2017. február 23. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Székelyvéckén tartják az örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Könyvbemutató Temesváron
Ma délután öt órától a Temesvár-józsefvárosi római katolikus plébánia új épület-komplexumában bemutatják Réhon József Diákszerenád című könyvét. A kötetet ismerteti Tácsi Erika tanár, az est házigazdája Szilvágyi Zsolt plébános. Várják a diákokat, szüleikkel és nagyszüleikkel együtt.

Szülők iskolája Marosvásárhelyen
A marosvásárhely-remeteszegi plébánián ma tartják a Szülők iskolája e havi alkalmát, az este hat órakor kezdődő szentmise után, a hittanteremben. Az est témája Bizalom, kötődés, elengedés. A nevelés az élet szolgálata. A meghívott Becsky Borbála, négy gyermekes édesanya, klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, pszichoterapeuta.

Könyvbemutató Kolozsváron
Egész(ség) a betegségeben címmel, ma este hét órától könyvbemutatóval egybekötött előadást tart Homa Ildikó szociális testvér, klinikai pszichológus. Minden érdeklődőt várnak a kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermébe, a Szentegyház utca 2. szám alá.

Élménybeszámoló a Mária Útról Csíkszeredában
Február 23-24. Csíkszeredában lesz Bogya Zoltán, kolozsvári sportember, ultramaratonista, kerékpáros élménybeszámolója, az 1000 km-es zarándoklatáról, amelyet futva és tekerve tett meg a Mária Úton. A Csíksomlyó és Budapest közötti útszakaszt 16 nap alatt tette meg. A kalandról, kihívásokról, megmérettetésről, és életszemléletéről beszél a közönségnek. Bővebb információ a 0730-711745-ös telefonszámon kapható Molnár Sándornál.

Ünnepi vesperás a temesvári székesegyházban
Február 24-én, a temesvári egyházmegye római katolikus templomaiban Szent Gellért első vértanú püspök oltárra emeléséről emlékeznek meg. A temesvári székesegyházban a holnap délután fél hat órkor kezdődő ünnepi vesperást a székeskáptalan tagjainak jelenlétében Roos Márton megyés püspök celebrálja.

Imanap Szovátán
„Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten Üdvösséget hozó ereje minden hívőnek” mottóval imanapot szervez a szovátai katolikus imaközösség február 25-én, szombaton délelőtt tíz órától a helyi kúltúrotthonban. Az imanap szentségimádással, illetve szentmisével zárul.

Előadássorozat a lazaristákról Nagyváradon
A lazaristák idén ünneplik születésüknek 400. évfordulóját. A nagyváradi Szent Katalin Telepi plébánián előadássorozat keretében ismertetik a rendet, az alapítót és a vincés lelkiséget. Az első előadás alkalmával február 25-én, szombaton este hét órától a rend alapítóját, Páli Szent Vincét mutatják be és hozzák közelebb a mai ember számára. Várnak minden érdelődőt.

Böjte Csaba Nagybányán
Február 26-án, vasárnap Böjte Csaba ferences atya Nagybányán, a veresvízi Krisztus Király templomban délelőtt tíz órától szentmisét mutat be, melynek keretében gyűjtésre kerül sor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére. A szentmise után megvásárolhatóak lesznek a Csaba testvér által írt könyvek is, melyeket kérésre a helyszínen dedikálni fog. Ezt követően a nagyszalontai Béke Királynője Gyermekvédelmi Központ lakói előadják Szent Erzsébet életét – tudtuk meg a RomKat oldaláról.

Fogadalmi triduum a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban
A török uralom alóli felszabadulás után, a nagyváradi latin szertartású székeskáptalan fogadalmat tett, hogy minden évben a farsangi időszak utolsó három napján szentségimádást és szentmisét tartanak. Ennek megfelelően tartják a fogadalmi triduumot idén is február 26-28. között a nagyvárad-újvárosi Szent László plébániatemplomban: délután négy órakor szentségimádás, öt órakor pedig szentmise. A lelkigyakorlatos szentmisék főcelebránsa és szónoka Bartal Károly Tamás ny. premontrei apát.

Remeteszegi filmklub
Közös filmnézésre hívják a marosvásárhelyieket vasárnap délután négy órára a Szent Család közösségi házba. Elsőként a Jákob rabbi kalandjai című film kerül vetítésre, melyben garantált a sok kacagás, de a sok tanúlság is. A film korhatár nélkül megtekinthető, utána igény szerint lehet maradni kicsit beszélgetni a felvetett témákról.

Időjárás: A változóan, felhős időben északon, északnyugaton és az erdélyi medence térségében kisebb mennyiségű eső, gyenge zápor kialakulására kell számítani. Délnyugaton és északon viharos lökések is kísérhetik a délnyugati szelet. A hajnal enyhe lesz, délután 7-15 C fokra melegszik a levegő hőmérséklete.

MRE – Hírszolgálat, 2017. február 23.

About the author

maradmin

Leave a Comment