2017. november 8. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Búcsú elnyerése az elhunytak részére
November 1-vel kezdődően, 8 napon át teljes búcsú nyerhető kizárólag a halottak számára. Feltételek: szentségekhez járulni, meglátogatni egy temetőt, és imádkozni az elhunytakért, elvégezve a Szentatya szándékára egy Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát. Éljünk a lehetőséggel minél többen, hiszen ezzel tudunk igazán segíteni elhunyt szeretteinken.

Könyvbemutató Csíkszeredában
A  Honfoglalás előttől az Európai Unió  utánig előadássorozat  keretében november 10-én, pénteken délután  hat órától Vetési Tamás Csaba: Isten nekünk háttal 1914-1918 (Napló a román  háborúról, a román csapatok kiszorításáról Erdélyből, a Székelyföldről) című könyvének a  bemutatására kerül sor a városháza  gyűléstermében Csíkszeredában. A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt várnak!

Szent Márton-napi búcsúk, ünnepségek
Sepsiszentgyörgyön november 10-én, pénteken Tours-i Szent Márton előestéjén a színházzal szembeni emelvénynél a város katolikus csoportjai megemlékeznek Szent Mártonról. „Életében sok lelket térített Istenhez jó példájával, tanításával. Így volt ő Jézus lámpása, fényhordozója.”Ennek emlékére tartanak lámpás körmenetet a gyerekek, szüleik és nevelőik. Homoródszentmártonban november 11-én, szombaton délelőtt tizenegy órától tartják a búcsút. Az ünnepi szentmise szónoka Gábos Zoltán málnásfürdői plébános.

XVI. Csángó Nap Csíkszeredában
Csángó Napot tartanak tizenhatodik alkalommal Csíkszeredában november 12-én, idén a Magyar Nyelv Napja tiszteletének jegyében. A moldvai csángókért szól a harang vasárnap a Millenniumi templomban, ahol délelőtt tizenegy órától ünnepi szentmise nyitja meg a rendezvényt. Közreműködnek a Csángó Továbbtanulók Közösségének diákjai. Bővebben a napi programról a RomKat.ro oldalon  olvashatnak.

Lelkinap gyászolóknak
„Újrakezdés lehetősége” címmel lelkinapot tartanak a gyászolóknak november 18-án Csíkszeredában, a Milleniumi templom alagsorában. A lelkinapon előadást tart Borota Gábor pszichológus, valamint György Imre segédlelkész, de lesz még szentségimádás, tanúságtétel és szentmise is. Érdeklődni Nagy Enikő Zelma szociális testvérnél lehet a 0746-138763-as telefonszámon. Várják mindazokat, akiket gondok terhelnek, úgy érzik zsákutcába értek, hogy együtt keressék a megoldásokat, az újrakezdés és továbblépés lehetőségeit.

Lelkinap gyászolóknak Kézdivásárhelyen
A kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánián november 25-én lelkinapot tartanak gyászolók számára. A program délelőtt tíz órakor kezdődik és délután hat órakor szentmisével végződik. A lelkinap vezetője: Hajlák Attila-István kézdivásárhelyi segédlelkész.
Várnak mindenkit, akik szeretnének bármilyen gyászból gyógyulni. A szervezők előzetes jelentkezést kérnek a 0742 698 166-os telefonszámon.

Pető program idén másodszor
A magyarországi Semmelweis Egyetem Pető András Kara és a Gyulafehérvári Caritas 2017. november 27-december 15. között újra megszervezi a három hetes fejlesztő foglalkozást Csíkszeredában a központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermekek és felnőttek részére.
Érdeklődni, a szűrésre jelentkezni hétköznapokon 8-16 óra között lehet a 0735 735161-es telefonszámon november 19-ig. A helyek száma korlátozott!

Személyesen kísért szentignáci lelkigyakorlat Csíkszentdomokoson
2017. november 30-december 3. között Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban Kerekes Izabella és Jakabos Adél segítőnővérek vezetésével személyesen kísért szentignáci lelkigyakorlatot tartanak. Jelentkezni a kerekes.izabella@gmail.com e-mail címen lehet november 21-ig.  

Night & Day – Az Imádság Háza konferenciája
Négy nap Istenért. Az Ő dicsőségéért. Négy nap, amelyben Erdély keresztény felekezetei és nemzetei a kiengesztelődés útját választják, és együtt imádják Istent. Négy nap az Imádság Házában!
2017 november 30. és december 3-ika között lesz megtartva ez az ökumenikus és kétnyelvű konferencia Marosvásárhelyen a Református Kollégium (Bolyai Líceum) dísztermében. A konferencia programjai felváltva magyarul illetve románul fognak elhangzani, de lesz állandó fordítás a másik nyelvre, rádión keresztül. Ezért ha a román nyelv megértése gondot okoz szükség lesz egy rádió applikációs telefonra fülhallgatóval. Az eseményről és jelentkezni a www.imadsaghaza.ro honlapon lehet. A helyek száma korlátozott! A konferenciáról bővebben mai Déli magazinban hallanak.

Időjárás: Még északnyugaton süthet ki a nap, máshol borongós időre van kilátás. A délnyugati és középső országrészben esőre is számíthatunk. Napközben 8-16 fok várható.
Holnap kezdetben északon és nyugaton, később elszórtan alakulhat ki szitálás, gyenge eső. Sok lesz a felhő fölöttünk, reggelre többfelé képződik köd, mely az ország északi felén napközben is tartósan megmaradhat. Hajnalban 3-7, délután 8-14 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2017 november 8.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Kézdiszentléleken tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, imádjuk Őt és engedjük, hogy jelenléte betöltse szívünket, egész lényünket.

Búcsú elnyerése az elhunytak részére
November 1-vel kezdődően, 8 napon át teljes búcsú nyerhető kizárólag a halottak számára. Feltételek: szentségekhez járulni, meglátogatni egy temetőt, és imádkozni az elhunytakért, elvégezve a Szentatya szándékára egy Hiszekegyet, Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát. Éljünk a lehetőséggel minél többen, hiszen ezzel tudunk igazán segíteni elhunyt szeretteinken.

Szerdai párbeszédek Marosvásárhelyen
A Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda és a Familia Centrum szervezésében ma délután hat órakor kezdődik a Szerdai párbeszédek újabb találkozója Marosvásárhelyen, az Ama Deus cukrászdában. Téma: Életrendezés.
Meghívottak: Fekete Márton református lelkész, lekigondozó; Bartha Éva klinikai pszichológus és Cosma István mentálhigiénés szakember.
 
Könyvbemutató Csíkszeredában
A  Honfoglalás előttől az Európai Unió  utánig előadássorozat  keretében november 10-én, pénteken délután  hat órától Vetési Tamás Csaba: Isten nekünk háttal 1914-1918 (Napló a román  háborúról, a román csapatok kiszorításáról Erdélyből, a Székelyföldről) című könyvének a  bemutatására kerül sor a városháza  gyűléstermében Csíkszeredában. A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt várnak!

Lelkigyakorlat házasságban élőknek Székelyudvarhelyen
November 17–19. között a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban házasságban élők részére lelkigyakorlat lesz Beszélgessünk – értsünk szót! címmel.
A lelkigyakorlat témája: kommunikáció és konfliktuskezelés a házasságban.
Meghívottak: dr. Gorove László és felesége, Kriszta Budapestről, a Családok Jézusban közösség vezetői.
A helyek száma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges november 10-ig a 0266 210537-es vagy 0755 489743-as telefonszámokon.

Családos találkozó Temesváron
A Temesvári Családpasztorációs Központ szervezésében November 12-én, vasárnap délután hat órától családos találkozó lesz a józsefvárosi plébánián.
A találkozó témája: Ismerkedjünk új nyelvekkel – a Szeretetnyelvekkel.

Keresem az utam – Hivatástisztázó hétvége
November 10–12. között hivatástisztázó hétvégét szerveznek a ferences szerzetesek Csíksomlyón, a ferences kolostorban. A résztvevőknek lehetőségük adódik az ima ereje által kifürkészni az evangéliumot, amely ma is szól azokhoz, akik figyelnek szavára. Jelentkezni Tibor testvérnél lehet a frtibi@gmail.com, vagy a 0746 774 701-es telefonszámon.

Koraszülöttek hete
November 13–17. között a koraszülöttek nemzetközi világnapja alkalmából a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársai idén is megszervezik a Koraszülöttek hete rendezvénysorozatot. Idén Székelyudvarhely és Marosvásárhely mellett Gyergyószentmiklóson is programokkal készülnek. Elsősorban a koraszülött kisbabát/gyereket nevelő családok mindennapos küzdelmeiben szeretnének segítséget és egyben támaszt nyújtani, de minden érdekelt, érintett személyt szívesen látnak. Érdeklődni és a programokra jelentkezni a 0735-735151-es telefonszámon lehet.

Pető program idén másodszor
A magyarországi Semmelweis Egyetem Pető András Kara és a Gyulafehérvári Caritas 2017. november 27-december 15. között újra megszervezi a három hetes fejlesztő foglalkozást Csíkszeredában a központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermekek és felnőttek részére.
Érdeklődni, a szűrésre jelentkezni hétköznapokon 8-16 óra között lehet a 0735 735161-es telefonszámon november 19-ig. A helyek száma korlátozott!

Night & Day – Az Imádság Háza konferenciája
Négy nap Istenért. Az Ő dicsőségéért. Négy nap, amelyben Erdély keresztény felekezetei és nemzetei a kiengesztelődés útját választják, és együtt imádják Istent. Négy nap az Imádság Házában!
2017 november 30. és december 3-ika között lesz megtartva ez az ökumenikus és kétnyelvű konferencia Marosvásárhelyen a Református Kollégium (Bolyai Líceum) dísztermében. A konferencia programjai felváltva magyarul illetve románul fognak elhangzani, de lesz állandó fordítás a másik nyelvre, rádión keresztül. Ezért ha a román nyelv megértése gondot okoz szükség lesz egy rádió applikációs telefonra fülhallgatóval. Az eseményről és jelentkezni a www.imadsaghaza.ro honlapon lehet. A helyek száma korlátozott! A konferenciáról bővebben mai Déli magazinban hallanak.

Időjárás: Még északnyugaton süthet ki a nap, máshol borongós, keleten, párás, néhol ködös időre van kilátás. A délnyugati és középső országrészben esőre is számíthatunk.  Hajnalban -5, +8, napközben 8-16 fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2017 november 8.

About the author

maradmin

Leave a Comment