2016. március 12. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap Székelylengyelfalván tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán használjuk ezeket a lehetőségeket, melyek alkalmat adnak az elcsendesedésre, az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára és engesztelésére.

A Mária Rádió népszerűsítése Nagyváradon
Holnap a nagyváradi székesegyházban minden szentmise végén ajánljuk majd a jelenlevőknek a Mária Rádió hallgatását. A kijáratoknál fel lehet iratkozni a kéthavonta megjelenő, ingyenes újságunkra, ugyanakkor önkénteseket is keresünk újságkihordásra Nagyvárad egész területén.

Imafüzet és DVD bemutató Csiksomlyón
Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulójára, 2016. február 12-én jelent meg Kolozsváron, a Verbum Keresztény Kulturális Kiadónál az Imádkozzunk Áron püspökkel! imafüzet és A Hegy című, háromlemezes DVD Áron püspök életéről. A két kiadványt a csíksomlyói kegytemplomban, holnap délelőtt a féltizenegy orakor kezdődő  szentmise után mutatják be a szerkesztők és a szerzők.

Csendes idők nagyböjtben
A Szatmári egyházmegyei ifjúsági iroda idén is – vasárnapról vasárnapra – nagyböjti ifjúsági imaórákra hívja az elcsendesedni vágyókat. A különböző találkozási alkalmak témái a világegyház az Irgalmasság rendkívüli Szentéve gondolataihoz csatlakoznak. Holnap a Szent Antal templomban  “Az irgalmasság arca” lesz a középpontban.
Idén is virágvasárnap tartják a közös, fáklyás keresztúti ájtatosságot a Kálvária templom udvarán levő stációkat végigjárva. Bár minden alkalommal a fiatalok készülnek, az imaalkalmak nem csak az ő korosztályuknak szólnak – szeretettel várják az idősebbeket is.

Szabad az, kit nem rettent a holnap
Március 14-én, hétfőn Albert Júlia színművésznő irodalmi összeállítására, egyben március 15-ei megemlékezésre hívja a kolozsváriakat a Szent Mihály plébánia. Az ünnepség délután öt órakor kezdődik a Szent Mihály Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. Ünnepi beszédet mond Kovács Sándor főesperes-plébános. A zenei műsorban fellépnek Dénes Anna-Júlia és Dénes Csongor, a kolozsvári Állami Filharmónia tagjai, valamint Horváth Zoltán, az evangélikus templom kántora, zeneiskolai tanár. Közreműködik a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Caritas Szervezet.

Passió a székelyudvarhelyi Musica Sacra Kamarakórus előadásában
Megjelent a Passió harmadik és egyben befejező része a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusának előadásában, digitális formában. Jelen kiadás Jézus szenvedésének Lukács és János evangélisták szerinti változatát tartalmazza. Minden lemezen egy szinoptikus és a János evangélista szerinti passió hallható.
A kiadásnak legfőbb szándéka segítséget nyújtani azoknak a papoknak, híveknek, akik igénylik ugyan, de nincs lehetőségük énekelni, énekeltetni a passiót. Jelen kiadással lehetőségük nyílik templomukban, illetve otthonukban meghallgatni és átélni Urunk szenvedéstörténetét. A három részből álló audió CD-sorozat megvásárolható, megrendelhető Rózsa Imre-János kántor-karnagynál a 0728-907576-os telefonszámon vagy a rozsaimre66@gmail.com e-mail címen.

Nagyböjti ifjúsági lelkinap Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi főesperesség ifjúsági lelkinapra hívja meg a kerület fiataljait, hogy együtt elmélkedve, imádkozva, műhelymunkák által közelebb kerüljenek Istenhez, önmagukhoz, embertársaikhoz. A lelkinap a Márton Áron Ifjúsági Házban, március 19-én lesz. Várnak minden érdeklődő fiatalt.

Hétvégi szentmiseközvetítések a Mária Rádióban
Holnap két szentmisét közvetítünk, tíz órától a hét plébániatemplomából, Mezőteremből majd este hat órától a nagyváradi Székesegyházból. Emlékeztetjük a kedves hallgatókat, hogy a rádióban közvetített szentmisék nem helyettesítik a személyes részvételt a vasárnapi szentmisén, mindazok  esetében, akik nem ágyhoz vagy házhoz kötött betegek, és nem ütköznek komoly akadályba.

Időjárás: holnap  országszerte élénk, erős lökések kísérik az északkeleti szelet. Hajnalban helyenként gyengén fagyhat, délutánonként 6 és 13 fok között alakul a levegő hőmérséklete.

MRE – Hírszolgálat, 2016. március 12.


H Í R E K   D É L B E N

Film és könyvbemutató Székelyudvarhelyen
Ma délután négy órától a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának a dísztermében, Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, rádiónk önkéntes munkatársa, A Hegy című filmjét mutatja be, amely Márton Áron püspök életéről szól, képekkel, eredeti hangfelvételekkel, tanúságtételekkel. Ugyanakkor bemutatásra kerül az Imádkozzunk Áron püspökkel! című imakönyv is. Ez közösségi és egyéni imádságok gyűjteménye, amelyet egy papokból, szerzetesekből és világiakból álló közösség írt és állított össze az elmúlt hónapokban. A szerzők nevében a könyvet bemutatja Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója. Az ünnepségen közreműködik a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusa. Vezényel Rózsa Imre kántor-karnagy. Várnak minden érdeklődőt!

A Mária Rádió népszerűsítése Nagyváradon
Vasárnap a nagyváradi székesegyházban minden szentmise végén ajánljuk majd a jelenlevőknek a Mária Rádió hallgatását. A kijáratoknál fel lehet iratkozni a kéthavonta megjelenő, ingyenes újságunkra, ugyanakkor önkénteseket is keresünk újságkihordásra Nagyvárad egész területén.

Csendes idők nagyböjtben
A Szatmári egyházmegyei ifjúsági iroda idén is – vasárnapról vasárnapra – nagyböjti ifjúsági imaórákra hívja az elcsendesedni vágyókat. A különböző találkozási alkalmak témái a világegyház az Irgalmasság rendkívüli Szentéve gondolataihoz csatlakoznak. Holnap a Szent Antal templomban  “Az irgalmasság arca” lesz a középpontban. Idén is virágvasárnap tartják a közös, fáklyás keresztúti ájtatosságot a Kálvária templom udvarán levő stációkat végigjárva. Bár minden alkalommal a fiatalok készülnek, az imaalkalmak nem csak az ő korosztályuknak szólnak –  várják az idősebbeket is.

Szabad az, kit nem rettent a holnap
Március 14-én, hétfőn Albert Júlia színművésznő irodalmi összeállítására, egyben március 15-ei megemlékezésre hívja a kolozsváriakat a Szent Mihály plébánia. Az ünnepség délután öt órakor kezdődik a Szent Mihály Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében. Ünnepi beszédet mond Kovács Sándor főesperes-plébános. A zenei műsorban fellépnek Dénes Anna-Júlia és Dénes Csongor, a kolozsvári Állami Filharmónia tagjai, valamint Horváth Zoltán, az evangélikus templom kántora, zeneiskolai tanár. Közreműködik a Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség és a Caritas Szervezet.

Passió a székelyudvarhelyi Musica Sacra Kamarakórus előadásában
Megjelent a Passió harmadik és egyben befejező része a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusának előadásában, digitális formában. Jelen kiadás Jézus szenvedésének Lukács és János evangélisták szerinti változatát tartalmazza. Minden lemezen egy szinoptikus és a János evangélista szerinti passió hallható.
A kiadásnak legfőbb szándéka segítséget nyújtani azoknak a papoknak, híveknek, akik igénylik ugyan, de nincs lehetőségük énekelni, énekeltetni a passiót. Jelen kiadással lehetőségük nyílik templomukban, illetve otthonukban meghallgatni és átélni Urunk szenvedéstörténetét. A három részből álló audió CD-sorozat megvásárolható, megrendelhető Rózsa Imre-János kántor-karnagynál a 0728-907576-os telefonszámon vagy a rozsaimre66@gmail.com e-mail címen.

Nagyböjti ifjúsági lelkinap Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi főesperesség ifjúsági lelkinapra hívja meg a kerület fiataljait, hogy együtt elmélkedve, imádkozva, műhelymunkák által közelebb kerüljenek Istenhez, önmagukhoz, embertársaikhoz. A lelkinap a Márton Áron Ifjúsági Házban, március 19-én lesz. Várnak minden érdeklődő fiatalt.

Hétvégi szentmiseközvetítések a Mária Rádióban
Holnap két szentmisét közvetítünk, tíz órától a hét plébániatemplomából, Mezőteremről majd este hat órától a nagyváradi Székesegyházból. Emlékeztetjük a kedves hallgatókat, hogy a rádióban közvetített szentmisék nem helyettesítik a személyes részvételt a vasárnapi szentmisén, mindazok  esetében, akik nem ágyhoz vagy házhoz kötött betegek, és nem ütköznek komoly akadályba.

Időjárás: vasárnap országszerte élénk, erős lökések kísérik az északkeleti szelet. Hajnalban helyenként gyengén fagyhat, délutánonként 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2016. március 12.

About the author

maradmin

Leave a Comment