2019. május 1. – Hírek és programajánló

H Í R E K   R E G G E L

Örökös szentségimádási nap
A gyulafehérvári főegyházmegyében a mai nap folyamán Zeteváralján tartják az örökös szentségimádási napot. Járuljunk gyakrabban az Oltáriszentségben jelen levő Krisztus elé, engeszteljük Őt bűneinkért és engedjük, hogy jelenléte formáljon, megtisztítson bennünket.

Bérmálás Sepsiszentgyörgyön
Ma Sepsiszentgyörgyön, a Szent József plébániatemplomban a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmise keretében 35 fiatalt részesít a bérmálás szentségében Jakubinyi György érsek. Az őrkői templomban pedig délután 5 órakor a helyi egyházközségből több bérmálkozó részesül a nagykorúság szentségében az érsekatya kézfeltétele által.

Engesztelő imavirrasztás Székelyudvarhelyen
Az erdélyi Mária Rádió székelyudvarhelyi stúdiójának kápolnájában minden hónap első szerdáján egész éjjel virrasztást tartanak, éjjel 11 órától szentmisét mutatnak be. Hívnak együtt imádkozni mindenkit, aki Jézussal szeretne időt tölteni ma is. A virrasztást városukért, egyházközségeikért, a fiatalok testi-lelki tisztaságáért, a családokért, egyedülállókért, a jegyesekért, gyermeket vágyó és váró szülőkért, betegekért, elhunyt szeretteikért, saját magukért és egyéni szándékokra ajánlják az udvarhelyiek.

Ökumenikus Lelkészkörök Országos Találkozója
Május 8-án, szerdán 10-17 óra között Marosvásárhelyen szervezik az Ökumenikus Lelkészkörök Országos Találkozóját. A rendezvényen előadást tart Pál József Csaba megyéspüspök, melynek címe: A lelkipásztorkodás megtérése.

Továbbképző a Marienheim házban
A temesvári Püspökség keretében működő Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében ifjúsági csoportvezetőknek tartanak továbbképző tanfolyamot május 10-12 között a Marienheim ifjúsági házban. A kurzust jobbára azoknak a fiataloknak szervezik, akik a különböző ifjúsági rendezvényeken csoportvezetőként tevékenykednek, a plébániákon munkájukkal segítik a lelkipásztort és részt vállalnak az ifjúsági csoportok rendszeres találkozóinak megszervezésében, levezetésében.

Imanap Csíksomlyón
Május 11-én imanapot szerveznek Ferenc pápáért és a pápalátogatás eseményéért a csíksomlyói kegytemplomban. Várják a Rózsafüzér Társulatokat, a különféle imacsoportokat, és a lelkiségi mozgalmakat. A program reggel 9-kor a rózsafüzér elimádkozásával kezdődik, majd lesznek elmélkedések, szentségimádás és keresztút is. Az imanap délután három órakor szentmisével zárul. Szeretettel várnak mindenkit.

25 éves a KEL
A Kolozsvári Egyetemi Lelkészség megalakulásának 25-ik évfordulóját ünnepli május 18-án Kolozsváron. Hálát adni, találkozni, együtt örülni hívják azokat akik megfordultak a KEL háza táján. A program reggel 9-kor hálaadó szentmisével kezdődik, melyet Jakubinyi György érsek mutat be a Piarista templomban. A szentmise után pedig kezdetét veszi a közös visszaemlékezés és együttlét.

Vonattal a pápához
Ferenc pápa csíksomlyói látogatására vonatos zarándoklat indul Budapestről. A zarándoklat lelki vezetője Székely János a szombathelyi egyházmegye püspöke. Tervezett útvonal: Szolnok (beszálló pont), Püspökladány, Biharkeresztes, Nagyvárad, Kolozsvár, Gyergyószentmiklós, Madéfalva. Bővebb információ és regisztrálás a mariaut.hu oldalon lehetséges.

Média-pályázat: „Minden forrásom belőled fakad”
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87, 8) mottóval média-pályázatot hirdet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, melynek témája az Oltáriszentség és annak tisztelete az egyházmegye közösségeiben és a hívek életében.
A pályázatra vonatkozó tudnivalók a következők:
– Benevezhetnek 14-24 éves, az egyházmegye plébániáihoz tartozó fiatalok egyéni vagy csoportos formában.
– A pályamunka formája lehet: írott sajtó fotóval (1-2 A4 oldal), hanganyag (5-10 perc) vagy videó anyag (5-10 perc).
– A pályamunka tartalmát tekintve lehet: interjú, tanúságtétel, tudósítás, stb.
A pályamunka leadási határideje 2019. május 31.
A pályamunkák kiértékelése: 2019. június 1-10.
Bemutatás és díjazás: 2019. június 15-én, az Egyházmegyei Médianapon. Kiosztásra kerül mindhárom formában 1., 2., 3. díj. A díjazás összértéke 1.000€.

Időjárás: Az előrejelzés szerint keddről szerdára virradóan és szerda reggel Máramarosban, Észak-Moldvában, Észak-Erdélyben és a Körösök vidékén, valamint a hegyvidéken 25 liter csapadék is eshet négyzetméterenként, helyenként pedig ez a mennyiség elérheti a 40-50 litert négyzetméterenként. Sárga jelzésű figyelmeztetés érvényes Iaşi, Botoşani, Suceava, Neamţ, Bacău megye nyugati része, valamint Hargita, Maros, Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Bihar, Krassó-Szörény megyére, de Arad, Hunyad, Fehér és Temes megye bizonyos régióira is. Az ANM egy második figyelmeztetést is kiadott, eszerint kedden 14 órától szerda 21 óráig az ország területének nagy részén felerősödik a szél, viharosra fordul az idő és jégeső is valószínű. Rövid idő alatt nagy mennyiségű eső zúdulhat le, 15-25 liter négyzetméterenként. Szerdán a széllökések elérhetik a 45-55 kilométeres óránkénti sebességet.

MRE – Hírszolgálat, 2019. május 1.

About the author

Tunde Vidican Lokodi