2019. február 21. – Hírek és programajánló

H Í R E K   D É L B E N

Kántori állás Gyimesfelsőlokon
A gyimesfelsőloki plébánia mihamarabb szakképzett kántort alkalmaz az egyházmegyei előírásokban szereplő munkakörrel és fizetéssel. A kántori lakás biztosítva van, a jelentkezéshez pedig plébánosi ajánlás szükséges. Érdeklődni Vass Nimród plébánosnál lehet a 0745-695922-es telefonszámon, illetve a vnimi74@gmail.com címen.

Előadás és könyvbemutatók Brassóban
Holnap délután fél hét órakor az Áprily Lajos Gimnázium dísztermében Jánó Mihály művészettörténész „A Szent László legenda” falképeiröl tart vetített képes előadást. Az előadás során a szerző bemutatja a kilyéni templomról írt kis kalauzát, amely a helyszínen megvásárolható. Szeretettel várnak mindenkit.

Tájékoztató képzés szülőknek Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban február 22-24 között Kütyük a családban címmel tájékoztató képzés lesz azon szülők számára, akik úgy érzik, családjukban gondot jelent a telefon, számítógép használata. Az előadásokat Józsa Csaba mentálhigiénés tanácsadó és Kállai Emánuel informatikus tartják. Péntek este hat órától egy témafelvezető előadással indítanak, mely nyitott és ingyenes. Azok is ott lehetnek, akik egyébként nem vesznek részt a hétvégi programon, csupán a témával szeretnének ismerkedni. Jelentkezni még a mai napon lehet a következő elérhetőségeken: a 0266-210537 vagy 0755-489743-as telefonszámokon, illetve a hazpio@gmail.com e-mail címen.

Ráhangolódás nagyböjtre
,,…veletek lesz a béke Istene!” (Fil4,9) mottóval imanapot szervez a szovátai katolikus imaközösség február 23-án, szombaton a helyi Domokos Kázmér Művelődési Otthonban. Az imanap reggel fél tíz órakor kezdődik és délután öt órakor hálaadó szentmisével zárul. Várnak mindenkit a közös imára, hangolódásra!

Hivatások éve Oroszhegyen
A gyulafehérvári főegyházmegye tavaly adventtől meghirdette a hivatások évét Követlek téged, bárhová mész mottóval. Ebbe a programba bekapcsolódik az oroszhegyi egyházközség is. Február 24-én, vasárnap a reggel 9 és a délelőtt 11 órától kezdődő szentmiséken dr. Nuszer Zoltán székelyudvarhelyi családorvos tart előadást.

Könyvbemutató körút
A nemzetközileg elismert lelkiségi író, előadó és lelkigyakorlat-kísérő amerikai szerzetesnő, Joyce Rupp két könyvének magyar fordítása jelent meg a kolozsvári Verbum kiadónál. Joyce Rupp műveit a mélyen megélt lelkiség és a mindennapok gyakorlatiassága, a művészi ihlet és a sokrétű tudás, valamint a bölcs kísérő és küzdő lelki társvonásainak egyensúlya jellemzi. A Fényszikrák és a Határtalan együttérzés című köteteket egy körúton fogják bemutatni Bereczki Silvia segítőnővér és Szőcs Csaba plébános, kiadóigazgató: február 25-én, hétfőn este hét órakor Gyergyószentmiklóson, a Szent István plébánián, kedden, 26-án, 18.45-kor Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban, szerdán, 27-én, fél hétkor Brassóban, az Áprily Lajos Főgimnáziumban, csütörtökön, 28-án, ugyancsak fél héttől Csíkszeredában, a Szent Ágoston plébánián, végül pénteken, március 1-jén, délután fél hat órától Gyulafehérváron, a papi szemináriumban. Várnak minden érdeklődőt.

Metszőképzés Székelyudvarhelyen
A Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési ágazata hat alkalomból álló metszőképzést indít február 28-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Kossuth Lajos utca 15 szám alatt. Részvételi díj 170 lej, páros jelentkezés esetén 155 lej. Jelentkezni, érdeklődni a 0730-015195-ös telefonszámon vagy a felnottkepzes@caritas-ab.ro e-mail címen lehet február 25-ig.

Jegyeskurzus Kolozsváron
Második alkalommal tart jegyeskurzust Homa Ildikó szociális testvér, pszichológus és Szőcs Csaba, szászfenesi plébános együtt járó pároknak, jegyeseknek, akik az önismeret és egymás jobb megismerésének útján szeretnének előre haladni. A kurzus a kolozsvári Szent Mihály-plébánián március 11-én indul, a csoport hat héten át, hétfőnként, este 8 órától találkozik. A részvétel ingyenes, de előzetes bejelentkezéshez kötött. Regisztrálni a romkat.ro oldalon lehet.

Zarándoklat a pápalátogatásra
Biharkeresztesről is indítanak zarándoklatot a csíksomlyói pápalátogatásra, amelyre nagyváradiak jelentkezését is fogadják. Az autóbusz május 31-én reggel indul a helyi római katolikus templom elől, majd Nagyváradon is megáll. A zarándoklat lelki vezetője: Dr. Dénes Zoltán keresztesi plébános. Érdeklődni és jelentkezni Pap Teréznél lehet, a +36-30-7273221 telefonszámon vagy Tókos-Fejes Bélánál, a 0722-732880, +36-30-4262694 telefonszámokon.

Időjárás: A kora tavaszias időnek egy érkező hidegfront vet véget. A hidegebb időhöz pénteken és szombaton erős, viharos szél is társulhat. Egy erős anticiklonnak köszönhetően Közép-Európában napok óta kora tavasziasan meleg, napos idő uralkodik. A tél azonban még nem adja fel. Észak felől egy hidegfront érkezik a késő délutáni, esti órákban. Egyre többfelé el ered az eső.

MRE – Hírszolgálat, 2019. február 21.


H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a szentdemeteri templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Szánjunk időt a szentséglátogatásra, fejezzük ki ily módon is Krisztushoz való hűségünket és ragaszkodásunkat.

Átadják az egyházmegyei érdemérmet Nagyváradon
A hit szolgálatában nevet viselő egyházmegyei érdemérmet 2012-ben alapította Böcskei László megyés püspök, és minden év február 21-én, Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök születésének évfordulóján, ennek ezüst változatát adják át olyan egyház-hű személynek, aki kimagasló és példaadó módon éli meg hitét, egyházszeretetét.
Idén, az erre kinevezett öttagú bizottság, a tenkei esperesi kerületből, pontosabban Szalontáról származó hívőt részesít a kitüntetésben az egyházhoz, közösségéhez való ragaszkodásáért, hithű keresztényi életviteléért. A nagyváradi székesegyházban ma délután öt órától a Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök tiszteletére végzett ünnepi vesperás keretében Floruczó István veszi át majd az egyházmegye főpásztorától az érdemérem ezüst változatát.

Kántori állás Gyimesfelsőlokon
A gyimesfelsőloki plébánia mihamarabb szakképzett kántort alkalmaz az egyházmegyei előírásokban szereplő munkakörrel és fizetéssel. A kántori lakás biztosítva van, a jelentkezéshez pedig plébánosi ajánlás szükséges. Érdeklődni Vass Nimród plébánosnál lehet a 0745-695922-es telefonszámon, illetve a vnimi74@gmail.com címen.

Jegyeskurzus Székelyudvarhelyen
Ma este hét órától a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébánián, a szombatfalvi Szent György-egyházközséggel közös szervezésben jegyeskurzus kezdődik szentségi házasságra és családi életre vágyó fiataloknak. Jelentkezni személyesen lehet a plébániahivatalokban.

Ifjúsági szentségimádás Temesváron
A temesvár-belvárosi Szent Katalin-templomban szentségimádást tartanak a fiataloknak ma este hét órai kezdéssel, melyre mindenkit szeretettel várnak.

Pálos síverseny Hargitafürdőn
Február 22-én, holnap Pálos síverseny lesz Hargitafürdőn. Délután öt órakor szentmise lesz a Szent István templomban, amelyet Balla Barnabás atya mutat be, majd hét órakor kezdődik a verseny a Csipike sípályánál. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak!

Előadás és könyvbemutató Brassóban
Holnap délután fél hét órakor az Áprily Lajos Gimnázium dísztermében Jánó Mihály művészettörténész „A Szent László legenda” falképeiröl tart vetített képes előadást. Az előadás során a szerző bemutatja a kilyéni templomról írt kis kalauzát, amely a helyszínen megvásárolható. Szeretettel várnak mindenkit.

Szülők akadémiája Nagykárolyban
Zárul az előadássorozat melyet szülők számára indított el a Pro Calasantius Egyesület és a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum Nagykárolyban. Február 26-án, kedden délután hat órától kezdődik a programsorozat utolsó előadása, melyet Dr. Bartha Krisztina pszichológus, egyetemi előadó tart „Agresszió és zaklatás a gyerekek és fiatalok körében” címmel. Belépő díj nincs, ám a helyszínen 15 lej értékben adományjegyeket lehet váltani.

Lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak
A Gyulafehérvári Caritas Ki-Út Konzultációs programja és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat szervezésében lelkigyakorlatot tartanak szenvedélybetegeknek, valamint hozzátartozóiknak Székelyudvarhelyen, a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban március 14-17 között. „A felépülés útját járjuk” címet viselő programra azokat várják, akik a függőségből már nem látják a kivezető utat – akár érintettként, akár hozzátartozóként, akik vágynak a józanságra, illetve meg szeretnék erősíteni azt, valamit támaszt keresnek – társakban, Istenben. Érdeklődni és jelentkezni Mezei Hajnalnál lehet március 11., hétfő déli 12 óráig a 0737-300980-as telefonszámon vagy a hajnal.mezei@caritas-ab.ro email címen.

Zarándoklat a pápalátogatásra
Biharkeresztesről is indítanak zarándoklatot a csíksomlyói pápalátogatásra, amelyre nagyváradiak jelentkezését is fogadják. Az autóbusz május 31-én reggel indul a helyi római katolikus templom elől, majd Nagyváradon is megáll. A zarándoklat lelki vezetője: Dr. Dénes Zoltán keresztesi plébános. Érdeklődni és jelentkezni Pap Teréznél lehet, a +36-30-7273221 telefonszámon vagy Tókos-Fejes Bélánál, a 0722-732880, +36-30-4262694 telefonszámokon.

Időjárás: A kora tavaszias időnek egy érkező hidegfront vet véget. A hidegebb időhöz pénteken és szombaton erős, viharos szél is társulhat. Egy erős anticiklonnak köszönhetően Közép-Európában napok óta kora tavasziasan meleg, napos idő uralkodik. A tél azonban még nem adja fel. Észak felől egy hidegfront érkezik a késő délutáni, esti órákban. Egyre többfelé el ered az eső.

MRE – Hírszolgálat, 2019. február 21.

About the author

maradmin

Leave a Comment