2017. május 2. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Lázárfalván tartják az örökös szentségimádási napot. A húsvéti időszakban is örömmel járuljunk a kenyér színe alatt rejtőző feltámadt Krisztus elé, megköszönve a megváltás ajándékát, dicsőítve és imádva Őt a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Szent Kereszt megtalálása napi búcsúk
A Gyulafehérvári főegyházmegyében Zetelakán május 3-án, szerdán délután hat órakor kezdődik a búcsús szentmise.
A Szatmári egyházmegyében szinén május 3-án, Szent Kereszt megtalálása ünnepén Csanálos katolikus közössége gyűl egybe és várja a zarándok híveket. Két időpontban, reggel fél kilenctől és tizenegy órától tartanak búcsús misét Varga Lóránt mátészalkai segédlelkész szentbeszédével.

Édesanyák Hete 2017 Marosvásárhelyen
A Familia Centrum Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ, valamint a VÉDEM – Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete május 3-5. szervezi meg az eddig Születés Heteként ismert három napos rendezvényt, ezúttal Édesanyák Hete néven.
A rendezvény részletes programja a rendezvény facebook oldalán olvasható.

Szerdai párbeszédek Marosvásárhelyen
A Családpasztorációs Központ és a Familia Centrum szervezésében a Szerdai párbeszédek e havi találkozója  május 3-án, délután hat órától Marosvásárhelyen, az Ama Deus cukrászdába lesz.
Az est témája: Apa-lánya kapcsolat
Meghívottak: Sebestyén Aba színművész, férj, négygyerekes édesapa, Bakó Mária lelkigondozó és Cosma István pszichológus. Várnak minden érdeklődőt!

Kneipp vízterápia Nagyváradon
Sebastian Kneipp német katolikus pap, aki lelkészi hivatását természetgyógyászati tevékenységgel egészítette ki, világhírű vízgyógyászati módszert fejlesztett ki, amit ma Kneipp-kúraként ismerünk. A Kneipp-kúra kitalálója nem tartotta kizárólagosnak csak a vizikúra alkalmazását. Úgy vélte, hogy 5 olyan pillér van az életben, amiknek találkoznia kell ahhoz, hogy a test és a szellem hosszú távú egészsége megőrizhető legyen. Május 6-án, szombaton a Posticumban (str.Teiului 23) délelőtt fél tíz és fél tizenkettő között a Kneipp vízterápiát bemutatja Imelda ferences nővér, és előadást tart a jótékony, egészségmegőrző hatásairól. Az előadás mindenki számára nyitott, várnak minden érdeklődőt!

Emmausz-kurzus Kolozsváron
A Szent András evangelizációs iskola szervezésében május 12–14. között Emmausz-kurzust tartanak Kolozsváron. Hívnak és várnak mindenkit, hogy az emmauszi tanítványokkal együtt járva az úton felismerjék Jézust, a Messiást! Bővebb információk a Szent András Iskola honlapján a www.siloe.ro oldalon vagy a 0740-959433-as telefonszámon kaphatók Rugină Szabolcsnál! Jelentkezési határidő május 3.

Gyémántmise a piarista templomban
Túry László nyugalmazott főesperes-plébános május 7-én, vasárnap délután hat órai kezdettel a temesvári piarista templomban papságának hatvanadik évfordulóját ünnepli. Túry László a Temes megyei Dezsánfalván született 1928. május 7-én. 1948-ban a temesvári piarista gimnáziumban érettségizett. 1957. április 28-án szentelte pappá Gyulafehérváron Márton Áron erdélyi püspök. Segédlelkészként szolgált Németszentpéteren és Újaradon. Plébános volt Óbében (Temes megye), Kisiratoson (Arad megye) és Temesvár-Kisodán. 2009 óta a csáki Caritas-otthonban él. Plébánosi tevékenységei mellett szolgált esperesként, székesegyházi főesperesként és a temesvári székeskáptalan nagyprépostjaként.

Kórustalálkozó Székelyudvarhelyen
2017. május 7-én, vasárnap délután négy órától a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban tartják a Bethlen negyedi keresztény egyházközségek kórustalálkozóját.

Rövid terápiás program szenvedélybetegeknek Szentkatolnán
A Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány rövid terápiás programot szervez május 15–26. között Szentkatolnán (Kézdivásárhely mellett) szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon.
Jelentkezési határidő: 2017. május 8.
Az érdekeltek hívhatják a következő telefonszámokat:
•Csíkszeredában:0744 594 440
•Kolozsváron: 0744 237 945
•Marosvásárhelyen: 0743 039 255, 0740 056 691
•Margittán: 0747 064 624
•Szatmáron: 0744 539 213
•Székelyudvarhelyen: 0751 226 906 (munkanapokon 11–16 óra között).
•Sepsiszentgyörgyön: 0757 489 778

Újabb Márton Áron zarándoklat Doberdóba
Harmadik alkalommal szervez és vezet zarándoklatot a katona Márton Áron nyomdokain, az egykori doberdói harctérre május 18-23. között Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa. Részvételi díj: személyenként 300 euró. Ez tartalmazza az utazás költségét, szállást, szlovéniai és máriabesnyői teljes panziós ellátást, kötelező biztosítást. Bővebb felvilágosításért, valamint jelentkezését hívják a 0726-107.002 –es telefonszámot.

Időjárás: Ma ismét sokfelé erőteljesebb lehet a gomolyfelhőképződés, így helyenként záporok kialakulására is számítani kell, északnyugaton, nyugaton zivatarok is lehetnek. Hajnalban 5-12, napközben 22-27 fok valószínű.

MRE – Hírszolgálat, 2017. május 2.

About the author

maradmin

Leave a Comment