2016. július 23. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében holnap a kristyori  templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Szent Anna templombúcsúk
Július 26-án az Egyház Szent Joachim és Szent Anna, Szűz Mária szüleinek, a nagyszülők védőszentjeinek ünnepét üli. Egyházmegyékszerte a Szent Anna tiszteletére szentelt templomokban az alábbiak szerint lesznek a búcsús szentmisék.
A nagyváradi egyházmegyében:
Holnap délelőtt fél tizenegy órakor az orsolyita rend zárdatemplomának búcsús szentmiséjét Bakos Gábor, várad-újvárosi segédlelkész tartja;
Július 30-án, szombaton déli tizenkét órakor dr. Seidl Ambrus szarvasi plébános az érkeserűi templomban tart búcsús szentmisét;
Július 31-én, vasárnap tartják a berettyószéplaki plébániatemplom búcsúját is. Fél tizenkettőkor Bodor Zoltán tasnádi plébános magyar nyelven tart búcsús szentmisét. A szlovák nyelvű szentmise délután egy órakor kezdődik.
Szintén július 31-én, vasárnap délután egy órakor Scheck László, tenkei plébános Vaskohn tart búcsús szentmisét.
A gyulafehérvári főegyházmegyében:
– A Koronkához tartozó Székelybósban a Szent Anna-napi búcsús szentmise holnap délelőtt tizenegy órakor kezdődik.
– Kadicsfalván ugyancsak holnap, déli fél egy órakor kezdődik az idei Szent Anna búcsús szentmise.
– Zsögödfürdőn szintén holnap déli fél egy órakor kezdődik a búcsús szentmise, melyet rádiónk élő adásban közvetít. Az ünnepi szónok Karácson Tibor, rádiónk műsorigazgatója lesz.
– A kézdimartonosi Szent Anna-plébániatemplomban a védőszent napján, július 26-án, kedden délelőtt tizenegy órától ünneplik a búcsús szentmisét. Szónoka Laczkó-Dávid József Anaklét ferences atya lesz Szárhegyről.
– A csobothegyi Szent Anna kápolnában a szentmise július 26-án, kedden déli tizenkét órakor kezdődik, szónoka Gál Hunor örmény katolikus plébános. A búcsúra keresztalja indul a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániától reggel kilenc órakor.
 – A brádi plébániatemplom búcsúünnepén július 26-án, kedden délután hat órakor a szentbeszédet Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója tartja.
A szatmári egyházmegyében:
– Nagytarnán, holnap délután egy órától kezdődik a búcsús mise, melynek szónoka Vass Lóránd, szinérváraljai lelkész.
– Kisbábonyban szintén holnap délután egy órától ünneplik a búcsút, melyen Simon Attila, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa mond szentbeszédet.
– Szinfalun holnap délután négy órától Pakot Géza jezsuita atya, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa szónoklatával tartják az ünnepet.
– Kálmándon az ünnep napján, kedden délelőtt tizenegy órától tartják a templom búcsúját, ahol szintén Pakot Géza jezsuita atya prédikál.
– Felsővisón kedden este hat órától kezdődik a búcsúmise, szentbeszédet mond Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes.

Gépjárművek megáldása Szent Kristóf ünnepén
Szent Kristóf az utazók védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, ma már a népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja, akinek képét, szobrát ma különösen az autósok és motorosok hordják magukkal.
Vasárnap, július 24-én a délután hat és az esti kilenc órás szentmiséket követően a nagyváradi székesegyház előtt Szent Kristóf közbenjárását kérve Fodor József általános helynök megáldja a jelenlévő gépjárműveket. Sepsiszentgyörgyön a fél tizenegy órás szentmise után, a Krisztus Király templom előtti útszakaszon kerül sor a gépjárművek megáldására Szent Kristóf, az utazók védőszentjének segítségül hívásával.
Szentkatolnán a délelőtt tizenegy órás szentmise után, Hatolykán pedig a délelőtt háromnegyed tízes szentmise előtt áldják meg a gépjárműveket.

Utógondozói tábor
A Bonus Pastor Alapítvány 2016. augusztus 20–27. között utógondozói tábort szervez a Bucsinon, amelyre legalább hat hónapja vagy az éppen befejezett terápiájuk óta józanon, szermentesen élő szenvedélybetegeket és családjukat várják. Ugyancsak részt vehetnek hozzátartozók, akik maguk vagy párjuk, családtagjuk számára keresnek segítséget. Gyerekek számára külön foglalkozásokat biztosítanak.
A tábor témája: Öröm-e a józanságom?
Jelentkezni, érdeklődni Szakács Elődnél a 0752-243-649-es telefonszámon vagy az elod.szakacs@bonuspastor.ro e-mail címen lehet. Jelentkezési határidő: augusztus 15.

Időjárás: Holnap marad a meleg, nyári idő, több órás napsütéssel, elszórt záporokkal, zivatarokkal. A többnyire gyenge, mérsékelt szél továbbra is csak a zivatarok idején erősödhet meg. Hajnalban 11-18, délután 27-32 fokra készülhetünk. 

MRE – Hírszolgálat, 2016. július 23.


H Í R E K   D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében ma a málnásfürdői plébániatemplomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Mind Szatmárnémetibe jönnek
„Közösség a közös ég alatt” mottóval első alkalommal szervezik meg ma a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye napját. Ez egy a nyitásra összpontosító rendezvény – az ajtók kinyitásával, amikor a templomokból az utcára lépnek a hívő csoportok, és a szívek megnyitásával az érdeklődők, bárki előtt. Délelőtt tizenegy órától este hat óráig Szatmár- és Máramaros megyék plébániaközösségei, szerzetes- és lelkiségi közösségei, klerikusok és laikus hívők töltik majd meg a Kossuth-kertet, ahol pódiumot és sátrakat állítanak, sétányokat rendeznek be, saját színüket, értékeiket mutatják meg az utca bármely felekezetű emberének és egymásnak.

Szent Anna templombúcsúk
Július 26-án az Egyház Szent Joachim és Szent Anna, Szűz Mária szüleinek, a nagyszülők védőszentjeinek ünnepét üli. Egyházmegyékszerte a Szent Anna tiszteletére szentelt templomokban az alábbiak szerint lesznek a búcsús szentmisék.
A nagyváradi egyházmegyében:
Holnap délelőtt fél tizenegy órakor az orsolyita rend zárdatemplomának búcsús szentmiséjét Bakos Gábor, várad-újvárosi segédlelkész tartja;
Július 30-án, szombaton déli tizenkét órakor dr. Seidl Ambrus szarvasi plébános az érkeserűi templomban tart búcsús szentmisét;
Július 31-én, vasárnap tartják a berettyószéplaki plébániatemplom búcsúját is. Fél tizenkettőkor Bodor Zoltán tasnádi plébános magyar nyelven tart búcsús szentmisét. A szlovák nyelvű szentmise délután egy órakor kezdődik.
Szintén július 31-én, vasárnap délután egy órakor Scheck László, tenkei plébános Vaskohn tart búcsús szentmisét.
A gyulafehérvári főegyházmegyében:
-A több évszázados hagyománnyal rendelkező Szent Anna-tó melletti kápolna búcsúját július 23-án, szombaton fél egy órakor tartják.
– A Koronkához tartozó Székelybósban a Szent Anna-napi búcsús szentmise július 24-én, vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődik.
– Kadicsfalván ugyancsak vasárnap, déli fél egy órakor kezdődik az idei Szent Anna búcsús szentmise.
– Zsögödfürdőn szintén vasárnap déli fél egy órakor kezdődik a búcsús szentmise, melyet rádiónk élő adásban közvetít. Az ünnepi szónok Karácson Tibor, rádiónk műsorigazgatója lesz.
– A kézdimartonosi Szent Anna-plébániatemplomban a védőszent napján, július 26-án, kedden délelőtt tizenegy órától ünneplik a búcsús szentmisét. Szónoka Laczkó-Dávid József Anaklét ferences atya lesz Szárhegyről.
– A csobothegyi Szent Anna kápolnában a szentmise július 26-án, kedden déli tizenkét órakor kezdődik, szónoka Gál Hunor örmény katolikus plébános. A búcsúra keresztalja indul a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébániától reggel kilenc órakor.
 – A brádi plébániatemplom búcsúünnepén július 26-án, kedden délután hat órakor a szentbeszédet Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója tartja.
A szatmári egyházmegyében:
– Nagytarnán, vasárnap délután egy órától kezdődik a búcsús mise, melynek szónoka Vass Lóránd, szinérváraljai lelkész.
– Kisbábonyban szintén vasárnap délután egy órától ünneplik a búcsút, melyen Simon Attila, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa mond szentbeszédet.
– Szinfalun vasárnap délután négy órától Pakot Géza jezsuita atya, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa szónoklatával tartják az ünnepet.
– Kálmándon az ünnep napján, kedden délelőtt tizenegy órától tartják a templom búcsúját, ahol szintén Pakot Géza jezsuita atya prédikál.
– Felsővisón kedden este hat órától kezdődik a búcsúmise, szentbeszédet mond Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes.

Bérmálás a temesvári egyházmegyében
Július 24-én, vasárnap Dirschl Johann általános helynök a majláthfalvi egyházközségben bérmál. A délelőtt tíz órakor kezdődő szentmisén a vikárius 37 fiatalt részesít a bérmálás szentségében a majláthfalvi templomban, majd délután öt órakor a monostori templomban 17 fiatal részesül a második szentségben. A bérmálkozók felkészítését Miklós Csaba helyi plébános irányította.

Gépjárművek megáldása Szent Kristóf ünnepén
Szent Kristóf az utazók védőszentje, a tizennégy segítő szent egyike, ma már a népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja, akinek képét, szobrát ma különösen az autósok és motorosok hordják magukkal.
Vasárnap, július 24-én a délután hat és az esti kilenc órás szentmiséket követően a nagyváradi székesegyház előtt Szent Kristóf közbenjárását kérve Fodor József általános helynök megáldja a jelenlévő gépjárműveket. Sepsiszentgyörgyön a fél tizenegy órás szentmise után, a Krisztus Király templom előtti útszakaszon kerül sor a gépjárművek megáldására Szent Kristóf, az utazók védőszentjének segítségül hívásával.
Szentkatolnán a délelőtt tizenegy órás szentmise után, Hatolykán pedig a délelőtt háromnegyed tízes szentmise előtt áldják meg a gépjárműveket.

Márton Áron zarándoklat Doberdóba
Boldogemlékű püspökünk doberdói frontszolgálata 1916. július 19-én ér véget, amikor első ízben sebesül meg. Ennek az eseménynek a 100. évfordulóján Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, rádiónk önkéntes munkatársa, hatnapos zarándoklatot szerveznek a doberdói fennsíkra július 28 – augusztus 2 között: két nap odaút; két nap a San Martino del Carso-i egykori harcmezőn, Áron szakaszvezető/zászlós nyomdokain, végül két nap hazaút. Már csak néhány szabad hely maradt. Az érdeklődők a 0726-107.002-es telefonszámon jelentkezhetnek.

Feriza 2016
Tizennegyedik alkalommal szervezik meg idén a Ferences Ifjúsági Zarándoklatot augusztus 2-7. között, az erdélyi ferences szerzetesek által. Azokat a 16-35 év közötti fiatalokat várják, akik a természetben szeretnének egy kicsit közelebb kerülni a Jóistenhez, társaikhoz és nem utolsósorban saját magukhoz. Érdeklődni, illetve jelentkezi a következő elérhetőségeken lehetséges: Szabolcs testvérnél a 0748-193371-es telefonszámon, vagy a frszabolcs@gmail.com email címen, illetve Tibor testvérnél, a 0746-774701-es telefonszámon, vagy a  frtibi@gmail.com email címen.

Lelkigyakorlat a segítőnővéreknél
Személyesen kísért lelkigyakorlatot szerveznek a segítőnővérek augusztus 8-14 között Csíkszentdomokoson, a Szent Margit lelkigyakorlatos házban. A szentignáci lelkigyakorlat olyan belső út, amely találkozáshoz vezet saját magunkkal és Istennel. Segít abban, hogy saját életünket a hit fényében szemléljük, felfedezzük benne Isten működését, növekedjünk a személyes Istenkapcsolatban, és ebből a tapasztalatból találjunk útmutatást életünk következő lépéseihez. Elemei: a személyes és közös imaidők, csend a lelkigyakorlat teljes ideje alatt, naponta beszélgetés a kísérővel, szentmise, test és lélek imája. Kísérők: Darvas Piroska és Ilyés Erika. Jelentkezni augusztus 1-jéig lehetséges a következő email címek egyikén: darvas.piroska@yahoo.com,  ilyesera75@gmail.com.

Időjárás: Ma hazánk nagy részén ismét több órára kisüt a nap, emellett azonban erősebben felhős időszakokra is számítani kell.Napközben zápor, zivatar főként nyugaton és az ország északi felén alakulhat ki. A változó irányú szél csak a zivatarok idején támadhat fel. Vasárnap marad a meleg, nyári idő, több órás napsütéssel, elszórt záporokkal, zivatarokkal. A többnyire gyenge, mérsékelt szél továbbra is csak a zivatarok idején erősödhet meg. Hajnalban 11-18, délután 27-32 fokra készülhetünk.  HŐMÉRS.

MRE – Hírszolgálat, 2016. július 23.

About the author

maradmin

Leave a Comment