2017. január 25. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Ne szabjunk feltételeket a Jóistennek
A VI. Pál teremben tartotta meg szokásos szerdai általános kihallgatását Ferenc pápa. Az audiencián, melyet rádiónk is élő adásban közvetített, a szentatya folytatta a keresztény reménységről szóló tanítását, az ószövetségi Judit könyvéből vett részlet alapján. Beszédében a pápa kihangsúlyozta: amint a zsidó nép történetében is halljuk, sokszor az ember is azt tapasztalja, mintha Isten kiszolgáltatná. Ám nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy feltételeket szabjunk Istennek, mikor és hogyan lépjen közbe szorongattatásaink közepette, hiszen az már bűn. Judit személye példát mutat arra, hogyan reménykedjünk ezekben a lehetetlen helyzetekben is. Erős hitű, bátor nő, aki imádságos lelkületű is volt, de ugyanakkor a cselekvésben is példamutató, aki megmutatta a hitnek és a reménységnek útját. Bízzunk Istenben és Jézus Krisztussal együtt mondjuk el őszintén mi is: Atyám, ha lehetséges múljon el tőlem ez a kehely, de ne az én akaratom legyen, hanem a tied.- zárta katekézisét Ferenc pápa.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Ákosfalván tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt az engesztelésre, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, adjunk hálát minden mennyei kegyelemért, dicsérjük és imádjuk Őt.

Szülők iskolája Marosvásárhelyen
A Marosvásárhely-remeteszegi plébánián a Szülők iskolája e havi alkalma holnap este hat órakor szentmisével kezdődik. A találkozó témája: Gyermekeink rajzban hagyott üzenetei. Meghívottak: Török László, fafaragó-grafikus alkotó művész és felesége, Márta.

Előadás Kolozsváron
A Szent Mihály Plébánia keretében működő Keresztény értelmiségi kör várja és hívja az érdeklődőket holnap este hét órai kezdettel a Szent Mihály Nőszövetség dísztermébe, Dr. Holló László: A státus (H)arcai – múlt és jelen című könyvbemutatóval egybekötött előadására.

Hivatások Nyomában – hittanverseny Nagyváradon
Január 27-29. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Hivatások nyomában megyeközi/regionális hittanverseny. Az idei verseny témája Szent László élete és öröksége. A díjkiosztó ünnepség január 28-án, szombaton este hat órakor kezdődik a Püspöki Palota dísztermében, melyre minden érdeklődőt várnak a szervezők.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
Egyház és helytörténeti témában előadásra kerül sor a Keresztény Agora Kulturális Kör keretében, a Székesegyházi Plébánia szervezésében. Ez alkalommal  Pakot Géza jezsuita szerzetes, a Hám János Római Katolikus Líceum spirituálisa ismertetni fogja előadásában a jezsuiták történetét, rendi közösségüknek jelentőségteljes szerepét városukban. „A szatmári jezsuiták” című előadásra mindenkit várnak szombaton, január 28-án délelőtt tizenegy órakor a plébánia dísztermében.

Keresztény teaparti Székelyudvarhelyen
A Regnum Christi Alapítvány fiataljai január 28-án, szombaton este hét órakor a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia nagy termébe egy Keresztény teapartira hívják és várják a 17-25 év közötti fiatalokat. Az est témája: az igazi öröm titka. A parti folyamán lesz játék, kreativitás, beszélgetés, tánc, jó hangulat és meglepetések. Várják azokat akik vágynak az igazi öröm megtapasztalására.

Együtt az imában-Székelykeresztúron
A székelykeresztúri Élet a lélekben plébániai imacsoport megalakulásának nyolcadik évfordulójára imanapot szerveznek január 28-án, szombaton, „Erősödjetek meg benső emberré az ő Lelke által”- mottóval. Az imanap reggel fél tíz órakor kezdődik és délután öt órakor hálaadó szentmisével zárul.

A megszentelő szeretet útján
A szociális testvérek február 9. és 15. között hívják a Kísért imádság hetére mindazokat, akik szeretnének megtanulni imádkozni a Szentírással, vagy már tudnak, de mélyebb Isten-kapcsolatra vágynak, akik szeretnének Isten szemével tekinteni életükre és önmagukra, akik szívesen elmennének egy lelkigyakorlatra, de most éppen nincs rá módjuk. A programra Csíkszeredában kerül sor. Az együtt ünnepelt kezdő és záró szentmise között a hét folyamán a résztvevőknek naponta egy órát kell szentelniük imádságra, illetve minden nap megoszthatják tapasztalataikat személyes kísérőjükkel. A program iránt érdeklődők számára a testvérek részletes ismertető levelet és jelentkezési lapot küldenek. Jelentkezni január 31-ig lehet Farkas Ibolya testvérnél a 0745 390 189-es telefonszámon, vagy a szocialis.testverek@gmail.com címen. Kísérők: Farkas Ibolya, Farmati Anna, Fülöp Magdolna, Homa Ildikó testvérek.

Időjárás: Holnap több helyen számíthatunk napos időre. Tartósabban felhős, ködös tájak elsősorban délen, délnyugaton és az erdélyi medence térségében lehetnek. A szél néhol megélénkülhet. Hajnalban -20 fok alatti értékekre kell számítani, napközben -9, +2 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2017. január 25.


H Í R E K   D É L B E N

Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostola
Domokos Pál Péterre emlékeztek hétfő délután a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napját ünnepelve. A neves néprajzkutató előtt – halálának 25. évfordulója alkalmából – előadással, kiállítással és filmvetítéssel tisztelegtek.
Az ünnepségének kezdetén Tímár Karina csángó magyar népdalokat énekelt Domokos Pál Péter tiszteletére, majd Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa szólt a jelenlevőkhöz.
„Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutató, Széchenyi-díjas tanár, zenetörténész, a moldvai csángó népcsoport legismertebb kutatója, akit Szabó T. Attila nyomán metaforikusan a csángók vándorapostolának is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténeti demográfia kutatása területén egyaránt jelentőset alkotott. A tizennyolcadik századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén is jelentős a munkássága. Életművére emlékezve nem feledkezhetünk meg a Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet, a hagyományok felélesztésére irányuló tevékenységéről sem. A székely népet saját értékeinek megbecsülésére, megőrzésére tudatosító tevékenysége nélkül ma bizonyára sokkal szegényebbek lennénk. Ő mindig azt kereste a tennivalók közt, amivel szűkebb és tágabb hazájának használni tud” – mutatott rá.  
Az ünnepség részeként egy 1963-ban, Domokos Pál Péterről készült dokumentumfilmet is levetítettek.
A könyvtárban még ezen a héten megtekinthető dokumentumértékű fotókból, kiadványokból, könyvekből álló kiállítással is a neves néprajzkutató gazdag és sokrétű életművét igyekeztek felidézni a szervezők-tudtuk meg a szekelyhon.ro oldaláról.  

Előadás Kolozsváron
A Szent Mihály Plébánia keretében működő Keresztény értelmiségi kör szeretettel meghívja az érdeklődőket január 26-án, azaz holnap este hét órai kezdettel a Szent Mihály Nőszövetség dísztermébe, Dr. Holló László: A státus (H)arcai – múlt és jelen című könyvbemutatóval egybekötött előadására.

Szülők iskolája Marosvásárhelyen
A Marosvásárhely-remeteszegi plébánián a Szülők iskolája e havi alkalma január 26-án, holnap este hat órakor szentmisével kezdődik. A találkozó témája: Gyermekeink rajzban hagyott üzenetei. Meghívottak: Török László, fafaragó-grafikus alkotó művész és felesége, Márta.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
Egyház és helytörténeti témában előadásra kerül sor a Keresztény Agora Kulturális Kör keretében, a Székesegyházi Plébánia szervezésében. Ez alkalommal  Pakot Géza jezsuita szerzetes, a Hám János Római Katolikus Líceum spirituálisa ismertetni fogja előadásában a jezsuiták történetét, rendi közösségüknek jelentőségteljes szerepét városukban. „A szatmári jezsuiták” című előadásra mindenkit várnak szombaton, január 28-án délelőtt tizenegy órakor a plébánia dísztermében.

Keresztény teaparti Székelyudvarhelyen
A Regnum Christi Alapítvány fiataljai január 28-án, szombaton este hét órakor a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia nagy termébe egy Keresztény teapartira hívják és várják a 17-25 év közötti fiatalokat. Az est témája: az igazi öröm titka. A parti folyamán lesz játék, kreativitás, beszélgetés, tánc, jó hangulat és meglepetések. Várják azokat akik vágynak az igazi öröm megtapasztalására.

Együtt az imában-Székelykeresztúron
A székelykeresztúri Élet a lélekben plébániai imacsoport megalakulásának nyolcadik évfordulójára imanapot szerveznek január 28-án, szombaton, „Erősödjetek meg benső emberré az ő Lelke által”- mottóval. Az imanap reggel fél tíz órakor kezdődik és délután öt órakor hálaadó szentmisével zárul.

Személyesen kísért lelkigyakorlat papok részére
Személyesen kísért lelkigyakorlatot szerveznek papok részére a segítőnővérek február 6-9. között Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Elemei: napi 4 személyes elmélkedés, közös ima, csendmeditációs gyakorlatok, szentmise, személyes lelkikíséret, csend a lelkigyakorlat teljes ideje alatt. Célja: segítséget nyújtani a belső szabadság megszületésében, gyakorlatot szerezni a megkülönböztetésben, tudatos, felelősségteljes élet alakítása. Jelentkezni Darvas Piroska segítő nővérnél lehet a darvas.piroska@yahoo.com e-mail címen.

Időjárás: Ma ismét sokfelé volt nyirkos a reggel, helyenként napközben is megmaradt a köd. Északnyugaton és északkeleten megélénkül az északi szél. A hideg hajnal után délután -6 és +2 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2017. január 25.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Tekén tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, adjunk hálát minden mennyei kegyelemért, dicsérjük és imádjuk Őt.

Előadás Kolozsváron
A Szent Mihály Plébánia keretében működő Keresztény értelmiségi kör szeretettel meghívja az érdeklődőket január 26-án, azaz holnap este hét órai kezdettel a Szent Mihály Nőszövetség dísztermébe, Dr. Holló László: A státus (H)arcai – múlt és jelen című könyvbemutatóval egybekötött előadására.

Hálaadás Székelyudvarhelyen
A Mallerdsdorfi Ferences Nővérek alapítójuk, Boldog Joseph Nardini emléknapján január 26-án, csütörtökön este nyolc órától szentségimádást tartanak Székelyudvarhelyen, amely éjjel fél tizenegy órakor szentmisével zárul. Várnak minden érdeklődőt a közös ünneplésre.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
Egyház és helytörténeti témában előadásra kerül sor a Keresztény Agora Kulturális Kör keretében, a Székesegyházi Plébánia szervezésében. Ez alkalommal  Pakot Géza jezsuita szerzetes, a Hám János Római Katolikus Líceum spirituálisa ismertetni fogja előadásában a jezsuiták történetét, rendi közösségüknek jelentőségteljes szerepét városukban. „A szatmári jezsuiták” című előadásra mindenkit várnak szombaton, január 28-án délelőtt tizenegy órakor a plébánia dísztermében.

Keresztény teaparti Székelyudvarhelyen
A Regnum Christi Alapítvány fiataljai január 28-án, szombaton este hét órakor a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia nagy termébe egy Keresztény teapartira hívják és várják a 17-25 év közötti fiatalokat. Az est témája: az igazi öröm titka. A parti folyamán lesz játék, kreativitás, beszélgetés, tánc, jó hangulat és meglepetések. Várják azokat akik vágynak az igazi öröm megtapasztalására.

Apa-lánya lelkinap Csíkszentdomokoson
Apa-lánya lelkigyakorlatot tartanak a segítőnővérek január 28-án Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. A Szent László évhez kapcsolódva, a lányok és édesapák hitbeli erényei valamint identitásuk megerősítésére fókuszálnak Ilyés Erika sa vezetésével. Jelentkezni a 0744-542008-as telefonszámon, vagy az ilyesera75@gmail.com e-mail címen lehetséges.

Együtt az imában-Székelykeresztúron
A székelykeresztúri Élet a lélekben plébániai imacsoport megalakulásának nyolcadik évfordulójára imanapot szerveznek január 28-án, szombaton, „Erősödjetek meg benső emberré az ő Lelke által”- mottóval. Az imanap reggel fél tíz órakor kezdődik és délután öt órakor hálaadó szentmisével zárul.

Házasság hete 2017
„Veled kiteljesedve” a mottója az idei házasság hetének, amely február 12 – 19 között zajlik. Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét mára már 4 kontinens 21 országában ünneplik.
A szatmári egyházmegyében valamivel hamarabb, már február 5-én kezdik el a házasság hetét. Különleges programokkal várják a házasokat, családokat. Lesz majd koncert, előadás, közös filmnézés, szentmise és szentségimádás, házas-családos farsang, illetve idén sem hiányzik majd a kínálatból a házas kalandtúra játék, melyre már most lehet jelentkezni a szatmariegyhazmegye.ro honlapon. A rendezvények mindenki számára nyitottak. További információkért Lepedus István szervezőt hívhatják, a 0744-137568-as telefonszámon.

Élet a Lélekben szemináriumok
A szárhegyi Mindenszentek templomban, február 6-án  és a betlenfalvi templomban február 8-án este hat órakor kezdődik az Élet a Lélekben szeminárium. A szeminárium segítséget tud nyújtani, hogy teljes szívvel éljük az evangéliumot, segít az Istennel való bensőséges kapcsolatban és a hitben való növekedésben. Az evangéliumi hit az egyetlen orvosság a mai kor betegségeire: szorongásokra, reménytelenségre, erőtlenségre és közömbösségre. Mindenkit várnak aki meg akarja tapasztalni a hit elevenségét, a Jézussal való élet örömét és Isten közelségét, szeretetét.

Személyesen kísért lelkigyakorlat papok részére
Személyesen kísért lelkigyakorlatot szerveznek papok részére a segítőnővérek február 6-9. között Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Elemei: napi 4 személyes elmélkedés, közös ima, csendmeditációs gyakorlatok, szentmise, személyes lelkikíséret, csend a lelkigyakorlat teljes ideje alatt. Célja: segítséget nyújtani a belső szabadság megszületésében, gyakorlatot szerezni a megkülönböztetésben, tudatos, felelősségteljes élet alakítása. Jelentkezni Darvas Piroska segítő nővérnél lehet a darvas.piroska@yahoo.com e-mail címen.

Időjárás: Ma ismét sokfelé lesz nyirkos a reggel, helyenként napközben is megmaradhat a köd. Északnyugaton és északkeleten megélénkül az északi szél. A hideg hajnal után délután -6 és +2 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2017. január 25.

About the author

maradmin

Leave a Comment