2017. augusztus 21. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi napon Szászrégenben tartják az örökös szentségimádási napot. Szemléljük, engeszteljük és imádjuk Krisztust, a legméltóságosabb Oltáriszentségben!

Szűz Mária Királynő búcsúk
Augusztus 22-én, Szűz Mária királynő napján ünnepeljük a Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdió, valamint a Szent Pio lelkigyakorlatos ház közös kápolnájának búcsúját. Az ünnepre hangolódva ma este nyolc órától szentségimádás lesz a kápolnában, majd holnap délután negyed öttől a rózsafüzért imádkozzuk, öt órától pedig kezdődik a búcsús szentmise. Várjuk a helyi és környékbeli önkénteseket, hallgatókat a közös ünneplésre és hálaadásra, hiszen nyolc éve annak, hogy ezen a napon nyitotta meg kapuit székelyudvarhelyi stúdiónk. A ma esti szentségimádást és a holnapi ünnepséget is rádiónk élő adásban közvetíti.
Kosteleken a búcsúünnep holnap déli fél tizenkét órakor kezdődik. A szentmise főcelebránsa Tamás József püspök, szónoka pedig Darvas Kozma József csíkszerdai esperes.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében a mikolai templom titulusa is Szűz Mária Királynő. Holnap délelőtt tizenegy órakor kezdődik az ünnepi mise. A búcsúmise keretében megáldják a templomudvar felújított kerítését és keresztjét is, a szentbeszédet Fromherz Attila, lajosvölgyihutai plébános mondja.

Szent Bertalan búcsú
A Csíkszentgyörgyhöz tartozó csobányosi  Szent Bertalan búcsúját augusztus 24-én, csütörtökön déli tizenkét órától tartják. A szentmisét és a szentbeszédet Toman Zoltán temesvár-belvárosi segédlelkész tartja.

Kántorvizsga Székelyudvarhelyen
Az Egyházzenei Bizottság ebben az évben is kántorvizsgát szervez azok részére, akik a szükséges ismeretek elsajátítása után kántori oklevelet szeretnének szerezni. A kántorvizsga folyó év augusztus 28–29. között lesz a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánián.
Jelentkezni lehet a segédpüspöki hivatalban a 0266 372 223-as vagy a 0740 898 667-es telefonszámokon, illetve a jozsef.tamas@romkat.ro e-mail-címen. A vizsga díja 100 lej. Kántorvizsgára csak XII. osztályt végzett, abszolválási diplomával rendelkező személyeket fogadnak el, akik a plébános ajánlásával jelentkeznek.

Időjárás: Az előrejelzések szerint holnap délutánig több megyében a fokozott légköri instabilitás miatt záporokra, villámlásra, megerősödő szélre és akár jégesőre is számítani lehet. A lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 20–25, helyenként a 40 litert négyzetméterenként. Az északias szél megélénkülhet. Frissek lesznek a hajnalok, a derült, szélcsendes völgyekben 10 fok alá csökken a hőmérséklet, míg délután 19-26 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2017. augusztus 21.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai napon  Nagyernyén tartják az örökös szentségimádási napot.  Szemléljük, engeszteljük és imádjuk Krisztust, a legméltóságosabb Oltáriszentségben!

Szűz Mária Királynő búcsúk
Augusztus 22-én, Szűz Mária királynő napján ünnepeljük a Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdió, valamint a Szent Pio lelkigyakorlatos ház közös kápolnájának búcsúját. Az ünnepre hangolódva ma este nyolc órától szentségimádás lesz a kápolnában, majd holnap délután negyed öttől a rózsafüzért imádkozzuk, öt órától pedig kezdődik az búcsús szentmise. Várjuk a helyi és környékbeli önkénteseket, hallgatókat a közös ünneplésre és hálaadásra, hiszen nyolc éve annak, hogy ezen a napon nyitotta meg kapuit székelyudvarhelyi stúdiónk. A ma esti szentségimádást és a holnapi ünnepséget is rádiónk élő adásban közvetíti.
Kosteleken a búcsúünnep holnap déli fél tizenkét órakor kezdődik. A szentmise főcelebránsa Tamás József püspök, szónoka pedig Darvas Kozma József csíkszerdai esperes.

Önkéntesség a Boldogabb családokért programban
A Boldogabb családokért iskolai program 2011-ben indult el a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében. Legfőbb célkitűzése a család és a házasság védelmezése és erősítése a keresztény, illetve általános humán értékrend felmutatása és terjesztése által, illetve a tudatos családtervezés segítése. A program az iskolákban, osztályfőnöki órák keretében zajlik, főként önkéntesekből álló csoportok (keresztény értékrend szerint élő házaspárok, illetve szakemberek, mint pl. pedagógus, pszichológus, egészségügyi asszisztens) közreműködésével, segítségével.
A képzés vezetője Kertész Mária pszichológus, mentálhigiénés szakember, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központjának munkatársa. Olyan szentségi házasságban élő házaspárok, illetve szakemberek jelentkezését várják erre a képzésre, akik vállalják, hogy a 2017/2018 – as tanévtől kezdődően legalább egy osztályban, három éves ciklusban, évi 6-10 foglalkozást tartanak az osztályfőnöki vagy vallásórák keretében. Jelentkezhetnek olyan fiatalok is, akik keresztény értékrend szerint készülnek a házasságra. A részvételi díj 40 lej, a jelentkezési határidő pedig augusztus 23. További információk kérhetők Kertész Marikától a 0743-152008-as telefonszámon vagy a kertesz.maria@csalad.ro email-címen.

Márton Áron-konferencia Csíkszentdomokoson
Hatodik éve szervez a Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért megemlékezést és konferenciát a püspök szülőfalujában. Az idei ünnepség augusztus 26-án, szombaton délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. Ezt követően a művelődési ház nagytermében előadások hangzanak el Márton Áron püspök személyiségéről. Információ és bejelentkezés Bőjte Csongornál a 0746-721691-es telefonszámon vagy a bojtecsongor@gmail.com e-mail címen kapható. A részletes programot a romkat.ro oldalon találják.

Kenyérsütőképzés Gyergyószentmiklóson
A gyualfehérvári Caritas képzést tart kenyérsütésről és frissítő italok készítéséről szezonális gyümölcsökből augusztus 26-án Gyergyószentmiklóson. Jelentkezni augusztus 24-ig lehet a 0730-015195-ös telefonszámon.

Lelkigyakorlat Székelyudvarhelyen
Szeptember 7-10. között a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban az abortusz fájdalmát hordozó, segítségre szoruló nők számára tartanak lelkigyakorlatot, „Ne félj, nem ítéllek el!” mottóval. Bővebb információ és bejelentkezés a 0751-830295 és a 0755-489743 telefonszámokon. A jelentkezésnek nem feltétele a rendszeres vallásgyakorlat. A megkeresést bizalmasan kezelik.

Márton Áron zarándoklat
Szeptember 8-10 között immár 14. alkalommal rendeznek zarándoklatot, amely Áron püspök életének legfontosabb állomásait járja be: a szülőfalu Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár. A zarándoklatot ezúttal is Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa vezeti. Az autóbusz Székelyudvarhelyről indul és, Csíkszeredán is áthaladva, Csíkdánfalváig útközben felveszi azokat, akik ezt kérik. Jelentkezni a 0726-107.002-es vagy a 0744-472.178-as telefonszámokon lehetséges.

Kántori álláshírdetés
A dési „Páduai Szent Antal” római katolikus Plébánia Hivatal főállású, karvezetési tapasztalattal is rendelkező, kántort keres. Bérezés a jelenleg érvényben lévő Egyházmegyei- és a Munkatörvénykönyv rendelkezései szerint. A Plébánia bérmentes kétszobás szolgálati lakást és napi étkezést biztosít. Családos kántorok is jelentkezhetnek. Érdeklődni Benkő Ferenc plébánosnál lehet a 0746-224740-es telefonszámon. A jelentkezőket kérik, hogy a benkoferi@yahoo.com e-mail címre küldjék le a következő dokumentumok másolatait: önéletrajz, kántori végzettséget igazoló okirat, valamint plébánosi ajánlás a régi munkahelyről. Jelentkezési határidő: szeptember 15.

MRE – Hírszolgálat, 2017. augusztus 21.

About the author

maradmin

Leave a Comment