2019. augusztus 10. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a bétai Jézus Szent Szíve-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Holnap a csutakfalvi Árpád-házi Szent Margit-templomban lesz örökös szentségimádási nap.
A nagyváradi egyházmegyében a hónap második vasárnapján Érkeserűben és Papfalván lesz a híveknek lehetősége a nagyváradi egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni. Járuljunk bizalommal az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engedjük, hogy jelenléte átformálja szívünket.

Ave Maria koncert
Nagyboldogasszony ünnepére készülve, augusztus 11-én, holnap este 7 órakor Ave Maria címmel tartanak koncertet a nagyváradi székesegyházban. Közreműködik a székesegyház Szent Cecília Gyermek- és Felnőtt Kórusa Oláh Gabriella vezetésével. Műsoron W. A. Mozart, G. F. Händel, A. Vivaldi, F. Schubert és mások művei.

Szent Donát- napi búcsú
A szatmári egyházmegyében Erdődhegyen augusztus 11-én, holnap délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise Orbán Mihály, a Kálvária német közösségének plébánosa ünnepi szónoklatával.
Túrterebes-kishegyen szintén holnap, délután 1 órától ünneplik a búcsút. A szentmise szónoka Rácz Gábriel avasfelsőfalui plébános.

Gyerekek evangelizációs hete Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián evangelizációs hetet tartanak a gyerekek számára. A templomkertben felállított faházakban pedagógusok vezetésével, önkéntesek felügyelete alatt zajlanak a foglalkozások naponta délelőtt 10 órától délután 4 óráig. Az egyhetes rendezvény augusztus 18-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a hálaadó szentmisével zárul.

Jubileumi ünnepség
20 éves az ivói Kolping Szabadidős Központ, ez alkalomból augusztus 17-én egész napos rendezvény sorozattal várják az érdeklődőket. A program délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődik, melyet Mátyás Gábor zeteváraljai plébános mutat be. A résztvevők visszaemlékeznek a kezdetektől máig történt eseményekről, lesz közös beszélgetés és gulyásfőző verseny is, majd este bállal zárják a találkozót. Jelentkezni augusztus 14-ig lehet Joó Aniellánál a 0755-171146-os telefonszámon vagy a gykolping@gmail.com címen.

Fiúcsapat tábor
Az öröm és a remény embere címmel szervezik meg az erdélyi ferencesek a fiúcsapat tábort az olaszországi Assisiben. Az egyhetes program augusztus 24–szeptember 1. között lesz, amelynek keretében a résztvevőknek alkalmuk lesz elzarándokolni a ferencesek védőszentjének szülővárosába és azokra a helyszínekre, ahol Szent Ferenc felnőtt, és rátalált Istenre.
A szervezők 17 és 35 év közötti fiatalokat, fiatal felnőtteket várnak a táborba. A jelentkezés feltétele, hogy minden pályázó írjon egy egyoldalas összefoglalót egy ferences helyszínről, azt is belefoglalva, mi az, amiért fontos számára. Az írásnak tartalmaznia kell néhány mondatot arra vonatkozóan is, hogy a pályázó miért szeretne részt venni a fiúcsapat táborban, és mit vár attól.
A helyek száma korlátozott.
Az írásokat az frtibi@gmail.com e-mail címre lehet elküldeni, ahol az érdeklődők bővebb információkat is kaphatnak a táborról.

Rövid terápiás program
A Bonus Pastor Alapítvány augusztus 26. – szeptember 6. között kéthetes rövid terápiás programot szervez Magyarózdon a Terápiás Otthonban, szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. Jelentkezni és további részletek felől érdeklődni lehet a bonuspastor.ro oldalon.

Követlek téged, bárhová mész
A Gyulafehérvári Családpasztorációs központ és a Pasztorációs Iroda szeptember 7-én, szombaton gyalogos zarándoklatot szervez családok számára, a hivatások éve keretén belül, Fitódból Csíksomlyóig. Pál József-Csaba temesvári megyéspüspök szentmisét mutat be a kegytemplomban a zarándokokkal együtt ezt követően pedig a résztvevők lelki programon töltődhetnek fel. Érdeklődni és jelentkezni lehet a 0742-139380-es telefonszámon.

Önkénteskedem, tehát vagyok
2020 szeptember 13-20. között kerül sor az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra Budapesten. A rendezvény elképzelhetetlen rendezők, önkéntesek nélkül, ezért várják mindazok jelentkezését, akik munkájukkal szeretnének hozzájárulni a programok szebbé tételéhez. Bővebb információk és jelentkezés a www.iec2020.hu oldalon.

Szentmisék a hétvégén a Mária Rádióban
Ma délután 6 órától ünnepi szentmisét közvetítünk Sepsiszentgyörgyről, a Krisztus Király templomból, az Élet a Lélekben közösség 25. éves jubileuma alkalmából. Holnap két szentmisét közvetítünk: délelőtt 11 órától Csíkszentmiklósról, délután 6 órától pedig Csíksomlyóról, a kegytemplomból.

Időjárás: A meteorológusok szerint holnapig nagyon magas hőmérsékleti értékekre kell számítani.
Ma túlnyomóan napos, csapadékmentes időre van kilátás, legfeljebb vékony fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. A Dunántúl északi és nyugati tájain élénk lökések kísérhetik a délies szelet.
Holnap is sok napsütésre számíthatunk. A legmagasabb hőmérséklet 31 és 36 fok között alakulhat.

MRE – Hírszolgálat, 2019. augusztus 10.

About the author

Tunde Vidican Lokodi