2019. június 11. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán a csíkszépvízi örmény templomban tartják az örökös szentségimádási napot. Adjunk hálát az oltáriszentségben jelen lévő Krisztusnak, aki elküldte nekünk a Vigasztaló Szentlelket!

Kiállítás Bukarestben
Egy Európai tapasztalat. A romániai németek történelmi és kulturális öröksége címmel nyílik kiállítás június 12-én, holnap 17 órakor a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeumban. A kiállított tárgyak egy része a temesvári egyházmegyéből származik, közöttük néhányat most láthat először a közönség. Ugyanakkor a Temesvári Püspökség egyéb módon is (dokumentumok, történelmi anyagok) segítette a kiállítás szervezését. A megnyitón Pál József Csaba megyéspüspök megbízásából részt vesz Dirschl Johann általános helynök és dr. Claudiu Călin egyházmegyei levéltáros, a temesvári egyházmegye egyházművészeti gyűjteményének felelőse. A kiállításra kerülő tárgyakat, valamint a hozzájuk kapcsolódó kísérőszövegeket előzőleg a Romániai Nemzeti Történeti Múzeum szakemberei együttműködésével Roos Márton ny. püspök és dr. Claudiu Călin levéltáros választotta ki, illetve szerkesztette meg. Mivel a kiállítást a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye tulajdonát képező, és német hagyománnyal rendelkező közösségek tárgyai is gazdagítják, a megnyitón részt vesz Böcskei László megyéspüspök is.

Virrasztás Nagyváradon
A Boldogságos Szűz Mária fatimai jelenésének emlékére június 13-án, csütörtökön 20 órakor szentségimádást, 21 órakor szentmisét tartanak a nagyváradi római katolikus székesegyházban, a szentmise után pedig gyertyás körmenete a Püspöki Palota kertjében. A szentmise főcelebránsa és szónoka Pálos István Nagyvárad-szőllősi plébános.

Szent Antal nagykilenced
A csíksomlyói kegytemplomban keddenként reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor kezdődnek a szentmisék. Az esti szentmiséket rádiónk ebben az évben is élő adásban közvetíti.
A kolozsvári ferences templomban a szentmisék délelőtt 10 és délután 6 órakor kezdődnek. Délután 5 órától szentségimádást tartanak. A 10 órakor kezdődő szentmiséken vendégpapok prédikálnak.
A kaplonyi Páduai Szent Antal templomban minden kedden este 7 órakor vannak a szentmisék, amelyen Barta Barnabás szatmári püspöki titkár tart elmélkedést.
Székelyudvarhelyen a ferences templomban a szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik. A szentbeszédeket Urbán Erik ferences atya, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója tartja.
A szárhegyi Ferences templomban ma délelőtt 11 órától tartják a Pünkösd Keddi Búcsút, vagy ahogyan Gyergyó-i medencében nevezik, a Kissomlyó Búcsút. A délután 5 órás Szent Antal nagykilencedi szentmise is meg lesz tartva. A kilencedik kedd elmélkedési témája: „És én feloldozlak téged bűneidtől az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Az esztelneki ferences templomban a szentmisék kezdési időpontja délután 6 óra. Előtte fél 6-tól gyónási lehetőség lesz.
Szatmárnémetiben minden alkalommal délelőtt 10 órai kezdési időponttal mutatják be legszentebb áldozatot, melyben Solomayer Sándor, a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) egyházközösség plébánosa elmélkedik.

European Music Open Nagyváradon
Június 11-16. között negyedik alkalommal szervezik meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásával a European Music Open elnevezésű nemzetközi fesztivált. A program kiemelkedő eseménye Wolfgang Amadeus Mozart Requiem című munkájának bemutatója a nagyváradi római katolikus székesegyházban június 15-én, szombaton 14 órai kezdettel. Közreműködnek a Bécsi Állami Opera szólistái, a Bécsi Ifjúsági Filharmónia és a Nagyváradi Állami Filharmónia Énekkara.

Mária út: A zarándokút látványélményei vásznon – Kiállításmegnyitó Brassóban
László Dániel, budapesti festőművész 2010-ben, Budapesttől Csíksomlyóig 960 kilométert tett meg gyalogosan a Mária úton, majd 2011-ben a zarándokút 450 km-es nyugati szakaszát, az ausztriai Mariazellig is végigjárta. Zarándokútjain fotó- és diafelvételeket készített, amelyek nyomán 60 olajképet festett.
A Mária út sorozatának festményeit, több magyarországi és erdélyi településen állította ki, mutatta be. Ezekből, egy 26 olajképből álló válogatást tekinthetnek meg a brassói érdeklődők, művészetbarátok a Reménység Házában sorra kerülő tárlatmegnyitón.
A kiállítást Fülöp Zsombor, a brassói Szent Péter és Pál plébániatemplom segédlelkésze méltatja június 13-án, csütörtökön délután 6 órától.
A kiállítás július 3-ig lesz megtekinthető. Szeretettel várják az érdeklődőket!

Időjárás: Sárga riasztást adtak ki a hidrológusok tizenhárom folyó vízgyűjtő medencéjére. A figyelmeztetés kedden 16 óráig van érvényben és 32 megyét érint. Ugyanakkor az ország nagy részére június 10-én 10 óra és június 11-én 23 óra között fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető jelzés lesz érvényes. Ebben az időszakban villámlásoktól kísért felhőszakadásokra lehet számítani, a szél viharossá fokozódik, jégeső is kialakulhat. A lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 15-25, helyenként a 35-40 litert négyzetméterenként. Ezek a jelenségek a délutáni és esti órákban lesznek gyakoribbak.

MRE – Hírszolgálat, 2019. június 11.

About the author

Görgényi Tünde