2018. január 16. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Előadás Csíkszeredában
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében január 19 -én, pénteken este hat órától Gazda József: Magyar holokauszt a II. világháború után című előadására kerül sor a csíkszeredai városháza gyűléstermében. Minden érdeklődőt várnak. A műsor végén az előadó  dedikálja a korszakról írt A Golgota útján című könyvét.

Pálos hálaadás a Hargitafürdőn
A hargitafürdői Szent István templomban január 20-án Remete Szent Pál és Boldog Özséb atyákat ünneplik, illetve a négy évvel ezelőtti kolostoralapításra emlékeznek a pálos szerzetesek. A szombaton délután hat órakor kezdődő szentmisét, melynek főcelebránsa és szónoka Tamás József püspök, rádiónk élő adásban közvetíti.

Imahét a Krisztus-hívők egységéért Nagyváradon
„Uram, a jobbod kitűnik erejével.” (Kiv 15, 6) mottóval hirdették meg ebben az évben a keresztény egység imahetét. Január 20-án, szombaton délután öt órakor a keresztény felekezetek ifjúsági csoportjai végeznek közös imádságot a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Január 21-én, vasárnap szintén délután öt órakor a keresztény felekezetek helyi elöljáróinak vezetésével imádkoznak az egységért a székesegyházban, hogy Jézus Krisztus főpapi imájában elhangzottak megvalósuljanak: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.“ (Jn 17,21). Várják mindazokat, akik szívügyüknek tartják a keresztények közötti egység előmozdítását, hogy a kereszténység az egység jelévé és kovászává váljon a világ számára.

Templombúcsú Margittán
Január 21-én, vasárnap tartják Margittán az Árpád-házi Szent Margitról nevezett templom búcsúünnepét. A déli tizenkét órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök.

Szentmise a Vártemplomban
2018. január 21-én, a hónap harmadik vasárnapján délután négy órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök.

Szülésfelkészítő program indul Marosvásárhelyen
Szülésfelkészítő program indul 2018. január 22-én, este hat órakor a marosvásárhelyi Cseperedőben. A 7 alkalmas csoportfoglalkozás alatt a várandós kismamákat és a jövendőbeli apukákat bába és pszichológus segítségével készítik fel a gyermekáldás során felmerülő helyzetekre. A találkozókon szó lesz a szülővé válásról, a várandós anya testi-lelki változásairól, a szülésről és a szoptatásról is. Jelentkezni a 0753 056928-as telefonszámon vagy a hajnal.palotas@caritas-ab.ro címen lehet január 19-ig.

Csoportos gyógytorna Kolozsváron
„Testünk a Szentlélek temploma” és ezért érdemes karban tartani mottóval csoportos gyógytornát szerveznek a szociális testvérek 50 év felettieknek.
Az évek száma nem lehet akadály, hiszen az általunk ajánlott gyógytorna minden esetben egyéni, az aktuális állapothoz és a betegségekhez igazodik. Javítja a hangulatot, csökkenti a rossz mozdulatból származó törések, sérülések kialakulását. A tornát Görgy Noémi okleveles gyógytornász tartja.
Az első alkalomra január 23-án kedden délelőtt tíz órától kerül sor a Szentegyház utca 7 szám alatt. Jelentkezni január 22-ke hétfő déli 12 óráig lehet Imre Editnél a 0741 114036-os telefonszámon. A jelentkezők hozzanak magukkal egy mozgásra alkalmas cipőt, ruhát és egy törölközőt. A részvétel díjtalan, a terem fenntartásához adományt elfogadnak.

Csoportvezető-képzés Csíksomlyón
Tapasztalt keresztény csoportvezetők részére képzést tartanak Csíksomlyón a Caritas szociális ágazata és az Erdélyi Háló Egyesület munkatársai 2018. január 26–28. között a Jakab Antal tanulmányi házban.
A haladó csoportba azok jelentkezését várják, akik már rendelkeznek alapvető csoportvezetési ismeretekkel és tapasztalatokkal, de szeretnék ismereteiket bővíteni, csoportvezetésben továbbfejlődni.
Részvételi díj: 50 lej/fő (ami egyéni hozzájárulás egy közös ebéd költségeihez, valamint a programban biztosított segédanyagok előállításához). Érdeklődni és jelentkezni a 0749 059459-es vagy a 0751 140067-es telefonszámon lehet.

Fiúkat nevelő édesanyák lelkinapja
Fiúkat nevelő édesanyák részére lelkinapot tartanak 2018. február 3-án, szombaton Gyergyóremetén a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ szervezésében. Bővebben az eseményről a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ facebook oldalán olvashatnak.

Lelkigyakorlatos továbbképző kántoroknak
Kántorok számára lesz lelkigyakorlatos továbbképző február 5–8. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban. A továbbképző február 5-én délután háromkor kezdődik, de a résztvevők kettőig meg kell érkezzenek, hogy a szállásukat tudják elfoglalni. Részvételi díj a támogatok jóvoltából 200 lej. Jelentkezni a Jakab Antal Tanulmányi Ház recepcióján lehet, a 0741-258156-os telefonszámon, január 31-ig.

Időjárás: Ma sokfelé várható csapadék, eleinte még hó, majd a legmagasabb tájainkat leszámítva egyre inkább eső formájában. Többfelé ónos eső is előfordulhat. A szél ismét feltámad, viharos lökések is kísérhetik. Hajnalban fagypont alatti értékekre kell számítani, napközben -2, +6 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszerkesztők, 2018. január 26.


H Í R E K   R E G G E L

Ima, csend és idő-érzékelés
Időnként megállni, képesnek lenni a mély imára, a meditációra, mind szükséges ahhoz, hogy jól érzékeljük a jelent – vallják az év első lelkigyakorlatán részt vett személyek.
A nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos központban tartotta január 12-e és 14-e között, idei első lelkigyakorlatát a Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája. A huszonhárom résztvevő a szentignáci lelkiségre jellemző csendes szemlélődésben töltötte ezeket a napokat. Előbb ugyanakkor megfelelő felkészítést kaptak arra, hogy maguk mögött hagyhassák az otthoni gondolatokat, érzékelni tudják önmagukat, testüket-gondolataikat, a környezetet, a minden között levő kapcsolatokat, és ki tudják nyitni figyelmüket, lelküket a Mindenható felé.
Vasárnap délutánig, többségében a kétszer huszonöt perces meditációs kurzusokkal és a közti időkkel telt a program, majd végül tapasztalataikról, a megtett útról vallottak. A szervezők előzetesen megtervezett céljával harmonizálva a résztvevők az érzések, gondolatok mélyüléséről számoltak be. A meditációkat otthon is tovább végzik, s így megőrizhetik képességüket a jelen és önmaguk érzékelésére, az idő valós és lassú megélésére, a tudatosabb és szívből jövő imára-számolt be rádiónknak Józsa János sajtóreferens.

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán  Mikházán tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, imádjuk Őt és engedjük, hogy jelenléte betöltse egész lényünket.

Keddi beszélgetések Kolozsváron
A kolozsvári taizés csoport szervezésében ma este fél nyolcttól Hogyan valósul meg Isten kegyelme életünkben? címmel Kerékgyártó Imola tart előadást az evangélikus templom gyülekezeti termébe. Várnak minden fiatal felnőttet.

Előadás Csíkszentmártonban
Január 18-án, csütörtökön este hét órától a csíkszentmártoni Szent Rita Nőegylet szervezésében a helyi Közösségi Házban P. Bátor Botond atya előadást tart Mit tud nekem mondani az életről egy 750 éves szerzetrend, a Pálosrend? címmel. Várják az érdeklődőket.

Élet a Lélekben szeminárium Csíkszenttamáson és Kézdisárfalván
Január 18-án este hat órakor a csíkszenttamási kultúrotthonban, január 22-én szintén este hat órakor a kézdisárfalvi kápolnában kezdődik a kilenc hetes Élet a Lélekben szeminárium. A szemináriumon a fő munkát Isten Lelke végzi, de elvégzéséhez szükséges a kitartás, az őszinteség, a bátorság, és a hajlandóság a közösségi életre. A szeminárium segítséget tud nyújtani, hogy teljes szívvel éljük az evangéliumot, segít az Istennel való bensőséges kapcsolatban és a hitben való növekedésben. Mindenkit várnak, aki meg akarja tapasztalni a hit elevenségét, a Jézussal való élet örömét és Isten közelségét, szeretetét. Jelentkezni a helyszíneken lehet a kezdés időpontján.

Imatized Sepsiszentgyörgyön a Krisztus-hívők egységéért
A sepsiszentgyörgyi magyar történelmi egyházak lelkészei és papjai szervezésében az idén is sor kerül a keresztények egységéért végzett imádságra. Az imaalkalmak január 19-25 között zajlanak és minden este hat órakor kezdődnek. A részletes program a város minden templomában ki van függesztve, de megtalálhatják a gyulafehérvári érsekség honlapján is.

Boldog Özséb búcsú Kézdivásárhelyen
Szombaton, január 20-án ünneplik a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébániatemplom búcsúját. A főpásztori szentmise délelőtt tizenegy órakor kezdődik.

Szülésfelkészítő program indul Marosvásárhelyen
Szülésfelkészítő program indul 2018. január 22-én, este hat órakor a marosvásárhelyi Cseperedőben. A 7 alkalmas csoportfoglalkozás alatt a várandós kismamákat és a jövendőbeli apukákat bába és pszichológus segítségével készítik fel a gyermekáldás során felmerülő helyzetekre. A találkozókon szó lesz a szülővé válásról, a várandós anya testi-lelki változásairól, a szülésről és a szoptatásról is. Jelentkezni a 0753 056928-as telefonszámon vagy a hajnal.palotas@caritas-ab.ro címen lehet január 19-ig.

Csoportos gyógytorna Kolozsváron
„Testünk a Szentlélek temploma” és ezért érdemes karban tartani mottóval csoportos gyógytornát szerveznek a szociális testvérek 50 év felettieknek.
Az évek száma nem lehet akadály, hiszen az általunk ajánlott gyógytorna minden esetben egyéni, az aktuális állapothoz és a betegségekhez igazodik. Javítja a hangulatot, csökkenti a rossz mozdulatból származó törések, sérülések kialakulását. A tornát Görgy Noémi okleveles gyógytornász tartja.
Az első alkalomra január 23-án kedden délelőtt tíz órától kerül sor a Szentegyház utca 7 szám alatt. Jelentkezni január 22-ke hétfő déli 12 óráig lehet Imre Editnél a 0741 114036-os telefonszámon. A jelentkezők hozzanak magukkal egy mozgásra alkalmas cipőt, ruhát és egy törölközőt. A részvétel díjtalan, a terem fenntartásához adományt elfogadnak.

Időjárás: Ma sokfelé várható csapadék, eleinte még hó, majd a legmagasabb tájainkat leszámítva egyre inkább eső formájában. Többfelé ónos eső is előfordulhat. A szél ismét feltámad, viharos lökések is kísérhetik. Hajnalban fagypont alatti értékekre kell számítani, napközben -2, +6 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszerkesztők, 2018. január 26.

About the author

maradmin

Leave a Comment