H Í R E K D É L B E N
Előadás Brassóban
A brassó-belvárosi plébánia és a Pax Romana szervezésében ma este fél hét órától A migráció kérdése a Biblia tükrében címmel tart előadást Bodor Attila teológiai tanár, kudzsiri plébános az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében.
Könyvbemutató Kolozsváron
Takács Gábor: Róma, az örök város című kötetének a bemutatója lesz ma délután hat órától Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében a Főtér 23 szám alatt a belső udvaron. Tisztelettel várják az érdeklődőket.
Ima- és böjti nap a békéért
Ferenc pápa felhívására nagyböjt első hetének péntekén, azaz holnap ima- és böjti nap lesz a békéért. A szentatya felhívása február 4-én hangzott el a déli Angelus elimádkozása után. Arra hívja úgy a világegyház tagjait, mint minden jóakartú embert, vallástól függetlenül, hogy kapcsolódjon ezen kezdeményezéshez, hangsúlyozva „a lényeg, hogy együtt cselekedjünk, mindnyájan”. Beszédét teljes terjedelmében a Vatikáni rádió honlapján olvashatják.
Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
A Belső iránytű programsorozat keretében február 23-án, holnap este hét órától Péter Mária Imelda mallersdorfi ferences nővér tart előadást a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermében A vízben rejlő erő címmel. Minden érdeklődőt várnak.
Állandó szentségimádás Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi keresztelő Szent János plébánián hamvazószerdától kezdődően egész Nagyböjt folyamán állandó szentségimádást tartanak. A beosztásért a sekrestyében lehet jelentkezni. Ajándékozzunk a heti 168 órából egyet a Szentségi Jézusnak!
Nagyböjti előkészület Nagyváradon
Február 24-én, szombaton délután három órától a nagyváradi Szent Katalin-telepi plébánián a nagyböjti készületet segítve várják a fiatalokat 7. osztálytól 30 éves korig egy különös foglalkozásra, mely a „Láthatatlan színház” nevet viseli. A foglalkozást Módi Blanka vincés nővér, Vakon Zsolt püspöki titkár, valamint segítőtársaik vezetik.
IV. jótékonysági futás Debrecen–Székelyhíd között
Február 25-én, vasárnap negyedik alkalommal indul jótékonysági futás Debrecenből Székelyhídra, a dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott Gyermek Jézus Gyermekvédelmi Központba.
Gyülekező: Debrecenben a Megtestesülés plébánia előtt 8:30-9:00 között, indulás 9 órakor. Érkezéskor (kb. 16 óra romániai idő szerint) találkozás a gyerekekkel és a nevelőikkel, gyermekotthon meglátogatása, a programot egy közös estebéd zárja. Bővebb információ a facebook oldalon olvasható.
Előadássorozat Gyergyószentmiklóson
A Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés szervezésében Vidéken, egészségesen, itthon címmel előadássorozat indul Gyergyószentmiklóson március 2-án, a Szent Benedek Tanulmányi Házban, ahol külföldi és belföldi meghívottak vezetik be a juhtenyésztés, talajművelés, növénynemesítés, tönkölybúza termesztés világába az érdeklődőket. Jelentkezni március 1-ig lehet a 0730-015195-ös vagy a 0745-171829-es telefonszámokon, illetve az agrocar@caritas-ab.ro e-mail címen.
Nők ökumenikus világimanapja
Március 2-án, pénteken tartják világszerte a Nők ökumenikus világimanapját, amelybe Erdélyben is egyre több nőszövetség kapcsolódik be. A „Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó!” hívó gondolatú ökumenikus világimanapi liturgiát idén a Suriname-i nők állították össze. A segédanyagokat a vilagimanap.hu oldalról lehet letölteni.
A temesvári egyházmegyében ennek kapcsán március 1-jén, csütörtökön délután öt órától tartják az ökumenikus imanapot a temesvár-józsefvárosi plébánia régi hittantermében.
Nagyböjti triduum Tasnádszántón
A tasnádszántói egyházközségben március 2-4. között nagyböjti lelkigyakorlatot tart Szinovácz György, mezőpetri plébános. A szentmisék pénteken és szombaton délután öt órától kezdődnek, vasárnap pedig délelőtt tíz órától.
Toborzás passiójátékra Kolozsváron
A kolozsvári fiatalok passiójátékot hirdetnek virágvasárnapi, március 25-ei bemutatóval. Ha bárki úgy gondolja, hogy szívesen részt vállalna ebben a misztériumjátékban, várják jelentkezését a 0753-081195-ös vagy a 0720-037564-es telefonszámon.
Időjárás: Ma is sokfelé várható havazás, havas eső délen, délnyugaton eső, délutántól azonban gyengül, északon, északkeleten több helyen meg is szűnik a csapadék.
Többfelé élénk, délutántól északkeleten és nyugaton erős lesz az északi-északkeleti szél, nyugaton hófúvás is lehet. Délután -1, +8 fok várható, nyugaton, délnyugaton lesz enyhébb az idő.
MRE - Hírszolgálat, 2018. február 22.
H Í R E K R E G G E L
Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Szőkefalván tartják az örökös szentségimádási napot. Nagyböjt folyamán járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.
Előadás Brassóban
A brassó-belvárosi plébánia és a Pax Romana szervezésében ma este fél hét órától A migráció kérdése a Biblia tükrében címmel tart előadást Bodor Attila teológiai tanár, kudzsiri plébános az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében.
Támaszcsoport indul daganatos betegeknek Marosvásárhelyen
Daganatos betegeknek indít támaszcsoportot Marosvásárhelyen a Fa-milia Centrum Egyesület a saját székhelyén. A Molnár Judit klinikai pszichológus és Cosma István pszichoterapeuta által vezetett ingyenes csoportos tevékenységekre kéthetente egyszer kerül majd sor és időközben is be lehet majd kapcsolódni. Jelentkezni a jutka54@yahoo.com e-mail-címen vagy a 0741-117073-as telefonszámon lehet.
Belső iránytű Gyergyószentmiklóson
A Belső iránytű programsorozat keretében február 23-án, holnap este hét órától Péter Mária Imelda mallersdorfi ferences nővér tart előadást a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia nagytermében A vízben rejlő erő címmel. Minden érdeklődőt várnak.
Önkéntes találkozók
A végéhez közelednek a februári önkéntes találkozók. Nagykárolyban február 23-án, holnap délután négy órától a Szent László közösségi házban találkozunk az önkéntesekkel. Szatmárnémetiben február 24-én, szombaton tizenegy órától a székesegyház plébániájának emeleti termében várjuk önkénteseinket. Február 25-én, vasárnap a szatmári Hildegárda templomban hallhatnak a Mária Rádióról a délelőtti szentmisék végén. Végül Érmihályfalván február 25-én, vasárnap délután három órától a plébánia hittantermében lesz önkéntes-találkozó.
Nagyböjti előkészület Nagyváradon
Február 24-én, szombaton délután három órától a nagyváradi Szent Katalin-telepi plébánián a nagyböjti készületet segítve várják a fiatalokat 7. osztálytól 30 éves korig egy különös foglalkozásra, mely a „Láthatatlan színház” nevet viseli. A foglalkozást Módi Blanka vincés nővér, Vakon Zsolt püspöki titkár, valamint segítőtársaik vezetik.
Apokalipszis, mint kinyilatkoztatás
A szatmárnémeti Szentlélek templom Merk Mihály termében találkoznak különböző bibliakör tagjai február 24-én, szombaton délelőtt tíz órától, ahol a Jelenések könyvét olvassák. A könyv szövegeit feldolgozva a program résztvevői képzeletben útra kelhetnek, hogy saját benső képeiket felszínre hozzák, melyek a mindennapi életükben reményt, vigaszt és bátorítást adhatnak. A program nyitott bárki számára, várnak minden érdeklődőt.
Nagyböjti lelkinap Csíkszeredában
A Búzamag közösség szervezésében nagyböjti lelkinap lesz február 24-én a csíkszeredai Szent Kereszt plébánián „Ne félj! Menj!” mottóval. A program szombaton délelőtt tíz órakor dicsőítéssel kezdődik, majd György Imre segédlelkész tart elmélkedést, amit szentségimádás követ, közben pedig gyónási lehetőség is lesz. A lelkinap szentmisével zárul.
Ünnepi vesperás a temesvári székesegyházban
Február 24-én, szombaton a temesvári egyházmegye templomaiban Szent Gellért első vértanú püspökünk oltárra emeléséről emlékeznek meg. A székesegyházban a délután fél hat órakor kezdődő ünnepi vesperást a székeskáptalan tagjainak jelenlétében Roos Márton megyés püspök celebrálja.
Gyergyói kerületi Háló-találkozó
A gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Műszaki Líceumban március 3-án gyergyói kerületi Háló-találkozót tartanak. A programban, mely reggel fél kilenckor kezdődik, lesz előadás, kiscsoportos beszélgetés, műhelymunka, közös étkezés. A találkozó a délután hat órától kezdődő szentmisével zárul. A program ideje alatt a Búzakalász közösség jóvoltából gyermekfoglalkozás lesz külön teremben az óvódások és kisiskolások részére. Bejelentkezni február 28-ig lehet a apazman@yahoo.com e-mail címen, valamint SMS-ben a 0744-590960-as telefonszámon. a
Időjárás: Ma is sokfelé várható havazás, havas eső délen, délnyugaton eső, délutántól azonban gyengül, északon, északkeleten több helyen meg is szűnik a csapadék.
Többfelé élénk, délutántól északkeleten és nyugaton erős lesz az északi-északkeleti szél, nyugaton hófúvás is lehet. Délután -1, +8 fok várható, nyugaton, délnyugaton lesz enyhébb az idő.
MRE - Hírszolgálat, 2018. február 22.
Leave a Comment