2017. január 9. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében holnap Nagybaconban tartják az örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Kontemplatív lelkigyakorlatos hétvége Nagyszokondon
A 2017-es évet csenddel, elmélkedéssel, imával kezdeni vágyókat hívja kontemplatív lelkigyakorlatos hétvégére a Szatmári Püspökség világiak irodája, január 13. és 15-e között, a nagyszokondi „Szent Ignác” lelkigyakorlatos házba. A hétvége elemei a bevezetés, 25 perces meditációs „ülések”, a tapasztalatok megosztása egyénileg és csoportban, valamint a csend. A részvételt segíti a résztvevők személyes imára, hallgatásra való készsége, valamint a nyitottság a kontemplatív imaformára. A lelkigyakorlatra január 10-ig lehet jelentkezni a 0757-050 923-mas telefonszámon.

Szerdai párbeszédek Marosvásárhelyen
A Családpsztorációs Központ és a Familia Centrum szervezésében január 11-én, lesz a Szerdai párbeszédek idei első találkozója, melynek témája a változás lesz.
A beszélgetéssorozat program célja a család, a házasság erősítése, a lelki egészség védelme. A párkapcsolati témák mellett a még vagy már nem házasságban élőkhöz, fiatalokhoz vagy egyedülállókhoz is szól. A meghívott szakemberek az adott témában felvezetőket tartanak, ezt követően közös beszélgetésre hívják az érdeklődőket, este hét órára Marosvásárhelyen, az Ama Deus keresztény kávéházba.

Tapasztalatcsere Székelyudvarhelyen
A Boldogabb Családokért iskolai program 2010-ben indult el Főegyházmegyénkben a Gyulafehérvári Caritas és a Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda közös szervezésében. Jelenleg a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda programjaként működik.
A program az iskolákban, osztályfőnöki órák keretében zajlik, főként önkéntesekből álló teamek segítségével. Célcsoportját elsősorban az 5-8. illetve 9-12. osztályos tanulók képezik. Az osztályfőnöki órák keretében havi rendszerességgel tartott interaktív foglalkozásokon a tanulók több éven át arra alkalmas, hiteles és megfelelően képzett személyek segítségével, életkori sajátosságaiknak megfelelően kaphatnak bevezetést az önismeret, a jellemnevelés, a serdülőkor, a nemiség, a szerelem, a párválasztás, a házasságra való felkészülés, a házasélet, a családtervezés, a gyermeknevelés kérdéseibe.
A programnak az is része, hogy évről-évre képzést szerveznek a csatlakozni vágyó önkéntesek számára, és évi két tapasztalatcserét a már meglévő önkénteseknek, ami továbbfejlődési lehetőséget kínál, valamint élménymegosztásra, együtt gondolkodásra, találkozásra ad alkalmat.
Egy ilyen tapasztalatcserére kerül sor 2017. január 14.-én Székelyudvarhelyen a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban. Akik be szeretnének kapcsolódni a programba, szándékukat jelezhetik Kertész Marikának a 0743152008-as telefonszámon vagy a timatadav@yahoo.com e-mail címen.   
    
Taizé imaóra a székesegyházban
Keresztény Egység Imahetének előestéjén, 2017. január 14-én, szombaton délután öt órától Taizé imaórát tartanak a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Az eseményen részt vesznek a város keresztény felekezeteinek ifjúsági csoportjai, de mindenkit várnak a szervezők, hogy az új polgári év kezdetén közösen kérjék Isten áldását a fiatalokra, családjainkra, közösségeinkre.     

Szentmise a Vártemplomban
2017. január 15-én, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József, általános helynök, nagyprépost.

Gyermekek megáldása Hargitafürdőn
A hargitafürdői pálos atyák rendjük patrónusának Remete Szent Pálnak ünnepén, 2017. január 15-én a délelőtt fél tíz órakor kezdődő szentmise keretében megáldják a gyermekeket.
Az ünnepi szentmisét a rádiónk élő adásban közvetíti.

Időjárás: Másodfokú fagyriadót hirdetett ma a romániai Országos Meteorológiai Intézet 36 megyére és a fővárosra. Öt másik megyében rendkívül alacsony hőmérsékletre vonatkozó, sárga jelzésű figyelmeztetés van érvényben. A meteorológusok szerint a másodfokú fagyriasztás Erdélyre, Máramarosra, Olténiára, Munténiára, Dobrudzsára és Moldvára érvényes, hétfőn és kedden is. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek –29 és –15, a legmagasabbak –15 és –10 Celsiu-fok között alakulnak – írja az Agerpres hírügynökség.

MRE – Hírszolgálat, 2017. január 9.


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

 

Ne maradjunk közömbösek!
A tragédiák megelőzése közös felelősségünk. Az idei tél leghidegebb hétvégéjét tudhatjuk magunk mögött és az előrejelzések szerint tovább tart a fagy. Ebben a hidegben akár 10 perc alatt kihűlhet az ember, ezért ha mozdulatlanul a földön ülő vagy fekvő embert látunk, ne menjünk el mellette, szólítsuk meg, ajánljuk fel segítségünket. Ha az illető nem tud válaszolni, hívjuk a 112-es segélyhívót.
A téli tragédiák nem csak az utcán, hanem fűtetlen lakásokban is történhetnek. Fontos, hogy ezekben a napokban figyeljünk oda a körülöttünk élő emberekre, különösen az egyedülálló és idős szomszédokra, a rossz körülmények között élő családokra. Ne maradjunk közömbösek, bármilyen szokatlan jelenség árulkodó lehet. Ha nem füstöl a kémény, ha nappal is égve marad a villany, vagy ha nem tapasztalunk mozgást a megszokott időben, ne habozzunk utána járni, nem történt-e baj, és szükség esetén azonnal hívjunk segítséget.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Déván, a telepi plébánián tartják az örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, és könyörögjünk családjainkért, a békéért és a lelkek megmentéséért.

Kontemplatív lelkigyakorlatos hétvége Nagyszokondon
A 2017-es évet csenddel, elmélkedéssel, imával kezdeni vágyókat hívja kontemplatív lelkigyakorlatos hétvégére a Szatmári Püspökség világiak irodája, január 13. és 15-e között, a nagyszokondi „Szent Ignác” lelkigyakorlatos házba. A hétvége elemei a bevezetés, 25 perces meditációs „ülések”, a tapasztalatok megosztása egyénileg és csoportban, valamint a csend. A részvételt segíti a résztvevők személyes imára, hallgatásra való készsége, valamint a nyitottság a kontemplatív imaformára. A lelkigyakorlatra január 10-ig lehet jelentkezni a 0757-050 923-mas telefonszámon.

Tematikus estek a KALOT-nál
A KALOT Egyesület Lelkigondozói Szolgálatának Prevenciós Csoportja tematikus esteket szervez felnőttek számára. A találkozók alkalmával interaktív tevékenységekkel olyan területre fókuszálnak, ahol a különböző élethelyzetek határhelyzeteket idézhetnek elő, a nehezebb időszakokhoz nyújtanak kapaszkodókat, mintákat. A csoportot mindazok számára ajánlják, akik fontosnak tartják lelki egyensúlyuk megőrzését.
Az alkalmak minden hónap második keddjén, este hat órától lesznek megtartva Csíkszeredában, a Szent Imre Ifjúsági Központ székhelyén. Az első alkalomra kedden, január 10-én kerül sor. Érdeklődni és jelentkezni a 0743-055.176-os telefonszámon, valamint a darvasam@yahoo.com e-mail címen lehet.

Szerdai párbeszédek Marosvásárhelyen
A Családpsztorációs Központ és a Familia Centrum szervezésében január 11-én, lesz a Szerdai párbeszédek idei első találkozója, melynek témája a változás lesz.
A beszélgetéssorozat program célja a család, a házasság erősítése, a lelki egészség védelme. A párkapcsolati témák mellett a még vagy már nem házasságban élőkhöz, fiatalokhoz vagy egyedülállókhoz is szól. A meghívott szakemberek az adott témában felvezetőket tartanak, ezt követően közös beszélgetésre hívják az érdeklődőket, este hét órára Marosvásárhelyen, az Ama Deus cukrászdába.

Apa-lánya lelkinap Csíkszentdomokoson
Apa-lánya lelkigyakorlatot tartanak a segítőnővérek január 28-án Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. A Szent László évhez kapcsolódva, a lányok és édesapák hitbeli erényei valamint identitásuk megerősítésére fókuszálnak Ilyés Erika sa vezetésével. Jelentkezni az ilyesera75@gmail.com e-mail címen lehet.

Személyesen kísért lelkigyakorlat papok részére
Személyesen kísért lelkigyakorlatot szerveznek papok részére a segítőnővérek február 6-9. között Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Elemei: napi 4 személyes elmélkedés, közös ima, csendmeditációs gyakorlatok, szentmise, személyes lelkikíséret, csend a lelkigyakorlat teljes ideje alatt. Célja: segítséget nyújtani a belső szabadság megszületésében, gyakorlatot szerezni a megkülönböztetésben, tudatos, felelősségteljes élet alakítása. Jelentkezni Darvas Piroska segítő nővérnél lehet a darvas.piroska@yahoo.com e-mail címen.

Időjárás: Elsőfokú fagyriadót hirdetett az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország egész területére. Az előrejelzések szerint az ország nagy részén a hét folyamán is kitart a hideg, téli idő, kemény éjszakai és nappali fagyokkal! A legmagasabb nappali hőmérsékleti értékek -16 és -10 Celsius-fok között alakulnak. Ma főként keleten, délkeleten alakulhat ki havazás. A szél ismét többfelé viharossá válhat. Öltözzünk nagyon melegen, a nagy hidegben könnyen megfázhatunk!

MRE – Hírszolgálat, 2017. január 9.

About the author

maradmin

Leave a Comment