2017. május 5. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E

Az egység jegyében
A mai napon véget ért Kolozsváron a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia tavaszi ülése, amelyen a püspökök Ferenc pápa esetleges romániai látogatásáról, a keresztény családról és a fiatalok oktatásáról és neveléséről tárgyaltak. Az egység jegyében tegnap görög rítusú szentmisét mutattak be a a kolozsvári görögkatolikus székesegyházbana, míg a mai napon a Szent Mihály-plébániatemplomban mutattak be kétnyelvű szentmisét Románia katolikus püspökei – adta hírül a romkat.ro oldal.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a holnapi nap folyamán Menaság-újfaluban tartják az örökös szentségimádási napot. Örömmel járuljunk a kenyér színe alatt rejtőző feltámadt Krisztus elé, megköszönve a megváltás ajándékát, dicsőítve és imádva Őt a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Bérmálás Székelyudvarhelyen
A Szent Miklós-plébániatemplomban május 6-án, holnap, a délelőtt tíz órakor kezdődő szentmisén Tamás József püspök 45 bérmálkozónak szolgáltatja ki a nagykorúság szentségét.

Boldog Gizella-búcsúk
A gyulafehérvári főegyházmegyében Szentkeresztbánya filiájában, Lövétebányán május 6-án, holnap délelőtt tizenegy órakor kezdődik a búcsús szentmise. A Boldog Gizella védelmébe ajánlott szentélyhez, a lövétebányai iskolában kialakított kápolnához a szentkeresztbányai és lövétei hívek évenként elzarándokolnak. Marosludason, az Andrási telepen a Boldog Gizella-templom búcsúünnepét szintén holnap délelőtt tizenegy órakor tartják, melyen Mihály Imre marosújvári plébános mond szentbeszédet.
A temesvári egyázmegyében május 7-én, vasárnap déli tizenkét órától tartják a Boldog Gizella tiszteletére felszentelt arad-gáji római katolikus templom búcsúünnepségét, amelynek ünnepi szónoka, főcelebránsa Miklós Csaba majláthfalvi plébános. Ezt megelőzően, holnap este hét órától a templomban Gizella-litániát, majd szentmisét tartanak.

Kneipp vízterápia bemutatása
Sebastian Kneipp német katolikus pap, aki lelkészi hivatását természetgyógyászati tevékenységgel egészítette ki, világhírű vízgyógyászati módszert fejlesztett ki, amelyet ma Kneipp-kúraként ismerünk. A nagyváradi Posticumban holnap délelőtt fél tíz és fél tizenkét óra között a Kneipp-vízterápiát mutatja be Péter Mária Imelda mallersdorfi ferences nővér Székelyudvarhelyről, és előadást tart a jótékony, egészségmegőrző hatásairól. Minden érdeklődőt várnak!

Hétvégi szentmiseközvetítések
Holnap reggel nyolc órától Dicsőszentmártonból hallhatják a szentmisét, majd este hét órától az ünnepélyes Mária-köszöntőt közvetítjük Csíksomlyóról.
Felhívjuk a nagyváradi vételkörzetben levő hallgatóink figyelmét, hogy május első vasárnapjától egészen november első vasárnapjáig délelőtt, azaz 0 órától 15 óráig sugározzuk a magyar nyelvű adást. Ebben az időszakban vasárnaponként csak délelőtt lesznek szentmisék, így most is délelőtt tizenegy órától, a hét plébániatemplomából, Dicsőszentmártonból közvetítünk.

Időjárás: A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, néhol egy-egy intenzívebb zivatar is kialakulhat, felhőszakadással, jégesővel, viharos széllel. A minimumhőmérséklet 4-9, a maximumhőmérséklet 17-24 fok között alakul, de a tartósan borult helyeken ennél hűvösebb lesz.

MRE – Hírszolgálat, 2017. május 5.

 


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Verebesen tartják az örökös szentségimádási napot. Örömmel járuljunk a kenyér színe alatt rejtőző feltámadt Krisztus elé, megköszönve a megváltás ajándékát, dicsőítve és imádva Őt a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

Elsőpénteki keresztút a Székely Kálvárián
Ma délután öt órától keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető Székely Kálvárián. Várják a székelyudvarhelyieket és környékbelieket, akik családjainkért felajánlanak egy keresztútjárásnyi időt és imát. Időjárástól függetlenül minden alkalommal megtartják a szabadtéri ájtatosságot – ajánlatos ennek megfelelő lábbelit és öltözéket viselni.

Könyvbemutató Marosvásárhelyen
Ma délután hat órától Marosvásárhelyen, a Bernády házban mutatják be a Verbum Kiadó jóvoltából megjelent Testben élünk című könyvet. A könyvbemutatón közreműködnek Nagy Miklós Kund, valamint Bodó Márta, a kötet szerkesztője, illetve Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó igazgatója.

Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében ma este hét órától Az önrendelkező székely falu című tudományos ismereterjesztő film bemutatására kerül sor a polgármesteri hivatal gyűléstermében Csíkszeredában. A film rendezője: Farkas György. A bemutatón jelen lesznek a film készítői és a közreműködői is. Minden érdeklődőt várnak.

Virrasztás Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Krisztus király plébániatemplomban minden hónap első péntekén, így ma este tíz órától virrasztás van, mely a reggel fél hét órakor kezdődő szentmisével ér véget. Hívnak mindenkit, hogy minél többen kapcsolódjanak bele a közös imába. A virrasztást rádiónk élő adásban közvetíti.

Boldog Gizella-búcsúk
A gyulafehérvári főegyházmegyében Szentkeresztbánya filiájában, Lövétebányán május  6-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor kezdődik a búcsús szentmise. A Boldog Gizella védelmébe ajánlott szentélyhez, a lövétebányai iskolában kialakított kápolnához a szentkeresztbányai és lövétei hívek évenként elzarándokolnak. Marosludason, az Andrási telepen a Boldog Gizella-templom búcsúünnepét május 6-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor tartják, Mihály Imre marosújvári plébános mond szentbeszédet.
A temesvári egyázmegyében május 7-én, vasárnap déli tizenkét órától tartják a Boldog Gizella tiszteletére felszentelt arad-gáji római katolikus templom búcsúünnepségét, amelynek ünnepi szónoka, főcelebránsa Miklós Csaba majláthfalvi plébános. Ezt megelőzően, holnap este hét órától a templomban Gizella-litániát, majd szentmisét tartanak.

Ünnepélyes Mária köszöntő
A csíksomlyói kegytemplomban a Mária köszöntő szentmise este hét órakor kezdődik. Ezt megelőzően, délután hat órától az engesztelő imaórát a csíkszentmiklósi és csíkborzsovai hívek végzik. A szentmise után szintén ők vezetik a rózsafüzér imádkozását és ők viszik a Szűzanya kegyszobrának a másolatát a templom előtti téren. Mindazok, akik nem tudnak elzarándokolni a kegyhelyre, a szentmisébe bekapcsolódhatnak a csiksomlyo.ro honlapon követhető élő közvetítés révén vagy rádiónk hullámhosszán.

Vokál-szimfonikus hangverseny Kolozsváron
A kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomban május 9-én, kedden este hét órakor rendkívüli vokál-szimfonikus hangverseny lesz Franz Schubert születésének 220. évfordulóján a Szent Cecília kórus és zenekar közreműködésével. Szólisták: Covacinschi Jolanda, Mányoki Mária, Barabás Lajos és Mányoki László vezényel: Potyó István. Műsoron: D-dúr nyitány, Stabat Mater, C-dúr nyitány és a Missa no.1. A belépés díjtalan, várnak minden zenekedvelőt.  

Barokkzene-koncert májusban
Kolozsvár új, debütáló barokkzenekarával, a Transylvania Galante-val a La Stravaganza Régizene Fesztivál 5. rendezvényén sorra kerülő koncerten ismerkedhet meg a közönség. A zenekar tagjai többnyire a La Stravaganza Barokk Kamarazeneverseny győztesei közé sorolhatóak. A művészek elsődleges célja, hogy meghonosítsák a histórikus előadásmódot és a korhű hangszereken való játékot. A koncerten megismerkedhetünk például a klarinét egyik korábbi rokonával, a chalumeuval. A műsor Georg Philip Telemann, késő-barokk zeneszerző tavaszi hangulatú darabjaiból áll össze, emlékezve ezáltal a zeneszerzőre halálának 250. évfordulóján. A hangversenyre május 11-én, délután hat órától kerül sor a Piarista templomban. A belépés díjtalan. Várnak minden érdeklődőt!

Újabb Márton Áron zarándoklat Doberdóba
Harmadik alkalommal szervez és vezet zarándoklatot a katona Márton Áron nyomdokain, az egykori doberdói harctérre május 18-23. között Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa. Részvételi díj: személyenként 300 euró. Ez tartalmazza az utazás költségét, szállást, szlovéniai és máriabesnyői teljes panziós ellátást, kötelező biztosítást. Bővebb felvilágosításért, valamint jelentkezését hívják a 0726-107.002 –es telefonszámot.

Időjárás: Ma többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, néhol egy-egy intenzívebb zivatar is kialakulhat, felhőszakadással, jégesővel, viharos széllel. Napközben 19-25 fok valószínű, de a zivatarokat követően átmenetileg visszaeshet a hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2017. május 5.

About the author

maradmin

Leave a Comment