2018. május 5. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Mariathon a Világcsaládért
Harmadik napjához érkezett el a Mariathon, az az ima és adománygyűjtő akció, melyben a világcsalád terveit támogatjuk. Ma este nyolc óráig hívhatják adományvonalainkat a 0259-420777 valamint a 0359-420777-es telefonszámon. Segítsünk, hogy a Szűzanya segíthessen!

Bérmálás Sepsiszentgyörgyön
A Krisztus Király-plébániatemplomban ma délután 5 órakor a helyi egyházközségből 65 fiatal, az Állomás negyedi Szent Benedek plébániáról pedig 45 bérmálkozó részesül a nagykorúság szentségében Jakubinyi György érsek  kézfeltétele által.

Első szombat Csíksomlyón
A csíksomlyói kegytemplomban ma tartják az ünnepélyes Mária-köszöntőt. Délután hat órától engesztelő imaórát tartanak, majd hét órától kezdődik a szentmise. Ezután rózsafüzér-imádkozás, majd gyertyás körmenetben viszik a Szűzanya kegyszobrának a másolatát a templom előtti téren. Az imaalkalomra autóbusz indul Farkaslakáról ma délután negyed négykor érintve Székelyudvarhelyen a Márton Áron teret fél négy órakor. Jelentkezni a 0740.615.685-ös telefonszámon lehet. Mindazok, akik nem tudnak elzarándokolni a kegyhelyre, a szentmisébe bekapcsolódhatnak a csiksomlyo.ro honlapon követhető élő közvetítés révén vagy rádiónk hullámhosszán.

Taizé-est Kolozsváron
Ma este 8 órától a kolozsvári Szent Mihály templomban imaestet tartanak a taizéi közösség Romániáért felelős szerzetesének, Kilian testvérnek a részvételével, valamint kolozsvári fiatalok zenei közreműködésével. Ez alkalommal is nagyszerű lehetőség adódik arra, hogy az egységért imádkozhassunk, ezért várják az imaestre a fiatalokat és a kolozsváriakat!

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében ma Verebesen, a holnapi nap folyamán pedig Menaság-újfaluban tartják az örökös szentségimádási napot. A nagyváradi egyházmegyében holnap Élesden és a Posticumban lesz a híveknek lehetősége az örökös szentségimádásába bekapcsolódni.
A húsvéti szent időben járuljunk örömmel az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, kifejezve hálánkat a megváltás ajándékáért.

Emléktáblát állítanak Mezőfényen
Május 6-án, holnap emléktáblát helyeznek el a mezőfényi templom kertjében Prógli Éva néhai zenetanárnő, kántor tiszteletére. Két kórus – a Gyertyaláng nevű templomi kórus, valamint a Szivárvány iskolai kórus is az ő munkássága révén jött létre. Holnap délután 3 órakor a templomkert udvarán rövid műsorral is megemlékeznek a tanárnőről, akit a polgármester ezúttal posztumusz díszpolgári címmel tüntet ki. Fellép a két kórus, méltatást mond Visnyai Csaba, a nagykárolyi Kalazanci-templom egykori kántora, a helyi általános iskolás gyerekek pedig néptáncokat adnak elő. A mezőfényi származású Tempfli Erik zenész is hazalátogat az eseményre, aki egykori tanárnője emlékére írt zeneművét is előadja zongorán. A délutáni esemény anyák napi műsorral is kiegészül.

Váradszöllősi Zenei Estek 2018
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Váradszőllősi Római Katolikus Plébánia közös szervezésében május 6-án, holnap este hét órakor kezdetét veszi a Váradszöllősi Zenei Estek című programsorozat. Az első alkalom előadója Costea Marcel Octav, a bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem professzora, a bukaresti Szent József Székesegyház zenei igazgatója. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Szent Antal ereklyéje az egyházmegyék templomaiban
A romániai Szent József ferences minorita tartomány szervezésében május 7. és június 13. között országszerte zarándoklatot szervez Páduai Szent Antal ereklyéivel. A zarándoklat jelmondata: „Páduai Szent Antal a keresztény családok védelmezője és közbenjárója.”
Május 7-én, hétfőn az aradi Kisboldogasszony görög katolikus templomban kerül sor a zarándoklat nyitó szentmiséjére. Május 8-án kedden a temesvári, Magyarok Nagyasszonya templomban az ereklye ünnepélyes fogadása reggel fél 9-kor lesz. Ezt követően ájtatosságokat és imaórákat tartanak az ünnepélyes szentmiséig, amely délután 6 órakor kezdődik. A templom egész éjszaka nyitva marad, így a Szent tisztelőinek és a híveknek lehetőségük lesz az ereklyét megtekinteni, imát mondani. A további helyszínekről hírműsorainkban értesítjük hallgatóinkat. A zarándoklat teljes programját megtalálják a romkat.ro oldalon.

Hétvégi szentmiseközvetítések
Ma este hét órától bekapcsolódunk az ünnepélyes Mária-köszöntőbe, holnap pedig délelőtt tíz órától közvetítünk szentmisét a hét plébániatemplomából, Érkeserűből.
Itt hívjuk fel a nagyváradi vételkörzetben levő hallgatóink figyelmét arra, hogy holnaptól kezdődően egészen novemberig, vasárnaponként a magyar nyelvű adást éjféltől délután három óráig sugározzuk.

Időjárás: Ma a sok napsütés mellett nyugaton, délnyugaton késő délutántól záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Emellett változóan felhős-napos lesz az ég. Helyenként megerősödik az északkeleti szél. Délután 25-32 fok valószínű. 

MRE – Hírszolgálat, 2018. május 5.

About the author

maradmin

Leave a Comment