2016. július 6. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Kudzsiron tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki íly módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Díjat nyert Sebestyén Péter novellája
Az Irodalmi Jelen novellapályázatán harmadik díjat nyert Sebestyén Péter írása. A marosvásárhelyi Ady-negyedben levő Szent Imre-templom plébánosa immár tizenkét kötetes szerző. Korábbi írásai jórészt a pasztorációs elmélkedések közé sorolhatók, illetve prédikációk, rádiós katekézisek szerkesztett változatait tartalmazzák. A plébános azonban néhány éve jelentős publicisztikai tevékenységet fejt ki, egyre gyakrabban jelentkezik esszékkel, recenziókkal, és újabban novellákkal, elbeszélésekkel is, amelyek alaphangját az örök érvényű emberi témák és az ifjúkori élmények szolgáltatják.

Magyarul is megjelenik az Amoris laetitia
A Szent István Társulat gondozásában ma, július 6-án magyarul is megjelenik Ferenc pápa „Amoris laetitia” kezdetű apostoli buzdítása a családban megélt szeretet öröméről – tudtuk meg a Magyar kurir honlapjáról.
E belső lelki megfontolás nyomán született az Amoris laetitia, amely elsősorban lelkipásztori szempontok mentén haladva megerősíti az evangéliumi tanítás változhatatlanságát, ugyanakkor a szeretet és az irgalmasság szellemében önvizsgálatra, a testvéri odafigyelés fontosságára, az önhibájukon kívül reménytelenségbe süllyedt házasfelek és családtagok segítésére bátorítja a püspököket, a lelkipásztorokat és minden katolikus hívőt.
A dokumentum Diós István atya fordításában, Török Csaba szaklektori munkája nyomán 6000 példányban jelenik meg.

Évadzáró koncert
Július 8-án, pénteken délután hat órától lesz a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes évadzáró koncertje a gyergyószentmiklósi örménykatolikus templomban. Vezényel Kolcsár Árpád.

Zeneiskolák közös koncertje
Pénteken este hét órától a brassói, a sepsiszentgyörgyi és a spanyolországi bilbaoi Zeneiskolák közös koncertjére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Krisztus király templomban. Várják és hívják a zenekedvelő testvéreket.  

Háló-gyerektábor Kászonfeltízen
Július 9-14. között Kászonfeltízben, a Lucos Panziónál szervezik meg a 15. Háló gyermektábort az irgalmasság témakörében. Érdeklődni a 0749-059.459 vagy a 0751-118.724-es telefonszámokon lehet.

Nyárköszöntő Őrangyal módra
Az Őrangyal értelmükben, mozgásukban korlátozott és egészséges fiatalok programja, melynek keretében, kéthavonta egy-egy délután ezek az emberek megajándékozzák egymást idejükkel, adottságaikkal: kapcsolatot teremtenek, együtt éreznek. Ha szeretnél segíteni, önkéntesként részt venni, megismerni, mit jelent őrangyalnak lenni a Szent Gellért Alapítváy munkatársai szeretettel hívnak és várnak július 10-én, déli tizenkét órától a szelterszi Rehabilitációs és Rekreációs Házba.

Ifjúsági tábor Újtusnádon
A Keresztirány Ifjúsági Szolgálat tábort szervez 9-12. osztályos diákok számára Újtusnádon július 23-30 között. Jelentkezési határidő: július 13. Egyéb információkért, illetve jelentkezésért keressék a www.keresztirany.ro oldalt.

Meghívó lányoknak
A mallersdorfi ferences nővérek  július 21-23. között lelkinapot tartanak Homoródremetén, ahol a természetben, a közösségben és a csendben próbálnak Isten jelenlétére figyelni, Vele beszélgetni. Ezekre a napokra 16 és 30 év közötti lányok jelentkezését várják július 18-ig a  fifinover@gmail.com email-címen vagy a 0752-957.703 telefonszámon.

Tábor és lelkigyakorlat Székelyszálláson
A kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia szervezésében 2016. augusztus 12-16. között Poklainkra épülő mennyország! címmel ifjúsági tábor és lelkigyakorlat lesz Székelyszálláson. Jelentkezni július 30-ig lehet a 0742-698166-os telefonszámon, Hajlák Attila-István segédlelkésznél.

Időjárás: Ma változóan felhős-napos időre van kilátás, de helyenként tartósabban felhős körzetek is lehetnek. Egy hidegfront miatt elszórtan záporok, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Feltámad a szél, az ország északi felén erős, viharos lökések is lehetnek, de északkeleten kezdetben a délnyugati szél is erős lesz. Délután 24-30 fok között alakul a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2016. július 6.

About the author

maradmin

Leave a Comment