2017. október 5. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Tudatos konfliktuskezelés
A feszültség-teli személyes helyzetek kezelésére ismertek meg módszereket a Szatmári Püspökség világiak irodája által szervezett képzésen, melyet Karl Luster-Haggeney kommunikációs szakember, a Hamm-i ifjúsági integrációs központ vezetője tartott szeptember 29-ke és október 1-je között az erdődhegyi Helga Winter közösségi házban. A képzésen a Szatmári Egyházmegye csoportvezetői, a különböző lelkiségi csoportok tagjai vettek részt.
A hétvége során nagy hangsúlyt fektettek a gyakorlatra, így már az elején megfogalmazták a hozott-érzéseket, beszéltek a közeli személyes vitákról, konfliktusokról. Ezeket az erőszakmentes kommunikáció négy lépésének tükrében vizsgálták: az értékelésmentes megfigyelés; a konfliktusban résztvevő személyekben kiváltott, megszületett érzések megnevezése; a szükségletek felismerése; valamint a kérés megfogalmazása a másik személy vagy önmaguk felé.
A konfliktusok megfelelő kezeléséhez higgadtság és sok gyakorlás szükséges – mondták -, de a kérésekben is meg kell hagyni a lehetőséget a másik félnek, hogy válaszolhasson az igényre igennel vagy nemmel.
A sikeres képzéshétvégén felbuzdulva a Világiak Irodája a jövőben folytatná a megkezdett téma kidolgozását, illetve további hasznos rokon-képzéseket szervezne.

Mária Rádiós találkozók
Elkezdődtek az októberi önkéntes találkozók. Nagyvárad után ma Nagykárolyban, a Szent László közösségi házban várjuk önkénteseinket délután négy órára. Október 6-án, holnap,  délelőtt tíz órától kezdődik a találkozó Gyergyószentmiklóson, a Szent Miklós plébánia hittantermében, majd október 7-én, elsőszombaton, délután négy órakor lesz a találkozó Csíksomlyón, a régi nyomda épületébe, ahol több munkatárs is jelen lesz. A további helyszínekről és időpontokról hírműsorainkban tájékoztatjuk hallgatóinkat.

Hálaadó szentmise a Vártemplomban
A Szent László Regionális Találkozók zárásaként október 5-én, azaz ma délután öt órakor Böcskei László megyés püspök hálaadó szentmisét mutat be Szent László király egykori sírjának közelében, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise keretében minden régió 25 fős képviselete összegezni fogja a találkozók tapasztalatait, majd a jelenlévők elköteleződésük kifejezéseként, a megújulás vágyával ünnepélyes hitvallást tesznek. Jó alkalom ez a nap arra, hogy egyházmegye- és városalapító szentünk közbenjárását kérjük közösségeink, családjaink és saját magunk életére. Akik nem tudnak részt venni a szentmisén bekapcsolódhatnak a rádiónk hullám hosszán keresztül!

Rövid terápia – Segítség szenvedélybetegeknek
A Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány rövid terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak november 6-17 között a magyarózdi Terápiás Otthonban. Október 30-ig várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. Jelentkezni, valamint további részletek felől érdeklődni a 0265-254460 telefonszámon lehet.

Kézműves foglalkozó Székelyhídon
A székelyhídi római katolikus plébánia szervezésében október 7 –én, szombaton délután egy órától kézműves foglalkozás lesz a katolikus ifjúsági háznál! Készítenek majd többek között pislogó könyvjelzőt, újságpapírból font kosarat, kép keretet és dió fütyülőt. Várják mindazokat, akik szeretnek kötni, horgolni, hímezni, beszélgetni és kikapcsolódni.

Csere-bere börze Marosvásárhelyen
A remeteszegi Szent Család plébánián csere-bere bőrzét rendeznek a hétvégén. A börzére fel lehet ajánlani még jó állapotban lévő téli gyermekruhákat és gyermekcipőket, iskolaszereket, torna- és sportszereket, illetve bármit, ami iskolával kapcsolatos. Ezeket naponta le lehet adni a Szent Család templom sekrestyéjében. A felajánlott dolgokból október 7-én, szombaton délután, a hittanos évkezdő találkozót követően, illetve másnap, október 8-án, a délelőtt tizenegy órától kezdődő Veni Sancte szentmise után lehet majd válogatni. A megmaradt adományokból a szorványokban és a Pál atya otthonaiban élő gyermekeket segítik majd.

Rózsafüzér-társulatok főegyházmegyei találkozója
A fatimai jelenések 100., valamint a csíksomlyói búcsú 450. évfordulóján „A Szűzanya átöleli életünk útját” címmel október 7-én a csíksomlyói kegytemplomban tartják az idei rózsafüzér-társulatok főegyházmegyei találkozóját. A program délelőtt tizenegy órától imaórával kezdődik, majd elmélkedéseket tartanak Bilibók Géza, tusnádfürdői plébános, László Attila, székelyudvarhelyi plébános, Karácson Tibor, rádiónk műsorigazgatója és Hajlák Attila, kézdivásárhelyi segédlelkész. Az előadások után a társulatok bekapcsolódnak az elsőszombati ünnepélyes Mária-köszöntőbe.

Időjárás: Ma országszerte több órára kisüt a nap, inkább csak kisebb gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, illetve délután nyugat felől érkeznek fátyolfelhők. Egy-egy jelentéktelen zápor legfeljebb nyugaton, északnyugaton  fordulhat elő. A szél helyenként megélénkül. Délután 16-21 fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2017. október 5.


H Í R E K   R E G G E L

Magas rangú vendég a Temesvári Püspökségen
A Romániában tett hivatalos látogatása keretében Kolinda Grabar-Kitarović, Horvátország első női köztársasági elnöke október 4-én, tegnap felkereste a Temesvári Püspökséget és megtekintette a székesegyházat. A dóm előtt Nikola Laus püspöki irodaigazgató fogadta a magas rangú vendéget, bemutatta neki a templomot és vázolta a helyi katolikus egyház nemzetiségi sokszínűségét. A püspökségen a horvát elnök találkozott Roos Márton megyés püspökkel és Dirschl Johann általános helynökkel. A megbeszélés keretében a főpásztor kiemelte a horvát közösségek, valamint a horvát közösségekből származó lelkipásztorok szerepét az egyházmegyében, míg a magas rangú vendég az Egyház kultúra-, anyanyelv- és közösségmegtartó erejét hangsúlyozta.
A továbbiakban Kolinda Grabar-Kitarović elnök felkeresi a Hegyvidéki Főesperesség horvát nemzetiségű római katolikus közösségeit és ellátogat Krassóvárra.

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Gyergyóújfaluban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Elsőcsütörtöki szentségimádások
Nagyváradon, a Mária Rádió stúdiójának kápolnájába csendes szentségimádásra várjuk önkénteseinket, hallgatóinkat reggel kilenc és délután három óra között.
Szentségimádást tartanak ma az alsódobói Isteni Irgalmasság kápolnában is. Délután három órakor elimádkozzák az isteni irgalmasság rózsafüzért, majd a többi rózsafüzért is. Este hat órakor szentmisét mutatnak be, amely szentségi áldással fejeződik be. Az imaalkalom alatt gyónási lehetőség lesz.

Mária Rádiós találkozók
Elkezdődtek az októberi önkéntes találkozók. Nagyvárad után ma Nagykárolyban, a Szent László közösségi házban várjuk önkénteseinket délután négy órára. Október 6-án, holnap,  délelőtt tíz órától kezdődik a találkozó Gyergyószentmiklóson, a Szent Miklós plébánia hittantermében, majd október 7-én, elsőszombaton, délután négy órakor lesz a találkozó Csíksomlyón, a régi nyomda épületébe, ahol több munkatárs is jelen lesz. A további helyszínekről és időpontokról hírműsorainkban tájékoztatjuk hallgatóinkat.

Hálaadó szentmise a Vártemplomban
A Szent László Regionális Találkozók zárásaként október 5-én, azaz ma délután öt órakor Böcskei László megyés püspök hálaadó szentmisét mutat be Szent László király egykori sírjának közelében, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise keretében minden régió 25 fős képviselete összegezni fogja a találkozók tapasztalatait, majd a jelenlévők elköteleződésük kifejezéseként, a megújulás vágyával ünnepélyes hitvallást tesznek. Jó alkalom ez a nap arra, hogy egyházmegye- és városalapító szentünk közbenjárását kérjük közösségeink, családjaink és saját magunk életére. Akik nem tudnak részt venni a szentmisén bekapcsolódhatnak a rádiónk hullám hosszán keresztül!

Lelki délután pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
Keresztény önazonosságom címmel lelki délutánra várják a pedagógusokat a gyergyószentmiklósi Szent István plébánián október 6-án, holnap délután négy órától egészen este nyolc óráig. Lesz előadás, élménymegosztás, játék, agapé. Várnak minden érdeklődő pedagógust.

Sportnap (nem csak) fogyatékkal élőknek Székelyudvarhelyen
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány ötödik alkalommal szervezi meg a sportnapot fogyatékkal élőknek. Idén október 9-én, hétfőn délelőtt tíz órától várják a székelyudvarhelyi sportcsarnokba a kívülállókat is, akik megtapasztalhatják a sportrendezvény által a kölcsönös bizalmat, és az elfogadást.  Bővebb információ a www.szentgellert.ro honlapon található.

„Boldogabb családokért” önkéntesképzés Csíkszentdomokoson
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja képzést szervez a Boldogabb családokért iskolai programba bekapcsolódni vágyó önkéntesek számára  október 13–14. között a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. A képzés vezetője: Kertész Mária pszichológus, mentálhigiénés szakember, a Boldogabb családokért iskolai program koordinátora. Részvételi díj: 40 lej. Olyan szentségi házasságban élő házaspárok, illetve szakemberek jelentkezhetnek erre a képzésre, akik vállalják, hogy a 2017/2018-as tanévtől kezdődően legalább egy osztályban, hároméves ciklusban, évi 6-10 foglalkozást tartanak az osztályfőnöki vagy vallásórák keretében. Jelentkezhetnek olyan fiatalok is, akik keresztény értékrend szerint készülnek a házasságra.
Jelentkezni október 6-ig lehet. További információk a 0743 152 008-as telefonszámon vagy a kertesz.maria@csalad.ro e-mail címen kaphatók.

Időjárás: Ma országszerte több órára kisüt a nap, inkább csak kisebb gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, illetve délután nyugat felől érkeznek fátyolfelhők. Egy-egy jelentéktelen zápor legfeljebb nyugaton, északnyugaton  fordulhat elő. A szél helyenként megélénkül. Délután 16-21 fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2017. október 5.

About the author

maradmin

Leave a Comment