2017. november 25. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán a feltorjai templomban tartják az örökös szentségimádási napot.
Holnap, november harmadik vasárnapján, Kárásztelken és Kágyán lesz a híveknek lehetősége a nagyváradi egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.
Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Szentségimádás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve
A 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az egész Kárpát-medencére kiterjedő szentségimádást hirdet az eseményt szervező bizottság. Krisztus Király főünnepének előestéjén nem egy helyen, de egy időben, november 25-én, ma este 18-19 óra között imádkozzunk azért, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük. A szervezők célja, hogy 20.000 regisztrált személy, különböző helyszíneken, de egy időben együtt imádkozzon az oltáriszentség előtt. Regisztrálni a krisztuskiraly.iec2020.hu oldalon lehet. Ma délben tizenkét órakor 16266  regisztrált személy volt.

Krisztus király ünnepi hangverseny Szamosújváron
Krisztus Király ünnepén, november 26-án a szamosújvári ferences templomban a délelőtt tíz órakor kezdődő szentmise után ünnepi hangversenyt tart a kolozsvári Visszhang kórus. Zongorán közreműködik: Lokodi Lehel. Vezényel: Molnár Botond.

Templommegáldás Imecsfalván
2017 őszén belsőleg teljesen felújult az imecsfalvi Kisboldogasszony tiszteletére épült plébániatemplom. A felújítás alatt a templombelső mellett ki lettek javítva és teljesen megújultak a templom fő és mellékoltárai. A megújult istenházát november 26-án, holnap déli tizenkét órakor Tamás József püspök ünnepélyes szentmise keretében áldja meg.

Imádságos szentírásolvasás Kolozsváron
„Légy éber és ne félj!” mottóval imádságos szentírásolvasást tartanak Kolozsváron a szociális testvérek. Az első találkozó november 29-én, szerdán este nyolc órakor lesz a Szentegyház utca 7. szám alatt. Érdeklődni a szocialis.testverek@gmail.com e-mail címen, vagy a 0740 430 666-os telefonszámon, Farmati Anna szociális testvérnél lehet.

Kreatív napok a ferences nővérekkel Székelyudvarhelyen
A mallersdorfi ferences nővérek kreatív napokat tartanak 2017. november 30. és december 3. között a székelyudvarhelyi kolostorban. Várják a 14–25 év közötti lányok jelentkezését a 0741 694 139-es telefonszámon vagy a mimeldan@gmail.com e-mail-címen.

Önkéntes-találkozók decemberben
Kezdődnek az idei év utolsó önkéntes-találkozói. November 29.-én,  szerdán lesz az első találkozó Nagyváradon délután hat órától a Mária Rádió stúdiójában. November 30.-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen délután három órára várjuk a környék önkénteseit a Szent Pio lelkigyakorlatos házba.
December 1.-én, pénteken Gyergyószentmiklóson délelőtt tíz órától a Szent Miklós plébániára, majd délután négy órától  Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus király altemplomba. December 2.-án, a hónap első szombatján Csíksomlyóra várjuk az önkénteseket és minden érdeklődőt délután négy órára a régi nyomda épületébe. A többi helyszínről és időpontról hírműsorainkban tájékoztatjuk hallgatóinkat.

Adventi vásár a Püspöki Palota kertjében
Negyedik alkalommal nyitja meg kapuit az Adventi Vásár Nagyváradon, december 9-én, szombaton, délután három órától a Római Katolikus Székesegyház előtti téren. Idén is érdekes vásári kínálattal, finom, házi készítményű karácsonyi süteményekkel, lélekemelő adventi és karácsonyi muzsikával, kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. A rendezvény egyik legkedveltebb vendége, Szent Miklós püspök is meglátogatja a vásárlók legkisebbjeit.
A felkínált termékeket, finomságokat adomány ellenében lehet elvinni. Az összegyűlt adományokkal idén, a Szent László-év kapcsán, egy Szent László-lovasszobor elkészítéséhez szükséges költségekhez szeretnének hozzájárulni a szervezők, amely a nagyváradi várban kapna majd helyet. A vásár este hét órakor a szabadtéri adventi koszorú második gyertyájának meggyújtásával zárul. A rendezvény ideje alatt meleg teát kínálnak a katolikus karitász munkatársai.

Várom az Urat – keresztény zenei fesztivál
Idén a 17. éve annak, hogy a Várom az Urat-fesztivál jelzi a karácsony közeledtét, alkalmat ad az elcsendesedésre és a feltöltődésre. December 9-én Kolozsváron, 10-én Székelyudvarhelyen, 16-án Marosvásárhelyen, valamint 17-én Kézivásárhelyen hangolódhatnak az elkövetkezendő ünnepre mindazok, akik részt vesznek az eseményen. Ezekre való előkészület gyanánt november 28-án, este tíz órától a kolozsvári kétágú templomban tartanak dicsőítő estet.

Hétvégi szentmise közvetítések
Ma délután hat órától a hét plébánia templomából, Nagybányáról közvetítjük a szentmisét.
Holnap két búcsús szentmisét közvetítünk, délben tizenkét órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomból, este hat órától pedig a nagybányai Krisztus király templomból.

Időjárás: Ma sokfelé párásan, ködösen indult a nap,  napközben is sok felhő lesz felettünk, késő délután pedig nyugat felől egy csapadékmező érkezik. Sokfelé megerősődik a szél. Napközben 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet. 

MRE – Hírszolgálat, 2017. november 25.

About the author

maradmin

Leave a Comment