2016. január 28. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap Jobbágytelkén várják a híveket az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára az örökös szentségimádási nap alkalmából.

Felnőtt Ifi Medgyesen
Holnap délután hat órától újabb felnőtt Ifire kerül sor a plébánia negytermében. A találkozón, melynek témája Jézus a tanító, együtt keresik a választ olyan kérdésekre mint: ki volt az én tanítóm? Milyen tanító vagyok, és mit adhatok tovább abból amit tanultam? Az élménypedagógiai játékokat Varga Emese vezeti. Várnak minden érdeklődőt.
 
Együtt az imában-Székelykeresztúron
A székelykeresztúri Élet a lélekben plébániai imacsoport megalakulásának hetedik évfordulójára imanapot szerveznek január 30-án, szombaton, „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas”- mottóval.  Az imanap reggel féltíz órakor kezdődik és délután öt órakor hálaadó széntmisével zárul, melyet Madarász Attila bögözi plébános mutat be.

Alcsíki kórustalálkozó
Január 30-án Csíkszentléleken tartják a XXI. alcsíki kórustalálkozót. Szombaton a fél tizenegy órakor kezdődő rózsafüzér-ájtatosság után, szentmisét mutatnak be melynek főcelebránsa Tamás József püspök, szónoka pedig Bilibók Géza tusnádfürdői plébános. Ezt követően fellép hét alcsíki kórus. A szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

Feleségek és édesanyák találkozója
Február 5-7. között, a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével. Témája: Határok minden irányban. Jelentkezni február 1-jéig lehet személyesen a Szent Pio Lelkigyakorlatos Háznál vagy a 0755-489.743-as telefonszámon.

Téli ifjúsági tábor Gyimesfelsőlokon
„Boldogok az irgalmasok” mottóval téli tábort szervez a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség és a Keresztirány Ifjúsági szolgálat a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet gimnázium bentlakásában február 6-10 között – tudtuk meg a gyulafehérvári érsekség honlapjáról. A táborba azon 14-19 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik a tél nyújtotta lehetőségekkel élve akarják megtapasztalni Istent és a közösséget. A helyek száma korlátozott. Jelentkezni a rádió honlapján található linken lehet. (http://keresztirany.ro/esemeny/t%C3%A9li-t%C3%A1bor-gyimesekben.)

A Mária Iskola lelkigyakorlata az Irgalmasság évében
„Essen egy sugár ránk is a Szűzanya irgalmasságának fényéből, hogy Isten lehajló szívének szeretete átjárjon bennünket és irgalmassá tegye életünket” mottóval lelkigyakorlatot tartanak február 7-10 között Kézdivásárhelyen. A lelkigyakorlat részletes programját a gyulafehérvári érsekség honlapján találják. Jelentkezni a következő telefonszámokon lehet: a 0740-074.546-on Kozma Erzsébetnél vagy a 0742-698.166-on Hajlák Attila atyánál.

Házasság hete
Február 7-14. között ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Házasság hete a Gyulafehérvári Egyházmegyében. Az idei mottó: A szeretet: szenvedély és döntés. A Családpasztorációs Központ munkatársai bátorítanak minden templomi közösséget, plébániát, hogy saját programokkal, előadások tartásával, vagy bármi olyasmivel csatlakozzanak a mozgalomhoz, ami az (újra)egymásra találást segítheti. Imádkozzunk erre a szándékra, keressük meg és szólaltassuk meg azon házaspárokat, akik élete példaértékű, akik értékelik a házasság szentségét! A kezdeményezéshez rádiónk idén is csatlakozik, február 8-14 között a témához kapcsolódó műsorokkal várjuk majd hallgatóinkat.

Lelkigyakorlatos továbbképző kántoroknak Csíksomlyón
Kántorok számára lelkigyakorlatos továbbképzőt tartanak február 15-18 között Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban. A továbbképző hétfő délután három órakor Veni Sancte szentmisével kezdődik, melynek főcelebránsa Tamás József püspök lesz. A lelkinap moderátora: Dávid György sepsiszentgyörgyi plébános. Jelentkezni a Jakab Antal Tanulmányi Ház recepcióján lehet a 0266-313.452 vagy a 0741-258.156-os telefonszámokon.

Az időjárásról: Az évszakhoz képest enyhe idő várható. Holnapra egy gyenge hidegfront esőt, záport hoz. Az ország egész területére jellemző csapadékmező az esti órákra délkelet felé távozik is. Általában gyenge, mérsékelt marad a szél. Délután 4 és 9 C fok körül alakul a levegő hőmérséklete.

MRE – Hírszolgálat, 2016. január 28.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai napon Eheden várják a híveket az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára az örökös szentségimádási nap alkalmából.

Konferencia Szent László király lányáról
A nagyváradi Magyar Görög Katolikus Egyházközség, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Szent Teodóra Központ konferenciát tart Szent László Király Lánya, Árpád – Házi Szent Piroska‒ a Bizánci Birodalom legnagyobb, legszentebb és legtiszteltebb császárnéja címmel. Várnak minden érdeklődőt ma délben tizenkét órára a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájába.

Szakmai továbbképző pedagógusoknak
A nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Katekétikai Központja szakmai továbbképzőt szervez hitoktatóknak, egyházi iskolában tanítóknak, katolikus pedagógusoknak január 29.–30. között Nagyváradon a Posticum Ifjúsági és Kulturális Központban. „A nevelés az Élet szolgálata” elnevezésű képzés előadója Pécsi Rita neveléskutató.

Együtt az imában-Székelykeresztúron
A székelykeresztúri Élet a lélekben plébániai imacsoport megalakulásának hetedik évfordulójára imanapot szerveznek január 30-án, szombaton, „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas”- mottóval.  Az imanap reggel féltíz órakor kezdődik és délután öt órakor hálaadó széntmisével zárul. A szentmisét Madarász Attila bögözi plébános mutatja be.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
A Székesegyházi Plébánia szervezésében az idei első előadásra kerül sor a Keresztény Agorán, január 30-án, szombaton, a Scheffler János Lelkipásztori Központ dísztermében. Meghívott előadó Dr. Vik János, a Babeș-Bolyai Tudomány Egyetem Római Katolikus Teológia Karának docense. A délelőtt tizenegy órakor kezdődő elóadás címe „Balzsam és Oázis. Ferenc pápa – az irgalmasság globális követe”. Az előadó a már jól ismert lendületével kifejti az Irgalmasság Évének üzenetét, Ferenc pápa meglátásán keresztül – újabb szemszögből – az evangélium aktualitását a jelen korban, személyreszóló meghívását.

Katolikus Jótékonysági Bál
A nagyvárad-olaszi Barátok temploma Egyháztanácsának szervezésében, idén immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Katolikus Jótékonysági Bál, január 30-án, szombaton, este hét órai kezdettel. Belépő-, illetve pártolójegyeket korlátozott számban, a plébánián lehet megvásárolni.

A megszentelt élet évének bezárása
A Ferenc pápa kezdeményezésére meghirdetett megszentelt élet évét február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a szerzetesek világnapján zárják be Csíksomlyón. A program reggel fél tíz órakor közös szentségimádással kezdődik a kegytemplomban. Fél tizenegy órától Jakubinyi György érsek ünnepi szentmisét mutat be, melynek végén egy képes beszámolót tekinthetnek meg a jelenlevő szerzetesek és hívek a megszentelt élet évéről. Az ünnepi szentmisét rádiónk élő adásban közvetíti.

KELET – Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója
Február 5-7 között Szegeden találkoznak a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek. Minden szükséges információt, részletes programot, illetve a jelentkezési kérdőívet megtalálhatják a gyulafehérvári érsekség honlapján.

Feleségek és édesanyák találkozója
Február 5-7. között, a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban feleségek és édesanyák számára tartanak lelkigyakorlatot, Ilyés Erika segítőnővér vezetésével. Témája: Határok minden irányban. Jelentkezni február 1-jéig lehet személyesen a Szent Pio Lelkigyakorlatos Háznál vagy a 0755-489.743-as telefonszámon.

Férjek – édesapák hétvégéje
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának család-munkacsoportja szervezésében idén is sor kerül a Férjek-Édesapák Hétvégéjére, melynek fókuszában az apa-fia kapcsolat áll. A program február 19-21 között zajlik Csíksomlyón, a Jakab Antal Felnőttképzési és Tanulmányi Központban. Jelentkezni a www.csalad.ro oldalon lehetséges.

Az időjárásról: Többfelé az országban enyhe időjárásra kell számítani. A megélénkülő délnyugati szél hatására főként az ország déli, délnyugati felén szakadozik fel a felhőzet, nyugaton, északnyugaton marad a borongós, helyenként napközben is párás, ködös idő. Hajnalban -3, +2 fok várható, délután a ködös, borongós tájakon 2-8°C-ot, a napos tájakon 10-13°C-ot mérhetünk majd.

MRE – Hírszolgálat, 2016. január 28.

About the author

maradmin

Leave a Comment