2018. február 15. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Házasság hete rendezvények
Gyergyószentmiklóson ma délután hat órától Babos Judit családterapeuta tart előadást „Áhitat” címmel az unitárius templomban, majd hat órától „Feléd/felém fordulva” címmel interaktív beszélgetés és játék lesz a házaspárok részére. Holnap február 16-án, este fél nyolctól a Szent Miklós templomban szentésgimádást tartanak a házasulandó párokért, házasokért, valamint a válságban lévő házasságokért.
Marosvásárhelyen ma délután hat órától beszélgetés lesz egy film kapcsán, majd szeretetvendégség a Szeretetotthon Bocskai termében.
Csíkszentléleken február 17-én, szombaton délután öt órától keresztútra várják a házaspárokat, majd hat órától közös filmnézés és beszélgetés lesz. Másnap, február 18-án egész napos programmal készülödnek, ami délelőtt tizenegy órától szentmisével kezdődik, majd lesz közös ebéd, ismerkedés, előadás és tanúságtétel, végül pedig szentségimádás. Várják különösen a csíkszentléleki és fitódi házaspárokat, de a környékbelieket is. A vasárnapi programra előzetes jelentkezés szükséges, melyet még a mai napon tehetnek meg a 0742-029436-os telefonszámon.
A szászfenesi római katolikus templomban február 17-én, szombat délután hat órától hálaadó szentmisére várják a házasokat, majd közös program lesz a Jozefiniben. A program idejére gyerekfelügyeletet biztosítanak a plébánián.
Nagytusnádon vacsoraestre hívják úgy az idős, mint a fiatal házasokat szombaton este hat órától az Óázis étterembe. Az est témája „A szeretet kiteljesedése a házasságban”. Jelentkezni még a mai napon lehet Csont Ede plébánosnál, vagy a 0721-729260-as telefonszámon.
Temesváron ma délután hat órától ökumenikus családos est lesz a belvárosi református templomban, melynek keretében Victor István, nyugdíjas lelkipásztorral és feleségével, 17 gyermekes házaspárral beszélgetnek.
Nagyváradon az újvárosi Szent László plébániatemplomban a vasárnap délelőtt tíz órától kezdődő szentmisében emlékeznek meg a családokról, majd áldásban részesítik a házaspárokat.

Lelkinap Csíkszeredában
A Remény csoport szervezésében lelkinapot tartanak a csíkszeredai Millenniumi templom alagsorában február 17-én, szombaton reggel 9 és délután fél 5 óra között. Előadást tart Bátor Botond pálos és Székely Csilla szociális testvér, tanár, pszichológus. A szentmisét Darvas Kozma József esperes-plébános mutatja be. Érdeklődni a 0746-138763-as telefonszámon lehet, Nagy Enikő Zelma szociális testvérnél.

Égjen a láng – Zenefesztivál Marosvásárhelyen
Február 17-18. között a marosvásárhelyi kultúrpalotába minden érdeklődőt zenefesztiválra várnak. Az Égjen a Láng mindazoknak szól, akik igazán gondolják, igazán érzik, hogy ebben a viharvert világban lehet mást, és lehet másképpen tenni egymásért, akik keresik a mindennapokban a csodákat, igyekeznek észrevenni embertársaik nehézségeit, akiknek a legnagyobb fegyvere az alázat és a békülésre való hajlam.

Szentmise a Vártemplomban
Február 18-án, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Kiss Albert főesperes-kanonok.

Nagyböjti ifjúsági imaórák
Közös elmélkedésre, imára, énekre hív idén nagyböjtben is a szatmárnémeti római katolikus ifjúság.
Nagyböjtben, vasárnap-esténként hét órai kezdéssel, a szatmárnémeti római katolikus plébániák fiataljai a hagyománynak megfelelően megszervezik az imaórákat, melyek tematikája idén az ellentétek kontrasztjában fejlődik. Az első ilyen találkozásra február 18-án, a Székesegyházban kerül sor „halál-élet” címmel. A következő helyszinek február 25-én a Szentlélek templom, március 4-én a Kis Szent Teréz templom, 11-én a Szent Család templom, 18-án pedig a Szent Antal templom.
A nagyböjti imaórákat idén is keresztúti ájtatossággal zárják a Kálvária templom udvarán, március 25-én, de már este nyolc órai kezdési időponttal. A találkozás, ima és elmélkedés alkalmaira korosztálytól függetlenül várják a híveket.

FITT – Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó
A ferences rendtartomány az Assisi Szent Ferenc szellemét megismerni vagy elmélyíteni akaró fiatalok és gyerekek számára programsorozatot szervez, amelyet a március 2–4. között Désen tartott Fitt, azaz a Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó nyitja. A találkozóra 15-38 éves korú fiatalok jelentkezhetnek. További információk a ferencesprogramok33@gmail.com e-mail címen vagy a 0746-774701-es telefonszámon aphatók.

Időjárás: A ma délután három óráig érvényes figyelmeztetés szerint dél-nyugatról érkezik a csapadékos időjárás, amely az ország teljes területére kiterjed. Északkeleten még szállingózhat a hó, és a középső országrészben foltokban pára- és ködfoltok is előfordulhatnak. Nyugaton és északkeleten lehet élénk, olykor erős az északias szél. Délután 0-5 fokot mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2018. február 15.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Gyulafehérváron, a Gróf Majláth Gusztáv Líceumban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Állandó nagyböjti szentségimádás Marosvásárhelyen
A Keresztelő Szent János plébánián az idei nagyböjtben a szentségi Jézus jelenlétében keresik a megújulást. A napi beosztáshoz a sekrestyében lehet jelentkezni.

Negyven nap az életért Kolozsváron
Tegnap kezdődött el a 40 nap az életért kampány, mely ismét meg akarja mozgatni Kolozsvár lakóit. A szülészeti klinika előtt napi 12 órás csendes jelenlétre hívják mindazokat, akik tenni akarnak az abortusz megakadályozásáért a kincses városban. Reggel hét és este hét óra között 40 napon keresztül, hosszabb-rövidebb időre csatlakozhatnak és kampányolhatnak elsősorban a klinika előtt – vagy lehetőség szerint otthonaikban – imádsággal és böjttel az élet védelméért. Az idei kampányba 354 város kapcsolódik világszerte.

Önismereti csoport indul Kolozsváron
Önismereti és személyes hitéleti témák feldolgozására önismereti csoport indul a Iuliu Maniu (Szentegyháza) utca 7 szám alatt ma este hat órakor, melyet Lázár Sarolta pszichoterapeuta, és Imre Edit mentálhigiénés lelkigondozó vezet. A nagyböjt folyamán öt alkalommal találkoznak, melyre előzetesen be kell jelentkezni a 0741 114 036-os telefonon, ahol további információkkal is szolgálnak.

Házasság hete rendezvények
Csíkszentléleken február 17-én, szombaton délután öt órától keresztútra várják a házaspárokat, majd hat órától közös filmnézés és beszélgetés lesz. Másnap, február 18-án egész napos programmal készülödnek, ami délelőtt tizenegy órától szentmisével kezdődik, majd lesz közös ebéd, ismerkedés, előadás és tanúságtétel, végül pedig szentségimádás. Várják különösen a csíkszentléleki és fitódi házaspárokat, de a környékbelieket is. A vasárnapi programra előzetes jelentkezés szükséges, melyet még a mai napon tehetnek meg a 0742-029436-os telefonszámon.
Gyergyószentmiklóson ma délután hat órától Babos Judit családterapeuta tart előadást „Áhitat” címmel az unitárius templomban, majd hat órától „Feléd/felém fordulva” címmel interaktív beszélgetés és játék lesz a házaspárok részére. Holnap február 16-án, este fél nyolctól a Szent Miklós templomban szentésgimádást tartanak a házasulandó párokért, házasokért, valamint a válságban lévő házasságokért.
Marosvásárhelyen ma délután hat órától beszélgetés lesz egy film kapcsán, majd szeretetvendégség a Szeretetotthon Bocskai termében.
Temesváron ma délután hat órától ökumenikus családos est lesz a belvárosi református templomban, melynek keretében Victor István, nyugdíjas lelkipásztorral és feleségével, 17 gyermekes házaspárral beszélgetnek.
Nagyváradon az újvárosi Szent László plébániatemplomban a vasárnap délelőtt tíz órától kezdődő szentmisében emlékeznek meg a családokról, majd áldásban részesítik a házaspárokat.

Szentmise a Vártemplomban
Február 18-án, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Kiss Albert főesperes-kanonok.

IV. jótékonysági futás Debrecen–Székelyhíd között
Február 25-én, vasárnap negyedik alkalommal indul jótékonysági futás Debrecenből Székelyhídra, a dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott Gyermek Jézus Gyermekvédelmi Központba.
Gyülekező: Debrecenben a Megtestesülés plébánia előtt 8:30-9:00 között, indulás 9 órakor. Érkezéskor (kb. 16 óra romániai idő szerint) találkozás a gyerekekkel és a nevelőikkel, gyermekotthon meglátogatása, a programot egy közös estebéd zárja. Bővebb információ a facebook oldalon olvasható.

Időjárás: A ma délután három óráig érvényes figyelmeztetés szerint dél-nyugatról érkezik a csapadékos időjárás, amely az ország teljes területére kiterjed. Északkeleten még szállingózhat a hó, és a középső országrészben foltokban pára- és ködfoltok is előfordulhatnak. Nyugaton és északkeleten lehet élénk, olykor erős az északias szél. A fagyos reggelt követően délután 0-5 fokot mérhetünk.

MRE - Hírszolgálat, 2018. február 15.

About the author

maradmin

Leave a Comment