H Í R E K R E G G E L
Tematikus nap a Mária rádióban
Tematikus napjaink során folytatjuk elmélkedéseinket a legszentebb Oltáriszentségről. E havi vezérgondolatunk: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” (Máté 26, 26) Az üdvösséget, melyet a kenyér és bor jelképez, nem lehet pénzzel megvenni. Csak annyit kell tennünk érte, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, és elfogadjuk az Ő ingyenes ajándékát. Vegyük észre, hogy bennünket testével táplál és vérével vigasztal. Nyissuk meg szívünket előtte, mert ezáltal lesz élet bennünk. Tartsanak velünk Önök is!
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Szentdemeteren tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.
Ima- és böjti nap a békéért
Ferenc pápa felhívására 2018. február 23-án, nagyböjt első hetének péntekén ima- és böjti nap van a békéért.
A szentatya felhívása február 4-én hangzott el a déli Angelus elimádkozása után. A szentatya beszédét teljes terjedelmében a Vatikáni rádió honlapján olvashatják.
Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében február 23-án, pénteken délután hat órától Botár István: Középkori kápolnák Csíkban címmel tart előadást a városháza gyűléstermében Csíkszeredában. Minden érdeklődőt várnak.
Támaszcsoport indul daganatos betegeknek Marosvásárhelyen
Daganatos betegeknek indít támaszcsoportot Marosvásárhelyen a Fa-milia Centrum Egyesület a saját székhelyén. A Molnár Judit klinikai pszichológus és Cosma István pszichoterapeuta által vezetett ingyenes csoportos tevékenységekre kéthetente egyszer kerül majd sor és időközben is be lehet majd kapcsolódni. Jelentkezni a jutka54@yahoo.com e-mail címen vagy a 0741 117 073-as telefonszámon lehet.
Önkéntes találkozók
A végéhez közelednek a februári önkéntes találkozók. Nagykárolyban február 23.-án, pénteken délután négy órától a Szent László közösségi házban lesz az önkéntes-találkozó. Szatmárnémetiben február 24.-én, szombaton tizenegy órától a székesegyház plébániájának emeleti termében várjuk önkénteseinket. Február 25.-én, vasárnap a szatmári Hildegárda templomban hallhatnak a Mária Rádióról a délelőtti szentmisék végén. Végül Érmihályfalván február 25.-én, vasárnap délután három órától a plébánia hittantermében lesz önkéntes-találkozó.
Nagyböjti ifjúsági imaórák Szatmárnémetiben
A szatmárnémeti római katolikus plébániák fiataljai a hagyománynak megfelelően nagyböjtben, vasárnap esténként hét órai kezdéssel megszervezik az imaórákat, melyek tematikája idén az ellentétek kontrasztjában fejlődik.
A második imaórát február 25-én, a Szentlélek templomban tartják „ítélet-irgalom” témában. Március 4-én a Kis Szent Teréz templomban találkoznak és „botrány-bölcsesség” cím alatt elmélkednek. Március 11-én a Szent Család templomban a „bűn-kegyelem”, 18-án pedig a Szent Antal templomban a „szenvedés-alázat” lesz az imaóra témája.
A nagyböjti imaórákat idén is keresztúti ájtatossággal zárják a Kálvária templom udvarán, március 25-én, de már este nyolc órai kezdési időponttal. A találkozás, ima és elmélkedés alkalmaira korosztálytól függetlenül várják a híveket.
Előadássorozat Gyergyószentmiklóson
A Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés szervezésében Vidéken, egészségesen, itthon címmel előadássorozat indul Gyergyószentmiklóson március 2-án, a Szent Benedek Tanulmányi Házban, ahol külföldi és belföldi meghívottak vezetik be a juhtenyésztés, talajművelés, növénynemesítés, tönkölybúza termesztés világába az érdeklődőket. Jelentkezni március 1-ig lehet a 0730-015195-ös vagy a 0745-171829-es telefonszámokon, illetve az agrocar@caritas-ab.ro e-mail címen.
Gyergyói kerületi Háló-találkozó
A gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Műszaki Líceumban március 3-án gyergyói kerületi Háló-találkozót tartanak. A programban, mely reggel fél kilenckor kezdődik, lesz előadás, kiscsoportos beszélgetés, műhelymunka, közös étkezés. A találkozó a délután hat órától kezdődő szentmisével zárul. A program ideje alatt a Búzakalász közösség jóvoltából gyermekfoglalkozás lesz külön teremben az óvódások és kisiskolások részére. Bejelentkezni február 28-ig lehet a apazman@yahoo.com e-mail címen, valamint SMS-ben a 0744-590960-as telefonszámon.
Feleségek, édesanyák lelki hétvégéje
A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központ szervezésében 2018. március 9-11. között lesz a feleségek és édesanyák lelki hétvégéje. Bővebb információ az eseményről, a facebook oldalon található.
Időjárás: Ma további havazásra elsősorban keleten számíthatunk, máshol havas eső, gyenge eső eshet. A sokfelé élénk északi-északkeleti szelet nyugaton erős lökések kísérhetik. A legmagasabb hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, nyugaton lesz enyhébb az idő. Szombattól északkelet felől szibériai eredetű hideg áraszt el minket, éjjelente -15 foknál is hidegebb lehet.
MRE - Hírszolgálat, 2018. február 21.
Leave a Comment