2019. augusztus 17. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a kolozsvári Szent Péter és Pál templomban, holnap pedig a csicsókeresztúri Szent István-templomban tartanak örökös szentségimádási napot. A nagyváradi egyházmegyében  holnap Érmihályfalván és Hagymádfalván lesz a híveknek lehetősége az örökös szentségimádásába bekapcsolódni. Járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, fejezzük ki örömünket, hálánkat és imádatunkat.

Búcsúk a hétvégén
Augusztus 15-én ünnepeltük Nagyboldogasszony ünnepét.
A gyulafehérvári egyházmegyében Marosszentkirályon az ünnepi búcsús szentmisét holnap déli 12 órától mutatják be.
A nagyváradi egyházmegyében Zsibón ma délután 4 órakor tartanak búcsús szentmisét, melynek főcelebránsa Pitó Lajos monospetri plébános lesz.
Margittán holnap tartják a Nagyboldogasszony tiszteletére emelt templom búcsúünnepét. A déli 12 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Timár Sándor Asztrik kaplonyi ferences házfőnök.
Holnap Szentjobbon délelőtt 10 órakor Májernyik Mihály helyi plébános, 11 órakor Feketeerdőn Vilcsek Ferenc mezőtelegdi plébános; déli 12 órakor Nagyszalontán Jitaru Szél Antal belényesi plébános; szintén déli 12 órakor Biharon Fodor József általános helynök prédikál.
Augusztus 18-án ünnepeljük Szent Ilona napját. Ennek tiszteletére a vágási Szent Ilona-templom búcsúját holnap délután 1 órakor tartják. Az ünnep szónoka Koncsag László szentegyházasfalvi plébános.
Augusztus 20-án ünnepeljük Szent István királyt.
A gyulafehérvári egyházmegyében Hargitafürdőn holnap a délután fél 1 órakor kezdődő szentmise keretében ülik meg Szent István király ünnepét és a templom búcsúját a pálos atyák. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Bereczki Attila újmisés, gelencei káplán.
A borzonti Szent István-napi búcsús szentmisét holnap délután fél 1 órától ünneplik.
A temesvári egyházmegyében a zimándújfalui római katolikus plébániához tartozó zimándközi közösség holnap a déli 12 órakor kezdődő szentmise keretében ünnepli a Szent István templom felszentelésének évfordulóját, amely alkalommal 12 fiatal részesül a bérmálás szentségében. A szentmise főcelebránsa Pál József-Csaba temesvári megyés püspök.
Augusztus 22-én a Boldogságos Szűz Mária Királynőre emlékezzünk. A temesvári egyházmegyében a gátaljai plébániához tartozó Temesbökény római katolikus templomát a Boldogságos Szűz Mária Világ Királynője tiszteletére szentelték. A templombúcsút holnap délután 1 órakor szentmise keretében ünnepli a helyi közösség. A liturgiát Máthé Lóránd gátaljai plébános celebrálja.

Mária áhítat Kovásznán
Ma este hét órai kezdettel Kovásznán Mária áhítatot tartanak szentmisével, rózsafüzérrel és gyertyás körmenettel. Hívják és várják a háromszékieket a helyi plébániatemplomba. A szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József segédpüspök, aki a liturgia keretében akolitussá avatja Jánó Árpádot. Ez alkalommal a megválasztott egyháztanács eskütételére is sor kerül. Az ünnepi eseményt rádiónk élőben közvetíti.

Megemlékező szentmise Resicabányán
A resicabányai Havas Boldogasszony templomban augusztus holnap délelőtt 10 órakor kezdődő német nyelvű szentmise keretében imával emlékeznek a resicabányai születésű Ferdinand Hauptmann ordináriusra halálának 30. évfordulója alkalmából.

Szoboravatás Gelencén
Holnap a déli 12 órakor kezdődő szentmise keretében Tamás József püspök megáldja az újonnan felállított Szent István szobrot. Mindenkit várnak a közös ünneplésre.

Szentmise a nagyváradi vártemplomban
A hónap harmadik vasárnapján, holnap délután 4 órai kezdettel a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel egybekötött szentmisét végeznek Szent István király tiszteletére a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Fodor József általános helynök.

Bibliatábor Tasnádon
„Gyere utánam” mottóval augusztus 19 és 23. között Bibliatábort szervez a Tasnádi Római Katolikus Plébánia a Caritas nagytermében. Várják a gyermeket a közös együttlétre minden nap délelőtt 10 és délután 4 óra között.

Rövid terápiás program
A Bonus Pastor Alapítvány augusztus 26. – szeptember 6. között kéthetes rövid terápiás programot szervez Magyarózdon a Terápiás Otthonban, szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak. Várják azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon. Jelentkezni és további részletek felől érdeklődni lehet a bonuspastor.ro oldalon.

Hétvégi szentmise közvetítések
Ma este 7 órától ünnepélyes Mária áhítatot közvetítünk Kovásznáról. Holnap délelőtt 9 órától lesz szentmise a hét plébániatemplomából Sepsibükszádról, majd este 6 órától Tusnádfürdőről közvetítjük a szentmisét.

Időjárás: A hétvége folyamán többnyire napos ídőre számíthatunk az ország nagy részén. Ma még a pártiumban előfordulhatnak záporok, zivatarok. Az előző napokhoz képest a hét végén kissé melegebb lesz, ma délutánra 24-28 fokig melegedhet a levegő hőmérséklete.

MRE – Hírszolgálat, 2019. augusztus 17.

About the author

Tunde Vidican Lokodi