2016. október 18. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében holnap a vármezői templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat. 

Önkéntestalálkozó Kolozsváron
Október 19-én, holnap délután három órára találkozóra hívjuk és várjuk a kolozsvári vételkörzet önkénteseit, Mária Rádió szimpatizánsait. A helyszín a Szent Mihály Nőszövetség díszterme, a Szentegyház utca 2.szám alatt, az első emeleten.

Búcsú Kisdengelengen
A Szatmári Egyházmegyében Kisdengeleg templomának titulusa Szent Vendel. Búcsúját az ünnep napján, csütörtökön, délelőtt tizenegy órától tartják Solomayer Sándor, a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) egyházközösség plébánosának szentbeszédével.

40 nap az életért Kolozsváron
Szeptember 28. és november 6. között a 40 nap az életért kampány ismét meg akarja mozgatni Kolozsvár lakóit. A szülészeti klinika előtt napi 12 órás csendes jelenlétre hívják mindazokat, akik tenni akarnak az abortusz megakadályozásáért a kincses városban. Reggel hét és este hét óra között 40 napon keresztül, hosszab-rövidebb időre csatlakozhatnak és kampányolhatnak elsősorban a klinika előtt vagy lehetőség szerint otthonaikban imádsággal és böjttel az élet védelméért.

Együtt érdemes! – lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Október 28-30. között Együtt érdemes! címmel lelkigyakorlat, házasságerősítő és közösségépítő hétvége lesz Székelyudvarhelyen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban László Attila szombatfalvi plébános vezetésével. Olyan házastársak jelentkezését várják, akik szeretnének növekedni és erősödni a házastársuk, Isten és az embertársaik iránti szeretetben. Jelentkezni október 21-ig lehet a 0755-489743-as telefonszámon. 

Hivatástisztázó hétvége fiataloknak
Az esztelneki (Kovászna megye) ferences kolostorban, november 13-16. között kerül sor a Keresem az utam elnevezésű hivatástisztázó hétvégére. „Mindenkinek van egy ajándékba kapott hivatása, amelyet ha felismer, és válaszol rá, kiteljesedik az élete, megtalálja az igazi öröm forrását” – vallják a szervezők, akik hivatásukat kereső, tisztázni vágyó fiatalok számára kínálják ezt a programot. További részletekről érdeklődni és jelentkezni Pantea Tibor ferences szerzetesnél lehet a 0746-774701-es telefonszámon vagy az frtibi@gmail.com e-mail címen. 

Zarándoklat a Szentföldre
November 13. és 20. között zarándoklatot szerveznek a Szentföldre. Bővebb információkért, részletekért, valamint jelentkezésért hívják Fábián László atyát a 0744-599726-os telefonszámon. 

Időjárás: Holnap is marad a borongós, sokfelé szürke idő, helyenként továbbra is számítani kell szitálásra, kisebb esőre. A légmozgás nem lesz jelentős. Hajnalban -4 és +6 fokig csökken a levegő hőmérséklete, délután pedig 8-14 fokra számíthatunk. 

MRE – Hírszolgálat, 2016. október 18.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a zalánpataki templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Egymillió gyermek imája a békéért
Minden év október 18-án a világ minden táján imaórát szerveznek, hogy a gyermekek együtt imádkozzanak az egységért és a békéért. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozva a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum IV-XII. osztályos diákjai a nagyváradi székesegyházban imádkoznak ma reggel kilenc órától, melyet rádiónk élő adásban közvetít.

Esti tagozat indul a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban
Még lehet iratkozni a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum esti tagozatú XI. osztályába, közigazgatási technikus szakra. Az oktatás magyar nyelven zajlik, a líceum alsó tagozatát elvégzett, illetve 3 éves szakiskolát végzett diákok jelentkezhetnek. A tanítás a II. félévtől kezdődik. Beiratkozni az iskola titkárságán lehet naponta 12–14 óra között. Bővebb tájékoztatás a 0365-431231-es telefonszámon kapható.

Véget érnek az önkéntes-találkozók
Az októberi találkozók utolsó helyszíne Kolozsvár lesz, ahová holnap várjuk az önkénteseket, délután három órára a Szent Mihály Nőszövetség dísztermébe.

Koronagyűlés az irgalmasságról
Október 20-án, csütörtökön szervezi meg a Nagyváradi Katolikus Püspökség az Őszi Papi Koronagyűlést (Őszi Papi Találkozót). Ez alkalomból Nagyváradra érkezik az egyházmegye papsága, hogy közös továbbképzőn vegyen részt a püspöki székvárosban. A koronagyűlés előadója Kondé Lajos szeged-belvárosi plébános, püspöki helynök, aki az Irgalmasság Éve kapcsán, több évtizedes gyóntatói tapasztalatából merítve tart majd előadást. A továbbképző reggel tíz órakor kezdődik a Kanonok sor 13. szám alatt.

Párkapcsolati műhely Nagyváradon
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség második alkalommal szervezi meg a Párkapcsolati műhely néven ismert jegyesoktatói kurzust október 21.- 23. között az Egyházmegyei Pasztorális Központban (Nagyvárad Kanonok sor 13.) A képzésre olyan nagyváradi és vidéki párok is meghívást kaptak, akik a családpasztoráció terén aktív szerepet vállaltak vagy a jövőben vállalni szeretnének. A programra jelentkezett tíz házaspárnak és nyolc egyházmegyés papnak a Kecskemétről érkező Parázs Pasztorális Központ munkatársai tartanak majd továbbképzőt.

Felvonulás a család védelmében
A Nagyváradi Katolikus Egyházmegye is csatlakozott a Koalíció a családért kezdeményezéséhez, és a család védelmében tavasszal aláírásgyűjtést szervezett azzal a céllal, hogy az alkotmány ne két fél, hanem egy férfi és egy nő szövetségét minősítse házasságnak. A folyamat következő lépéseként az alkotmánymódosítás kezdeményezői, támogatói és az egyházak képviselői október 22-én délelőtt tizenegy órakor felvonulást szerveznek a nagyváradi Szent László téren (Piața Unirii), melyre várják mindazokat, akik nyilvánosan ki szeretnének állni keresztény értékeink védelmében.

IX. kórustalálkozó Székelyudvarhelyen
Október 22-én, szombaton, kilencedik alkalommal szerveznek kórustalálkozót a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomban. Az esemény szombaton délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődik, amelyet a kórusok bemutatkozása követ. Meghívott kórusok: a Gagliarda Kamarakórus Szekszárdról, a kézdivásárhelyi Kantai Szentháromság templom kórusa, a csíksomlyói kegytemplom kórusa és a székelyudvarhelyi Psallite Vegyeskar, valamint fellép a szervező Musica Sacra Kamarakórus.

Együtt érdemes! – lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Október 28-30. között Együtt érdemes! címmel lelkigyakorlat, házasságerősítő és közösségépítő hétvége lesz Székelyudvarhelyen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban László Attila szombatfalvi plébános vezetésével. Olyan házastársak jelentkezését várják, akik szeretnének növekedni és erősödni a házastársuk, Isten és az embertársaik iránti szeretetben. Jelentkezni október 21-ig lehet a 0755-489743-as telefonszámon.

Segítség szenvedélybetegeknek-Rövidtávú Terápiás Program
A Bonus Pastor Alapítvány Rövidtávú Terápiás Programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak november 7-18. között. Azon személyek jelentkezését várjuk, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. A részletekért keressék fel a bonuspastor.ro honlapot.

Időjárás: Ma is sok felhő lesz felettünk, helyenként még alakulhat ki kisebb eső, egy-egy zápor. Élénk lesz a délkeleti szél. A reggeli órákban párás, ködös lehet a levegő. Hajnalban -4 és +6, délután 9-13 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2016. október 18.

About the author

maradmin

Leave a Comment