2016. március 8. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Székelyszentkirályon tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán különösen jó alkalom ez az elcsendesedésre, az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus imádatára és engesztelésére.

Keresztút a Caritas Catolica szervezésében
A húsvétra való készülődés jegyében idén is keresztúti ájtatosságot szervez a nagyváradi Caritas Catolica. Március 9-én, szerdán délután három órától a nagyváradi római katolikus székesegyházba nemcsak a jótékonysági szervezet munkatársait és megsegítettjeit, hanem minden kedves hívet várnak.

Katolikus Akadémia Kolozsváron
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szervezésében működő Katolikus Akadémia következő előadását március 10-én, Kovács Sándor főesperes tartja,  Ferenc pápa a természetvédelem apostola. Assisi Szent Ferenc nyomában  címmel. Az előadást a kar Szentegyház utca 5. szám alatti székházának második emeleti dísztermében hallgathatják meg az érdeklődők este hét órától.

Virrasztás a Székesegyházban
A Boldogságos Szűz Mária 1917-ben történt fatimai jelenésének emlékére március 11-én, pénteken délután hat órakor szentségimádást tartanak, majd nyolc órától szentmisét mutatnak be a nagyváradi római katolikus székesegyházban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Kiss Albert, nagyvárad-olaszi plébános.

Nagyböjti triduum Kaplonyban
A tegnap kezdődőtt a nagyböjti lelkigyakorlat a kaplonyi Páduai Szent Antal templomban, nőknek és férfiaknak, Vaslabán Csaba balatonkeresztúri plébános vezetésével. A szentmisék kezdési  időpontja,  délután öt óratól  a nőknek, majd este hét óratól a férfiaknak.
Március 10 – 12. között az esti hat órás szentmisék keretében a fiataloknak tart lelkigyakorlatos beszédeket Pakot Géza jezsuita atya a szatmári Hám János Római Katolikus Gimnázium lelkivezetője.

Kántorok lelkinapja
A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kántorai és kórusvezetői számára szervez lelkinapot az Egyházmegyei Laikusképző Központ március 12-én, szombaton Nagyváradon, a Kanonok Sor 13. szám alatt. A nagyváradi egyházmegyében harmadik alkalommal megrendezésre kerülő eseményre a szervezők várják az egyházi alkalmazásban lévő-, illetve az önkéntesen szolgálatot teljesítő kántorokat és kórusvezetőket egyaránt. A délelőtt tíz órakor közös imával kezdődő program keretében Balogh Piusz, gödöllői premontrei perjel tart majd előadásokat az egyházi zene és a kántori szolgálat fontosságáról.

Népemért vállalom előadás Sepsiszentgyörgyön
Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2016-os évet Márton Áron évnek nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyön lép fel a marosvásárhelyi Mustármag társulat. A Népemért vállalom című zenés előadásra március 12-én, szombaton délután hat órától kerül sor, a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében. A rendezvényre a belépés díjtalan. A Márton Áron játékfilm elkészülése érdekében adományokat fogadnak el. Várnak minden érdeklődőt.

Nagyböjti lelkinapok
Március 6-12. között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola hallgatói nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak Palánki Ferenc debreceni püspök vezetésével.

Bibliai alapkurzus Marosvásárhelyen
Március 11-13. között Bibliai alapkurzus lesz fiatalok és felnőttek számára Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban. Jelentkezési határidő március 9-ig a 0745 348131 telefonszámon vagy a  henn_arpad@bizfocus.ro e-mail címen.

Resurrexit 2016
Elindult a jelentkezés az idei főegyházmegyei zenecsoportok találkozójára, mely április 25-27 között lesz megtartva Csíksomlyón, a Szent István Gyermekvédelmi központban. A Resurrexit zenefesztivál néhány kulcsszava: dicsőítés, szolgálat, szentmise, zenecsoportok, Isten és Te . Jelentkezni március 20-ig lehetséges a www.fif.ma/resurrexit2016 oldalon.

Márton Áron  püspök gyermekszemmel
A tusnádfürdői Római Katolikus Plébániahivatal Boldogemlékű Márton Áron püspök gyermekszemmel témakörben pályázatot hirdetett. Bővebb információ található  a gyulafehérvári érsekség honlapján.

Időjárás: Ma még elszórtan számíthatunk kisebb esőre, ugyanakkor napközben egyre többfelé megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A legalacsonyabb hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul. Hajnalban átmenetileg az északi tájakon foltokban pára, köd is kialakulhat.

MRE – Hírszolgálat, 2016. március 8.

About the author

maradmin

Leave a Comment