2016. március 5. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

24 óra az Úrért
Tegnap délután egyházmegyékszerte elkezdődött az a 24 órás ájtatosság, melynek gyakorlására maga Ferenc pápa buzdította az egyházmegyéket a Misericordiae Vultus nevezetű bullájában. Az imaprogram a legtöbb helyszínen ma délutánig folytatódik, így azok, akik a tegnap nem jutottak el, ma még csatlakozhatnak: Csíksomlyón a kegytemplomban délután három óráig, Csíkszeredában, a Szent Kereszt templomban este hét óráig. Kolozsváron, a Szent Mihály templomban este hat óráig, amikor szentmisével zárják a különleges imanapot. 
Nagyváradon a Szent László templomban és a székesegyházban is várják még a híveket a különleges imanap alkalmából, mindkét helyszínen szentmisével zárul a program, a Szent László templomban öt, míg a székesegyházban hat órától. 
A helyszíneken gyónási lehetőség lesz, alkalmat adva ezzel a kiengesztelődésre, a húsvéti szentgyónás elvégzésére.

Orgona- és fuvolamuzsika Kolozsváron
Ma délután öt órától várják a zenekedvelőket a kolozsvári Szent Mihály templomban. Közreműködnek: orgonán Potyó István karnagy, fuvolán pedig Vincze Balázs.

Könyv- és DVD- bemutató
Ma délután öt órától Brassóban, az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermébe kerül bemutatásra a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában megjelent Imádkozzunk Áron püspökkel! című imafüzet, valamint Nagy Zoltán, székelyudvarhelyi hitoktató, rádiónk önkéntes munkatársa, A Hegy című DVD-összeállítása.  Várnak minden érdeklődőt.

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap Székelyudvarhelyen, a Lisieux-i Kis Szent Teréz templomban tartják az örökös szentségimádási napot. 
A nagyváradi egyházmegyében március hónap első vasárnapján, azaz holnap, Belényesen és Szilágynagyfaluban lesz a híveknek lehetősége a szentségimádásba bekapcsolódni.
Nagyböjt folyamán különösen jó alkalom ez az elcsendesedésre, az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára és engesztelésére.

Promóció Kolozsváron
Szilágyi László promóciós munkatársunk Kolozsvárra látogat holnap, a Szent Péter templomba, ahol a reggel kilences és a fél tizenegy órás szentmisék végén beszél majd a jelenlevőknek a Mária Rádióról. Ez alkalomból lehetőség lesz igényelni a kéthavonta megjelenő, ingyenes újságunkat, jelentkezni önkéntesnek, de elmondhatják műsorainkkal kapcsolatos visszajelzéseiket is.

Kiállítás Székelyudvarhelyen
Március 7-én, hétfőn délután öt órától a székelyudvarhelyi Márton Áron Ifjúsági Házban Az igazság védelmében, a szeretet szolgálatában című, Márton Áron püspök életéről szóló dokumentációs tárlat megnyitóját tartja Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont – tudtuk meg az érsekség honlapjáról. Az esemény része a Márton Áron Emlékév rendezvénysorozatnak. A vándorkiállítás anyaga két hétig lesz megtekinthető, hétköznapokon. Minden érdeklődőt várnak a kiállításmegnyitóra.

Nagyböjti triduum Kaplonyban
Március 7-9 között nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak a kaplonyi Páduai Szent Antal templomban, nőknek és férfiaknak, Vaslabán Csaba balatonkeresztúri plébános vezetésével. A szentmisék időpontja, hétfőn, kedden és szerdán délután öt órakor a nőknek, majd este hét órakor a férfiaknak. 
Március 10, 11, 12-én, csütörtökön, pénteken és szombaton az esti hat órás szentmisék keretében a fiataloknak tart lelkigyakorlatos beszédeket Pakot Géza jezsuita atya a szatmári Hám János Római Katolikus Gimnázium lelkivezetője.

Márton Áron  püspök gyermekszemmel
A tusnádfürdői Római Katolikus Plébániahivatal Boldogemlékű Márton Áron püspök gyermekszemmel témakörben pályázatot hirdetett. Bővebb információ  található a gyulafehérvári érsekség honlapján.

Resurrexit 2016
Elindult a jelentkezés az idei főegyházmegyei zenecsoportok találkozójára, mely április 25-27 között lesz megtartva Csíksomlyón, a Szent István Gyremekvédelmi központban. A Resurrexit zenefesztivál néhány kulcsszava: dicsőítés, szolgálat, szentmise, zenecsoportok, Isten és Te . Jelentkezni március 20-ig lehetséges a www.fif.ma/resurrexit2016 oldalon.

Hétvégi szentmiseközvetítés
Két szentmisét is közvetítünk holnap, nagyböjt negyedik, úgynevezett öröm vasárnapján: déli tizenkét órától, a hét plébániatemplomából, Nyárádköszvényesről, majd délután hat órától a csíksomlyói kegytemplomból hallhatják a szentmisét.

Időjárás: Csapadék  a mai napon nem várható, viszont feltámad a szél, északnyugaton viharos lökések is lehetnek.
Délután 9-15°C várható. Holnap virradóra nyugat felől többfelé eleredhet az eső és élénk lesz a szél. Napközben 8-11 fokra számíthatunk. A jövő hét elején is marad a változékony, csapadékos idő, hétfőn akár az ég is megdörrenhet. 

MRE – Hírszolgálat, 2016. március 5.

About the author

maradmin

Leave a Comment