2017. június 9. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a bedei templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk nyitott szívvel az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé és köszönjük meg a Szentlelket, akivel megajándékozott.

Kiállítás az Adam Müller Guttenbrunn Házban
Dr. Franz Metz bánsági származású, jelenleg Németországban élő orgonista, zenetudós kezdeményezésére Bánsági orgonák és orgonaépítők címmel június 9-én, ma délután hat órakor kiállítás nyílik az Adam Müller Guttenbrunn Házban, amely képekben mutatja be a Bánságban található orgonákat, valamint az itt élt orgonaépítők munkásságát. A kiállítás június 14-ig tekinthető meg.

Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
A Belső Iránytű programsorozat keretében június 9-én, ma este hét órától három újságíró, Tamás Gyopár, Balázs Katalin, Csinta Samu teszi fel a kérdést: Korszerű vagy pozitív újságírás? Író és olvasó önvédelmi lehetőségei a híráradatban. Erről osztják meg gondolataikat, majd válaszolnak az olvasók kérdéseire a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermében.

Szent László-nap Kolozsváron
Június 10-én, szombaton a Szent Mihály Nőszövetség Szentegyház utca 2 szám alatti dísztermében Szent Lázsló-napot szervez a kolozsvári Keresztény Értelmiségi Kör (KÉKK) és a kolozsvári Szent Mihály plébánia. A program délelőtt fél 10-kor kezdődik. Kovács Sándor főesperes-plébános és Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségi Szövetség budapesti elnöke köszöntőjét követően rövid előadást tart a témáról Nóda Mózes, Farmati Anna, Molnár Zsófia, Balla Lóránt és Gábor Csilla. Ugyanekkor mutatják be a Kárpát-medencei népénekgyűjteményt. A felnőttprogrammal párhuzamosan a plébánia hittantermében játékos kézműves foglalkozás lesz gyermekek részére a hitoktatók vezetésével. Déli 1 órától pedig szentmise kezdődik a Szent Mihály templomban, a gyulafehérvári Szent László-ereklye jelenlétében.

II. Szakrális Maraton Csíksomlyón
Szombaton, június 10-én szervezik meg a második Szakrális Maratont a keresztény értékekért és a békéért. Ez egy csíksomlyói kezdeményezés, mely egyben zarándoklat, teljesítménytúra, illetve magában foglal egy tájékozódási versenyt is. Az érdeklődők gyalog, szaladva vagy kerékpárral járhatják végig a különböző szakaszokat. Bővebb információk, illetve bejelentkezés a következő telefonszámok egyikén: 0730-711745 vagy 0753-697519. A maraton részletes programját a www.szakralismaraton.ro oldalon is megtalálhatják.

XI. Jótékonysági Maraton Szatmárnémetiben
Június 10-én, szombaton tartjáka Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet XI. Jótékonysági Maratonját. Az idei útvonal a következő képpen alakul: start a régi központban, a Libertății tér 20. szám előtt reggel fél 9-kor – megkerülik a központi parkot – Corneliu Coposu sétány – új központ – a Golescu híd alatt felkanyarodnak a Szamos-töltésre – a töltés 16-os lakótelep felőli oldalán végigvonulnak a vetési futballpályáig. A regisztráció   reggel 7 óra 45 perctől a startnál, a Libertății tér 20. szám előtt. Regisztrációs díjak: 10 lej 1 résztvevő esetén, 3-14 fős csoportban érkezőknek 8 lej/fő, minimum 15 fős csoportlétszám esetén 5 lej/fő, nyugdíjasoknak: 5 lej, 7 év alatti gyermekek számára a részvétel ingyenes.

Előadás Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Caritas – Szociális Gondozás Ki-Út konzultációs programjának munkatársai előadássorozatot szerveznek Mondj igent az életre! címmel június 10-én, délelőtt tíz órától Székelyudvarhelyen, a Polgármesteri Hivatal Szent István termében. A rendezvény célja, hogy hasznos információkat nyújtva segítse a daganatos betegeket és családjaikat, valamint a témában érintett szakembereket, gondozókat.
Az előadások a daganatos betegségek gyógyíthatóságának, a tünetek felismerésének, az orvos-beteg kapcsolatnak, az esetleges veszteségek, a gyász feldolgozásának, és a támogató csoporthoz való csatlakozás előnyeinek témáját járják körbe. Bővebb információkért Márton Orsolya pszichológust hívhatják a 0733-773 577 telefonszámon. A rendezvényről bővebben a mai Déli magazinban hallhatnak.

Orgonakoncert Kolozsváron
A Szent Mihály templomban sorra kerülő szombati orgonamuzsika keretében, június 10-én, szombaton délután öt órától, a barokk muzsika kerül előtérbe, korabeli hangszereken. A koncert műsorában barokk stílusú művek szerepelnek, amelyeket a templomhajóban levő 1768-ben épített Johannes Hahn orgonán, illetve a ventilek nélküli 17. századi rekonstruált trombitán fognak megszólaltatni. Előadók Potyó István és Puja Barna. A belépés díjtalan, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Főpásztori szentmise
A bánsági németek Heimattage elnevezésű rendezvényének keretében június 11-én, vasárnap tíz órakor a Szent György székesegyházban Roos Márton megyés püspök mutat be szentmisét. A liturgián a Bajkai-Fábián Róbert vezette Exultate énekkar Franz Schubert: Deutsche Messe, valamint Conrad Paul Wusching: Missa Brevis című művét szólaltatja meg.
 
Időjárás: Ma a napos időt már csak kevés helyen zavarhatják  felhők, de ezekből csapadék inkább keleten és délkeleten várható. Északnyugaton megélénkülhet a szél. Délután 20 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2017. június 9.

About the author

maradmin

Leave a Comment