2016. október 21. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap 
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Körtvélyfáján, Marosjára filiájában tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat. 

Mariathon az Erdélyi Mária Rádióért
Zajlik az adománygyűjtési akciónk, a Mariathon. Egész hétvégén több tematikus műsorral jelentkezünk, megszólítva munkatársakat, önkénteseket és hallgatókat, akik a rádióval kapcsolatos tapasztalataikat, élményeiket és tanúságtételüket osszák meg a hallgatósággal. Naponta reggel nyolc és este nyolc óra között hívhatják adományvonalainkat tárcsázva a következő telefonszámok egyikét: 0259-420777 vagy 0359-420777. Ha valami fontos az életünkben, arra odafigyelünk, törődünk vele, ápoljuk és vigyázunk rá. Ebben a néhány napban különösen is hívjuk hallgatóinkat, segítsenek, hogy a Szűzanya segíthessen! 

IX. kórustalálkozó Székelyudvarhelyen
Holnap kilencedik alkalommal szerveznek kórustalálkozót a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomban. Az esemény szombaton délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődik, amelyet a kórusok bemutatkozása követ. Meghívott kórusok: a Gagliarda Kamarakórus Szekszárdról, a kézdivásárhelyi Kantai Szentháromság templom kórusa, a csíksomlyói kegytemplom kórusa és a székelyudvarhelyi Psallite Vegyeskar, valamint fellép a szervező Musica Sacra Kamarakórus. 

Felvonulás a család védelmében
A Nagyváradi Katolikus Egyházmegye is csatlakozott a Koalíció a családért kezdeményezéséhez. Ennek részleteiről Bőcskei László megyéspüspök nyilatkozott rádiónknak.

25 éves a Máltai Szeretetszolgálat Romániai Szervezete
A Máltai Szeretetszolgálat Romániai Szervezete idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A jubileum alkalmából holnap délelőtt tizenegy órától a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomban hálaadó szentmisét mutatnak be, melynek főcelebránsa Jakubinyi György érsek lesz. A szentmise után ünnepi műsor következik.

II. Felsőháromszéki gyermekkórusok találkozója
A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplomban holnap délelőtt tizenegy órakor szentmisével kezdődik a II. Felsőháromszéki gyermekszkólák és kórusok találkozója. Meghívott kórusok: Boldog Özséb gyermekkórus, kovásznai Schola Patrona Hungarorum, a kézdiszentléleki, a kézdialmási és a nyújtódi templomi gyermekkórusok. Szeretettel várnak mindenkit!

II. János Pál pápa emléknap a kolozsvári ferenceseknél
Október 22 II. János Pál pápa liturgikus emléknapja, ugyanis 1978-ban ezen a napon mutatta be székfoglaló szentmiséjét a Szent Péter-bazilika előtti téren. Az ő emlékére a kolozsvári ferences testvérek egy egész napos programot szerveznek, melynek célja a fiatalok pápájának megismerése és a közös együttlét.
A program holnap délelőtt 10 óra 30 perckor szentmisével kezdődik a kolozsvári ferences templomban, melyet közös uzsonna követ. A délután folyamán egy filmet néznek meg II. János Pál pápa életéről azután közös játékkal zárják a napot. Minden keresztény fiatalt és érdeklődőt várnak.

Új plébániaközpont Temesvár-Józsefvárosban
A józsefvárosi plébánia Temesvár és az egyházmegye egyik legrégebbi egyházközsége, ám a nagy múlt ellenére a plébánia nem rendelkezett önálló plébániaházzal. Isten segítségével és nagyon sok jóindulatú ember támogatásával idén a közel 250 éves plébániatemplom szomszédságában felépült a jelenkor igényeinek megfelelő plébániaközpont, ahol közösségi termek, irodák, lelkészlakások és vendégszobák kapnak helyet. Az új épületet holnap délelőtt a tizenegy órakor kezdődő szentmise keretében áldja meg Roos Márton temesvári megyés püspök. 

Élő rózsafüzér zarándoklat Csíkszeredában
Holnap délután élő rózsafüzér zarándoklatot szerveznek Csíkszeredában, Márton Áron keresztútján elmélkedve. A zarándokok délután két órakor indulnak a csíkszeredai Szent Kereszt templomból, majd hat órai kezdettel közös hálaadó szentmisén vesznek részt a csíksomlyói kegytemplomban. Érdeklődni Ferencz Attilánál a 0758-770.025-ös vagy Molnár Sándornál a 0730-711.745-ös telefonszámokon lehet. Várják a csíkszeredai és a környékbeli híveket a közös imára.

Templom megáldása Érselénden
A felújított érseléndi plébániatemplomot Böcskei László megyés püspök október 23-án vasárnap, a délután két órakor kezdődő szentmise keretében áldja meg. Azt megelőzően Érsemjénben az egykori katolikus iskola felújított épületét áldja meg a főpásztor a déli tizenkét órakor kezdődő szertartás keretében.

Váradszöllősi Zenei Estek
Folytatódik a Váradszöllősi Zenei Estek című programsorozat. Október 23-án, vasárnap este hét órakor Garai Zsolt, nagyváradi orgonaművész lesz a meghívott. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Időjárás: A hétvégén borongós, csapadékos idő várható országszerte. Esőre, helyenként záporokra is számítani kell. A nyugati-északnyugati szél helyenként megélénkül. Pár fokot felmelegszik a levegő hőmérséklete, hajnalban 3-8, délután 10-14 fokra készülhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2016. október 21.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a ma nap folyamán Hármasközségben tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Mariathon az Erdélyi Mária Rádióért
Tegnap kezdődött el az adománygyűjtési akciónk, a Mariathon. Négy napon keresztül tematikus műsorokkal jelentkezünk, megszólítva munkatársakat, önkénteseket és hallgatókat, akik a rádióval kapcsolatos tapasztalataikat, élményeiket és tanúságtételüket osszák meg a hallgatósággal. Naponta reggel nyolc és este nyolc óra között hívhatják adományvonalainkat tárcsázva a következő telefonszámok egyikét: 0259-420777 vagy 0359-420777. Ha valami fontos az életünkben, arra odafigyelünk, törődünk vele, ápoljuk és vigyázunk rá. Ebben a néhány napban különösen is hívjuk hallgatóinkat, segítsenek, hogy a Szűzanya segíthessen!

Együtt érdemes! – lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Október 28-30. között Együtt érdemes! címmel lelkigyakorlat, házasságerősítő és közösségépítő hétvége lesz Székelyudvarhelyen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban László Attila szombatfalvi plébános vezetésével. Olyan házastársak jelentkezését várják, akik szeretnének növekedni és erősödni a házastársuk, Isten és az embertársaik iránti szeretetben. Jelentkezni a mai nap folyamán még lehet a 0755-489743-as telefonszámon.

40 nap az életért Kolozsváron
Szeptember 28. és november 6. között a 40 nap az életért kampány ismét meg akarja mozgatni Kolozsvár lakóit. A szülészeti klinika előtt napi 12 órás csendes jelenlétre hívják mindazokat, akik tenni akarnak az abortusz megakadályozásáért a kincses városban. Reggel hét és este hét óra között 40 napon keresztül, hosszab-rövidebb időre csatlakozhatnak és kampányolhatnak elsősorban a klinika előtt vagy lehetőség szerint otthonaikban imádsággal és böjttel az élet védelméért.

IX. kórustalálkozó Székelyudvarhelyen
Holnap kilencedik alkalommal szerveznek kórustalálkozót a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomban. Az esemény szombaton délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődik, amelyet a kórusok bemutatkozása követ. Meghívott kórusok: a Gagliarda Kamarakórus Szekszárdról, a kézdivásárhelyi Kantai Szentháromság templom kórusa, a csíksomlyói kegytemplom kórusa és a székelyudvarhelyi Psallite Vegyeskar, valamint fellép a szervező Musica Sacra Kamarakórus.

25 éves a Máltai Szeretetszolgálat Romániai Szervezete
A Máltai Szeretetszolgálat Romániai Szervezete idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A jubileum alkalmából holnap délelőtt tizenegy órától a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomban hálaadó szentmisét mutatnak be, melynek főcelebránsa Jakubinyi György érsek lesz. A szentmise után ünnepi műsor következik.

II. Felsőháromszéki gyermekkórusok találkozója
A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébániatemplomban holnap délelőtt tizenegy órakor szentmisével kezdődik a II. Felsőháromszéki gyermekszkólák és kórusok találkozója. Meghívott kórusok: Boldog Özséb gyermekkórus, kovásznai Schola Patrona Hungarorum, a kézdiszentléleki, a kézdialmási és a nyújtódi templomi gyermekkórusok. Szeretettel várnak mindenkit!

II. János Pál pápa emléknap a kolozsvári ferenceseknél
Október 22 II. János Pál pápa liturgikus emléknapja, ugyanis 1978-ban ezen a napon mutatta be székfoglaló szentmiséjét a Szent Péter-bazilika előtti téren. Karol Wojtyła volt az első szláv katolikus egyházfő, akinek pápaságát a béke, a totalitariánus rendszerek elleni küzdelem, a vallásközi párbeszéd, a reformok, és főleg a fiatalságért tett szolgálat jellemezte. Erre talán az egyik legjobb példa, hogy ő volt az, aki 1948-ban létrehozta az ifjúsági világtalálkozókat. A fiatalokban mindenekelőtt az egyház élő reménységét és ígéretét látta.
Az ő emlékére a kolozsvári ferences testvérek egy egész napos programot szerveznek, amelyre minden keresztény fiatalt szeretettel várnak. Ennek célja a fiatalok pápájának megismerése és a közös együttlét.
A program holnap délelőtt fél tizenegy órakor szentmisével kezdődik a kolozsvári ferences templomban, melyet közös uzsonna követ. A délután folyamán egy fimet néznek meg II. János Pál pápa életéről azután közös játékkal zárják a napot. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Élő rózsafüzér zarándoklat Csíkszeredában
Holnap délután élő rózsafüzér zarándoklatot szerveznek Csíkszeredában, Márton Áron keresztútján elmélkedve. A zarándokok délután két órakor indulnak a csíkszeredai Szent Kereszt templomból, majd a délután hat órai kezdettel közös hálaadó szentmisén vesznek részt a csíksomlyói kegytemplomban. Érdeklődni Ferencz Attilánál a 0758-770025-ös vagy Molnár Sándornál a 0730-711745-ös telefonszámokon lehet.

Időjárás: Ma többfelé várható ismétlődő eső, zápor, legfeljebb északnyugaton szakadozhat fel délután a felhőzet. A keleti, délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. Hajnalban 4-8, napközben 9-13 fokot mérhetünk.  

MRE – Hírszolgálat, 2016. október 21.

About the author

maradmin

Leave a Comment