2016. február 18. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Elhunyt Botár Gábor szentszéki tanácsos, plébános
Ma hajnalban Észak-Olaszországban, a trentói Santa Chiara kórházban elhunyt Botár Gábor szentszéki tanácsos, a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz egyházközség plébánosa. Botár Gábor az olasz Alpokban elszenvedett síbalesetet követően került a trentói kórházba. Az orvosok tájékoztatása szerint a fejét ért ütés következtében nagyon súlyos agykárosodás állt be, ami miatt életfunkcióit csak a kórházi gépek tudták ideig-óráig fenntartani.
Botár Gábor 1964. május 14-én született Csíkszentgyörgyön. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, 1989. június 25-én szentelte pappá dr. Jakab Antal megyéspüspök. Segédlelkészként Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron szolgált. 1994-től Székelyudvarhelyen tevékenykedett, kezdetben helyi lelkészként, majd 1995-től a Kis Szent Teréz Plébánia felelős lelkipásztoraként. Doktori címét 2014-ben szerezte a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán. Lelkipásztori elkötelezettsége példás volt. Fontos törekvése volt az ifjúsággal való foglalkozás, valamint a családok és betegek lelki gondozása. Közösségben gondolkodott, ennek építésén munkálkodott, eredménye pedig a plébánia keretében folyamatosan tevékenykedő huszonkét lelkiségi csoport volt, akik önzetlen támogatót tudtak személyében maguk körül.
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatósággal és a családdal történő egyeztetés után temetéséről a későbbiekben történik intézkedés. A plébánia munkaközössége értesíti a híveket, hogy virágok és koszorúk helyett a temetésen összegyűlt adományokat az Irgalmasság Szentévében a legszegényebbek megsegítésére fordítják. A Jóisten adjon örök nyugodalmat neki!

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap Magyarzsákodon tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán különösen jó alkalom ez az elcsendesedésre, az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára és engesztelésére.

Előadás Csíkszeredában
„Így fejlődik a hitünk” címmel Ilyés Magda valláspszichológus tart előadást február 20-án, szombaton délután három órától a Szent Ágoston templom hittantermében. Bővebb információkért a 0749-142677-es telefonszámon lehet érdeklődni.

Interaktív kiállítás Csíksomlyón
„Isten neve az irgalmasság” címmel a csíksomlyói Ferences Kolostor, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottsága és az Áradat Egyesület február 22-május 16. között, a kegytemplomhoz közeli Multifunkcionális Központban egy interaktív kiállítás megszervezésével kapcsolódik be a világegyház eseményébe – tudtuk meg az érsekség honlapjáról. A kiállítás folyamán a tékozló fiú története kerül megelevenítésre. A résztvevők az eseménybe bekapcsolódhatnak, a történéshez hozzászólhatnak. A szervezők meggyőződése, hogy aki nyitott szívvel vesz részt a kiállításon, annak lelki élményben lesz része, és életre kel benne az Isteni irgalmasságról alkotott kép. A kiállításon előzetes bejelentkezés alapján lehet részt venni, ezt megtehetik a következő elérhetőségeken: a 0754-872.640-es telefonszámon vagy az aradategyesulet@gmail.com e-mailcímen.

A XXI. századi keresztények kihívásai az Irgalmasság évében
Február 24-én, szerdán délután öt órakor Kolozsváron, a Szentegyház utca 2 szám alatt található Nőszövetség dísztermében A XXI. századi keresztények kihívásai az Irgalmasság évében témában rendezvényt tartanak. Fellép Bogdán Zsolt színművész, a zenei részt Potyó István karnagy, tanár állította össze. Közreműködik a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Szent Mihály Caritas Szervezet. Várnak minden érdeklődőt.

Mindennapok lelkigyakorlata Marosvásárhelyen
Nagyböjti lelkigyakorlatra várják az érdeklődőket szerdánként este hét órára Marosvásárhelyen, a Segítő Nővérek kápolnájában. Az idei téma: dönteni az élet, a szabadság és a szeretet mellett. A lelkigyakorlat kísérői Bajkó Julianna és Bereczki Silvia segítőnővérek. Az első alkalomra február 24-én kerül sor. Jelentkezni február 21-ig lehet a bereczki.silvia@segitonoverek.info email címen.
 
Bibliás hétvége Gyergyószentmiklóson
Bibliás hétvégét tartanak fiataloknak és felnőtteknek február 26 – 28. között a Szent Miklós plébánián, tudtuk meg az érsekség honlapjáról. A Katolikus Magyar Bibliatársulat rendezvényének témája a próféták. Jelentkezni február 22-ig lehet a 0745-348.131-es telefonszámon vagy a henn_arpad@bizfocus.ro email címen.

Nagyböjti lelkigyakorlat Barsi Balázs atyával
A székelyudvarhelyi ferences templomban március 1-3. között nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak. Az este hat órakor kezdődő szentmiséken az elmélkedéseket Barsi Balázs ferences atya tartja.

Az időjárásról: Holnap borongós idő várható, eleinte főleg nyugaton és délen, majd délutántól egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra. Az északnyugatira forduló szél időnként élénk, erős lehet.

MRE – Hírszolgálat, 2016. február 18.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Megyeközi hittanverseny Nagyváradon
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a nagyváradi Püspökség közös szervezésében ma kezdődik a „Hivatások nyomában” elnevezésű megyeközi/regionális hittanverseny. A verseny témája ugyanaz, mint a 2006-ban megszervezett első versenyé volt: Boldog Bogdánffy Szilárd nagyváradi, Isten Szolgája Márton Áron gyulafehérvári, valamint Boldog Scheffler János szatmári püspökök élete. Az esemény keretében a gyulafehérvári, temesvári, szatmári és nagyváradi egyházmegyéből érkező 11 csapat a máramarosszigeti börtönbe, a vértanú püspökök szenvedésének egyik színhelyére is ellátogat majd. A díjkiosztó ünnepség holnap délután hat órakor kezdődik a Püspöki Palota dísztermében, ahova minden érdeklődőt várnak a szervezők.

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében ma a kerelőszentpáli templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán különösen jó alkalom ez az elcsendesedésre, az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára és engesztelésére.
A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelően február hónap harmadik vasárnapján, azaz 21-én a nagyvárad-velencei plébániatemplomban és a mallersdorfi ferences nővérek kápolnájában lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.

Nagyböjti vetélkedő elsőáldozók és bérmálkozók számára
A Salus Magis Mind kegytárgyüzlet és a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület közös nagyböjti vetélkedőt szervez – tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról. A vetélkedő nagyböjt öt vasárnapján zajlik, azaz öt fordulóból áll. A csoportoknak külön feladatok vannak az irgalmasság témakörében. A megoldásokat bárki beküldheti, aki elsőáldozásra vagy bérmálkozásra készül. A feladatok megtalálhatók a Vasárnap katolikus hetilap nagyböjti aktuális számaiban. Beküldési határidő: 2016. március 18. Bővebb információkat az érsekség honlapján találhatnak, a www.romkat.ro oldalon.

Szentmise a deportált németek emlékére
1945. elején több mint 70 ezer németet deportáltak Romániából a Szovjetunióba, mely eseményről a Német Demokrata Fórum ebben az évben is megemlékezik. Február 21-én, vasárnap délelőtt fél tizenkét órakor a túlélőkért és az elhunytakért imádkozva mutat be német nyelvű szentmisét Böcskei László megyéspüspök a nagyváradi Kapucinus Templomban.

Szentmise a Vártemplomban
Február 21-én, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban.

Esti dicséret Boldog Bogdánffy Szilárd tiszteletére
Február 21-én, vasárnap Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök születésének 105. évfordulóján délután öt órakor a székeskáptalan tagjai a jelenlévő papokkal és hívekkel közösen esti dicséretet végeznek a nagyváradi székesegyházban, kérve a vértanú püspök közbenjárását, valamint imádkozva az ő szentté avatásáért. Az esti dicséret keretében átadásra kerül A hit szolgálatában elnevezésű egyházmegyei érdemérem. A főesperesek testülete és az erre kijelölt bizottság megvizsgálta a Püspöki Hivatalhoz beérkezett felterjesztéseket és ezek alapján Simori Gábort, a sülelmedi egyházközség hívét választotta ki, ő veheti át ebben az évben az egyházmegyei érdemérmet.

Csendes idők nagyböjtben
A szatmári egyházmegyei ifjúsági iroda idén is – vasárnapról vasárnapra – nagyböjti ifjúsági imaórákra hívja az elmélyülni vágyókat. A különböző találkozási alkalmak témái a világegyház Irgalmasság rendkívüli Szentéve gondolataihoz csatlakoznak. A következő imaóra február 21-én lesz, nagyböjt második vasárnapján, a Szentlélek templomban „A követés bátorsága” címmel. Bár minden alkalommal a fiatalok készülnek, az imaalkalmak nem csak az ő korosztályuknak szólnak – várják az idősebbeket is.

Találkozó férfiaknak
„Értékes vagy!” címmel nagyböjti, lelki megerősítő hétvégére hívja a férfiakat a szatmári „Szent József a munkás” Katolikus Férfiak Szövetsége március 4-5 között a szatmárnémeti Hildegárda plébánián. Meghívott előadó: Varga Péter Piusz, budapesti bibliodráma kiképző. Az előadások mellett beszélgetésekre is sor kerül, de lesz még közös szentmise, gyónási lehetőség, szentségimádás, valamint olyan kötetlen idők is, amikor egyszerűen az együttlét örömét élhetik meg a jelenlevők. Jelentkezni február 26-ig lehet a következő telefonszámok egyikén: 0722-354067 vagy 0748-415382.

Az időjárásról: Folytatódik az enyhe idő. Ma eleinte nyugaton, majd estétől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra. A délkeleti szelet a középső országrészben élénk lökések kísérhetik. Enyhe idő lesz: hajnalban -2 és 8, délután 9-16 fokra készülhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2016. február 18.

About the author

maradmin

Leave a Comment