2017. május 13. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Dánfalván tartják az örökös szentségimádási napot. Soha ne szűnjünk meg hálát adni a megváltás ajándékáért, dicsőitve és imádva Krisztust a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

A hósszúasszói Xantus-kápolna búcsúja
Minden évben május második vasárnapján tartják a hosszúaszói völgyben található Xantus-kápolna búcsúját, amit az 1694-es tatárjárás emlékére építettek újjá 1990-ben Csíkmindszent, Csíkszentlélek és Fitód lakóinak összefogása révén. Idén május 14-én, holnap délben fél egykor kezdődik az ünnepi szentmise.

Neokatekumenális városmisszió Székelyudvarhelyen
A húsvéti idő vasárnapjain a székelyudvarhelyi Neokatekumenális közösségek tagjai délután négy órától a városi nagy parkban missziót tartanak. Hívják és várják holnap is az imádkozni vágyókat.

Imadélután Temesváron
A temesvár-józsefvárosi Notre Dame zárdatemplomban május 14-én, holnap Dona Nobis Pacem! címmel a békéért tartanak imadélutánt. A program délután öt órakor rózsafüzér-imával kezdődik, ezt követően hat órakor szentmisét mutatnak be, majd hét órától szentségimádással zárul. Az imadélután zenei szolgálatát Dumitrescu Melinda végzi.

Iskolába hívogató
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium az V. osztályba történő beiratkozással kapcsolatos tájékoztatót és bemutatkozó Nyílt Napot szervez, folyó év május 15-én, hétfőn délután öt órától a Gimnázium dísztermében (Márton Áron utca 80 szám).
A Nyílt Napon megismerkedhetnek a beiratkozás módszertanával, a rangsorolási kritériumrendszerrel. A találkozás egyben az iskola bemutatkozója is kíván lenni, amelyet ebben az időszakban különös tekintettel a jelenlegi negyedikes, szeptembertől ötödik osztályban tanuló gyerekek számára szerveznek.
A rendezvény lehetőséget kínál minden az iskola iránt érdeklődő gyereknek, és szüleiknek, hogy megismerkedhessenek: az iskola szellemiségével, a majdani 5. osztály osztályfőnökével, tanárokkal és nevelőkkel, az oktatás korszerű helyszíneivel. Minden érdeklődőt várnak.

Előadás Székelyudvarhelyen
Dr. Csókay András idegsebész főorvos, világhírű agykutató tart előadást Székelyudvarhelyen június 1-jén, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban, Az este hét órától kezdődő előadás keretében a főorvos beszél arról, hogy hogyan talált rá Istenre, a hit erejéről, Istenbe vetett reményéről, hétköznapi csodákról. Minden érdeklődőt várnak.

Hétvégi szentmiseközvetítések
Holnap a nagyváradi székesegyházból közvetítünk ünnepi szentmisét délelőtt tizenegy órától az egyházmegyei zarándoklati nap alkalmából, majd délután fél öt órától ugyancsak Nagyváradról, a Vártemplomból hallhatják a szentmisét.

Időjárás: Holnap is számíthatunk helyenként záporok kialakulására, néhol zivatarok is előfordulhatnak. A szél megélénkül. Délután 18-24 fok közötti csúcsértékekre van kilátás. 

MRE – Hírszolgálat, 2017. május 13.

About the author

maradmin

Leave a Comment