2019. december 17. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Ifjúsági hajnali misék
Régen a karácsonyra való lelki felkészülést az advent heteiben megtartott hajnali szentmisék, roráték is elősegítették. Ezt az ősi hagyományt elevenítették fel idén is a fiatalok, amikor Temesvár templomaiban hajnali szentmisékre gyülekeznek. Holnap a temesvár-erzsébetvárosi templomban 6 órakor mutatnak be roráté-szentmisét.

Karácsonyi ünnepség a temesvári püspökségen
A temesvári egyházmegye papsága és a szerzetesek számára rendezett hagyományos karácsonyi fogadásra idén december 19-én, csütörtökön délelőtt 11 órai kezdettel kerül sor a püspökség dísztermében. Pénteken, december 20-án szintén délelőtt 11 órakor a Püspökség világi alkalmazottai számára szerveznek karácsonyi ünnepséget.

Diakónusszentelés Kaplonyban
A kaplonyi Páduai Szent Antal-plébániatemplomában Schönberger Jenő szatmári megyés püspök december 21-én, szombaton a délelőtt 11 órai szentmise keretében állandó diakónussá szenteli Mihály Zoltán és Tarsoly Mátyás ferences testvéreket, akik a Kisebb Testvérek Szent István Királyról nevezett Erdélyi Rendtartomány örökfogadalmas tagjai.

Karácsonyváró hangversenyek
A Székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György-plébániatemplomban karácsonyváró hangverseny tart december 20-án, pénteken délután 5 órától az egyházközség Psallite kamarakórusa.
Szólót énekel : András Ildikó. Hangszeren közreműködik: Bodurian Ágota hegedűn, Deritei Júlia fuvolán, és Lokodi András zongorán. Vezényel: Simó Zsuzsa.
A Nagyváradi Állami Filharmónia rendkivüli karácsony hangversenyére, december 20-án, pénteken este 8 órától kerül sor a színház Bartók-termében. Műsoron Michael Haydn művei és egyéb karácsonyi dalok. Vezényel Nagy Kálmán.
Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók hétfőtől péntekig délelőtt 11 és délután 5 óra között, a Moscovei utca, 5 szám alatt.
A szovátai plébániatemplomban december 21-én, szombaton délelőtt 11 órától lesz a hangverseny. Vezényel Gráf Zsuzsánna vendégkarnagy, közreműködik a Kicsinyek kórusa és a szülők kórusa.
Ünnepeljünk zenével! címmel karácsonyváró hangversenyre kerül sor a zetelaki plébániatemplomban is december 22-én délelőtt fél 12 órai kezdettel. Fellép a Pallegretto leánykar és a Legato kamarazenei együttes, akik ötödik éve templomi hangversennyel készülnek adventben. A Pallegretto leánykart Tifán Csaba-Gáspár vezeti. A Legato kamarazenei együttes tagjai: Faluvégi Chripkó Krisztina (szoprán), Sófalvi Emese (hegedű), Száva-Péter Éva (orgona), Lászlóffy Árpád-Ádám (orgona). Advent negyedik vasárnapján karácsonyváró hangverseny lesz a zetelaki plébániatemplomban, az este 6 órakor kezdődő szentmise után, a Székelyudvarhely-szombatfalvi Szent György egyházközség Psallite Kamarakórusának közreműködésével.

Ökumenikus ének-est
Karácsony öröme címmel második alkalommal tartanak ökumenikus karácsonyi ének-estet Szászfenesen. Idén a kórusok a Leányvár úti református templomban lépnek fel december 21-én, szombaton délután 5 órától.

Taizéi találkozó Wroclawban
A Taizéi Ifjúsági Európai Találkozót december 28. és január 1. között Wrocławban tartják. Wrocław immár harmadik alkalommal, 1989 és 1995 után, ad otthont a rendezvénynek. A találkozó mottója: „Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek angyalokat fogadtak be szállásra.” A találkozó programjának gerincét a közös imák alkotják. A napok a fogadó egyházközség által szervezett reggeli imával kezdődnek, amit kiscsoportos beszélgetés követ. A déli imádságokat a város különböző templomaiban tartják. Délután fakultatív programok közül választhatnak a résztvevők, majd mindannyian összegyűlnek közös esti imára a taizéi testvérekkel a wrocławi centenáriumi csarnokban (Hala Stulecia) és az erre a célra felállított nagy sátrakban.Az esztendő utolsó estéjét a fogadó egyházközségekben töltik a fiatalok, a békéért való virrasztással várva az új évet.

Időjárás: A meteorológusok előrejelzése szerint a sokéves december közepi átlagnál 15 fokkal melegebb lesz az idő ezen a héten. A tavaszias időjárást egy az afrikai kontinens irányából érkező levegőáramlat okozza, amely már elérte Romániát. A felmelegedés fokozatos lesz, szerdán várhatók a legnagyobb hőmérsékleti értékek, de egész héten szokatlanul enyhe lesz az idő. A meteorológusok szerint a nappali csúcshőmérséklet 9 és 20 fok között ingadozik majd, a déli országrészben pedig meghaladhatja a 20 fokot.
Ma az ország északi felén és középső részén pára, sűrű köd képződik, ami helyenként tartósabban megmaradhat. Az ország más részein hosszabb időre kisüt a nap. Sokfelé lesz élénk, északnyugaton erős, viharos a délies szél. A fagyos hajnal után, délután 10-18 fokot mérhetünk.

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a györgyfalvi templomban tartanak örökös szentségimádási napot. Éljünk minél többen a lehetőséggel, járuljunk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, adjunk hálát minden kapott kegyelemért!

Gyermekfilm bemutató
A Kovásznai Művelődési Központban ma délelőtt 10 és fél 12 órai kezdettel a Tél a nádtengeren című magyar animáció filmet vetítik.
A Lengemesék tavaszi, és nyári kalandjai után ezúttal őszi-téli mesék várják a legkisebbeket. Ősszel a Nádtengeren a költöző madarakat búcsúztatják. Az Afrika felé tartó fecskeraj szállást kér éjszakára, ám a csapatból az egyik fiatal fecske megbetegszik. Vilkó meg akarja gyógyítani a fecskét, és ebben az sem tartja vissza, hogy a Nádtengeren nincs olyan gyógyszer, ami erőt tudna önteni a legyengült kismadárba. A Nádtenger lakói összefogva kitakarítják és előkészítik téli szálláshelyüket, a szigeten álló vén fűzfa odvát. A tél beálltával pedig a Nádtenger lakóinak egy része is álomba szenderül, míg a lengék élvezik az évszak adta előnyöket és várják a tavaszi kikeletet. A jegyek ára 7 RON, szervezett csoportok jelentkezését várják a 0762-674516-os telefonszámon.

Ünnepség Biharkeresztesen
A biharkeresztesi Szent Kereszt Felmagasztalása plébánia templomban ma délután 5 órától fogadják a Fatimai Szűzanya szobrát és Szent László ereklyéét, majd szentmisét és gyertyás körmenetet tartanak. Este 6 órától rózsafüzér ima és szentségimádás lesz, majd 7 órától a Fatima csodája című film vetítése.
Holnap reggel fél 9 órakor elvégzik a zsolozsmát és szentségi áldással indulnak keresztúti ájtatosságra a Haza Keresztjétől a templomig, ahol szentmisét mutatnak be. Délután fél 1 órától a hívek imát végeznek a békéért és elzarándokolnak a Bors-Ártánd határátkelőig.
Délután 3 órától csendes szentségimádás, rózsafüzér ima és dicsőítés lesz a templomban.

Karácsonyi koncert
A Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetagozata ma este tartja az immáron hagyományossá vált karácsonyi koncertjét a sepsiszentgyörgyi Szent József katolikus plébániatemplomban az este 6 órás mise után, 7 órai kezdettel. Fellépnek: a DóReMi kicsinyek kórusa, a Campanella Gyerekkórus, a Reménység Gyerekzenekar, a Szerenád Ífjúsági Zenekar, a Canticum Énekegyüttes, a Marziale fúvószenekar,és az Eufónia Ífjúsági Zenekar. Felkészítő tanárok, karvezetők: Sipos Zoltán, Sebestyén-Lázár Enikő, Löfi Gellért Attila, Maksai József. A belépés díjtalan.

Betlehemesek a püspöki palotában
Az előző évek hagyományát követve a város és az egyházmegye különböző csoportjai betlehemes játékokkal, ünnepi műsorokkal, köszöntik a főpásztort a nagyváradi püspöki palotában az alábbi program szerint:
Holnap délelőtt 10 órakor a Szent László Óvoda nagycsoportosai, fél 11 órakor a bihari Általános Iskola diákjai, 11 órakor a nagyváradi Friedrich Schiller Elméleti Líceum diákjai, fél 12 órakor az Élet Autizmussal Egyesület tagjai.
Délután fél 1 órakor a kárásztelki Általános Iskola diákjai, fél 2 órakor a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai.
Este 7 órakor pedig a Szent László Kollégium bentlakói.
December 19-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor a Szilágysomlyói Római Katolikus Plébánia ifjúsági csoportja és este 7 órakor a nagyváradi Görögkatolikus Szeminárium kórusa
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szeretettel várja a püspöki palotába mindazokat, akik a fenti programba szeretnének bekapcsolódni, megtekinteni az előkészített műsorokat, bátorítani a fiatalokat.

Időjárás: A meteorológusok előrejelzése szerint a sokéves december közepi átlagnál 15 fokkal melegebb lesz az idő ezen a héten. A tavaszias időjárást egy az afrikai kontinens irányából érkező levegőáramlat okozza, amely már elérte Romániát. A felmelegedés fokozatos lesz, szerdán várhatók a legnagyobb hőmérsékleti értékek, de egész héten szokatlanul enyhe lesz az idő. A meteorológusok szerint a nappali csúcshőmérséklet 9 és 20 fok között ingadozik majd, a déli országrészben pedig meghaladhatja a 20 fokot.
Ma az ország északi felén és középső részén pára, sűrű köd képződik, ami helyenként tartósabban megmaradhat. Az ország más részein hosszabb időre kisüt a nap. Sokfelé lesz élénk, északnyugaton erős, viharos a délies szél. A fagyos hajnal után, délután 10-18 fokot mérhetünk.

MRE – Hírszolgálat, 2019. december 17.

About the author

majoros gabriella