2018. január 30. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Keddi beszélgetés Kolozsváron
A kolozsvári taizés csoport szervezésében ma este fél 8-tól A Biblia kanonizációja címmel dr. Zamfir Korinna (BBTE, Római Katolikus Teológia Kar) tart előadást az evangélikus templom gyülekezeti termében. Várnak minden fiatal felnőttet.

Előadás Csíkszeredában
A honfoglalás előttől, az Európai Unió utánig előadássorozat keretében, február másodikán, pénteken este hat órától  Péter Imelda  nővér: Vízgyógyászat címmel tart előadást a városháza gyűléstermében Csíkszeredában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a székesegyházban
Február 2-ika a katolikus egyházban Urunk Bemutatása, más néven Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Születése után negyven nappal Szent József és Szűz Mária bemutatta Jézust a jeruzsálemi templomban. A jelenlévő idős Simeon a Nemzetek Világosságának nevezte őt. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény, a gyertyaszentelés szokása. 2018. február 2-án, pénteken a nagyváradi római katolikus székesegyházban reggel nyolc, délelőtt tizenegy és este hat órakor kezdődnek a szentmisék. A tizenegy órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Böcskei László megyés püspök lesz, aki a szentmise keretében elvégzi a gyertyaszentelés szertartását.

A Megszentelt Élet Világnapja Nagyváradon
Szent II. János Pál pápa február másodikát a Megszentelt Élet Világnapjává rendelte, mely napon az egész világon hálát adnak Istennek a szerzetesi hivatásokért. Február 3-án, szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye területén élő szerzetesek és szerzetesnők Nagyváradra zarándokolnak. Ebben az évben a római katolikus püspökség által szervezett találkozó keretében déli tizenkét órakor Virgil Bercea görögkatolikus és Böcskei László római katolikus püspök a jelenlévő papokkal és szerzetesekkel közösen szentmisét mutatnak be a római katolikus székesegyházban, ahova szeretettel várják a híveket is.

Balázs-áldás a székesegyházban
„Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged az Isten a torokbajtól és minden más bajtól.” Február 3-án, Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján ezekkel a szavakkal adnak áldást a katolikus templomokban a papok. Akiknek nem áll módjában eljutni a szentmisére szombaton, azok a székesegyházban február 4-én, vasárnap is részesülhetnek a Balázs-áldásban.

Farsangi bál egyedülállóknak Székelyudvarhelyen
Február 3-án, szombaton este nyolc órától, Székelyudvarhelyen a Kós Károly Líceum étkezdéjében farsangi bált szerveznek egyedülállóknak. Várnak minden 35-60 év közötti személyt, aki szeretne egy vidám estét eltölteni társaságban. Részvételi díj: 60 lej/fő. Jelentkezni a 0752 403 522 telefonszámon lehet még ma és holnap.

Orgonakoncert Bethlenfalván
A bethlenfalvi templomban február 3-án, szombaton délután az öt órakor kezdődő szentmise keretében Pálmai Árpád karnagy, egyházzenész orgonakoncertet tart.

Jegyeskurzus Marosvásárhelyen
A Családpasztorációs Iroda szervezésében február 6-án, kedden újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen. A találkozók keddenként lesznek este 7-9 óra között és április 9-én ér véget. Lelkész, orvos, pszichológus szakemberek és keresztény házaspárok a meghívottak. Az együttlétek formája interaktív, nemcsak előadások meghallgatásából áll, hanem beszélgetésekből, csoportmunkából. Várják azok jelentkezését, akik az év folyamán szeretnének összeházasodni, de jelentkezhetnek olyan párok is, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat és kapcsolatukat. A kurzus házigazdái: Sófalvi Szabolcs és Adél. Jelentkezni február 5-ig lehet a következő elérhetőségeken: szenegetoi@gmail.com, 0743-138784 (Szénégető István) vagy adelasofalvi@yahoo.com, 0744-799055 (Sófalvi házaspárnál).

Kísért imádság hete Csíkszeredában
A szociális testvérek szeretettel hívják a Kísért imádság hetére mindazokat, akik a hétköznapi, megszokott környezetükben maradva szívesen végeznének lelkigyakorlatot, vagy új imamódokkal szeretnének megismerkedni, imaéletüket, hitüket elmélyíteni – vagy csak egyszerűen Jézussal együtt haladni a februári havas úton.
A program Csíkszeredában lesz 2018. február 12-18. között.
További információ Farkas Ibolya testvévrnél kapható a 0745 390189-es telefonszámon vagy a szocialis.testverek@gmail.com címen.
Jelentkezési határidő: január 31.

Rövid terápiás program szenvedélybetegeknek Magyarózdon
A Bonus Pastor Alapítvány 2018. február 12-23. között kéthetes rövid terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak a magyarózdi Terápiás Otthonban. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon.
További részletekről és jelentkezni február 8-ig lehet a 0265 254460-as telefonszámon.

Időjárás: Egy hidegfront hatására feltámadt a nyugatias szél, helyenként viharos lökések is lehetnek. Több órára kisüt a nap, egy-egy zápor északon, keleten és az Erdélyi medence térségében alakulhat ki. A fagyos reggel után, délután 5-10 fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2018. január 30.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a mai nap folyamán Jobbágyfalván tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Mária Rádiós önkéntestalálkozók
Kezdődnek az idei év első önkéntes-találkozói. Nagyváradon január 31-én, holnap este hattól szentmise lesz a rádió kápolnájában, majd utána találkozó önkénteseinkkel. Február 1-jén, csütörtökön, Kolozsváron, lesz a találkozó a Szent Mihály Nőszövetség dísztermében fél öt órától; február 3-án, szombaton, pedig délután négy órától a csíksomlyói ferences kolostorban várjuk az önkénteseket. Február 4-én, vasárnap Maroshévízen, a délelőtti szentmisék végén hallhatnak a Mária Rádióról. Február 5-én, hétfőn Székelyudvarhelyen, a Szent Pió lelkigyakorlatos házban délután három órától lesz önkéntestalálkozó. A további helyszínekről és időpontokról hírműsorainkban tájékoztatjuk hallgatóinkat.

Szentségimádás az alsódobói Isteni irgalmasság kápolnában
Minden hónap első csütörtökén szentségimádást tartanak a vágási egyházközség filiájában található alsódobói Isteni Irgalmasság kápolnában. Délután három órakor elimádkozzák az isteni irgalmasság rózsafüzért, majd az örvendetes-, a világosság-, a fájdalmas- és a dicsőséges rózsafüzért. Este hat órakor szentmisét mutatnak be, amely szentségi áldással fejeződik be. Az imaalkalom alatt gyónási lehetőség van.

Házasság hete 2018
„Éltető sodrásban” mottóval rendezik meg idén a Házasság hetét szerte a nagyvilágban.
A Szatmári egyházmegyében február 1-18 között zajlik a rendezvénysorozat, melyben közös imák, műhelymunkák, előadások, ünnepség és farsangi mulatság, közös filmnézés várják többek között a résztvevőket Szatmárnémetiben. A Házasság hete a házasokért felajánlott imával, szentségimádással veszi kezdetét elsején este hét órától a helyi plébániákon, parókiákon és gyülekezetekben. A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de a szervezők – a Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Házas hétvége mozgalom, a különböző plébániák, parókiák, a szatmári baptista- és evangélikus gyülekezetek – kérik az előzetes jelentkezést, melyet megtehetnek a 0744-137568-as telefonszámon.
A gyulafehérvári főegyházmegyében is több helyszínen rendeznek programokat a házasság hetében.
Részleteket a házassághete.ro oldalon találhatnak.

A Megszentelt Élet Világnapja Nagyváradon
Szent II. János Pál pápa február másodikát a Megszentelt Élet Világnapjává rendelte, mely napon az egész világon hálát adnak Istennek a szerzetesi hivatásokért. Február 3-án, szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye és a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye területén élő szerzetesek és szerzetesnők Nagyváradra zarándokolnak. Ebben az évben a római katolikus püspökség által szervezett találkozó keretében déli tizenkét órakor Virgil Bercea görögkatolikus és Böcskei László római katolikus püspök a jelenlévő papokkal és szerzetesekkel közösen szentmisét mutatnak be a római katolikus székesegyházban, ahova szeretettel várják a híveket is.

 Balázs-áldás a székesegyházban
„Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged az Isten a torokbajtól és minden más bajtól.” Február 3-án, Szent Balázs püspök és vértanú emléknapján ezekkel a szavakkal adnak áldást a katolikus templomokban a papok. Akiknek nem áll módjában eljutni a szentmisére szombaton, azok a székesegyházban február 4-én, vasárnap is részesülhetnek a Balázs-áldásban.

Orgonakoncert Bethlenfalván
A bethlenfalvi templomban február 3-án, szombaton délután az öt órakor kezdődő szentmise keretében Pálmai Árpád karnagy, egyházzenész orgonakoncertet tart.

Kísért imádság hete Csíkszeredában
A szociális testvérek szeretettel hívják a Kísért imádság hetére mindazokat, akik a hétköznapi, megszokott környezetükben maradva szívesen végeznének lelkigyakorlatot, vagy új imamódokkal szeretnének megismerkedni, imaéletüket, hitüket elmélyíteni – vagy csak egyszerűen Jézussal együtt haladni a februári havas úton. A program Csíkszeredában lesz február 12-18. között. További információ Farkas Ibolya testvévrnél kapható a 0745 390189-es telefonszámon vagy a szocialis.testverek@gmail.com címen. Jelentkezési határidő: január 31.

Rövid terápiás program szenvedélybetegeknek Magyarózdon
A Bonus Pastor Alapítvány február 12-23. között kéthetes rövid terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak a magyarózdi Terápiás Otthonban. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. További részletekről és jelentkezni február 8-ig lehet a 0265 254460-as telefonszámon.

Időjárás: Egy hidegfront hatására feltámad a nyugatias szél, főként északon viharos lökések is lehetnek, helyenként a kora reggeli órákban pára-, ködfoltok fordulhatnak elő. Több órára kisüt a nap, egy-egy zápor északon, keleten és az Erdélyi medence térségében alakulhat ki. A fagyos reggel után, délután 5-10 fok várható.

MRE – Hírszolgálat, 2018. január 30.

About the author

maradmin

Leave a Comment