás a székesegyházban
A Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének emlékére holnap délután hat órakor szentségimádást, este nyolc órakor pedig szentmisét tartanak a nagyváradi székesegyházban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Kruzslitz Imre hegyköztótteleki plébános.

Adventi gyertyagyújtás a székesegyház előtt
Advent szombatjain a Nagyváradi Püspökség idén is ünnepélyes gyertyagyújtást szervez a székesegyház előtti téren, a Szent László szobor mellett. A szertartás után a Caritas Catolica munkatársai meleg teát és egy kis harapnivalót kínálnak az ünneplőknek. A két méter átmérőjű koszorú harmadik gyertyáját december 10-én, szombaton este hét órai kezdettel az Egyházmegyei Ifjúsági Központ fiataljai által előkészített szertartás keretében lobbantják lángra a szervezők.

Adventi táncmeditáció Kolozsváron
Táncmeditációra hívják az érdeklődőket december 13-án Kolozsváron, a Szentegyház utca 7. szám alá. Várják azokat a férfiakat és nőket, akik biblikus körtáncok és a zsidő tánclépések segítségével óhajtanak hangolódni az adventre. A helyek száma korlátozott. Jelentkezni Imre Edit szociális testvérnél lehet a 0741-114036-os telefonszámon, egészen december 10-ig.

Karácsonyi hangverseny a székesegyházban
December 11-én, advent 3. vasárnapján este hét órakor kezdődik a keresztény felekezetek közreműködésével megrendezett hagyományos karácsonyi hangverseny a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Várják mindazokat, akik a zene segítségével szeretnének hangolódni a közelgő ünnepekre.

Időjárás: Ma reggelre többfelé képződhet köd, pára. Helyenként fátyolfelhőzet szűrheti meg a napsütést. Északkeleten és keleten megélénkül a délnyugati szél és havas eső kialakulására is számítani kell. A hajnal ismét fagyos lesz, napközben -1, +5 fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2016. december 8.

About the author

maradmin

Leave a Comment