2017. március 2. – Hírek és programajánló

H Í R E K   E S T E 

Örökös szentségimádási nap 
A gyulafehérvári főegyházmegyében holnap Etéden, Székelykeresztúr oldallagosan ellátott plébániáján tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, alakítson bennünket.

Lelki egészségünk – klubfoglalkozás
A KALOT Egyesület március 9-től pszichológusok, lelkészek, lelkigondozók vezetésével újraindítja a lelki egészség megőrzését célzó klubtevékenységet. A tevékenység 10 héten át tart, heti egy alkalommal kétórás foglalkozás keretében interaktív módon dolgoznak föl olyan – mindenki életében nehézséget okozható témákat, mint a félelmek, stressz, sérelmek, kisebbségi érzés gyógyítása, szülői szerepek, párkapcsolati döntések, férfi és női identitás. A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges. Érdeklődni és jelentkezni a 0745327944-es telefonszámon (hétköznaponként 8-12 óra között), vagy az iroda@kalot.ro e-mail címen lehet. A helyek száma korlátozott.

Elsőpénteki keresztút a Székely Kálvárián
Holnap délután öt órától keresztúti ájtatosságot tartanak a szejkefürdői Ugron-kápolna felé vezető Székely Kálvárián. Várják a székelyudvarhelyieket és környékbelieket, akik családjainkért felajánlanak egy keresztútjárásnyi időt és imát. Időjárástól függetlenül minden alkalommal megtartják a szabadtéri ájtatosságot – ajánlatos ennek megfelelő lábbelit és öltözéket viselni.

Ifjúsági keresztút Kolozsváron
A Kolozsvári Egyetemi Lelkészség és a Római Katolikus Teológia Kar közös szervezésében „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte” mottóval ifjúsági keresztútat tartanak március 3-án. Várnak minden érdeklődőt holnap este hat órától a kolozsvári Római Katolikus Teológia Kar kápolnájába a Szentegyház utca 5 szám alá.

Nagyböjti triduum Marosvásárhely-remeteszegen
Március 3-5 között nagyböjti lelkigyakorlatra várják a híveket a Marosvásárhely-remeteszegi Szent Család templomban. Meghívott szónok: Sebestyén Péter, Ady-negyedi plébános. A szentmisék időpontja: pénteken és szombaton délután hat óra, vasárnap pedig délelőtt tizenegy óra. A triduumra mindenkit hívnak és várnak, hogy elmélyüljenek a nagyböjt kegyelmekben és, hogy együtt készüljenek Húsvét szent ünnepére.

Kneipp vízterápia Csíkszeredában
Sebastian Kneipp német katolikus pap, aki lelkészi hivatását természetgyógyászati tevékenységgel egészítette ki, világhírű vízgyógyászati módszert fejlesztett ki, amit ma Kneipp-kúraként ismerünk. Gyógyító tevékenysége alapján kapott új lendületet a természetgyógyászat. Szombaton március 4-én, tíz órától a csíkszeredai Millenniumi templom alagsorában a Kneipp vízterápiát bemutatja Imelda ferences nővér, és előadást tart a jótékony, egészségmegőrző hatásairól. Várnak minden érdeklődőt!

Nagyböjti imaórák Szatmárnémetiben
A hagyománynak megfelelően az idei nagyböjtben is megszervezi a vasárnap-esti imaórákat a szatmárnémeti katolikus ifjúság. Az első ilyen találkozó március 5-én lesz, a Szent Család templomban. A soron következő helyszínek: március 12-én a Szentlélek templom, 19-én a Kis Szent Teréz templom, 26-án a Hildegárda templom, április 2-án pedig a Szent Antal templom. Mindegyik esetben az imaóra este hét órától kezdődik. Az ifjúsági imaórákat keresztúti ájtatossággal zárják majd a Kálvária templom udvarán, április 9-én, este nyolctól. Korosztálytól függetlenül várják a híveket a közös elmélkedésre, imára, énekre.

Ifjúsági csoporvezető képzés indul
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) ifjúsági csoportvezető képzést hirdet. A „Teljes szívvel” képzésre olyan fiatalok jelentkezését várják, akik katolikusok, egy ifjúsági csoportot vezetnek vagy szeretnének indítani és betöltötték a 16. életévüket. A képzés főbb témai: prioritások, időbeosztás, vezetői típusok, Isten szemével látni, Isten célja és saját céljaim, bibliaismeret. Bővebben a FIF facebook oldalán olvashatnak. Jelentkezni március 12.-ig a bejelentkezési űrlap kitöltésével lehet.

Nagyböjti készülődés Csaba testvérrel
Március 13-án délután hat órától, Székelyudvarhelyen, a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban nagyböjti előadást tart és szentmisét mutat be Böjte Csaba ferences atya. Az előadás címe: Szent Lászlóval a boldogságra vezető parancsolatok útján. Jó alkalom ez arra, hogy a húsvéti készülődési időben figyelmünket az igazán fontos dolgokra irányítsuk, Istenre tekintsünk, magyar szentjeink példáján buzdulva a Szent László – évben. Az előadásra bejelentkezés nem szükséges. Várnak nyitott szívvel mindenkit, aki Isten közelségét vágyja és keresi!

Időjárás: Holnap csupán keleten kell csapadékra számítanunk, de országszerte fátyolfelhőzet szűrheti meg a napsütést. Helyenként megélénkülhet a szél.  Hajnalban az erdélyi medence térségében és az északi tájakon fagyhat, napközben 8-15 C fokot mérhetünk. Hétvégén bár szeles, de tavaszias idő várható!

MRE – Hírszolgálat, 2017. március 2.

 


H Í R E K   R E G G E L / D É L B E N

Húszéves püspöki szolgálat
Tegnap, március 1-jén ünnepelte Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, püspökké szentelésének huszadik évfordulóját – tudtk meg a romkat.ro oldalról. E jeles évfordulón köszöntötte őt Jakubinyi György érsek, megköszönve az elmúlt két évtizedben végzett ténykedéseit: „Köszönjük a húsz év munkáját, és kérjük a Jóistent, hogy a csíksomlyói Szűzanya oltalma alatt még sokáig vezethesse hívő népünket az üdvösség útján indannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára” – írta köszöntésében az érsek. Jókívánságaihoz mi is csatlakozunk, kérve Isten áldását életére és további szolgálatára.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Erdőszentgyörgyön tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, alakítson bennünket.

Elsőcsütörtöki szentségimádások
Az Erdélyi Mária Rádió nagyváradi stúdiójának kápolnájában csendes szentségimádásra várjuk a hallgatókat, önkénteseket minden hónap első csütörtökén. A program ma reggel fél kilenctől szentmisével kezdődik, majd azt követi a szentségimádás egészen délután három óráig. Várjuk mindazokat, akik szívesen áldoznak időt az engesztelésre.
Ugyancsak minden hónap első csütörtökén tartanak szentségimádást az alsódobói Isteni Irgalmasság kápolnában is. Délután három órakor elimádkozzák az isteni irgalmasság, majd a többi rózsafüzért is. Este hat órakor szentmisét mutatnak be, amely szentségi áldással fejeződik be. Az imaalkalom alatt gyónási lehetőség lesz.

Nagyböjti vesperás Aradon
Az aradi minorita templomban nagyböjt folyamán minden csütörtökön az esti szentmise után, így ma este is, fél hat órától énekes vesperást tartanak.

Ökumenikus világimanap
Dél- és Délkelet Ázsia egyetlen döntően keresztény szigetországáért, a Fülöp-szigeteki Köztársaságért imádkozik a világ holnap, március 3-án. Ezen a napon tartják világszerte a Nők ökumenikus világimanapját, amelybe Erdélyben is egyre több nőszövetség kapcsolódik be. A „Hát igazságtalanul bánok én Veled?” hívó gondolatú ökumenikus világimanapi liturgiát idén a Fülöp-szigeteken élő nők állították össze.
Holnap délután fél öt órától tartják a Szatmár-Szigetlankai református templomban a nemzetközi ökumenikus imanapot.
Székelyudvarhelyen a belvárosi református templomban szintén holnap délután öt órakor kezdődik a nők ökumenikus imaórája.
A nagykárolyi Szent Antal görögkatolikus templomban március 4-én, szombaton délután három órakor kezdődik a keresztény nők imaórája – tudtuk meg a RomKat.ro oldaláról.

Keresztény Agora Szatmárnémetiben
Környezetvédelmi témára gyűlnek össze a Keresztény Agora Kulturális Kör keretében, a Székesegyházi Plébánia szervezésében, március 4-én, szombaton délelőtt tizenegy órakor a székesegyházi Scheffler János Lelkipásztori központ dísztermében. Ez alkalommal Ferenc pápa „Laudato Si” enciklikáját mutatja be Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános. Előadásának címe: Ferenc pápa a természetvédelem apostola – Assisi Szent Ferenc nyomában. Várnak minden érdeklődőt!

Hitoktatók találkozója
Március 6-án, hétfőn délután hat órakor tartják a Resicabányai Katekétikai Központban a Krassó-Szörény megyében tevékenykedő hitoktatók találkozóját. Az előadást Hategan Petre krassóvári hitoktató tartja.

Feleségek és édesanyák lelki hétvégéje
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja idén is meghirdeti a feleségek és édesanyák lelki hétvégéjét március 10-12 között Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban. A hétvége mottója:„Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet.” (Róm 6,22). Ebben az évben arra a kérdésre keresik a választ, hogy nőként hogyan lehet egyensúlyt teremteni az élet sokféle szerep-követelménye között úgy, hogy az
Istennek tetsző legyen. Várják mindazokat a nőket, akiket foglalkoztat az a kérdés, hogy miként lehetne béketeremtő az otthonában, illetve hogyan ajándékozhatna több gyengédséget, odafigyelést, szeretetet férjének, gyermekeinek. Jelentkezni a www.csalad.ro honlapon lehetséges, március 8-ig.

Időjárás: Ma még számítani kell csapadékra, többfelé élénk, helyenként erős szél fog fújni. Hajnalban főként az ország nyugati, északnyugati felén és az erdélyi medence térségében számíthatunk gyenge fagyra, napközben 7 és 14 C fok között alakul a levegő hőmérséklet.

MRE – Hírszolgálat, 2017. március 2.

About the author

maradmin

Leave a Comment