2016. október 31. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Szent Márton oltalma alatt álló közösségek találkoztak Pannonhalmán
A végéhez közeledő Szent Márton-év keretében találkoztak a Kárpát-medencei közösségek október 27. és 30. között a Pannonhalmi Bencés Főapátságban, a Háló Egyesület és a pannonhalmi bencések szervezésében. A Mint élő kövek elnevezésű találkozó ünnepi szentmiséjét Várszegi Asztrik főapát mutatta be október 29-én. Homíliájának középpontjába Szent Márton példáját állítva.
A liturgiát követően Dejcsics Konrád bencés szerzetes, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója az oltárra kihelyezett Szent Márton-ereklye történetéről beszélt. Az esemény lezárásaként egy katolikus, egy unitárius, valamint egy református résztvevő tett tanúságot a találkozó élményeiről – tudosít a Magyar Kurír.

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a holnapi nap folyamán az esztelneki plébániatemplomban tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Ravatalozó kápolna megáldása Baromlakán
November 1-én, holnap délután három órakor szentmise keretében áldja meg a Baromlakán felépült ravatalozó kápolnát Böcskei László megyéspüspök.

Szerdai párbeszédek Marosvásárhelyen
A Szerdai párbeszédek programsorozat újabb alkalma  november 2-án, szerdán este hat órakor kezdődik Marosvásárhelyen az Ama-Deus kávézóban. A sorozat szervezői: a Családpasztorációs Központ valamint a Familia Centrum Egyesület és támogatói, a jezsuita és a református egyetemi lelkészségek. A novemberi alkalom témája: Elveszíteni vagy elengedni? Hogyan tudom elfogadni azt, ami van….vagy ami (már) nincs? Meghívottak: McAlister Magdolna szociális munkás, a Gondviselés Háza Idősotthon vezetője és Korodi Csaba kórházlelkész. Moderátor: Bakó Mária lelkigondozó, a Családpasztorációs Központ munkatársa.

Engesztelő imavirrasztás Székelyudvarhelyen
Az erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának kápolnájában minden hónap első szerdáján egész éjjel virrasztást tartunk, melynek keretében éjjel tizenegy órától szentmisét mutatnak be. November 2-án hívunk együtt imádkozni mindenkit, aki Jézussal szeretne időt tölteni. A virrasztást a városért, egyházközségeikért, a fiatalok testi-lelki tisztaságáért, a családokért, egyedülállókért, a jegyesekért, gyermeket vágyó és váró szülőkért, betegekért, elhunyt szerettekért, és egyéni szándékokra ajánlják az udvarhelyiek.
A kápolnában minden reggel nyolc órától este nyolc óráig állandó, egész napos szentségimádás van. Várjuk az Istent imádni, engesztelni vágyókat.

Requiem a székesegyházban
A gyulafehérvári székesegyházban november 3-án, reggel hét órakor Jakubinyi György érsek a központi papsággal együtt szentmisét mutat be az egyházmegyében szolgált püspökökért, papokért és szerzetesekért.

Utolsó zarándoklat a Szent Kapuhoz
Az Irgalmasság Évében a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklatra hívja a híveket a Székesegyházhoz, hogy a megnyitott Szent Kapun átlépve Isten irgalmasságára tekintsenek, és maguk is a megújulás útjára lépjenek. Ezért a szentév ideje alatt, minden hónap első csütörtökje Szentévi Zarándoklati Nap, amikor közös szentmisére várják a zarándokokat az egyházmegye főtemplomába. Az összeállított programnak megfelelően november 3-án, csütörtökön délután öt órakor kezdődő ünnepi szentmisére elsősorban a nagyváradi híveket, illetve azokat várják, akik valamilyen oknál fogva mindezidáig még nem lépték át az Irgalmasság Kapuját. A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök, az ünnepi szónok pedig Curaliuc Demeter, nagyvárad-velencei plébános lesz.

Időjárás: Újabb hó és viharriadóra vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Intézet ma délelőtt tizenegy órától ma tíz óráig.
Az előrejelzések szerint a Keleti- és a Déli Kárpátokban havazásra számíthatunk, ugyanakkor az akár 60-70 kilométer óránkénti sebességet meghaladhatja a szél sebessége, emiatt hóvihar is előfordulhat. Hajnalban többfelé fog fagyni, délután 4-10 fok várható. 

MRE – Hírszolgálat, 2016. október 31.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Szamosújváron tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Szerdai párbeszédek Marosvásárhelyen
A Szerdai párbeszédek programsorozat újabb alkalma  november 2-án, szerdán este hat órakor kezdődik Marosvásárhelyen az Ama-Deus kávézóban. A sorozat szervezői: a Családpasztorációs Központ valamint a Familia Centrum Egyesület és támogatói, a jezsuita és a református egyetemi lelkészségek. A novemberi alkalom témája: Elveszíteni vagy elengedni? Hogyan tudom elfogadni azt, ami van….vagy ami (már) nincs? Meghívottak: McAlister Magdolna szociális munkás, a Gondviselés Háza Idősotthon vezetője és Korodi Csaba kórházlelkész. Moderátor: Bakó Mária lelkigondozó, a Családpasztorációs Központ munkatársa.

Engesztelő imavirrasztás Székelyudvarhelyen
Az erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának kápolnájában minden hónap első szerdáján egész éjjel virrasztást tartunk, melynek keretében éjjel tizenegy órától szentmisét mutatnak be. November 2-án hívunk együtt imádkozni mindenkit, aki Jézussal szeretne időt tölteni. A virrasztást a városért, egyházközségeikért, a fiatalok testi-lelki tisztaságáért, a családokért, egyedülállókért, a jegyesekért, gyermeket vágyó és váró szülőkért, betegekért, elhunyt szerettekért, és egyéni szándékokra ajánlják az udvarhelyiek.
A kápolnában minden reggel nyolc órától este nyolc óráig állandó, egész napos szentségimádás van. Várjuk az Istent imádni, engesztelni vágyókat.

Fotótanfolyam indul a KALOT-nál
A KALOT Egyesület, „Digitális fényképezőgépen át a világ” címmel november 3-tól kezdődően újabb fotótanfolyamot szervez. A résztvevők az alapvető technikai és műszaki ismereteken kívül betekintést nyerhetnek a természet-, épület-, tárgy- és portréfotózás művészetébe. Ugyanakkor a digitális képfeldolgozás alapjait is elsajátíthatják.
Érdeklődni, és a tanfolyamra jelentkezni a 0758–840.279-es telefonszámon (8–12 óra között), vagy az iroda@kalot.ro e-mail címen lehet november 2-ig.

Népemért vállalom Brassóban
A marosvásárhelyi Mustármag Énekegyüttes november 5-én, szombaton este hét órától a Brassó-belvárosi plébániatemplomban bemutatja a Népemért vállalom című zeneművet. Várnak minden érdeklődőt.

Bilblia-nap Szatmárnémetiben
Bibliás programra várják Szatmárnémetiben a szentírásolvasókat november 5-én, a Szentlélek templom Merk Mihály termébe. Az esemény délelőtt tíz órakor kezdődik, központi témája pedig a 21. zsoltár. A program szervezői, Vojtku László plébános és Kujbus Márta, a világiak irodájának referense várnak minden bibliaolvasót, szent szövegek iránt érdeklődőt.

Szépkorúak kirándulása
A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz plébánia szervezésében november 5-én kirándulásra kerül sor az egyházközséghez tartozó szépkorúak részére. Az indulás szombaton reggel kilenc órakor lesz. Az útirány: Homoródkarácsonyfalva, Székelyzsombor, Szászfehéregyháza és Segesvár. Iratkozni személyesen lehet, a plébánia irodájában.

Lelkinap Csíkszeredában
GYÁSZ- MEGBOCSÁTÁS- ELENGEDÉS címmel szerveznek lelkinapot november 12-én szombaton a csíkszeredai Millenniumi templomban, mindazok számára, akik elveszítették szeretteiket, vagy bármilyen számukra fontos értéket. Várnak minden olyan gyászolót és hozzátartozóikat, akik nem találják az utat lelki békéjük, szabadságuk, nyugalmuk visszanyeréséhez. Meghívott előadók: Kovács Márta pszichológus, gyásztanácsadó Csíkszeredából és Hajlák Attila-István kézdivásárhelyi segédlelkész. A program reggel kilenc órától délután fél ötig tart. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, amelyet a 0751-304863-as telefonszámon várnak. Jelentkezni november 10-ig lehet.

Szívünk derűjének útján-szemlélődő lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson
November 10-13. között Csíkszentdomokoson a Szent Margit Lelkigyakorlatos házban Darvas Piroska segítőnővér a Szív derűjének útján címmel szemlélődő lelkigyakorlatot tart. Jelentkezni a 0743-753.494-es telefonszámon vagy a darvas.piroska@yahoo.com e-mail címen lehet.

Időjárás: Szombat délutántól ma éjjel 23 óráig felerősödő szélre és havazásra vonatkozó sárga jelzésű riasztást bocsátott ki az Országos Meteorológiai Intézet az ország 18 megyéjének hegyvidéki térségére. A meteorológusok szerint a jelzett időszakban havazásra, 60-80 kilométer/órát elérő széllökésekre és hófúvásra is számítani lehet.
Az előrejelzések szerint az ország többi részén is időnként felerősödő szélre, havas esőre is számítani kell. Hajnalban -4 fok körüli értékekre kell számítani, napközben is  4 és 10 C fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2016. október 31.

About the author

maradmin

Leave a Comment